orki

Miért nem magyar a tudomény nyelve? Most nem kéne transzkripciós útvonalakról angolul fordítanom...

Nem én írtam, emilben küldték! ....

Lovas etűdök egy Szóval maguk azok?! És mind lovagolni szeretne? No, majd teszünk róla. Maguk egy óráért 120 Ft-ot fizetnek. A ló ingyen csinálja (max. szórakozásból), de ahogy magukat elnézem, rosszabbul jár. Lovat láttak már? Olyat még nem ettek? Nem baj... Mutatok én egyet. Az ott, amelyik alul van...helyesbítek, felül... Tehát a ló. Mint látják két vége van, amit egy kis zenei hallással könnyű megkülönböztetni egymástól. Ugyanis elöl böfög, hátul pedig..., ...hátul pedig a farka van. De ezt lovaglás közben nem láthatják. Ha mégis, akkor maguknak már régen rossz. Gondolom, a fejét minden biológiai előképzettség nélkül is felismerik. Ott elöl, a száján bemegy a lóhere,... nem, nem homoszexuális...a másik végén pedig kijön a ... még jó, hogy nem narancs. A szeme a fej elülső részén található, ezért előre jobban lát. Amelyik minden irányban egyformán lát, az a vak ló. Az a két hegyes a tetején nem irányjelző, hanem a fülei. Ez egyrészt arra való, hogy hallja amit mondok neki, másrészt maguknak van mibe kapaszkodni veszély esetén. Egyébként ez egy farmotoros állat. Hátul van két lába, ezekkel fut, elöl is van kettő, ezekkel fékez. Mind a négy láb patában végződik. Így lehet megkülönböztetni az asztaltól. Mint látják mindegyik patájára patkót szereltünk. Ez azért fontos, hogy ha valakit megrúgna, az ne tudjon reklamálni. Látják rajta a nyerget? Őseink alatta puhították a húst. Mi fölötte szoktuk, mint azt a hátsó felükön tapasztalni fogják. No most, ha maguk láttak olyan nyerget, ami alól csak a fej meg a lábak látszottak ki, akkor az nem ló, hanem teknősbéka volt. Bírtak követni? Jó. Akkor kérem az elsőt... Már ne haragudjon, hogy megkérdezem, de magának tényleg így áll a lába? Hogy a kedves nagymamájától örökölte? Lehetetlen! Már rég kihalt volna a családjuk, ha neki is ilyen közel álltak volna egymáshoz a térdei... Gondolja, hogy közé fér majd a ló?! Talán akkor üljön fe! Nem, ne elölről, mert ott harap. Ugye mondtam... Ne hátulról mert ott meg rúg. Jobbra a kis épületben van az orvos, oda vigyék! Köszönöm. Kár érte, ilyen fiatalon, nősülés előtt... Ki a következő? Ha adhatok egy tanácsot, oldalról próbálkozzon. Na még egyszer !!... Most egy kicsit pihenjen amíg én kiröhögöm magam. Segítsen neki! Emelje a lábát! Nem a magáét ! Nem a lóét !!!! A társáét !!..!!! Úgy! Most lendítse föl! Talán ennyire nem kellett volna. Mi az, maga baloldali? Na végre... Hé, ha maga rugdossa ki a társa fogait, akkor az állatokat miért tartjuk? Most dugja bele a lábát a kengyelbe, ne olyan mélyen, mert feltöri a térdét. Látja azt a szíjat? Az a fék, de itt kantárnak hívják. Ha meghúzza a ló lassít, ha megrántja, a ló megáll. Ha nagyon erősen megrántja, a ló hanyat fog esni, és magának lapjával nagymértékben megnő a légellenállása. Így nem lesz jó. Egyikük száljon le. Vagy maga vagy a majré. Igaza van. A csúcson kell abbahagyni. Mi az? Maga már fel is ült? Mit lát? A ló farát? Talán tolatni akar? Forduljon meg! Na végre! Figyeljen! Ha azt mondom: ügetés, a ló ügetni fog. Maga csak kapaszkodjon! Ha azt mondom: vágta, hunyja be a szemét, majd ha a ló visszafelé jön, megint felülhet, ha lesz kedve hozzá. Nem tudna kicsit lazábban ülni? Ahogy így elnézem, a merevgörcs magánál volt ipari tanuló. Aztán még egy-két ilyet pattan a nyeregben, és azt, hogy maga férfi, két t-vel fogják írni. Igen, az a múlt ido jele... Csukja be a száját! Megállunk. Most kiköpheti, amit a nyelvéből leharapott. Tisztelem a tudományos érdeklődését, de tudtommal a talajmintát nem harapással szokták venni. Hé, hova megy? Különben ahogy látom, maga most egy hétig nem nagyon akar ülősztrájkot kezdeni... Ön következik, hölgyem. Ne remegjen annyira mert agyrázkódást kap a ló. Üljön nyugodtan! Magának úgy sincs veszetnivalója... Elindulunk... Tisztában vagyok vele, hogy kinőtte már pubertáskori zavarait, de a térdével még most az egyszer szorítson erősen! Mint kislánykorában... Nem megy? Csak nem a szolgáltatóiparban dolgozik? Látja azt a csoportot a korlát mellett? Azok nem lovagolni jöttek. Szórakozni... Hát akkor ügessünk! Aha....ezt hívják kényszerleszállásnak. Elég alapos talajlazítást végzett. Csak nem a strucc a kedvenc madara? Hogy dobál a ló?! Majd máskor gyorsabban kimászik a vége alól. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyümölcsöző lesz a kapcsolatunk... Van még valaki? Mi...? Maga meggondolta magát? Rendben, de a tandíjat nem adjuk vissza! Úgy nézem mára megvolnánk. Aztán, ha kedvük szottyan egy jót lovagolni, csak jöjjenek bátran. Szeretettel várjuk magukat, én is, meg ez a kedves ló is!!!

KOMOLYAN????????????????????? Azonnal nézd meg, nagyon vicces!

Oldie jöhet a tiéd is! Van pár ötletem, amit msnen megosztanék, ha méltóztatsz feljelentkezni.

