JakeSully összes hozzászólása
-
Avatarok, smiley-k
A közeli kép szegény jediről.
-
Filmek
169 perces lesz a film a cinemacity honlapja szerint. Nem semmi játékidő, Nolan-t ismerve, tele lesz tartalommal, ami egyben egy komplex sztori is! Interstellar Magyar Szinkron Matthew McConaughey – Nagy Ervin. Matthew McConaughey átszellemült alakításaihoz most már rendszerint Nagy Ervin társul, kár, hogy éppen a legátütőbb, vagyis a True Detective - A törvény nevében marad ki a sorból, de hát a tévé és a mozi az két külön dolog. A Csillagok között magyar nyelvű előzetese már kellő betekintést nyújtott, így ki-ki eldönthette magának, mennyire is McConaughey a Nagy. Anne Hathaway – Horváth Lili. Én speciel mindig is úgy éreztem, Anne Hathaway számára egy igazán jó tolmácsoló még várat magára; Németh Borbála (Az ördög Pradát visel) vagy Bogdányi Titanilla (A sötét lovag: Felemelkedés) szereztek már érdemeket, és ha már itt tartunk, Horváth Lili is, méghozzá a Szerelem és más drogokban – és egy ilyen komolyabb darabhoz megfelelőbbnek is tűnik, mint egy romantikus izébizéhez. Jessica Chastain – Zsigmond Tamara. Hathaway esetéhez képest módfelett konzervatívabb választás Zsigmond Tamara annak a Jessica Chastainnek, akit igazán sokfelé lehetne vinni magyar hangokat illetően. Zsigmond ellen kifogást sosem bátorkodnánk emelni, de azért biztos lett volna még jó leány a vidéken. Michael Caine – Fülöp Zsigmond. Egyszerre örömteli és elkedvetlenítő a helyzet; utoljára még hallhatjuk Michael Caine-t Fülöp Zsigmondként, ám igen: utoljára. John Lithgow – Konrád Antal. Ha John Lithgow feltűnt egy szinkronizált filmben az utóbbi időkben, sosem volt gond magyar hangjával, és ez nagyon szó, tekintve, hogy alig volt ismétlődés. Konrád Antal szerepeltetése a magyar változatban ismét dicséretet von maga után a szinkronrendező számára, egyrészt mert nagyon kellemes hangú hazai színészről van szó, akit nem hallunk elégszer, másrészt pedig mert úgy sikerült egy kis újszerűséget vinni bele, hogy valójában nem az: találkozott már korábban a két nagyra becsült, legutóbb másfél évtizede. valamint: Matt Damon – Stohl András Ellen Burstyn – Felföldi Anikó Mackenzie Foy – Koller Virág Bill Irwin – Mertz Tibor David Gyasi – Fekete Ernő Tibor Wes Bentley – Makranczi Zalán Topher Grace – Simon Kornél Casey Affleck – Hevér Gábor Timothée Chalamet – Czető Ádám Leah Cairns – Pálmai Anna Jeff Hephner – Szatmári Attila Collette Wolfe – Roatis Andrea David Oyelowo – Király Attila William Devane – Szersén Gyula Elyes Gabel – Széll Attila Liam Dickinson – Zelei Dániel további magyar hangok: Bessenyei Emma, Bókai Mária, Bordás János, Fehérváry Márton, Fésűs Bea, Horváth Zsuzsa, Izsóf Vilmos, Kassai Ilona, Király Adrián, Kis-Kovács Luca, Pálfai Péter, Stern Dániel, Szabó Endre, Szokolay Ottó, Várday Zoltán a magyar változat munkatársai: magyar szöveg: Tóth Tamás hangmérnök: Gábor Dániel rendezőasszisztens és vágó: Simkóné Varga Erzsébet gyártásvezető: Kincses Tamás szinkronrendező: Nikodém Zsigmond A szinkront a Mafilm Audio Kft. készítette. Forgalmazza az InterCom.
