Ugrás a kommentre

Merr-Sonn

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    2.901
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

Merr-Sonn összes hozzászólása

  1. Merr-Sonn

    Járművek

    A Reaper és az Interceptor szerelemgyereke?
  2. Lehet ez akár utalás Anakin erőszellemére is.
  3. Merr-Sonn

    Yoda

    A számokat látva azt hinné az ember, hogy valami baja van az öregnek, csak nem akar róla beszélni.
  4. Hagyományos értelemben a pathfinder az a katona, akit ejtőernyős támadás előtt dobnak ellenséges területre, hogy megjelölje az ugrási zónákat a többieknek. Magyarul sokféleképpen lehet fordítani, akár szimplán felderítőnek is,
  5. Merr-Sonn

    Járművek

    Támogatom Dzséjtet az Új Köztársaság hadihajóival kapcsolatban. Legyen már szerencsétleneknek alkalma nagyobb volumenben is bizonyítani, hisz eddig jóformán mindig a bot rossz végén voltak.
  6. Ennek a filmnek köszönhetem, hogy felkeltette az érdeklődésemet a franchise iránt hat évesen. Azt hiszem akkor láttam először amikor az EPII már kint volt, de nem sokkal.
  7. Merr-Sonn

    Egyéb fontos

    Sok boldog születésnapot Jake!
  8. Merr-Sonn

    Filmek

    Nem tudtam, hogy ilyen hamar jön, ez most felvillanyozott.
  9. Merr-Sonn

    Marvel

    Annyira örülnék, ha egyszer csak előkerülne a minigun.
  10. Egy rohamosztagos lázadás, megtetézve az esetleges szakadással Hux és Kylo között, plusz az Ellenállás erőre kapása már nagyon jó receptnek hangzik az Első Rend bukásához.
  11. Luke még nem végzett Kylo cseszegetésével, pedig már a Craiten is majdnem dührohamot kapott a gyerek.
  12. Merr-Sonn

    Game of Thrones

    Én megnéztem volna egy Blackfyre lázadást, de ha Long Night lesz, az talán még jobb.
  13. Merr-Sonn

    Zene

    Hát biztos sok van, de én egyikben sem vagyok.
  14. Merr-Sonn

    Zene

    Nekem pont ugyanebben a sorrendben a kedvenceim. Rokonlelkűek vagyunk akkor e téren. Én ott voltam a novemberi Powerwolf koncerten.
  15. Merr-Sonn

    Game of Thrones

    Szerencsére van nagyobb gondjuk is egyelőre, mint Winterfell tulajdonviszonyait vitatni. Csak itt még lehet, hogy nem tudják.
  16. Merr-Sonn

    Értékeld a filmet

    Ez igencsak valószínű, hiszen azok az utolsó szavai, hogy "Tell your sister you were right." Aligha tippelne nemet csak úgy találomra.
  17. A pszichotikus Hux tábornokkal soha nem fog lepaktálni az Ellenállás, ebben biztosak lehetünk.
  18. Merr-Sonn

    Képregények

    Nem is gondoltam volna, hogy az ilyen egyrészes számokra is gondolnak, de ez tök jó.
  19. Amint Kylo kinyírta közös ellenségüket, szépen át is vette a helyét, szóval szerintem ő megmarad a fő ellenségnek. Arra viszont mérget veszek, hogy szakadás lesz Kylo és Hux között, és háromirányú konfliktus lesz belőle.
  20. Merr-Sonn

    Marvel

    Ennek nagyon örülök, hogy ilyen hamar érkezik. Valaminek kárpótolnia kell engem a Daredevil elkaszálásáért.
  21. Egyébként Dzséjt tippjében a Hope elől kivehetitek a "the" névelőt, mert azt csak a mi Hunglish felfogásunk miatt szeretjük használni, de az angolban nem mondják abban a pozícióban.
  22. Merr-Sonn

    Anakin/Vader

    Ha rá is kérdezett, Shmi nem tudhatott mást mondani neki, min Qui-Gonnak, miszerint fogalma sincs, hogy jöhetett össze. Shmi halála után meg már kár lett volna tovább feszegetnie.
  23. Merr-Sonn

    Értékeld a filmet

    Ez szerintem nem is olyan ördögi gondolat, jómagam is úgy vélem, hogy Finn halála ha akkor megtörténik, az egy szép jelenet lett volna.
  24. A TLJ-nek biztosan volt. Utána persze a show következő részében is beszéltek róla.
  25. Merr-Sonn

    Egyéb fontos

    Még sok boldog születésnapot, ati!
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.