Külső Gyűrűk Birodalmi terület Skythdor, valahol az északi-féltekén..... A kikötő sok éves nyugalmát birodalmi gépek hangja űzte el. A hatalmas lépegetők, szállítóhajók oda nem illő fém szörnyekként terpeszkedtek a régi épületek közt. Hajtőműveik sötét foltokat égettek a kifutópályára, a lépegetők nyomán pedig tönkrement az igényes márványút. A sürgés-forgás is nőtt, ahogy az új hatalom emberei betették lábukat a békés planétára. Rohamosztagosok jöttek, igazoltattak és mindenbe belekötöttek. A tisztek kérdés nélkül lefoglaltak vagy elkoboztak bármit, ami tetszésüknek kedvezett. Az árva italozó, mely a kikötő szerény törzsközönségét szolgálta ki, újabb versenytársakra akadt. Hajdanán a kis asztalok körül barátságos virágládák keltették az otthonosság érzetét, a teraszon kalitkába zárt, apró énekesmadarak trilláztak, alig volt hajó forgalom. A csatlakozásra váró utazók nyugodtan sabbacoztak vagy hallgatták a HoloNews híreit, csendesen beszélgettek. Hová lett mindez? Megjelentek a kereskedők és haszonszerzők, akik az új hatalom lába nyomán akartak meggazdagodni. A vendéglőnek csúfolt kocsmákból állandó káromkodás, nyomasztó alkoholszag és gyanús alakok özönlöttek ki. A régi takaros kis kikötő mára egy lezüllött koszfészekké változott. A leszállópályák és hangárok földjét belepte a kosz, a szél szemetet hajtott a járókelők közt, vagy több méteres por rétegeket fújt egyik sarokból a másikba. - Rosszul vagyok!- Fogta kóválygó fejét Öregharcos. A leszállás nem volt zökkenőmentes, ráadásul valamiért a hyperűrsebesség is túl gyorsnak, rázósnak bizonyult. Érzékeny gyomra panaszai szerint. ?Ezek a rámpák mióta ringatóznak ilyen veszettül? - Hozzak egy vödröt?- Kérdezte Mattu előzékenyen. Segített letámogatni a Turáni Vadászok parancsnokát a rámpán, ami meglepő módon meg se moccant. Övéhez kapott, hogy megnézze sugárpisztolyát, miközben a kikötőben lévő alakokat pásztázta. Ösztönei bajt jeleztek. Gyanúsan méregette az egyik kopott hajót és a személyzetét. Ahogy a közelről sem barátságos külsejű alakok pakoltak, a turáni megpillantotta azt a személyt, akit leginkább itt nem akart látni, sőt szívesen tudta volna másfél méter mélyen, az anyaföld alatt. - Zolta! Gyere ide, támogasd édesapádat!- Kiáltotta a plazmaíjjával bajlódó kamasznak. A srác huncut vigyorral megindult, hogy segítő jobbot nyújtson Athesnek, míg Mattu visszarohant egy távcsőért. Nem hiába mosolygott, még sose látta ilyen állapotban nemzőjét. Szemtelenül alku tárgyává teheti ezt a korántsem dicső momentumot, ismerve apja és feleségei viszonyát. Öregharcoséknál az asszonyok hordták a nadrágot, Zolta pedig egy ?elmondom anyuéknak, ha? szófordulattal tervezte el édesapja legközelebbi zsarolását, ha az nem engedi el portyázni. -Ötszhááááááz bizony dalolvhaaaaa meeeeeeeent??.- Halva született próbálkozás volt. -Kedves barátom ön még mindig a jóféle bor hatása alatt van vagy már e napos?!- Kérdezte Thorbjörn a szokásos jókedvével, miközben átvette a terhet a csendben megszakadni készülő fiútól. -Ha, megengedi válaszolok ön helyett a saját kérdésemre, aki pilóta létére ilyen állapotban hagyja ott a kabint???- -Majd kitakarítok?..- motyogta a szédelgő pilóta. Mattu végre nyugodtan megfigyelhette a másik hajót. Sejtései beigazolódtak. Rosszkedvűen a többiek után indult volna, ha nem szólítja meg a régész. -Maga is kiszúrta őket? -Sajnos. - Mikor legutóbb találkoztam a vezérükkel, akkor épp a Fekete Nap zsoldjában álltak?????- A nő fejét csóválva igyekezett vissza idézni egy nem túl emlékezetes, ám annál nehezebb ásatást. -Alig tudtam megmenekíteni azt az értékes aldeerani leletet?- -Örüljön, hogy ennyivel megúszta! -mondta Mattu. Volt alkalma olyan településeken járni, ami a szóban forgó elvetemült kalózok fosztottak ki, nagyobb dúlást végezve, mint a turániak. - Már ilyen alakok is leszállási engedélyt kapnak a Birodalomtól, mint azok a nyomorultak! -dohogott Enned. -Mióta nem jártam itt azóta nagyon lepusztult ez a hely?????..- Tette hozzá, igazolva a látottakat és önmagát. -Jó lesz vigyázni, de most induljunk, messze vagyunk még célunktól! -zárta le a beszélgetést Mattu. Hátrahagyva az álcának használt rozsdafoltos szállítóhajót, a várostól északra lévő hegyláncok felé indultak, jelentős körültekintéssel. Nem szívesen vették volna ha bárki is követte volna őket oda, ahová tartottak. - Ez gyönyörű!- Álmélkodott a turra, mikor a kőasztalra kirakott ékszerekre nézett. -Mese szép!- A kijelentés szólhatott maguknak a tárgyaknak, vagy az őket körül vevő miliőnek is, talán mindkettőnek. - Utoljára, nagyon fiatal koromban jártam itt.- Mondta Sobor, miközben arrébb helyezte a jogart. ? Akkor, nagyon a barlang hatása alatt voltam, sokáig álmodtam vele?.- -Nem csodálom!- Keche áhítattal hordozta körül a tekintetét. A látvány nem mindennapi volt. A reflektor fényében, amit maga elé tartott megelevenedtek a falak. A földszínek széles palettáján hajdan volt lények kontúrjai vibráltak. A régi művészek, varázslók vagy vadászok az egyszerű vonalaikkal igazán élethűt alkottak. Az egykor zöldellő füves legelők, most sárgán terpeszkedtek a falakon, rajtuk szén színnel vagy terrakottával festett ragadozók osontak a zsákmány után. Arrább banthához hasonlító növényevők csapata igyekezett a pala színnel megalkotott vízmosáshoz. A víz mellett elterülő nádas földszínűen hajladozott a rég elcsendesült szellőben. Benne fehéren fészkelő vízimadarak zsongtak, a távolban egy magányosan álló fa őrködött az események fölött. Valószínűleg még mag korában került az erdőből oda. A falak másik részén pálcika emberek árnyékai hunyorogtak a hirtelen rájuk vetülő fényárban. Némelyikük tánchoz hasonló mozdulatokat, míg a többiek lándzsájukkal egy hatalmas oepira mutogattak. A férfi közelebb lépett a kompozícióhoz. Meglepődve kérdezte. - Mit keres rajta az a tenyér nyom?- Talán túl hangos volt, mert ideges denevérek hada riadtan húzott el a kijárat felé. Ez a barlangrendszernek egy központi része lehetett, méretei miatt is. Talán a sötét miatt nem lehetett ellátni a szikla csarnok egyik végéből a másikba. Az akusztika ennek ellenére remek volt. Szinte a leghalkabb suttogást is lehetett hallani, a keresztül csörgedező patak víg csobogásáról nem is beszélve. - Állítólag, a Galaxis más részein is találtak hasonló barlangokat??- Mesélt tovább a mogur, miközben a mennyezetre pillantott. ? Talán egy régészt kéne megkérdeznie! Ha szerencsénk lesz, ő is jön.- Mosolygott Sobor sokat sejtetően. ? Bár, - tette hozzá elgondolkodva, szerintem neki nem ez a szakterülete???- - Majd megkérdem!- Keche tovább nézelődött. A víz több millió éves munkával óriási, méteres cseppköveket növesztett, amik különleges csillárként lógtak lefelé. Tovább haladva a kiálló szikla részeken vagy a mély repedések szélén kis termetű mynockok és denevérek kapaszkodtak fejjel lefelé. A lámpa fényére durcásan hunyorogtak, utána hatalmas lendülettel nyugalmasabb pihenő helyet kerestek maguknak. Kifeszített szárnyuk néha súrolta a két turáni fejét, de a hiedelmekkel ellentétben nem gabalyodtak a hajukba. Apró szonárjuk segítségével az utolsó pillanatban módosították röppályájukat, halkan pittyegve vagy kattogva tovább álltak. - Szerintem a birtoklást jelentheti, végül is, amire ráteszem a kezem az, az enyém???- A mogur tovább somolygott az okfejtésen. - Inkább fölfelé nézz!- Terelte el a turra figyelmét a tenyér lenyomatokról. A mennyezetet szénnel feketére festették, rajta pedig okkerral sárga pontok ücsörögtek. A kép nem volt teljes, már ha az univerzumot akarta ábrázolni, hiszen itt-ott belógott egy szemtelen sztalagmit vagy kölykét szoptató denevér. -A Galaxis mely részletét ábrázolja szerinted? -érdeklődött Keche. -Nem tudom, remélem, hogy MA kiderül!- Sobornak volt valami sejtése a kegytárgyak rendeltetéséről és használatukról. -Szerintem ezek a csillagok nem a Vad Űrben vannak..- Belénd, eddig hallgatagon szemlélt egy koponyát és a hozzá tartozó állkapocscsontot. A "Pontosan hol?" kérdésre nem tudta a választ. Hirtelen új hang harsant a hatalmas barlangban; Toluc volt az aki embereivel tért vissza a felszínről, ahol eddig őrködtek. -Itt vannak! Mattu parancsnok megérkezett a többiekkel

küldtem

Ha holnap küldöm az jó, mert most nem a Bercin netezek.........

Az inka zene kedvelőinek:

Ifjabb koromban, kb két éve nagy rajongó voltam a goth/dark stilusnak. Állandóan Lacuna, Nightwish, Therion, Sirenia szólt az mp3 lejátszómból.

Nekem nagyon tetszett, főleg a zene! Elő is vettem az egyik olyan cdmet, amin az andokban élő indiánok zenélnek......................A másik kedvencem a táj, szeretem az ilyen végeláthatatlan messzeségeket, pusztákat.

A kupacsos makktermését neki! Igazad van. Egyébként izgi, ahogy egyes anyagok a talajban determinálják bizonyos fajok megjelenését.

Rájöttem, hogy még sem vagyok oly penge angolból, mint hittem. Már két órája fordítok fél oldalt, ami az erdő dinamikáról szól.

pont negyven hsz. talán. kész!

