Ugrás a kommentre

Hux tábornok, a fanatikus szolga


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Valahogy eddig ő is kimaradt a topikokból, pedig most jóval több szerepe volt, mint legutóbb.

 

A VII-ben nagyon szigorúnak tűnt, zseniális beszéde a Starkilleren pedig nálam az egyik legjobb mellékszereplők közé emelte. Ezért is furcsálltam kicsit, hogy egy kicsit poénosra vett jelenettel kezd, de többszöri nézésre már teljesen beleillik a karakter kibővített jellemébe. Hux úgy ment oda, hogy a Starkiller bázisért (is) most aztán végképp bosszút áll. Eltörli a lázadókat a galaxisból. Annyira jól lejön minden egyes szavából az a fölényes „szétlőttétek a bázisomat? Akkor is senkik vagytok és megdöglötök” érzés, hogy az csuda. Aztán persze pofára esik, amikor Poe időnyerés céljából elkezdi szívatni. :) Ezek a jelenetek is megmutatják, hogy annyira azért nem lángelme, de mégis mennyire aljas rohadék. Fanatikusan gyűlöli az Ellenállást, nagyon emocionális, és hirtelen haragú. Minden megvan benne, amivel egy hithű ER vezetőnek rendelkeznie kell. Azt is megtudjuk, hogy nagy renoméja nincs Snoke-nál, amin azért meglepődtem. Nem gondoltam, hogy ennyire lenézi Hux-ot a legfőbb vezér. Aztán persze Kylo-val is összeakasztja bajuszt, mert szegény azt hitte lehet esélye a fővezéri posztra. Ő egy örökös fogdmeg ember, nem való fővezérnek, ezt Kylo nyomatékosítja is benne.

 

Ellenben van egy pillanat, amikor a Craiton sokat sejtetően néz Kylora. Mint mindig, abban a tekintetben minden benne van: a gyűlölet és az, hogy minden kis alkalmat meg fog ragadni, hogy megbuktassa az új fővezért. Ez azért is lehet kívánatos számára, mert amúgy sem csípte Kylot, így hogy most a végképp a fejére nőtt nem csodálkozom, hogy meg akar szabadulni tőle. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha megpróbál szembeszállni Kyloval, akkor neki annyi. Talán így is lesz.

 

Ismét meg kell dicsérnem Domhnall Gleesont, aki zseniálisan egyensúlyozva alakítja a karaktert a röhejes és a mániákus megszállott közötti mezsgyén lavírozva. Ezért is imádom, és marad a kedvenc mellékszereplőm (na jó azért DJ versenybe szállhat vele :P ).

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az önhittsége miatt két szarvashibát is vét: nem küldi ki időben a vadászokat Poe ellen a film elején, majd amikor felfedezik, hogy a Raddus már üres és hiperűrsebességre akar ugrani, akkor nem löveti azonnal szét. Mindkét esetben későn veszi észre, mi az ellenfél taktikája. Amennyi muníciója van az Első Rendnek, már csak megelőzésként is mehetett volna biztosra.

 

Kíváncsi vagyok, hogy Kylo mennyire fogja tolerálni az ilyen hibákat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az elején a poén nagyon meglepett, kicsit ki is dobott a filmből, de újranézve már kifejezetten tetszik. A poén ugyanis nem rossz csak szokatlan. Meglepő hogy Hux micsoda egy féreg lett. Szemben az ep.7-el itt most nem csak egy hanem egy rakás emlékezetes jelenetet kapott. A kedvencem mikor az ájult Kylo-t le akarja lőni, majd a dumcsijuk után rögtön becsicskul és fuldokolva élteti az új Legfőbb Vezért :D

Szinte biztos vagyok benne, hogy az ep.9-ben lesz egy pont ahol megpróbálja majd aláásni Kylo hatalmát. Igazából érdekes fordulat lenne ha valamiképp átvenni a hatalmat az Első Rend felett és Kylo magára maradna. Az, hogy Kylo szimplán kinyirja túl magától értetödő. Remélem meglepnek majd vele kapcsolatban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az elején a poén szerintem nem volt odaillő, még a zene is alábbhagyott, mintha egy Family Guy vagy Űrgolyhók epizódot néznék. Hux kissé csalódás volt a számomra, nem gondoltam volna hogy ennyire inkompetens, az EP7-hez képest alaposan sikerült dehonesztálni a karakterét.