-
Ki mit vár a hetedik epizódtól?
Anthony Daniels @ADaniels3PO 2 hours ago "No movie sequel is better than The Empire Strikes Back." You might eat those words for Xmas dinner in 2015. Joy & Indigestion to the world! Remélem tényleg jobb film lesz, mint ahogy állítja. Nekem is ilyenek az elvárásaim.
-
A szereplők
Ezt a piszkos R2-est használták az EpVII-ben! Lee Towersey és Oliver Steeples által megépített droid. A tegnapi londoni wrap partyn állították ki.
-
A szereplők
Daisy és Boyega együtt nyomja http://instagram.com/p/u5nt4OmSXS/?modal=true
-
A szereplők
Nekem a kis Dasiy viszont elég szimpatikus
-
A szereplők
Boyega és a többiek elmentek bulizni az SW7 stábbal, mivel vége a forgatásnak Boyega videót is készített az eseményről is http://instagram.com/p/u4TFYHGSTk/?utm_source=partner&utm_medium=embed&utm_campaign=photo&modal=true további képek Daisyről, Markról http://www.starwars7news.com/2014/11/aaaaand-thats-a-wrap-photos-and-video-from-the-star-wars-episode-7-wrap-party.html
-
EPVII spoilermentes topic
Fontos pillanathoz érkeztünk... Bő 10 év elteltével után ismét egy Star Wars film forgatása ért véget... Hihetetlen még mindig.. Ma éjszaka Londonban EPVII wrap party-t tartanak J.J.-ék, a színészek, stábtagok és kollégák... Off to the Star Wars Episode VII wrap party tonight (can't find a smug smilie icon). November 1, 2014 #ShoutAbout at Star Wars wrap party tonight. WOW sums this up. Top secret location. Pictures post event.. (Obviously) #eventprofs Rob may be at the Starwars wrap party but I'm watching Back to the Future in my sweatpants so I'm really not jealous or anything... https://twitter.com/workitleigh/status/528647240798466048
- Sport
- Sport
- Filmek
- Sport
-
Filmek
Emlékszem, hogy először a Gyűrűk urát Liv Tyler miatt akartam megnézni, mert már az Armageddon óta szerelmes voltam belé (meg persze egy Aerosmith klipp után amibe Alice Silverstone-al hepajkodott Aztán persze a Gyűrűk ura megtekintése után már nem elsődleges prioritás volt a színésznő, elvarázsolt a film és a világa. Talán téged is el fog Riddick, és nem csak Paula Patton zöld elf bőre fog eszedbe jutni utána.
-
A szereplők
Talán még Carrie Fisher mindig forgat, ez a tweet arra enged következtetni. Írja, hogy egész nap jelmezben van, át se kell öltöznie Halloweenre
-
Avatarok, smiley-k
Ez a Luminara múmiás avatar nagyon jó
- Filmek
-
Filmek
A jövő héten megkapjuk az első Warcraft film előzetest is, amely a Blizzcon-on debütál. November 6-án csütörtökön 2 perc 24 másodperc hosszúságú Hobbit Öt Sereg Csatája végső előzetes is elérhető lesz végre. Mindkettő trailer-t nagyon várom!
-
A szereplők
Szerintem feláldozza magát, mint Obi Wan... Preuqel és az OT első részében mindig meghalt egy bölcs jedi...
-
EPVII spoilermentes topic
Ilyen levelet kapnak a stábtagok a forgatás végére
-
Vicces és kedves dolgok
- A szereplők
Mark Hamill végezhetett a forgatással, nézzétek hogy megváltozott!!!- EPVII spoilermentes topic
A filmben mindössze csak egy akciójelenetnél forgatott J.J. IMAX kamerával. http://www.slashfilm.com/star-wars-episode-vii-imax/- A Rebels animációs sorozat
Tényleg baromi jó rész.- Filmek
- A szereplők