Vad űr, Turáni Csillagflotta. Nem tudni, hogy a mámoros tél eleji este, vagy a fűszeres bor, esetleg a kalandok többszöri elmesélése tette. Néhányan a turániak vérpezsdítő, mámoros táncára gyanakodhatnak, de a tényen nem változtat semmit. Öregharcos a halványan égő tábortűz mellett feküdt, illetve néhány tuskónak támaszkodva ült, időnként italért szalasztva bárkit, aki a közelében volt. Párszor megpróbált dallamra fakadni, de az ismert népdal első soránál nem jutott tovább. -Édeshanyháááám a shííííííííííííííromraaaaaaaaaa?- Itt mindig elfelejtette a szöveget, de kitartását bizonyítandó, két órája próbálkozott a mondat befejezésével. Az oly lelkes Carina, aki mindent rögzített, is feladta. Csalódottan az egyik regöst kezdte zaklatni kérdéseivel. -Életem szerelmei,- fordult feleségei felé, akik legkisebb fiát tömték süteménnyel.- ööööööööööö??..hagyjuk!- A testes bor fejbe vágta a turáni vadászok parancsnokát. - Fehéééééér lilhiom szháááááááááál!.........- Az egész puszta visszhangzott. A mulatozásnak kezdett vége szakadni, bár voltak néhányan, akik nem adták fel a tivornyát. A távolban táncosok lépte dübörgött, énekük messzire szállt a hideg éjszakában. A tűzön hagyott, hatalmas ökör csontvázán, kóbor hús cafatok fityegtek a fel-fel támadó szélben. A kiürült üstök még árasztották magukból, néhai őzbak ínycsiklandó pörköltjének illatát. A parázs vöröses izzásba kezdett, amint Enned ismét dobott rá néhány ágat, majd leült Thorbjörn mellé. - Hogy szakadna rád a világfa!- Kiáltotta, amikor Ostír rezignáltan a mellette heverő kulacs tartalmát a tűzre loccsantotta. A jó fajta alkohol cseppjei azonnal belobbantak.- Majdnem leégett az arcom!- A hapan jólesően terpeszkedett Öregharcos mellett, remekül elbeszélgettek, addig, amíg a turáni, illetve mindkettejük állapota engedte, utána meg közösen hallgattak. Csöndben nézték a hamvadó tűzet, illetve, a lángokon túl azt a valamit, amit csak ők láthattak. - Hidd el, hogy is híják,- szólalt meg Athes, nem jutott eszébe Enned neve - nem sokat változtat ábrázatodon! Ellenben, kedves művész úr, ha szólíthatom így, kár azért a jófajta kerítés szaggatóért!- - Elnézést, kezdtem fázni???.- Dörmögte Thorbjörn, majd fázósan összébb húzta magát. -Inkább magába öntse, az istenek italát! Én, mint a legjobb pilóta, tapasztalatból beszélek!- A sokat látott pilóta az egyik minras jobb napokat is látott, pokrócát dobta a hapan hátára. - A szőlős kertek királynőjének, a borok fejedelem asszonyának szerelmére, ilyenkor mindig oly beképzelt leszel???- Enned tartotta magát, nem ivott sokat, kivételesen. Igazából nem is volt rá lehetősége. Sem neki, sem Zoltának. Amint a cirkálóra léptek, azonnal az érdeklődés középpontjába kerültek. - Csönd! ? Sóhajtotta Athes.- Részeg vagy! Mint az itt lévők kilencvenkilenc százaléka???..Inkább hozz még bort!- Fojtotta a másikba mondanivalóját, majd üres ibrikjével hevesen gesztikulált. -Eredjen turáni barátom,- folytatta a hapan, a másik gondolatát.- Valami hasznodat is lássuk!- Enned már indult volna, mikor egy csapat, hangosan nevetgélő, mindenféle korú lány és fiatalasszony jött a tűz közelébe. Tágra nyílt szemekkel rá és Zoltára mutogattak. Kíváncsian szemügyre vették, azt a két ifjút, akik visszaszerezték a koronát, végig utazták a messzi-messzi galaxist, számos ellenséggel megküzdöttek. A két világlátott harcos, azonnal a középpontba került, hála Öregharcosnak. -Édes Zoltám,- sosem szokta így hívni legkisebb porontyát. ? Meséld el még egyszer a koronát, onnantól, hogy?.- -Jaj apa!- Zolta, mint a legtöbb tizenhárom éves kamasz, megijedt, lányhallgatóságtól és nagyszájú hősből, szégyenlős kisfiúvá változott. Egy mukott nem volt hajlandó szólni, inkább a parazsat piszkálta egy csontszilánkkal. - Nos kisasszonyok ez hosszú lesz, ámbátor egyeseknek már rég köpött a maci!- Vette át a szót Enned a legkisebb, vigyorgó ötévesre pillantva. Utána jól szemügyre vette a hozzá tartozó anyukát is. A lányok valószínűleg végig táncolták az egész estét. - Megbocsátasz Öreg, honnét kezdjük a történetet Zoltával?!- Látványosan hátba veregette a szende ifjút, miközben udvariaskodott az apjával. - A korona gyermekeitől, a kedvenc részem???..- A vadászok parancsnoka odaintette az egyik regöst. Több célból is. A történetmesélésnél, fontos volt, a zenei aláfestés, hol hősi énekekkel, hol hangszerrel, az izgalom fokozása végett. Továbbá, így került megörökítésre az utókor számára. A harmadik ok azon egyszerű indoka volt Athesnek, hogy a regös hátha be tudja fejezni az általa elkezdett dal maradék strófáit. - Nos, az úgy volt?????- A mondandót halk pengetés kísérte, a lelkes hallgatóság tátott szájjal hallgatta, azt, ami nem történt meg. Vagyis nem Enneddel, mentségére legyen mondva az elmúlt napok folyamán, annyiszor hallotta a történetet, hogy fejből tudta, oda-vissza. A történet minden egyes mesélésnél változott, színesedett. Hol Zolta, hol Enned kihagyott részeket, hozzá tett, esetleg még hajmeresztőbbé tették az eseményeket. - És milyen volt a palota?- Érdeklődtek a lánykák. - Oh nem olyan, mint amit megszoktatok??.- Enned segélykérően Öregharcos legkisebb fiára nézett, a menekülés közben, alig tudta megfigyelni Coruscant legdrágább épületét. Persze körül nézett ő, de nem olyan részletesen, mint, ahogy a körülöttük lévő asszonynép elvárta volna. - Pompás! De nem laknék benne!- Válaszolta szendén Zolta. ? Mindenütt drága kelmék, márvány, ékkövek, színes freskók, ennek ellenére nem otthonos. Nem élnék ott.- - Így igaz fiam, semmi sem helyettesítheti az otthon melegét, a mezőket, az erdőket?- Öregharcos a részegség szentimentális fázisába lépett. -Inkább beszéljenek a császárról!- Brummogott Thorbjörn lágy basszusa a közös nyelven. - Á ezek unalmas részek, a nyargalás senkit nem érdekel???..Hölgyeim mit szólnának hozzá, ha regélnénk magáról a Galaxis Uralkodójáról!- A kobzos halk, torokból jövő éneket kezdet, baljóslatú hangulatot keltve. A népes nő sereg összébb húzódott és hatalmas szemekkel, csillogó tekintettel bámulták Ennedet. Aki jó szokásához híven, mikor kezdett a talaj forró leni a talpa alatt, átruházta a felelősséget. - Átadom a szót Zoltának!- Rikkantotta, és az ökör maradványait szemlézte, hátha talál rajta valami ehetőt. - ÖÖÖÖ!- - Gyerünk fiam, ne légy anyámasszony katonája, ha lányok közt vagy!- Athes ennél jobban nem tudta volna zavarba hozni csemetéjét. - ÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖ! A császár egy csúf rémség! Az arcát sötét kámzsa fedi, csak a szemeit látni, ami vörösen ég!- -Húúúúúúúú!- A lelkes hallgató tábor egy emberként kiáltott fel. Zolta gyakran álmodott a sith tekintetének rémképével. Azt hitte, hogy el fogja felejteni, de gyakran eszébe jutott. Talán túl élénk volt még az élmény. - Úgy van, egy piperkőc vénember!- Kotyogott közbe Enned az ökör csontváz túlvégéről. ? Ráadásul, azt hiszi, hogy tud turániul.- - Tényleg?- Kérdezte Zolta. - Minras potyadékot, hisz még mi sem tudunk tisztességesen megtanulni, pedig mi azok vagyunk!- Kitört a nevetés. ? Az a sötét vénség azt hitte, hogy leborulok, ha anyanyelvemen szólít!- Enned sosem kívánta vissza azt a pillanatot. Tényleg meglepődött azon, hogy Palpatine nem a közös nyelvet használja. Igyekezett nem mutatni, de az a, nem talált megfelelő szavakat a körül írására, mintha minden titkát ismerte volna. A közelében még a forró víz is jéggé fagyott. A csigolyák közt bujkált némi morzsa. Falatozva nézte, amint a suhanc ismét mesélésbe kezd. A regös egy harci nótába kezdett. - A minrasom, mint a szél, úgy vágtatott? Ám akkor a fenség, aki, olyan bűbájosféle, mint a mogur és a turáni sámánok villámokat kezdett szórni?- A következő gondolatát sose fejezte be a köré gyűlt hölgykoszorúnak. - Hé!- Hatalmas lendülettel a földet, egy ismerős csizma rúgta a tűzre.- A mogur látni kíván titeket!- Mattu volt az, a szárazföldiek parancsnoka. ? Hölgyek, ha megbocsátanak?- A lányok fintorogva, egymás közt sugdolózva távozni kezdtek. - Csak nem?! Meg került az öreg salabakter?- Tolmácsolta Öregharcos egy józanabb gondolatát. Enned messzire hajította a csontot. Volt már hasonló élménye, az nem sok jót jelent, ha valakiért küldet a Turáni Mogur. -Nem az. Az új, tanácskozást hívott össze?- -Micsoda?! A harcban megfáradt vadászpilóta egyszer akar, ebben az életben igazán berúgni! És akkor sem teheti, mert az új mogur, aki azt sem tudom, hogy ki fia borja, mint valami nagyság ugráltat!- Athes teljesen fel volt háborodva, dühében még a korsóját is elejtette. Thorbjörn kikövetkeztette, hogy a mulatozásnak vége. Csendesen föltápászkodott, majd sétapálcának és támasznak kiváló, az ökör egyik lábszárát használva kedélyesen várakozott. -Itt vannak a koordináták, ott találkozunk!- Mattu úgy látta, hogy fölösleges Öregharcosnak magyarázni, addig, amíg csak az alkohol beszél belőle. - Carina!- Kiáltott a lelkesen táncoló régésznek. -Jöjjön, kérem!- A lány ott hagyta a táncoló ifjakat és csatlakozott a többiekhez. - Még azt sem kérdeztem meg, hogy?- Bosszankodott. -Szerintem lesz még alkalma eleget kérdezősködni. Ahogy látom, innét nem kerülünk egy hamar haza.- Osztotta meg kétségeit Ostír. -Képzelje, hogy én hogy sajnálom, hogy nem kérdeztem meg a regöstől, kedvenc nótám befejezését! Gyere Zolta, te és az ikertestvéred is!- A parancsnok a kettős látás fázisába lépett. -Apa, nekem nincsen ikrem!- Válaszolta a fiú, miközben vállára akasztotta azt a hatalmas batyut, amit édes és mostoha anyjai készítetek össze neki. - Add át ölelésünket a bátyádnak!- Kiáltották. ? Te, meg ha egyszer haza kerülsz?- Fenyegették meg a messzeség felé támolygó férjüket, aki hangosan és hamisan dúdolgatott. - Kis pheeeeeeeeeeeej minrasooooom!- A dallam lassan elhalkult.