 

Viszont két jelenete zseniális volt; amikor egy pillanatra felmerül benne, hogy agyonlövi az ájult Kylo-t, illetve amikor a Luke elleni teljes fegyverzet bevetése után felveti, hogy valószínűleg most már meghalt. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Első nézésre engem is kidobott az a poén mert abszolút nem erre számítottam. Akkor mondtam is magamban, hogy ha ez ilyen lesz akkor gáz van. Szerencsére nem lett igazam, és ma már nekem is bejön. :D Kicsit olyan mint Obi és Anakin poénkodása az EPIII elején. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én arra is gondoltam, hogy több éves időugrás esetén, ami valószínű, már kezdhetnénk úgy, hogy kettészakadt az Első Rend Kylo és Hux követői között. Nem tudom elképzelni a TLJ alapján, hogy még sokáig bírna megmaradni az underdog szerepében Hugs úr. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hugs, azaz Hux tényleg meglepően indít és én is felvontam a szemöldökömet a poénkodásnál, de főleg szokatlansága miatt, nem azért, mert nem tetszett. Igazából az ep7-ben az nem derül ki, hogy Hux mennyire kompetens figura, mert általában vagy Snoke, vagy Kylo csicskáztatja. Snoke egyszer le is üvölti a fejét. Persze ő áll elő a Hosnian szétlövésével, de ahhoz azért nem kellett stratégiai lángelmének lennie.

Ugyanakkor már az ep7-ben is vétett egy olyan taktikai hibát, mint itt kétszer is (Pildi említette őket): a D'Qart a Csillagpusztítóval akarta megsemmisíteni, ahelyett, hogy már akkor kiküldött volna egy kisebb flottát. Totális túlkapás - ez az ep8-ra is jellemző volt az Első Rendre, és főleg Huxra. Egy zsebnyi katonára pazarolni annyi időt és energiát (szó szerint egy napot csesztek el erre :D ), miközben ha már akkor kimegy a Finalizer, két-három másik Resurgent és a Furminatrix, az Ellenállók legfeljebb az éles nyelvüket vethették volna be.

Szóval már az ep7-ben is túlkompenzál, és mindig a nagyobb cuccot akarja bevetni. Ő tényleg szeret ágyúval lövöldözni verébre.

 

Az ep8 szerintem ezt remekül továbbgondolta, és Snoke ki is mondja, hogy egy idióta, de hasznos idióta. Ha Kylo megtanulna bánni vele, neki is hasznos lehet. Az viszont szerintem nem fog összejönni, mert Kylónak ehhez nincs türelme - pedig Hux egyszerű lélek: hagyják vérengzeni, azt ő bárkit szolgál. De Kylo szerintem ezt nem fogja hagyni, egyáltalán nem is kedveli Huxot, ráadásul kétszer is lejáratta Snoke előtt. Először, amikor közölte, hogy BB-8 az Ellenállásnál van, aztán meg amikor Kylóval ellentétben Hux legalább követni tudta az Ellenállást.

 

A másik, hogy a Képes enciklopédia szerint Hux mindig is az ellenlábasai kiiktatásával mászott fel a ranglétrán, egyebek mellett a saját apjával, Brandollal is végzett (mondjuk gyűlölték egymást, szóval ez annyira nem meglepő). Még egy embere is van erre: Tritt Opan kapitány (ott sertepertél Hux mellett a Finalizeren). Ő végzi el Hux utasítására a piszkos munkát. Ezek alapján nagyon is benne van az, hogy Hux megpróbálja kitúrni Kylót.

