Nekem is sikerült befejezni. Számomra csalódást okozott a könyv (nem pozitív értelemben), pedig egyértelmű okokból nagyon vártam.
Mivel mindmáig a kedvenc karakteremről van szó (nem csak a Star Wars egészét, de minden egyéb történetet figyelembe véve), természetes, hogy nagy lelkesedéssel (és talán túlzott elvárásokkal?) ültem neki a regénynek. Viszont nem estem abba a hibába, hogy az elvakult rajongás elhomályosítsa az ítélőképességemet. A csalódás egyik oka éppen ez lehet: mivel számomra túl fontos a szóban forgó karakter, úgy érzem, sokkal jelentősebb, emlékezetesebb történetet is kiépíthettek volna köré. Természetesen nem akarok hálátlan se lenni, mindennek ellenére nagy pozitívum, hogy végre saját regényt kapott Ahsoka, melyben ha mást nem, a jellemét sikerült igen jól megfogni. Azt reméltem, hogy a Sötét tanítvány c. regényhez hasonlóan egy tartalmas, pörgős, érzelmekben gazdag, informatív, színes és érdekes regényt kapunk, ám legnagyobb sajnálatomra, ennek csak a töredéke valósult meg. Elképzelésem szerint sokkal érdekesebb lett volna, ha a könyv első felében a TCW kiadatlan epizódjainak cselekményét részletezik (Ahsoka coruscanti kalandja, később a Mandalore-i szál) majd fokozatosan haladva jutnánk egyre közelebb Fulcrum megszületéséhez.
Ezt figyelembe véve, a Mandalore-os nyitány biztató volt, de a történet előrehaladtával rá kellett jönnöm arra, hogy E. K. Johnston nem fogja jobban részletezni a mandalore-i eseményeket, holott szerintem jelentősebb történéseknek adott volna teret, mint Ahsoka rejtőzködése, és néhány farmer megsegítése... Nem derült ki, mit keresett a lány a Mandalore-on Anakin, Rex és a többiek körében. Nem derült ki, mit keresett ott Maul, majd hogy menekült el onnan. Nem derült ki, Ahsoka hogy szerezte vissza azokat a fénykardokat, melyeket a coruscanti hajtóvadászat során elvesztett. Ám fejezeteket vesztegelt el az író arra, hogy bemutasson kevésbé jelentős dolgokat. Maga a felállás a Kenobi c. regényre emlékeztetett (egy rejtőzködő Jedi, aki késztetést érez a körülötte élők megsegítésére), ám John Jackson Miller sokkal érdekesebben, már-már meglepően érdekesen tálalta a szituációt és annak következményeit. Tehát a kiadatlan TCW-s történetek feltárása mellett Ahsoka karakterének bővebb megismerését vártam. Részletesebben ecsetelve azt, mihez kezdett a Templom elhagyása után, hogyan dolgozta fel a Rend bukását és a Birodalom megszületését, milyen terveket dédelget a jövőre nézve, stb. A farmerek története számomra nem volt különösebben érdekes, és érzésem szerint, a Bail Organával való találkozásból is sokkal többet ki lehetett volna hozni. Ennek ellenére pozitívum, hogy egy szeretetre méltó főszereplőt kaptunk, akinek éppen a számára legrosszabb szituációban (a Birodalmi éra fennállása) kellett a legerősebbnek lennie, és túltennie magát az olyan természetes érzéseken, mint az egykori barátai miatti gyász, az igazságtalan és kétségbeejtő helyzete miatti önsajnálat, valamint az ezek kordában tartására irányuló visszahúzó és letaglózó terhek leküzdése.