Valahol a Vad Űr méllyén............ A komoran gomolygó fellegek vastag nemez szőnyegét lyukak szaggatták. Az éjjeli szél pajkos kedvében lehetett, hiszen a borús felhőket felkapta, taszigálta, tépázta, csak úgy, mint a tájat. Hosszas tombolás után megunva a természet amortizációját, fehér hó paplant hintett, hogy eltakarja csúfos művét. A halovány fény akadály nélkül préselte foton testét rajtuk keresztül. A felkelő nap aranyos fénnyel vonta be a hófödtetájat. A néma csend már, már sértette a fület. Az éjjeli hangorkánba valaki belé fojtotta rekedt sivítását, a kísérteties hangok elmenekültek, mikor megpillantották a pirkadat első fény szalagjait a horizont alján. Az ingoványos rétet a talajvíz átlátszó tükre borította. Aranyosan fénylő felszínét patások, csülkösök, tappancsosok nyomai tördelték. Bár, ilyen hidegben még a vad se mozgott szívesen. Az állatok rejtekük mélyén összebújva a nyár melegét gyászolva várták a kikeletet. A távoli erdő groteszk sziluettje görcsösen uralta a tájat. Az ódon fák, mint a megkövült óriások, dideregve nyújtóztak a hajnal fakó pírja felé. Görbe ágaikkal kétségbe esetten próbálták megmarkolni a tüneményt és soha nem ereszteni. Kérgük repedésein keresztül a fagy alattomosan utat tört érzékeny belsejük felé. Ágaikról a jégcsapok dermedt tőrökként csüngtek alá, az arra, járóra, orvgyilkosként csaptak le. A fű és néhány bokor nem bírta azt a terhet, melyet a természet rótt rá dér és jég képében, megadva magát, megtörten fagyoskodott. Egy-egy halk roppanás vagy erősebb reccsenés bömbölt bele a tájba, tudatva, hogy a korhadt ágak végső búcsút véve anyjuktól, földet értek. Az üde és illatos avar, mely kedvesen zörögve kúszott a fürge lábak alatt, valahol a hó alatt vacogott. Az apró vízfolyás rohanását átlátszó üvegkalitka zárta béklyóba. A nap följebb kúszott a horizonton. Narancsos derengést festve a fehér világra, eltűnt egy szürkén lusta felleg mögött. Az olvadás illúziójának örülő növények lemondóan sóhajtottak. Ma sem szabadulnak jégbörtönük fogságából. Az erdő hirtelen fenyegetőbbé vált, magányos vegetálását egy csuklyás alak és ütemes dobbanások zavarták meg????..Szellemei hörögve a sűrűbe menekültek???.. Sobort a mélázásból minrasa hirtelen hátrahőkölése zökkentette ki komor gondolatainak sodrából. Az állat hatalmasat ugrott oldalra, majd feszülten fülelt hátra felé. -Ssssssss!- A tanonc próbálta nyugtatni a kis sárgát, de az, fújtatva pörögni kezdett tengelye körül, igyekezett szabadulni lehetetlen helyzetéből. Lába nyomán meg-megreccsent a fagyott mező. Az ifjú megpróbálta figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy bármikor leeshet, éles paták alá kerülhet, kiterjesztette érzékeit, veszély után kutatva. Érezte az erdőt, mely barátságtalanul sötétlett, ám nem jelentett komolyabb fenyegetést. Csak nem szerette a hívatlan látogatókat, szemmel tartotta őket, mint őt, mint másokat, kik évezredek óta zarándokolnak ide??.Mogorva volt, de nem rosszindulatú. Akkor mitől riadozik ez?! Kérdezte önmagától, majd rövidebbre fogta a földig lógó szárakat, ?????..Nem kellett semmiféle természet feletti képesség, ahhoz, hogy most már a saját fülével is halja a közeledő paták alatt az ágak és a fagyos talaj ropogását. Izgága hátasa is rájött, hogy fajtársai közelednek. Megnyugodva, hangos nyerítéssel köszöntötte őket. -Már csak ők hiányoztak!- Sóhajtott lehangoltan, majd szemrehányóan nézett a mellé bevágtázó turrára és kíséretére, kik hatalmas féknyomot hagytak a fagyott hóban, míg felvették az állatokat lépésbe. Nem volt kedve velük foglalkozni, nem volt kedve senkivel se foglalkozni. Mára embert próbáló feladatnak ígérkezett, hogy önmagával és kérdéseivel szembesüljön. Hiába halogatta, elérkezett az idő a válaszokra is. Társaság nélkül is nehéz feladat, pláne akkor, ha folyamatosan elterelik a figyelmét. A legtöbb turáni áhítattal, vegyes tisztelettel fordult felé. Nem akart a pletykák és más mesék szülte, ostoba kérdésekre válaszolgatni. - Ilyen talajon fölösleges vágtázni! Lesérülhet az állat??-szólt végül. - Adjon az Öregisten!- A turra nem, merte kioktatni azt, aki oly nagy szolgálatot tett. Más harcost, azonnal lefejeztetett volna, ha nem fogadja kellő tisztelettel, de egy sámánnal nem, mert ujjat húzni.- Védve vannak az inai?- - Értem, egy vagy kettő hiánya nem tűnik fel a több ezres ménesből.- Sobor tudta, hogy a Csillag Flotta vezetője nagy becsben tartja minrasait, különösen azokat, melyeken csatában ül. Nem titkolt szándéka volt, hogy sértegesse, ezzel mihamarabbi távozásra bírja a turrát. - Megértelek, bár együtt érezni nem tudok veled, az ő döntése volt, bármennyire is meghökkentő?- Mondta a nyugodtan Keche, miközben oldalához kapott. Sérülésébe, melyet egy erővillám okozott, sokszor belenyilallt a fájdalom. Hála a javasoknak és a gyógyítóknak túlélte a sokkot és napról-napra javult. Ám ez nem akadályozta abban, hogy intézkedjen, jöjjön-menjen. Aggodalmas arccal, szinte kérőn nézett a tanítványra. Segíteni akart, bár tudta, hogy nem tehet sokat, de egy barát, egy bölcs barát elvesztésének rémképe, mégis arra sarkalta, hogy hajnalban az erdőt járja. Most járt életében először ezen a planétán, eddig csak mendemondákat hallott róla. - Menj vissza! Egyedül is boldogulok!- A sámán szavai a fagyott tájnál is fagyosabbak voltak, miközben előre léptetett. A sárga, aki mellső patáival a jég és hó kérget igyekezett lefejteni néhány ízletes fűszálról, hatalmasat fújtatva meglódult. Tudta, hogy vége az el sem kezdődött reggelinek. Habár indulás előtt gazdája egy nagy vödör szemest tett eléje, de mint minden vadon nevelkedett társa, nem tétovázott a táplálék láttán, azonnal elfogyasztotta. - A barátom, segítek!- Mondta a turra ellentmondást nem tűrően. A remény hal meg utoljára, napok óta e mondattal hessegette el a bizonytalanságot. -Csak volt!- Sobor tekintete dühösen villant. - Még mindig az!- Keche indulatosan utána ügetett. Mend tanítványa ekkor figyelt fel a furcsa és éles zörgésre. A hátsó kápához egy minras koponyája és elülső lábszárának maradványai voltak szíjazva, ők szolgáltatták a szokatlan csont muzsikát. Kérdőn nézett a vezetőre. - Öt napja kezdődött, hirtelen fogyott le.- Hangjából eltűnt az elszántság és a szomorúság költözött bele.- Zolta mindent megtett, hogy életben maradjon, de tegnap este elfeküdt és nem lehetett többé lábra állítani.- -Szegény öcsém, pedig annyira megkedvelte a szürkét, neki köszönheti az életét és talán a dicsőségét is? Talán ő már tudott valamit, amit mi nem? furcsa a természet. Bölcsebb, mint mi valaha is leszünk?- - Elhoztam ezeket,- bökött hátra Keche a csontokra,- hátha?-A mondatot nem tudta befejezni, hogy leplezze meghatottságát, a távolt kezdte fürkészni. Sobor is hasonlóan érzett, kezdett megenyhülni. Azon kapta magát, hogy hasonló cipőben jár a turrával. A testőrök, mint a néma árnyékok követték őket. - Mindannyian az ősi szokásaink rabjai vagyunk.- Tört ki a sámán dühösen.- Ez nem jó, béklyóba zár minket, megköti a kezünket, elhomályosítja szemünket. Nem látjuk a kiutat, pedig lehetőségek sűrűje övez minket körül! Keche nem tudott hozzászólni, van úgy, hogy az ember tehetetlenségében mindenféléket összehord. Inkább másra terelte a nyavalygás vizének medrét. -Nem, nem hiszem? öt nap nem sok idő.- Mondta, hogy mondjon valamit. -Bízok képességeiben és éles látásában!- -Senki sem ismeri a tudásának mélységét.- A hangvétel csalódottá vált. ? Nem hinném, hogy véletlenül vonult el.