 

Ody: admirális? Ejnye-bejnye, tábornok az. Javítottam a topik címét.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Ody: admirális? Ejnye-bejnye, tábornok az. Javítottam a topik címét.

Tudom, hogy ez a rangjelzése, de amúgy nem kellene admirálisi rangban lennie? Lehet rosszul tudom, de aki egy flotillának parancsol az admirális nem?

Szerkesztve: - Darth Cupsy
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem tudtam, hogy megölte a saját apját. :o Nem is volt túl boldog, hogy Kylo lett a supreme leader. Mindig is rivalizáltak és utálták egymást. Eleinte nekem is komolyabb karakternek tűnt de valóban inkább egy fogd meg ember. Ami nem feltétlenül baj. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hux szerintem egy igazi elvetemült fanatista, aki nem különösebben tehetséges, de a gátlástalanságával mindig feljebb tud jutni. Aki nála hülyébb, azon átgázol, aki pedig okosabb nála, az megtűri, mert olyan szinten képes nyalni a hátsóját és behódolni, hogy "hasznos idiótának" jó lesz. De folyton ott lapít a háttérben és keresi a lehetőséget az előrejutásra. A 7-ben egyértelműen a szónoklata, itt pedig az a mozzanata a legemlékezetesebb, amikor le akarja lőni Kylot. Kicsivel később persze benyal neki, de le legyenek illúzióink, csak vár a következő lehetőségre.

 

Azért is leszek kíváncsi, hogy mi lesz vele, mert Kyloval látszik mennyire gyűlölik egymást. Most Kylo lett a legfőbb vezér, de ha hirtelen nem megy át hatalmas jellemfejlődésen és válik sokkal érettebbé, akkor tökéletesen alkalmatlan egy ekkora szervezet vezetésére. Ilyen téren viszont Hux is erősen problémás, mert ő meg túl elvakult, ráadásul nem is tűnik túl intelligensnek. Ha nem lenne, aki kijelölje számára az utat, szerintem igen hamar eltévedne.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes lesz látni ha nagy időugrás lesz, hogy miként alakul a jövője. Nem lepődnék meg, ha még mindig Kylo csicskája lenne.

 

Egyébként a filmben szinte minden jelenete üt. :D 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 órával ezelőtt, Darth Cupsy írta:

Tudom, hogy ez a rangjelzése, de amúgy nem kellene admirálisi rangban lennie? Lehet rosszul tudom, de aki egy flotillának az admirális nem?

Jól tudod, de ő az Első Rend katonai vezérkarának, a Főparancsnokságnak a tagja. Alapvetően szárazföldi egységeknek parancsnokol (legelőször a rohamosztagosok kiképzését vezette, később lett a Csillagpusztító parancsnoka), de beosztás megengedi neki, hogy akár flottákat is irányítson. Beosztása és rangja szerint megegyezik a Birodalomból Cassio Tagge tábornokkal.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nálam Hux az a fajta katonai vezető aki teljesen meg van győződve a saját hadereje legyőzhetetlenségéről. Azaz el sem tudja képzelni hogy egy náluk gyengébben felszerelt, kevesebb katonával rendelkező haderő legyőzheti őt. Nagyjából ő a földi amerikai hadsereg főparancsnokának a kivetülése a Galaxisra.

Azaz nálam van minden fölény. Technológiai, létszámi, haderőnemi. Mi az hogy egy ennyire fölényben lévő haderővel egy porszem packázik?

