Pildi összes hozzászólása
-
ANIMÁCIÓ 2. (CSOPORT SELEJTEZŐ)
Nekem Hera a kedvenc főszereplőm, amióta megy a sorozat, szóval egyértelmű volt, hogy rá szavazok. Fantasztikus pilóta, vezető és barát. Igaz, sokat nem fejlődött, mint karakter, de ez csak azért van, mert már a csúcsról indult.
-
POLITIKA (CSOPORT SELEJTEZŐ)
Valóban nem volt nehéz döntés.
-
Bodhi Rook VS. Poe Dameron (KIEMELT SELEJTEZŐ)
Én is jobban bírom Poe-t, ráadásul neki van még jövője, sőt, nagyon is kíváncsi vagyok, mi fog vele történni, így neki megy a szavazat.
-
BB-8 vs. R2-D2 (Kiemelt selejtező)
Minden szavaddal egyetértek, de azért a múltat nem tudom feledni. Ugyan az Ep7-ben nem sok szerepe volt (bár a térképet végül mégis csak ő tette egésszé ) , de én bízom benne, hogy még nincs vége kalandjai sorának. Az első hat filmben szinte minden lényeges momentumnál ott volt, és én még érzem benne a tenni vágyást. Hajrá R2!
-
4x03 - The Occupation
Nyilván nem látjuk a hálószoba titkokat, de én egyébként nem is ezt hiányolom, hanem kicsit azt, hogy az egymás iránti gyengédségük ritkán jelenik meg a képernyőn, de ahogy ezt a Kindred topikban is írtam, most már azt gondolom, valószínűleg nem véletlenül nem téma ez a készítők részéről.
-
4x05 - Kindred
A Thrawn könyv elolvasása tervbe van véve, de addig is köszi az infókat. Amit a sorozatban eddig láttunk Pryce-tól, az eléggé messze attól, hogy rátermett vezetőnek gondoljam, de úgy néz ki, az autokrata rendszerek máshol is úgy épülnek fel, hogy nem feltétlenül a tehetség számít az előmenetelnél, hanem sokkal inkább a megfelelő embereknek tett szívességek. Kanan és Héra kapcsolatának vonatkozásában pedig én is úgy vélem, mint Ody, miszerint azért nem volt eddig téma, csupán halvány utalások történtek, mert valszeg a történet végére tartogatnak valamit, ami ezzel erősen kapcsolatos, és így nagyobbat tud szólni.
- Filmek
-
Filmek
Abszolút egyetértek. Régen szórakoztam ennyire jól filmen, a humor teljesen bejött, és minden karakter tetszett, és jópofák voltak az egyes epizódszereplők is Thor és Loki a leginkább (minden közös jelenetük aranyat ért), de megemlíteném Cate Blanchettet is, aki annyira szörnyen gyönyörű volt benne, hogy fel sem ismertem, csak már a stáblistánál. Galadriel után jó volt egy ennyire ellentétes szerepben is látni.
-
Szavazás - a harmadik évad legjobbjai
Hány szavazat érkezett egyébként?
- Han Solo és társai
-
J.R.R. Tolkien könyvei, és a hozzájuk kapcsolódó művek
Nekem is tetszett ez a verzió, amikor sok-sok éve, még jóval azelőtt, hogy film készült volna A gyűrűk urából, olvastam. Olyan meseszerű megfogalmazások ezek. A filmváltozat csinált belőle a folytatáshoz hasonló stílusú történetet, ami után így utólag már furcsának hat ez a megfogalmazás, és nem csak azért, mert a hobbit vagy a drágaszágom szavakat már megszoktuk, hanem mert egyébként is más hangulatot sugallnak, valami misztikusat a meseszerű helyett, főleg az utóbbi. Ha a film regényváltozataként akarja valaki elolvasni, akkor talán jobb a frissebb fordítás, de gyerekeknek olvasva az első változat tökéletes.
-
Szavazás - a harmadik évad legjobbjai
Köszönöm én is a munkátokat, a jelöltállítástól a szavazólapon keresztül a mai estéig, ahol igazán szórakoztató és ötletes műsorvezetésnek lehettünk ismét tanúi. Én nagyon jól szórakoztam.
-
Szavazás - a harmadik évad legjobbjai
Ez így helyes. Én is így teszek mindig.
-
Szavazás - a harmadik évad legjobbjai
Sajnos a sok vacillálás után végül nem tudom, melyik epizódra szavaztam a Trials, a Through Imperial Eyes és a Zero Hour között, és a papír ugye nincs meg, amire felírtam. De biztos, hogy a Zero Hour sikerét nem bánom. Kiváló évadzáró volt!
-
Szavazás - a harmadik évad legjobbjai
Kanan győzelmének is örülök, teljesen megérdemelte.
-
Szavazás - a harmadik évad legjobbjai
Nekem Hera a legjobb főszereplő, amióta elindult a sorozat. De Sabine és Kanan győzelmét sem bánnám.
-
Szavazás - a harmadik évad legjobbjai
Pont így gondolom én is. Bendunak az idegensége volt a legjellemzőbb vonása, s mint ilyen, a legérdekesebb idegen lény volt.
-
Szavazás - a harmadik évad legjobbjai
Kallus. Szerintem.
-
Szavazás - a harmadik évad legjobbjai
Én is Bendunak drukkolok. SzerK. : szegény
-
Szavazás - a harmadik évad legjobbjai
Congrat!
-
Szavazás - a harmadik évad legjobbjai
No itt nem lesz nagy verseny. Egyértelmű, hogy Thrawn volt a legjobb ebben a kategóriában.
-
Szavazás - a harmadik évad legjobbjai
Gratula neki!
-
Szavazás - a harmadik évad legjobbjai
Chopper olyan, mint a filmekben R2, a csapat teljes jogú tagja, ugyan kicsit öntörvényű és szemtelen, de legtöbbször nagy segítség. Neki kell nyernie.
-
Szavazás - a harmadik évad legjobbjai
Ez nekem is meglepetés. Személy szerint én a blurrg-re szavaztam, de a kryknának kellett volna lennie a legnagyobb esélyesnek.
-
Szavazás - a harmadik évad legjobbjai
Hera, üdvözlünk a fórumon!