- A csüggedt beszélgetést egyre közeledő trappolás szakította félbe. Az összes minrason ismételten úrrá lett az izgalom. Mint a megkergült balerinák táncoltak, toporogtak körbe-körbe. A kíséret rögtön fegyvert szegezett a közeledőkre. Néhány másodperc múlva, Belénd csapata nézett farkasszemet velük - A turáni ősökre!- Tegyétek el azokat a vásári lomokat!- Parancsolta, majd egy tockost adott Sobornak. A nagyra becsült tanítvány, majd lefordult a sárgáról. - Eltűnt mestered nevében is szégyellem magam, nem tanultad meg, hogy ezen a helyen nincs helye gyerekes nyafogásnak!- Mondta, miközben tisztelettel nézett az ősi erdő felé. ? Egy férfi ne nyávogjon, most már apád helyett is szégyenkezem!- A tanonc tarkóját simogatta, miközben érdekes csizmájának a még érdekesebb orrát kezdte vizslatni, hátha megtalálja ott a galaxis legérdekesebb hópelyhét vagy kosz szemcséjét. Kezdte szégyellni magát. -Továbbá, úgy vélem, hogy jogom van csatlakozni a vén kuruzsló felkutatásához?- Belénd kihúzta magát, így még magasabbnak látszott a nyeregben. Tekintete a csontokra vetődött. ? Látom, az öreg temetésére készülődtök?- -Mi?! Félre érted a?- Kérdezte Sobor és Keche egyszerre. A Dühös Minras kapitánya megvonta vállát. -Csendes és észrevétlen távozásakor két őrömet segítette át az árnyékvilágba, majd ellopta, akarom mondani, igénybe vette az egyik vadászt is, ennyi elég vagy még soroljam?- Ennél jobb álcát nem is szerezhetett volna valós indokának. Volt egy-két elszámolni valója azzal a "varázslóval". Szemmel láthatólag Sobor kezdte elfogadni azt a tényt, hogy útitársai lesznek. -Rendben velem jöhettek, de csak ti ketten!- Sóhajtott. - Tipli haza harcosok!- Replikázott Belénd is tetetett jó kedvvel. A lazaság maszkja mögött szinte remegett az izgalomtól, de jól palástolta. -Helyes,- paskolta meg Keche minrasa nyakát,- hallottátok a sámán úr és a kapitány úr, -minden szótagot lassan és tökéletes hangsúlyozással ejtve,- parancsát, térjetek vissza a szállítóra!- A katonák leplezetlen örömmel fordították nyugatnak a hátasokat. Inkább üldögéltek bent a melegben, mint, hogy egy ismeretlen planéta még kevésbé ismeretlen rengetegében kóboroljanak. - Ne haragudj, de, mint alattvalóm köteles vagy válaszolni,- intézte kérdését Keche Beléndhez,- de ittál valamit, hogy ilyen felszabadult vagy?- A turra rövid vezérsége alatt kiismerte embereit, tudta, hogy a Dühös Minras első emberének hangulatára a letargikus és kétkedő a jellemző? -Nem érünk rá, méltóságosságaim!- Kiáltotta Sobor vágtázó hátasa nyergéből, majd eltűnt a sűrűben? Halovány fénysugarak ide vagy oda a köd nem oszlott el. Hiába járt dél körül az idő. Csendben és nehézkesen megült az ódon fák közt. Párásan nehezedett a száraz ágakra, bebújt a legkisebb odúba, hideg reménytelenségbe burkolva az erdő vadjait. Egyre beljebb haladva a hó alól eltűnt a zörgő avar és a betolakodó fű. Helyükre letört és elhamvadt fák költöztek, villám sújtotta kérgük, szinte lerobbant róluk, hatalmas sebhelyként virított a háncs. Néhol egy magányos bokor is megbújt a fehér paplan alatt. A biztos léptű minrasok egyre többet botladoztak láthatatlan gáncsolóik miatt. A szürke fátyol tejszerűvé vált, a három turáni a lábuk előtt lévő ösvényt is alig látta, nem hogy egymást. Keche csak ezért tudta, hogy Belénd mögötte van, mert hallotta hátasa szerszámvereteinek ütemes csörgését. A kapitány magába fordulva merengett. Utoljára talán, itt látta, nem kísérhette tovább. Sobor fáradhatatlanul menetelt előre, tudomást sem véve a háta mögött diszkréten szitkokat mormolókról. A két férfi, akárcsak Öregharcos egy fejjel magasabb volt az átlag turáninál, minden ágba beleakadt. Esetleg beverték fejüket vagy nyakukba szakadt egy-egy gally, esetleg jelentősebb hó mennyiség. Néhol csak a hátasok nyakára hajolva fértek el a szűk ösvényt szegélyező fák alatt. A sámán a homály ellenére is látott, hallott, bár máshogy, mint az emberek többsége. Érzékei megsúgták neki a távolban gomba után túró disznókat, az öreg szarvasbika utolsó sóhaját, mikor haldokolva megadta magát a sorsnak. A gúnyos károgást, mellyel a vadon fekete viseletes sírásói köszöntötték az új lakomát. Érezte, ahogy a dermedt erdő életre kel, csak azt nem, amit kellett volna? Értelmesen csillogó fekete szempár fürkészte a terepet zsákmány után kutatva. A több száz éves fa remek rejtekhelyet nyújtott számára. Az ágak közt megrekedt hó és lomb maradványok közt láthatatlanná vált. Türelmesen, dacolva a hideggel és tudatát betöltő éhséggel, két napja ült mozdulatlanul. Éles karmai, mint az acél csillogtak, amint körül fogták a kérget. Mindent látott. Az erdő szélen gyülekező harcosokat, amint elmennek, majd a birodalmában kóborló három embert is. Nem bírta tovább. Az ösztön erősebb volt, mint az akarat. Győzedelmesen suttogva a fülébe, tettekre kényszeríttette a ragadozót. Szurokszínű éles szemét a célpontra vetve elrugaszkodott rejtekhelyéről. Néma szárnyaival hangtalanul szelte a levegőt. A tollak késként siklottak keresztül a sűrű ködön. Közeledve zuhanó repülésbe kezdett élő ágyúgolyóként készült lecsapni. A Turáni Veszedelem kapitánya későn hallotta meg a háta mögül érkező suhogást. Késedelmét a süvege bánta. A drága prém sapkát az éles karmok messzire röpítették gazdája fejéről. Kechének több szerencséje volt. Nyakát behúzva megúszta egy karcolás nélkül. Gyorsan felegyenesedett és szájtátva nézte, ahogy Sobor alkarján egy hatalmas madár nyújtótatja fázós szárnyait, miközben nyershúsért vijjog. - Hogy egy fekete lyuk nyelné el ezt a szörnyet!- Belénd lemondóan bámult a ködbe, meleg fejfedőjét csak a következő tavasszal leli meg. - Rég nem találkoztam vele?- Mend tanítványának arcán halvány mosoly futott át. Elbányászott a nyeregtáskából néhány cafatot. A madár éles csőrével kikapta a kezéből, rögvest eltüntette begyében, a kincset érő táplálékot. - Szóval ő a totem állatod?- Kérdezte Keche. Annyit tudott, hogy a legtöbb turáni sámánnak van egy szent állata, aki állandóan követi gazdáját. Segít neki, más dolga nincs is. Általában fajtájuk intelligensebb példányai. Bár nem akart tippelni, de sejtései szerint valamilyen telepatikus kapcsolat létezett kettejük között. A nép ugyanúgy tisztelte és félte eme lényeket, mint gazdáikat, babonás öregasszonyok riogatták a gyerekeket különféle mesékkel. Állítólag ezek varázslények, képesek alakot váltani vagy egyszerűen láthatatlanná válni, majd ismét megjelenni. Ennek a fele sem volt igaz, a mendemondákra az okot az adta, hogy gyógyítók és vajákosok annyira ismerték a természetet és az élővilágot, hogy apró jelzésekkel is megértették magukat totemjükkel. A Mogurról köztudott volt, hogy szürke minrasát, még a legelőkelőbb méltóságokhoz is vitte magával. Egyik tanítványának, aki sikeres gyógyító lett, hatalmas, dülledt szemű gyík ücsörgött a vállán. A karvaly lehunyta szemét, majd lassan álomba szenderült gazdája ringatózó vállán. - Igen, mikor elindultam, akkor elengedtem?- - Jogos, egy csillagrombolón gyanút foghattak volna, ha ez a kakadu ott virít a páncélod vállapján!- Belénd gyanúsan méregette a fenséges ragadozót. Fia is valami tollas izét hurcolt magával, míg élt, ámbátor, az kisebb volt és sárga-fekete, állandóan trillázott? - Tudtam hogy vár rám?- Nem fejezhette be. A ködön túl, az erdő másik felén hatalmas kiáltás törte szilánkokra a csendet. Sobor felismerte mesterét. Bajban van, segítenie kell. Belerúgott a szendergő sárgába, talán határozottabban, mint szokott. A felriadt patás, fejét felszegve, kilőtt. ? Gyerünk, ez Mend!