Pildi

Ezt a gyerekeim is remélik.

Szerintem a helyzet annyira bizonytalan, hogy még OV sem tesz a korábbiakban megszokott határozott kijelentéseket, mint pl. hogy pontosan melyik napon fog tetőzni a járvány. Azért ez is jelent valamit. A helyzetet bonyolítja, hogy a járványhelyzet egyszerre egészségügyi és politikai kérdés.

A climactic jelző olyan történetvezetést jelent, amely a dolgok sűrűjében (in medias res) kezdődik és fokozatosan de egyenesen építkezik egy tetőpont (climactic event) eléréséig.

Bill Burr remek volt ebben az epizódban. Nálam is ő favorit a mellékszereplők között.

Boldog születésnapot, @Adrián! És utólag is boldog születésnapot, @gafz és @ati!

Ezzel én is igy vagyok.

Az első évad után, amely nagyon megszerettette velem a történetet és persze a karaktereket is, számítottam rá, hogy a második évadban sem fogok csalódni, és így is lett: imádtam minden percét! Az évad végig az utolsó részig, amikor a kicsi Grogu sorsa elrendeződött, tele volt remek kalandokkal, új érdekességekkel a SW világából és a Birodalom bukása utáni érából, visszautalva nem egy alkalommal a TCW-ra, a PT-re vagy az OT-re is, sőt szépen megágyazva az ST-nek is. Minden epizódban volt olyan momentum, ami a korábbi művekhez való kötődést erősítette, miközben gazdagította a SW világát. Egyszerre láthattunk egy szívhez szóló érzelmes történetet, izgalmas párharcokat és igényes világépítést. Ismét végignézve az összes epizódot az évadban rájöttem, hogy nehezen tudok jelenleg megnevezni egyetlen legjobb részt. Mert kérdés, hogy milyen szempontból legjobb? Szinte minden epizódban voltak lebilincselő pillanatok, olyan nagyon filler rész nem is volt, ami nem vitte volna előre valamilyen szinten a cselekményt vagy nem adott volna olyan ismereteket, amelyek később jelentőséggel bírtak. Minden epizódnak voltak saját erényei (a teljesség igénye nélkül): - - az elsőben a Krayt sárkány és Cobb Vanth, akin jól állt a mandalori páncél, de ide sorolom a remek zenét is (amikor a Tatuin dűnéi között kalandoztunk, annak a zenéje valami varázslatos); - - a másodikban tetszett Lady Frog ügyefogyottnak tűnő, de mint kiderült, intelligens karaktere, de az még inkább, ahogy az ÚK pilótái kezelték a helyzetet (a pókok nekem kevésbé jöttek be, de elismerem az érdemeit annak, hogy egy Ep5 concept art elevenedhetett végre meg); - - a harmadik részben igazi élmény volt Bo-Katant élőben és ismét akcióban látni, és ez azt is előre vetítette, hogy Mando immár nincs egyedül, mint mandalori, ha Gideonnal szembe kell szállni; - - a negyedik volt a legszórakoztatóbb epizód, ugyanis én nagyon bírom Mythrolt, remek mellékszereplő a zsörtölődésével, és ahogy igyekszik minden kemény helyzetet megúszni – de persze maga az ostrom sem volt semmi; - - az ötödik részben örültem nagyon Ahsoka felbukkanásának, és ugyan a párbajok is jók voltak, de nekem ebben a részben a pálmát egyértelműen Ahsoka, Din Djarin és Grogu közös jelenetei vitték el. Nagyon jó, hogy ennyi mindent megtudtunk a kicsiről, és arról is, hogy mennyire fontosak ők Mandoval egymásnak; - - a hatodik epizód sztárja Boba Fett lett, akiről kiderült végre, hogy tényleg egy igazi cool karakter, és van benne becsület, és nem mellesleg nekem a látókő működése is bejött. És végül az utolsó két epizód mindegyike bátran pályázhatna a legjobb epizód címéért. A hetedik rész hozta el a legnagyobb drámát – ki gondolta volna, hogy az általam is oly végtelenül unszimpatikusnak tartott Mayfeld lesz az epizód hőse, a bajtársi hozzáállásával, spontán igazságszolgáltatásával, és egyébként a színész minden rezdülésével. Ha nem lett volna az utolsó epizód olyan, amilyen, könnyen mondhattam volna, hogy a The Believer a legjobb rész. Remek volt! A nyolcadik részben pedig megkaptuk az évad legnagyobb meglepetését, Luke Skywalker felbukkanását (egyszerűen fenomenális volt, ahogy megmentőként megjelent), és a legmeghatóbb pillanatot is, Grogu és Din Djarin búcsúját, plusz fel lett dobva a labda a sötét kard kapcsán, hogyan mehet tovább Mando és Bo-Katan szövetsége, ami pont jó felütés a folytatáshoz. A 2. évadhoz méltó évadzáró lett, az biztos! A karakterek közül most csak a főhős Din Djarint emelem ki, aki annak a felelősségnek a segítségével, amelyet Groguért érzett, a szemünk előtt vált profi fejvadászból igazi hőssé már az előző évadban. Ez a folyamat folytatódott, részről-részre érezhettük a közöttük lévő kapocs erősödését, ahogy a morális kötelesség szépen lassan tovább alakult apa-fiú jellegű kapcsolattá, mely folyamatot a két sisaklevétel koronázta meg. Az első alkalom a Morakon kényszerűség volt, másodszor a búcsúzáskor viszont már önkéntes akció, amit a szeretet és a kötődés vezérelt. Mandohoz hasonlóan én is megkönnyeztem a búcsú pillanatait. Remek évad volt, minden percét élveztem! Sajnálom, hogy több mint egy évet kell várni a folytatásra, de biztos vagyok benne, hogy megéri majd a várakozást.

