Pildi összes hozzászólása
-
Premier megtekintés
Na ez jó hír. Főleg az a része, hogy nem éjfélkor kezdődik.
-
Értékeld a filmet
Bomarr, ezt nagyon szépen megfogalmaztad.
-
Filmek
Kingsman: Aranykör Az első részt csak most nyáron láttam először és nagyon bejött a sármos angol kémvilág, a nagyon látványos akciók egyvelege + a humor, ami egészen eredeti volt. A folytatás sem lett rossz, csak már nem tudott olyan kellemes meglepetést okozni, és a humor is kevésbé talált célba nálam most. De voltak nagyon látványos jelenetek, nagy poénok és megrázó pillanatok is + némi morbid humor, szóval a kellemes szórakozás most is megvolt.
-
Premier megtekintés
Kár, hogy a bejelentéssel együtt nem adják meg az előadások időpontját. Úgy sokkal egyszerűbb lenne megbeszélni, hol nézzük meg együtt.
-
Premier megtekintés
Ha nem lesz esti, akkor természetesen az éjféli érdekel, fáradság ide vagy oda. Majd igyekszem kialudni magam előre.
-
Premier megtekintés
Én annak örülnék, ha úgy lenne, mint tavaly a RO-nál, hogy este 7-8 körül kezdődnének az első vetítések, mert sokkal jobb volt úgy, mint az éjféli a TFA-nál, amikor már eléggé fáradt és dekoncentrált voltam. Szóval jó lenne az első előadások egyikén és valamelyik központi moziban. A mozit illetően nincsenek prioritásaim, csak legyen feliratos verzió.
- Filmek
-
Vélemények és javaslatok
Gyönyörű lett az új banner! Köszönet érte kudarnak.
-
Trailer
Már nagyon várom. Mindjárt itt a december!
-
Évadértékelés
Szép összefoglaló. Én is úgy gondolom, hogy ez a változások évada volt, ahol több szereplő, valamint az események is szintet léptek. Ezra megkomolyodott, Sabine felvállalta az örökségét, Kanan többet tudott Ezának tanítani, mint ép látóként, Kallus szövetséges lett, a Birodalom végre komolyan vette a Lázadókat, mert belépett a képbe Thrawn, és volt is mit komolyan venni, mert végre összeállt a Lázadás... Izgalmas események is voltak bőven, de a nosztalgiafaktor is egyre erősödött, és ez volt az évad sikerének egyik nagy titka. Nagyon jól sikerült évad volt, az biztos.
- Filmek
-
EPVIII spoileres topik
Köszi az interjút! Nekem megerősítést adott arról, amit eddig is vártam, szóval ha lesz is csavar - nagy meglepetés -, amiről szó volt, azért a történet dereka arról fog szólni, amit a cím sugall, és ennek örülök.
-
A háttérben lévő történetek, érdekességek
Érdekes kisfilm, köszi, hogy betetted. Lenyűgöző, hogy miből mi lesz a végére. Ezen mindig elámulok.
- Filmek
-
Szavazás - a harmadik évad legjobbjai
Nálam is. De jó, hogy én még nem szavaztam!
-
Mennyire egységes a Skywalker SAGA?
Én láttam az eredetit rengetegszer még moziban, és imádtam is, de ma már csak a legutolsó BD verziót nézem, és nincs problémám vele, sőt.... Az élmény küszöböm ma már máshol van, mint 30 éve.
-
Mennyire egységes a Skywalker SAGA?
Régebben egy hétvégén meg lehetett ejteni az újranézést napi 3 filmmel, de ez most már plusz két filmmel nem igazán megy. Donát javaslata heti egy filmmel viszont teljesen jól kivitelezhető, majd én is ráállítom a családot.
-
Vélemények és javaslatok
Sajnos nálam a Firefox még mindig annak minősíti. De gondolom, ez majd idővel átáll.
-
Szavazás - a harmadik évad legjobbjai
Remek lett a szavazólista ismét a sok képes segítséggel! Szerintem jó ötlet, hogy visszatérünk a sorrendbe állításhoz, ahogy korábban a TCW-nél is volt, sokkal árnyaltabb eredmények tudnak így születni.
- Game of Thrones
- Game of Thrones
- Sorozat fordító
-
Sorozat fordító
Mire aktuális lesz, biztos jelentkeznek. Eddig lelkiismeretesen csinálta minden fordító, és ha át kellett adni a stafétát, azt is mindig megszervezte az, aki leadta. Bízom benne, hogy most sem lesz másként.
- Egyéb fontos
-
A Rebels animációs sorozat
Sabine apja a fiára hasonlít, de nagyon. Vagyis inkább fordítva.