- Hallatszott, miközben ismét elnyelte a köd? Nem kevesebb, mint ötezer évvel ezelőtt? Naga Shadow elégedetten, háta mögé kulcsolt kézzel álldogált csatacirkálója hídján. Fenséges látványban gyönyörködött. A sötét bársonyt, melyen a csillagok apró gyémántokként tündököltek, egy izzó planéta borította az eleven tűz színeibe. A hajdani kék és zöld, élettel teli bolygó az utolsókat rúgta, de kitartott, míg tudott, mint a rajta élők. Harcoltak, habár a lakosság apró része, mármint, aki megmenekült, épp most hagyta el a felszínt, sebtiben eszkábált hajókon. Néhány elszánt harcos ott maradt és utolsó erejéig küzdött a sith sereggel, mely feltartozhatatlanul nyomult előre. Nem ismertek kegyelmet. Nyomukban nem maradt más csak pusztulás ás a halál. A kicsiny bolygó Napja egyre közelebb sodródott hajdani gyermekéhez. A csillag haragosan fordult a rendszerét alkotó egykori bolygó ellen. Égető narancssárga, gyilkos citrom és a halálos vörös lángok járták vitus táncukat a szenesedő felszínen. Nincs ennél szebb! Gondolta a nagyúr, miközben hallotta, amint milliónyi sikolytól harsog az Erő. Nem törődött velük, pusztán félre dobható lények voltak, akik akadályozták célja elérésében. Kedélyesen sétálgatott a hatalmas megfigyelő ablak előtt. -Uram!- Tisztelgett az egyik zsoldos ütött-kopott páncéljában. Naga összevont szemöldökkel, vesébe hatoló pillantásokkal fürkészte a katonát. Egy szakadár Mandalori, állapította meg cinikusan, mégis többet ér, mint bármelyik másik, az egész Galaxisban. Az örökké páncélt viselő fejvadászokról és klánjaikról rengeteg kegyetlen történet keringett. Ő pont ezért alkalmazta őket, hiszen a fizetségért bármire hajlandóak voltak. BÁRMIRE, jelen esetben is. - Mondja!- válaszolt a harcos anyanyelvén. - Néhány roncs kilépett a Fwell légköréből? parancsolja, hogy?- -Hagyják őket! Úgy sincs hová menekülniük.- Legyintett keszkenőjével.- Hozzák elém az Árnykoronát! - - Igenis Nagyúr! Pár napon belül elporladnak itt a peremvidéken. - Két másik zsoldos jelent meg a hídon egy ládát cipelve.- Ahogy óhajtja, itt van?- A vértbe öltözött mandaloriak hátrébb húzódtak, míg Shadow a zárakkal bíbelődött. A méretes lakatok nem nagyon akarták megadni magukat a sithnek. -A fene?- mormogta ősei nyelvén, majd előrántotta kardját. A vörös penge, hasonlóan tündökölt, mint a haldokló bolygó, lágyan lefejtette a lakatokat. A fém csörrent a padlón, míg a dobozból sejtelmesen aranyos tündöklés kúszott elő. - Ennek nem így kell kinéznie!- A vörös tekintet vádlón nézett a markukat tartó fejvadászokra. Utána, kissé csalódottan a keresztre és néhány letört függőre. -Biztos megsérült nagyuram?- Hebegte rémülten az egyik, félt a lord bosszújától. - Gondjaink adódtak az őrséggel! Nehezen adták meg magukat a halálnak. Talán akkor hajlott el?- Mutatott a keresztre a másik. Naga nem szólt semmit az ostoba kifogásokra, elmélyülve keringett a láda körül. Nagyon régóta várt erre a pillanatra. Álmodozott róla, elképzelte, mégis tétovázott.A győzelem kapujában nem fordulhatsz vissza, suttogta önmagának és két kézzel felemelte a koronát, hogy fejére próbálja? A hidat velőig hatoló üvöltés járta be? A katonák elhagyva posztjukat fejvesztve menekültek. A sith előtt felragyogtak, mint megannyi millió gyertyaláng, felvillantak a csillagok? Sobor csattanásra tért magához. Kábán halotta a tompa dobogást és a feléje szálló kérdéseket. A turra csizmájának talpa érintette a talajt, amint leugrott a minrasról. Odarohan a tanonchoz, aggodalmasan keltegetni kezdte. -Jól vagy? Sobor, térj magadhoz!- Az ifjú sámán felült, majd álmélkodva nézett körül. A látványt nem lehetett szavakba önteni. Keche is elakadt lélegzettel nézte, amint Belénd komoran átvizsgálja a bokrokat. A fákon, mintha óriás karmok szaggatták volna testüket, hatalmas felületeken hiányzott a kéreg. Némely csemete, kiket nem edzett meg az idő vasfoga, egyszerűen kettétört. Szálkás csonkja kétségbeesetten meredezett az egyszer volt lombsátor felé. Az össze-visszatúrt és taposott avar különböző halmokban gyűlt össze, felfedve a puszta földet. Néhol hatalmas gödrök és gyökerestül kifordult tuskók csúfították a bizarr összképet. -Mi történt itt?!- Belénd a tucadik kökényt fésülte át módszeresen. Óvatosan félre hajtva az ágakat, közéjük nézett. Nyomokat keresett. Aki keres, az talál is, a férfi felvont szemöldökkel közelebb hajolt egy elszáradt levélkéhez. -Itt van!- Keche felsegítette Sobort és esetlen sietséggel, odavánszorogtak a kapitányhoz. -Látom, vér?- Válaszolta a turra.- Már régóta itt lehet.- Elgondolkodva nézte a feketésen hintázó alvadékot. -Mend, itt van valahol?- A tanítvány hangja színtelen volt, torkát a sírás szorongatta. Nem hitte el, hogy a mogur halott, pedig, ahogyan követték a nyomokat, azok mennyiségéből tisztán látszott, hogy rég elvérzett. Vajon mi történt vele? Miért most? Miért itt? Faggatta önmagát, miközben a turrára támaszkodva próbált lépést tartani a szarvasként száguldó Belénddel. Mennyi mindent el szeretett volna mondani neki, tanácsot kérni, együtt meditálni, tanulni tőle, hisz oly keveset tud? Nem hagyhatja magára sem, őt sem a többieket, pont most, mikor a legfontosabb lenne a jelenléte és a hatalma. Nem is látta még az Árnykoronát, nem is hallotta a Coruscanti csata történetét? Belénd suttogása térítette magához ismét. A ráhullott levelektől alig látszott, de ott volt. Egy rongyos palást és néhány megtépázott fehér gyolcs, ami valamikor Mend ruhája lehetett. - Nincsenek nyomok!- Belénd egyre idegesebb lett, a szituáció kezdett azzá válni, amit soha többé nem akart átélni még egyszer. ? Ez az erdő mindig is furcsa volt, menjünk, amíg egyben vagyunk!- - Furcsa, -Keche tisztázni akarta az eseményt, fának támasztotta a gyengélkedő Sobort és megnézte az állítólagos tetthelyet. A vércseppek ide vezettek, de a test ez eltűnt.- Milyen állat végezhetett vele?!- -Nem evilági lény volt?- suttogta Belénd. Nyeregben ült, tényleg menni akart. A hova lényegtelen, csak el innét, mint akkor. El erről a nyomasztóan szent helyről, ahol nem terem más csak halál és szomorúság. - Áh, ezt pont tőled nem vártam volna!- A turániak vezére hitetlenül nézett a másikra.- Köz tudott rólad, hogy teszel a túlvilágra és az ősökre!- -Igaza van!- Szólat meg a sámán. Ő is fölkapaszkodott a minrasára. Meglepődött. Önmagám. Azt hitte, hogy minimum őrjöngeni fog, mikor megpillantja volt mestere maradványait. Hogy tombolásában elpusztítja az erdő nagy részét, hogy hatalmas energiákat szabadít fel, vagy elméje által kreált démonokkal fog megküzdeni, de nem. Határtalan nyugalom szállta meg. A kétségek elröppentek, a tényen nem lehet változtatni, bár megtehetné. Azt bánta, hogy nem búcsúzhatott el tisztességesen vagy mégis?! Keche a ruhákra helyezte a csontokat, gyorsan mormolt egy imát volt barátja lelki üdvéért. Talán neki nem lesz rá szüksége, gondolta, miközben ő is nyeregbe ugrott. - A többség akarata szent számomra!- Sóhajtotta. -Helyes! Amint visszaérünk, azonnal hívd össze a méltóságokat! Ideje tanácskoznunk!- Parancsolta az új mogur, miközben vágtába ugratta a minrast. Belénd gondolt egy nyugodj békébent, majd ő is a sámán után iramodott. Lezárta a múltat, hiszen nem tehet ellene semmit. Keche továbbra is meglepett arckifejezéssel követte. A két patás versenyt futott. A nyeremény az örök erdő elhagyása volt, ahová csak a turáni sámánok jártak meghalni. Alatta a minras, a feje fölött a száguldó madár. Félelmetes, gondolta. Csak azt bánta, hogy nem lesz kivel megosztani az erdőben rátört látomást, a hirtelen szerzett tudást? Talán ennek így kellett történnie, miközben a menetszél könnyeket csalt a szemébe.