A Hatodik Fivér feltűnése jó pont, még ha nem is lett egyedi, vagy túlzottan érdekes karakter. Ugyanakkor igencsak degradálták vele az Inkvizítorok jelentőségét. Az, hogy egy nem is olyan rég még padawanként feladatokat teljesítő fiatal lány minden további nélkül, fénykardok híján legyőzte, igencsak csökkenti a fenyegetettségének komolyan vehetőségét. Ezzel persze nem Ahsoka érdemeit akarom elvenni (sőt!), de joggal feltételezhető, hogy a Birodalom olyanokat küld a Jedik levadászására, akik akár egy Jedi-mestert is képesek likvidálni. Ugyanakkor ügyeltek a konzisztenciára, mert ez a Rebelsben sem volt másként, ahol Ahsoka két Inkvizítorral szemben is gond nélkül helytállt, illetve egy a tanulmányait padawanként abbahagyó személy is képes volt végezni a Főinkvizítorral (aki minden bizonnyal a legerősebb volt közülük). Az író lehetőséget kapott az Inkvizítorok bemutatására, de nem élt vele. A fénykardos magyarázatot még emésztenem kell... tehát egy kyber-kristály képes "vérezni", így jönnek létre a Sith-ek és Inkvizítorok vörös pengéjű fénykardjai (melyek korábban Jedi fegyverek voltak). A fénykard fehér színére sem kaptunk különösebb magyarázatot és az sem derült ki, hogy ha Ahsoka immár nem Jedi, akkor mi? Egy biztos, a Jediknél valami sokkal több.
Az új karakterek közül talán Keaden és Miara voltak a legérdekesebbek, bár nem egyszer ők is már-már bosszantóan felelőtlenül, gyerekesen és logikátlanul döntöttek egy-egy helyzetben. Nem tudom, jól vettem-e a ki a regény végén, de Keaden a saját neméhez vonzódik, vagy a csókos megjegyzés átvitt értelmű akart lenni?
Jó, hogy felhasználták az Ashla nevet, ami azon túl, hogy Ahsoka eredeti neve lett volna, egyúttal a Világos Oldal szinonimája is (kicsit beszédes, nem?). Bár ennek apropóján nem egyszer előfordult olyan baki, hogy azok is Ahsokának szólították a lányt, akik csak Ashlaként ismerték.
Amiért már a kezdetektől fogva szerettem Ahsokát (igen, sokak megdöbbenésére a TCW film óta), és itt is érvényre jutott, az részben az, hogy a fiatal, hároméves korától belé rögzült Jedi-dogmák ellenére is képes volt és mert kötődni, szereti, érezni és nem fogadni el kérdés, valamint kritika nélkül mindent, amit a tapasztaltabb Jedik állítottak neki. A mások megsegítését szolgáló ösztönös késztetés empátiából és szeretetből, és nem a "tankönyvekből megismert" jó és gonosz értelmezéséből fakadt. De nem akarok álszent lenni: elragadó személyiségén túl, természetesen a külső megjelenése teszi rá az i-re a pontot. Mindkét sorozatban (főleg a TCW-ben) remekül találták el a különféle kosztümjeit, az arcvonásait, a testalkatát, stb. (ha Ben ezt olvasná, most kapnám a magamét ) Nem vádolhatjuk azzal (főleg nem az első megjelenésénél), hogy különösebben szégyenlős lett volna. Ugyanakkor a szokványostól eltérő ruházata is a személyiségét tükrözte... nem, nem a hivalkodó öltözékére gondolok, hanem a Jedik szabványos tunikájától való elhatárolódásra, ami már Anakint is jellemezte.
Visszatérve a regényhez, őszintén szólva remélem, hogy később kap még ehhez hasonló főszerepet, csak jóval jelentősebb és jobban megírt könyv formájában. De a további animációs és/vagy élőszereplős felbukkanására is vevő lennék. Igaz, ez utóbb esetben nem tudom, ki lenne tökéletes a szerepre. Számomra valahogy animációs formában az "igazi".
Ha osztályoznom kéne, akkor ötből egy gyenge hármast adnék a regényre. Nem volt rossz, de ennél sokkal, sokkal több lehetőség rejlett benne...