Ha a film legjellemzőbb vonását kellene kiemelnem, akkor nekem is a humor jutna először eszembe. Han Solo és Chewie remekelnek, de én imádom Finn párbeszédeit is, akár Poe-val, akár Rey-yel cseveg. A félreértések elkerülése végett: van itt is dráma, megható pillanat, izgalom rendesen, de az ST ezen első filmjét én bizony leginkább a humora miatt szeretem.

Miután a TROS elején is arra buzdítja Palpatine Kylo-t, hogy ölje meg Rey-t, így biztos eredetileg más volt a terve vele, nem a szertartás. Illetve biztos tervbe volt véve egy hasonló szertartás, de gyanítom, hogy a főszereplő Kylo lett volna. Palpatine azt gondolhatta, hogy miután megölte Reyt, Kylo eléggé belemerülhetett végre a Sötét Oldal erejébe ahhoz, hogy alkalmas és érdemes legyen a Sith trónra. Ezt gondolta át azután, hogy Rey jelent meg az Exegolon Kylo helyett. Más kérdés, hogy végül Rey-jel, sőt a diáddal még jobban járt, mint eredetileg számított rá. Ha Reyt nem támogatja meg az összes Jedi szelleme, akkor nagy baj lett volna... Szóval a fentiek alapján szerintem Snoke akár tudhatta is, hogy kicsoda Rey, de a lényeg úgyis az volt, hogy a lánynak meg kell halnia.

Hát, ő se sokat változott azóta.

Boldog új évet kívánok minden kedves fórumtagnak!

Nahát! Nekem akkor onnan volt ismerős.

Ez igen! Szép gyűjtemény.

Akik görcsösen számonkérik a női főhős kiemelt szerepét, tulajdonságait, azok pont ugyanazt a vonalat erősítik, ami ellen elvileg fel akarnak lépni, csak a másik oldalról. Pedig a lényeg az, hogy mindegy, a főhős nő vagy férfi, hősként privilegizált szerepe lesz. Pont ahogy irtad.

Film közben én sem gondoltam bele ebbe komolyabban, de azért eléggé valószínűtlen lenne másképp, hogy pont oda mennek, ahonnan a tőr tud segíteni, hogy lássák, amit látni kell. Jó, hogy a könyv ezt egyértelműsíti.

Be is kapcsoltam a TV-t

Én tervezem, de biztos nem egy nap alatt fog lemenni.

...és amilyet a Skywalker Saga megérdemel.

Nálam is. Tetszett a Solo zenéje, de én is úgy érzem, hogy a RO zenéje más szint. Így kellene.

Így van. Többször is arra kényszerült, hogy átlépje a saját határait, aminek az első lépése az volt, hogy nem lépett túl egy jól megfizetett megbízáson, hanem a lelkiismeretére hallgatott, és ennek maradandó eredményei voltak, amelyek egy része külső (elvesztette a Navarro-i klánját, a hajóját), más része viszont belső (megváltozott az élete célja, már nem csak magáért volt felelős, közben bajtársai, barátai lettek, akikre számíthatott és akik számíthattak rá). A sisak levétele mindkettőhöz odatartozik, az egész folyamat betetőzése. Az az ember, aki mindezeken keresztülment, már nem lehet ugyanaz, mint aki előtte volt.

Nem szokásom ócsároló videókat nézni, mert sajnálom rá az időt, de az idézett véleményed miatt most mégis megtettem, és végül is nem bántam meg. Amikről elítélően nyilatkozik, azokkal abszolút nem értek egyet, a komplett ST szapulásával elsősorban, na meg a Mandalorian berkeiből Cara Dune és Gideon vonatkozásában. De ahogy ezt leszámítva méltatja a sorozatot, az tetszett, vannak benne kifejezetten jó gondolatok is. Szerencsére ez a többség, így a bántóan ócsároló mondatait át lehetett vészelni. Azt nem értem, hogy miért kell úgy dicsérni valamit, hogy mellette másba újra és újra belerúg... Az első percekben lejött, mi a véleménye a ST-ról, ott kellett volna ezt befejezni.

És most a karácsonyi készülődés idején szóljon a legkedvesebb lemezem ebben a témában, angol tradicionális karácsonyi dalok, kissé áthangszerelve, Blackmore's Nighttól :

Kellemes készülődést, finom ételeket és italokat, jó pihenést kívánok az ünnepek alatt! A szeretet a lényeg, a többi kevésbé számít. Boldog Karácsonyt!

De lehet úgy is antológia-szerű, hogy nem ugrál az időben, nem? Csak éppen az epizódok egyedi eseményeire koncentrál, különösebb főszál nélkül.

Ha valaki bele tudja élni magát az adott történetbe, akkor mindegy, mert akkor már egy belső film is forog a fejében, miközben nézi, és nem csak azt látja, amit tényleg lát, hanem azt, is ami a képek mögött van. Enélkül nem is lehet átérezni mások történetét, életét, jó vagy rossz döntéseit, boldogságát vagy tragédiáját, akár valós személyekről van szó, akár kitaláltakról. Emiatt nálam is ugyanúgy tud működni egy animációs film mint egy élőszereplős. A TCW 7. évadjának utolsó négy része tökéletes példa arra, hogy akkor sem lehetett volna átélhetőbben megcsinálni, ha nem animáció. Mert, ahogy írtad is, a sztori és a mi fantáziánk a lényeg.