"-Tenzon hadnagy, -fordult a szárnysegédjéhez- kérem legközelebb figyelmeztessen, hogy jobban bízzak a feltörekvő nemzedékben. A fiatal hadnagy, ha leplezni kívánta volna, akkor se sikerült volna neki eltitkolnia a megelégedett vigyorát. " Hapes szektor, déli régiók határövezete.... A türkiz planéta, mint egy pontos labdával jóllakott óvodás, terpeszkedett, nyújtózott. Derűs nyugalommal szemlélte a körülötte lévő többi bolygót, barátságosan kacsintott a csillagoknak. Kéken ránevetett az egyik holdjára, majd büszkén fordult az őt fényköntösbe szövő nap felé. Kuncogva intett búcsút a világosság elől menekülő északi féltekéjének, utána gömbszerű lénye ismét a körülötte lévő teret pásztázta. Évmilliárdok óta nem történt semmi említésre méltó, de a kis bolygó épp ezt szerette. Születése pillanatában még több ezernyi vulkán okádta bűzös hamuját az űrbe, de hamar megszelídültek, mint a sárkány, ha delejt bocsátanak rá. Végre eljött az élet, mely az égitest tengereiből szétáradva, lassan beborította felszínét. Földrészek keletkeztek és szakadtak ketté, állatok haltak ki vagy adaptálódtak, esetleg realizálták fittségüket, hol a forróság, hol a jég hidege volt az úr. Eme hatásokból a kis kék csoda csak annyit érzékelt, mint a bantha, ha egy homokszem hullik a szőrére. Az űrbéli ékszer életét csak néha-néha keserítette meg egy kósza meteorit vagy szemtelen üstökös. Képzeletbeli idegeit, csak a napszelek és más kozmikus sugárzások borzolták, de évmilliárdok alatt hozzá szokott. Civilizációk tündököltek, majd buktak el. Pár ezer évenként egymásnak adva a történelem poros kilincsét. Ennyi?! Hisz ez csak pár perc az életéből, nem számít. Az okozott sebek begyógyulnak, majd újak keletkeznek kérges felszínén, érzékeny légkörében. A Hapan Konzorcium bolygója elbóbiskolt. Kék arcát lágyan csiklandozta napjának heve. Ám a hatalmas lökésre felriadt. Égszínű testének, majdnem egy nyílhegy alakú tárgy ütközött. Felháborodottan vette szemügyre a neveletlen űrhajót. Nem, nem is egy! -állapította meg szendergéséből fokozatosan ébredezve. Ismeretlenek, idegenek. Nem volt olyan kedves korong formája, mint amihez hozzá volt szokva. Ilyet még nem láttam, gondolta, majd hirtelen lángra kapott az eddig nyugodt égboltja. Vader zászlóshajója -nyomában a társaival-, kitört a hipertér kékes alagútjából és szinte látótávolságra került a Hapan Konzorcium szívéhez. Szinte már-már ott zuhantak alá a lüktető ereinél. Egy szomszédos rendszerbe érkeztek, melynek nyilvánvaló elhelyezkedése magához értendően világá kürtölte fontosságát. Több támaszpont is húzódott a planéta felszínén, közel és távol biztosítva Hapes sértetlenségét. Most pedig igazán alkalma nyílt, hogy bizonyítsa hírnevét, melyet az olykor lázandozó házak már megtapasztalhattak. Percekkel később már hatalmas füstfelhők szöktek az égbe. Mintha óriás vadak utolsó lehelete indult volna útra. A kis planéta üdén zöld és fénytől mosolygó felszíne hatalmas kráterektől csúfoskodott. Egy-egy felperzselt városrész vagy erdőfolt, szomorúan üszkösödött a bolygó felszínén. A lövedékek szabdalta árkok soha be nem gyógyuló sebhelyekké váltak. A kék eget szokatlan látogatók vették birtokba. Vakító lézerek cikáztak és lángra lobbantottak szervest és szervetlent. Az ózonszag elviselhetetlenné vált. Mindent szénné áztatott a tüzes parázseső. A romok közt kétségbe esett emberek próbáltak menekülni vagy küzdöttek életükért utolsó leheletükkel. Egy rajtaütés romos rémálmai nyomasztották a lakosságot. Mint az alderaani sasok, úgy csaptak le a birodalmi gépek mit sem sejtő prédáikra. Kegyetlenül, szinte már ösztönösnek tűnő precizitással végezte a dolgát a vadász század. A Hapan támaszpontok a biztonság hamis illúziójában bízva lustán tengették mindennapjaikat, a támadás váratlan volt. Késlekedésükért halállal fizetnek vagy most, vagy az Erenedának tett jelentéskor. A Birodalom eme ütése talált, keményen lecsapott a hapanok elbizakodott ellenállására. De volt még remény????.Maroknyi bátor amazon felvette a kesztyűt, a Miy' til gépek elszántan vették üldözőbe a betolakodókat. Vader idegesen pásztázta a radart. A pár perces siker íze, már rég elmúlt. A dolgok kezdtek nem úgy alakulni, mint tervezte. Épp a földi hadműveletek megkezdését akarta parancsba adni. Ez nem lepte meg, hiszen az elmúlt időszak nem az Ő elképzeléseit tükrözték. Nagyon nem. Ha minden jól megy, akkor a jedikkel végez, majd feleségével és gyermekükkel elfoglalják Coruscant trónját, aztán újdonsült mestere megosztja vele az örökélet titkát, aztán őt is legyőzi? Kezéből kicsúszott az irányítás, hiába kapaszkodott az eseményekbe acélos marokkal. Az erő, mely figyelmeztette gyötrő látomásaival, cserben hagyta. A rémképek, amiket vizionált, mind-mind valóra váltak. Eleven mementóként emlékeztették gyengeségére. Saját árnyainak legyőzése nagy kihívás volt, alig birkózott vele, pedig a felkínált hatalom tükrében, mily egyszerűnek tűnt minden. Hogy hihette ezt?! ????.Hiú ábránd. Semmi sem lesz úgy, mint régen, a sith igyekezett elűzni nyomasztó gondolatait. A gép megrázkódott. Egy lézersugár eltalálta, izzó sebet égetve a pajzsba. Az asztrodroid megkergülve visítani kezdett, majd a képernyő sötétjén hibaüzenetek tömkelege futott végig. Ügyelj a jelenre, Vader a fülében halotta Qui Gon hangját. Menj innen, parancsolta a nyomasztó lidércnek. Nélküled is van elég bajom, sziszegte. Az élet sokkal bonyolultabb, mint hisszük. Néha mi magunk tesszük azzá. Nem maradt más csak a mindenható Erő és a hatalom. Hisz Palpatine tudása bár hatalmas az Erőről, mégis véges. Ha ismerné a halál legyőzésének módját, akkor nem lenne szüksége rá, a Kiválasztottra. Még egy lövés. A sith ösztönösen kikerülte, az egyik klónnak nem volt ilyen ?szerencséje?. Füstölve engedett a bolygó gravitációjának, lefelé zuhant, végérvényesen. Míg parancsnokának az Erő vezérelte a mozdulatait az ő sorsáról a fizika gondoskodott. A sötét maszk idegesen kémlelt ki a kabin plasztoidján. Kiválasztott?! Igen az. Neki sikerült az, amiről a sötétség urai csak álmodoztak. Sikerült, de vajon megérte-e?! Az ár hatalmas volt, a lord mégis igyekezett lelke legmélyebb zugaiba rejteni titkait. Hős, rettenthetetlen harcos, címlapfiú?! Ugyan, mikor és hol? Újabb hibaüzenetek?.Ki emlékszik már arra. Más szelek fújnak. A szeparatistákat és az áruló jediket az új rend, a szigorú Birodalom lesöpörte a Galaxis pódiumáról. Győzelmet halmoz győzelemre. Azok a rendszerek, akik nem is oly rég még a Köztársaság ellenségeit támogatták teljes mellszélességgel, nos azok önként hajtanak fejet az ex-kancellár és egyben az új Uralkodó előtt. Politika, gondolta némi cinizmussal. Veszélyesebb, mint egy tánc a penge élén, mégis szükség van rá. Az ismeretlenségből új hadvezérek léptek a színpadra, olyanok, mint Tarkin vagy Vader. Újoncok, fiatalok és vakmerőek. Elég határozottak ahhoz, hogy tudják, mit akarnak elérni, elég kegyetlenek akaratuk megvalósításához. Ha nincs Palpatine, a vagyona, hatalma és befolyása, akkor lehet, hogy győzelmeik híréről a tatooini kocsmákban sem esik szó. A fenség remek sabacc játékos, kártyáit mindig úgy forgatja, hogy a bamba és közönyös nép elégedett legyen a neki jutatott lerágott csonttal???.így még az új adók sem jelentettek akkora terhet. A droid sípolása kezdett őrjítővé válni, még jó, hiszen visszatérítette Vader ezerfelé elkalandozó gondolatait A zöldes képernyő hapan vadászok körvonalait jelezte. Némán úsztak a Birodalmi hajók nyomában, mint a cápára tapadt gályahalak, időnként egy-egy lövést is leadtak. - Mit tegyünk Nagyúr?- szárnyemberének hangjában idegeskedés csengett. - Bízzák rám őket! Haladjanak, semmisítsék meg a többi célpontot.- Végre, gondolta a lord, az eddigi rutinszerű repülést felváltja az izgalom és a kihívás. A hapanok várnak valamire, hiszen ez még csak kóstolgatás, nem igazi tűzharc. Enyhén jobbra döntötte a gépet és kivált az alakzatból. A többi vadász tovább suhant. Ha terve beválik, akkor a hapanok a parancsnoki jelzést viselő, vagyis az ő gépét veszik majd üldözőbe. Pár kilométerrel följebb lassan körözni kezdett. Mint a vérre szomjazó ragadozó. Türelem, érzékei még élesebbek lettek, szinte egybe forrt hajójával. Már nem kellet sem a radar, sem a droid, hogy lássa és érezze ellenfeleit. Egyenesen felé száguldottak, közben lézeresőt zúdítva rá. Vader, mintha egy látomásban lenne, ahol az idő a sors furcsa fintora miatt lassabban csorog, évezredeknek ható pillanatok alatt kirepült a gyilkos lövedékek útjából. A sötét maszk takarásában félig lehunyta szemét, lassan ő lett a világegyetem központja. Még tovább fékezte az actist, már- már állni látszott a fürge Miy'tilek közt. Az egyik elbizakodott ellenfél célba vette. Halálos lézeresőt zúdított az éjfekete actisra. Az R4-es asztrodroidja egy utolsó sikítással kilehelte géplelkét, ám ez a lordot nem érdekelte. Már leküzdötte magában azt, hogy felelőséget érezzen olyan felesleges dolgok iránt mint egy droid vagy akár egy szerves élőlény. A hatalom, mely a kezében összpontosult megfosztotta tőle ezeket az érzéseket. Ösztönösen balra rántotta a botkormányt, leírt egy félfordulatot, szédületes sebességgel a karcsú hapan gép mögé került, miközben lerázta a többit. Érezte, amint az Erő az ő akaratának meghódolva a másik gép fémteste köré fonódik egyre szorosabban, gúzsba kötve azt. A sötét oldal nyomasztó érzetét, most fizikálisan is megtapasztalta a pilóta. A kecses vadász burkolatán előbb apró repedések, majd horpadások keletkeztek. Végigkúsztak az orr felé, kiismerhetetlen mintát szőve a rideg fémre. Vader, miközben kicselezett két torpedót, majd hihetetlen elegánsan elsuhant két másik gép közt, de tudatával nem eresztette el ellenfelét. A repedések tovább mélyedtek, belemartak az ócska pléh dobozként összehorpadó vadászba. A pilóta rémült arckifejezése és hiába való menekülési kísérlete a katapulttal kudarcba fulladt. A Miy'til pályafutása véget ért, nem bírta a ránehezedő nyomást és összeroppant. Utasa ajkát néma sikoly hagyta el, amint a vákuum kiszippantotta?????.. A sith újabb áldozat után nézett. Nem kellett soká keresgélni, hiszen ismét néhány elszánt torpedó vette üldözőbe, velük együtt a torpedók gazdái is. Egy régi emlékkép jutott eszébe. Nem is tudja, hogy hány éve, de egy szőke, mosolygós arcú kisfiú ugyanígy parádézott egy Naboo fighterrel, mint ő. A kissrác fel se fogta a veszélyt, a halált, az eltalált gép fullasztó kabinját vagy az űr hideg mélyének rémét. Nem, szórakozásnak egy valóra vált álomnak hitte a repülést. Behunyt szemmel, önkéntelenül cikázott a lézerütegek közt. Szerencséjének vagy láthatatlan szövetségének köszönhetően elkerülte a veszélyt. Majdan egy kilátástalan ütközetbe csöppent Coruscant körül. A férfivé érett kisfiúnak nyoma sem volt. Egy felnőtt kétségeivel nézett szembe a küzdelemmel, hiszen egy ?barát? élete volt a tét. Meredek dugóhúzókkal, nyaktörő zuhanó repülésekkel szórakoztatta magát, csiszolta tudományát, hiszen most is ezt tette. Gyermeki éne pár pillanatra előtört, élvezte a repülést. Egy szédületes bukórepüléssel Vader összezavarta a torpedókat, mik kerge méhekként keringtek céltalanul, végül tüzes egyesülésben váltak semmivé. A sith ismét a sötétséghez folyamodott. A megmaradt Mytillek bár a maximális sebességgel repülvén igyekeztek befogni fürge ellenfelüket, hirtelen lassulni kezdtek. Az elszán hölgyek, kik bennük ültek minden tolóerőt a turbinákra adtak, de fölösleges volt. Gépeiket egy láthatatlan teher lassította. A hajtóművek dübörgése felhangosodott, némelyik kékesen izzott az erőlködéstől, máskor oly könnyedén rázta le a nehézségi erő nyűgjét. Nem bírtak ismeretlen ellenfelükkel. A Nagyúr tovább tartotta a több tonnás monstrumokat, melyek szilaj csikókként vergődtek markai közt. Minden erejüket beleadták szabadulásukba. A pilóták kétségbe esve ismeretlen nyelven szitkokat daráltak a rádióba, közben az energiát átcsoportosították, de ide a flotta összes hajtóművének tolóereje sem lett volna elég. Az Erő hatalma ragadta meg őket, játszott sorsukkal, mint macska az egérrel. A sötétség elunta a gyerekes szórakozást, majd hagyta, hogy a felhevült turbinákkal együtt a hapan lelkek is atomokra robbanjanak??????..A tanítvány elégedetten tiszteletköröket repült, afölött a romos, élettelenül tökéletes mű fölött, miről sokaknak a pusztulás és a fájdalom jutott eszükbe. Vader csak gúnyosan mosolygott. Az Erő negatív érzelmek széles skáláját mutatta meg neki. Hajdanán megrémült az ilyen intenzitású hatásoktól, de most ez megnyugvással töltötte el. Feltöltődött, a sötétség üstökösként ragyogta körbe. Mestere büszke lenne rá, hogy tudása napról napra hatalmasabb, míg egykori tanítójuk, ha még élnek, akkor fejüket fognák csalódottságukban. Hihetetlen gondolta az ifjú sith, mialatt a képernyőn felvillanó jelentéseket nézegette szórakozottan. Csalódás, hiszen ő volt az, akit éveken át félrevezettek, pusztán félelemből. Nem adott rá okot, de az ősi dogmák közt felnőtt jedik féltek az újító szándéktól, a haladó gondolatoktól. Amit ők a szabályok áthágásának vagy megszegésének véltek, azt az egykori mentor az önálló kezdeményezésnek és a kreativitásnak gondolta. Anakinnal az volt a baj, hogy rühellte a szájbarágást, a kereteket, csak úgy, mint Vader. Századszori bizonyítás után volt rendtársai is elhitték, hogy elég neki a mit-et elmondani, a hogyant rábízhatják. Az a szomorú, hogy ezt csak Sidious ismerte fel. Az Uralkodó most sem tesz másként. Nem köti meg kezeit, nem veri béklyóba szellemét és érzelmeit, a sötétség a szolgája. Az Erő ismét forrongani kezdett a lord körül. Ideje élni azzal a hatalommal, amelyért MINDENT feláldozott. Tán itt az ideje a kárpótlásnak????.