A film eleje ezt mutatja be. Sokan nem értik Hux miért ment bele a Hugs-ozásba. Hát azért mert az Első Rend haderejét annyira felsőbbrendűnek gondolta hogy el sem tudta képzelni hogy egy darab x-szárnyú bármi kárt okoz az ő drágalátos flottájában. Röhögött az egészen, szórakozott. Szétlövöm az Ellenállás bázisát ,de miért ne röhögjek egyet rajtuk előtte? Annyira fanatikusan hitt az Első Rend legyőzhetetlenségében hogy rendesen a totális csalódottság ült rajta miközben Poe szétlőtte a lézerágyúkat. MI???? Egy mezei prosztó pilóta eredményt el egy sz*ros X-szárnyúval? Mi történik?

Azaz a Hux-féléknek az kell hogy legyen sok csillagromboló, sok rohamosztagos, sok lőszer és ő kimondhassa hogy TŰZ. 

Azt hiszi hogyha mindent szétlő akkor minden rendben lesz. Ez nem stratégia. Ezért idióta. Szétlövethet mindent ,csak közben kimentik a maradékot.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Elvakult katona annyi szent. PEdig azért lehetne kicsit óvatosabb, már csak pár napja lőtték ki a Starkillert de nem. Ő itt ha lehet még fölényeskedőbb. Bosszút állni jött a szerelme pusztulásáért. Agyatlanul.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Hux vezetésével fejlesztették ki a hiperűr követést. Akkor ezért örült annyira Snoke-tól kifelé menet. Azért el kell ismerni, tud valamit a tábornok. Viszont Snoke nem ismerte a rendszert? Ez megint olyan mintha lesz*rná mi folyik a hadseregében. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valószínűleg a Supremacy-nek is van kapitánya, de mint a Főparancsnokság tagja, Hux nyilván átveheti a parancsnokságot az Első Rend zászlóshajóján. Az ő zászlóshajója, a Finalizer meg elvan ott a sorban. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mint olyan kiváltságosnak akinek bejárása van Snoke-hoz, ez a minimum. Ráadásul a hadseregre Hux úgy tekint mint a sajátjára amiben van is valami. Rengeteg fejlesztést rakott bele a rendszerbe. Fiatalsága ellenére szinte ő a gépezett atyja. Látjuk Snoke-ot mennyire (nem)érdekli az egész. Ezért is van szükség ilyen fanatikusokra. Érdekes adalék, hogy átvitte Peavey-t is, pedig a fickó ki nem állhatja. Bezzeg Tritt Opant meg hátrahagyta, aki meg hű szolgája. Vagy csak én nem láttam ott? :D

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hux tényleg az atyja az Első Rend hadseregének, hiszen az apja, Brandol találta ki azt a módszert, amivel agymosást hajtanak végre a gyerekeken, és az Első Rend első rohamosztagosainak a tizenéves Armitage volt a kiképzője és parancsnoka. Később tökéletesítette az apja módszerét, és miután Phasmával kinyírták az öreget, ő lett a főinstruktor.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...
15 órával ezelőtt, Kenobi tábornok írta:

Tényleg egy konyhalány volt az anyja? És ezt szégyellte?

Tényleg konyhás volt a muterja. Azt nem tudom hogy szégyellte-e. Simán el tudom róla képzelni hogy igen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

16 órával ezelőtt, Kenobi tábornok írta:

Tényleg egy konyhalány volt az anyja? És ezt szégyellte?

Az, az öreg Brendol Hux egy konyhalánnyal csalta a nejét, csak úgy tűnik, nem vigyázott, és jól felcsinálta. Brendol amúgy rühellte a kis Armitage-t és le sem sz*rta a szeretőjét, sőt a feleségét sem becsülhette sokra, és ezt nem csak a megcsalásból gondolom, hanem mert mindkét nőt hátrahagyták, amikor Rax parancsára kimentették a két Huxt az Arkainsról.

15 órával ezelőtt, Frenkie írta:

Ez nagyon jó kép Huxról. Benne van minden ami a karaktert jellemzi.

Bizony ám, nagyon tekintélyes, pedig, ha az ember belegondol, ez a kép abból a jelenetből van, ahol Poe éppen szívatja. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.