"Hapan Konzorcium, Valahol mélyen a Gallinore-szektor szívében....." Reewex kapitány a Devastator hídjáról megelégedett mosollyal nyugtázta a kezében összpontosult erő manifesztálódását és az annak martalékává váló hapan hadihajók kataklizmáit. A hadszintér fölé érkező különítmény tovább zuhant orral előre a hapan flotta kellős közepébe és állandó lézertalálataikkal felmorzsolták a legtöbbjük kitartását. Aztán az össztűz egy pontján, a kapitányi konzolon a számláló elérte azt az értéket, melynél változtatni kellett a taktikán. Reewex önelégülten fordult oldalra, kiadva a soron következő parancsát. -Ugrás a kövtkező koordinátákra! Hideg, szürke fém futott végig a hangáron. Mint folyam, ami kanyarulatok és mellékágak híján, monotonon hintáztatta hullámait a messzeségbe. Szigorúan és mereven öntötte el a helységet. Tompa ezüstje kísértetiesen viszonozta a rejtett lámpák fehér fényét. Hűvös hátán sietős léptek kopogtak ide-oda, mint kriptában a zaklatott lelkek, ezek a karbantartók, technikusok és a szerelők voltak. Izgatottan tették a dolgukat, előkészítették a gépeket, mik hatalmas sirályként pihentek a fém folyó dermedt habjain. Újabb neszek, majd közeledve hangos trappolássá váltak. Ők a tisztek voltak, kik az előbbiek munkáját ellenőrizve, sétálgattak fel-alá. Szürke egyenruhájuk láthatatlanná tette őket, cseppek a dúracél sima felszínén. Nem csúszhatott hiba a dolgok menetébe, hiszen egy rosszul beállított szárny, egy szoftverhibás asztrodroid is kudarcot jelenthetett. A kudarc sok esetben kijavítható, de az ifjú Birodalom nem tűrte a vétkeket. A vétkesek megfizettek, akár ártatlanok, akár hibásak voltak. A hadigépezetben ezek az emberek tucatszám teremtek a neves akadémiák berkeiben. Ezt szerették volna elkerülni. Nem, nem azért, mert a Birodalom a Hapan Konzorciumon akart példát statuálni azon rendszerek számára, akik nem hajtottak fejet önként az Uralkodó akarata előtt. A katonák reménykedtek, lehetőséget láttak a seregben, a motiváció miatt, sok jól előkészített hadicsel múlott, bár az igazi indok teljesen eltérő volt, mind a feljebbjutás, mind a frissen alakult diktatúra hírnevének öregbítésétől, más volt, mégis egyszerű. Egy név volt, mely hallatán az egész flotta egy emberként rezzent össze, legtöbbjüknek borsódzott a háta ha meghallotta. Sokan, félve, földbe gyökerezett lábakkal hallgatták azokat a pletykákat, amik e nevet környékezték. A katonák között suttogva sunyin terjedt a hír, a parancsnok viselt dolgairól és a hibákért járó szörnyű büntetésekről. A tisztek gombóccal a torkukban ügyeltek arra, hogy minden olajozottan menjen, ne csússzon porszem a kerekek közé, illetve vízcsepp a homokórába. Sokan hitték, hogy ő nem e világi lélek, kételkedtek emberi mivoltában, oly érzelemmentes volt és jelenlétében még a forró víz is képes volt jéggé fagyni. Amerre fekete páncéljában megjelent, ott a félelem jeges leplével borult a környékre. Ha tudták volna az igazságot. Az obszidián páncél egy alig huszonnégy esztendős bukott jedinek nyújtott ?lakhelyet?. Egy olyan jedinek, aki a hatalomért bármire képes volt. Most már semmilyen kegyetlenkedéstől nem riadt vissza, hogy érvényt szerezzen ő és tanítója akaratának. Szembe szállt a renddel, szeretteivel, mindezt nemes ideák mögé bújva vitte véghez, mint mestere. Hiszen egyiküket sem érdekelte az igazság, az oltalom és a béke. A jól hangzó frázisok, mint a bűvös varázsigék, a fiatal és nagy reményű lovag elméjét is megmérgezték. Ő nem akart mást csak hatalmat. Birtokolni erőt, embereket, univerzumot. Kényelmetlen, fekete börtönében szenvedve, Anakin naponta szembesült avval, hogy mindent elvesztett, ami egykoron fontos volt. Igyekezett felejteni. A hangsúly az egykoron volton volt. Most már nincs semmi, csak a hatalom. Szó szerint. Palpatine-nak ismét igaza volt, ez néha kárpótolta a veszteségekért. Néha, sokszor nem eléggé??. Tompa és kísérteties döngések szakították meg a fémes cselekvések és az izgatott csend meghittségét. A gaz padló, mintha ismerősnek tenne szívességet, visszhangjával üdvözölte a fekete csizmákat és a fémes légzést. Mint a hajdan volt tűz, folyékony gyermeke szilárdan mutatott utat fogadott testvérének, hiszen mindketten egykoron a lángok közt születtek és formálódtak. Tán még hasonlítottak is. A lámpák steril, vakítóan fehér fénye megremegett még kontrasztosabbá téve az érkező alakját. Vader legalább olyan eltökélten haladt céljai felé, mint a dúracél padló egyik helyről a másikra. A katonákon a síri rémület lett úrrá, aki tehette rögtön más munka után nézett. Igyekezett még azelőtt távozni, mielőtt a hangárt betölti az a fülsértő, soha meg nem szűnő gépi légzés hangja. Gerincüket, a sith jelenlétében jeges karmok markolták. Az egyenruhások vigyázva sorakoztak, mikor megpillantották a palást acél árnyékát az egyik falon. Az árnyékot dobbanások és hörgések követték, majd megjelent a gazdájuk is. Vader sietve végignézett a kocsonyaként remegő bandán, majd a rohamléptekkel érkező pilótákhoz intézte szavait. Számtalanszor tartott már eligazítást. Röviden és tömören vázolta az akciót a klónoknak, hisz egyikük sem szerette a fölösleges szócséplést. - Eddig a pontig alakzatban repülünk a felszíni egységek hordozóival, majd itt az osztag szétválik?- Kékesen derengő holokép mutatta a koordinátákat. Igyekezett ismertetni a tervet a fehér vértbe öltözött embereknek. ?Ne nagyon távolodjanak el egymástól, mikor felbomlik az alakzat, a Hapanok nem számítanak a jöttünkre. Nem díjaznám, ha valamelyikük idő előtt lebuktatna.- A pilóták megértően bólogattak, egyesek sisakjukat szorongatták, mások bakancsuk orrát fürkészték. A sith folytatta: -Figyeljenek rám! Akkor kezdik szórni őket a lézerrel, ha utasítást adok rá. Addig semmi önállóskodás!- Hörögte a maszk. ? Aki megszegi a parancsot azt, magam lövöm atomjaira!- A pilóták figyelmesen hallgatták. Egyiküknek sem volt kedve az ütközet alatt vagy után, az életével fizetni meggondolatlanságáért. -Ha nincs semmi gabaj, akkor vacsorára itthon leszünk!- Appo nem bírta megállni, hogy ne fűzzön kommentárt az elhangzottakhoz. Plasztoid páncélja több, szó szerint lángoló ütközetről árulkodott. A kék mintákat fekete, nyújtozó csápok díszítették, ott ahol a langok megperzselték a felszint. -Magam is így vélem.- Tűnődött a lord. -Pompás, a ramakazi csőben sült polip a kedvencem. Nem örülnék, ha azok az egyenruhás ficsúrok mindet megennék!- Apponak is hasonló véleménye volt a kapcsolatok és nem a teljesítmény alapján kitüntetett tisztekről, mint Vadernak. - Nagyúr!- Lépett előre az egyik klón, aki már vett részt légi ütközetben a sith-tel.- Bár nem számítanak jöttünkre, mégis észrevehetnek minket. A Konzorcium vadászai elég gyorsak, nem hinném, hogy válasz nélkül kéne hagyni, ha tüzet nyitnak ránk??..minden tiszteletem az ön tudásáért, de??.- A kaminoi üzem egyik büszkesége, épp rátért volna aggályaira. -Ha mindent az utasításaim alapján hajtanak végre, akkor nem bukunk le. Nagy eséllyel mindenki egy darabban fog visszatérni ide!- Vader gyermekkora óta repült, gyűlölte, ha megkérdőjelezik a tudását és a tapasztalatait.- Ez az egyik leghatásosabb alakzat, számtalanszor repültük, úgy emlékszem ön is részt vett már hasonló műveletekben!- A maszk kérdőn a klón felé fordult. -Igen uram!- Motyogta amaz. -Helyes! Kérdés?!- A lord már szeretett volna felszállni. Várta, hogy kirepülhessen, mint a kalickába zárt madár, csak ilyenkor érezte magát igazán szabadnak. Ráadásul gyűlölte, ha kétségbe vonják parancsait. Mindenki szótlanul állt. - Sejtettem, hogy nincs!- Némi gúnnyal a hangjában hozzá tette.- Ha nem tetszik, akkor a Nimbus vagy TIE kabinja helyett hűsölhetnek az egyik zárkában is.- A klón, aki akadékoskodott, nyelt egyet, nem volt több ellenvetése. Még egyszer szemügyre vette a századot. - Gépre!- és a számára fenntartott éjfekete vadászhoz lépett. Veers homlokráncolva nézett el a hangárcsarnok azon pontjáig ahol az őket majd hamarosan kísérő vadászgépek előkészítése folyt. Sőt, immár a befejeződése zajlott, egészítette ki magát amikor feltűntek neki a pilótafülkékbe ereszkedő fehér és fekete overallos alakok körvonalai. Ezzel egyidőben az ő felügyelete alá tartozó, és egyben parancsnoki lépegetőjéhez illesztett állványzat lépcsője felé, zord külsejű rohamosztagosok kezdtek felkapazkodni a majd tíz méteres magasságban lévő beszállóövezetbe. Az 501-esek. Nézett végig ki tudja hányadszor a zászlóalj katonáin, akik közül ismét jónéhányan az ő lépegetőjébe fognak utazni a bevetési területig ahol aztán majd szabadjára engedik pusztító tudásukat, akárcsak ő. -Parancsnok. -biccentett oda Appo felé, akik viszonozta a mozdulatot. Veers még egy darabig követte őket, majd utoljára még szétnézett a hordozó-, és támadójárművek sokaságán. -Sok szerencsét nekünk! Megfordult, majd követve a rohamosztagosokat, maga is eltűnt a gigászi lépegető belsejében.

Mire várunk, én már a négyszínű pillangó segítségével az éteren keresztül is fogható vagyok.

Felőlem kezdődhet a szorgos másolás, nekem kb három nagyjából 10 oldalas kisregényem van. A többi OLdié....

Az aranyszabályt kifelejtetted! Sithből MINDIG Kettő van, mester és tanítvány. (gondolod, hogy kéne írnom valami bevezetőt vagy jellemzést a turániakhoz)

Ez annyira erőltetett! Inkább írok magamnak, illetve folytatom. Nem tzdnak újjat kitalálni? semmi fantázis...............

elkészült a sith. Van egy kis gond. A kép elég sötét, ha scannnelem akkor alig látszik rajta valami, hogyan lehet állítani a kontrasztot?

Ez egy pompás nap! SimonZnek üzenem, hogy szerencsét hozott!

Jobb, mint a Vaderes eddig az vitte a pálmát.