Ugrás a kommentre

KisKósa

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    5.657
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    2

KisKósa összes hozzászólása

  1. KisKósa

    Ahsoka Tano

    Nem volt az olyan kényszerű szövetség a részéről, ha azt nézzük, hogy önként ment el őt megmenteni, anélkül, hogy erre bárki megkérte volna.
  2. Az efféle pszichopaták ismérve, hogy amíg nem lepleződnek le, addig a gondosan felépített álcájuk miatt nem mutatkozik meg az igazi énjük, így akár lazán lehetett volna ő is. Ugyanúgy, ahogy Lolo Purs sem tűnt jellemét tekintve Onaconda Farr gyilkosának. Ráadásul többen megemlítették a kihallgatószobás leskelődését, ami lehet jelentéktelen momentum, de az is lehet, hogy nem az. (Ha nem emlegetik fel, eszembe sem jut.) Minden bizonyíték szerint a lány megölt egy szemtanút. Persze, hogy nem fog vele kedvesen bánni. Tarkin egy ilyen személy, őt nehéz lenyűgözni. Részben emiatt a mentalitása miatt van most ott, ahol. Tény, hogy a főkancellár jó barátja, de kétlem, hogy kizárólag talpnyalással lett admirális. Kb. eddig az egyetlen ember, akit Tarkin tisztel Palpatine mellett, az Anakin. Ettől függetlenül biztos, hogy Tarkinnak fikarcnyi köze sincs a dologhoz, még akkor sem, ha nem kedveli a Jediket.
  3. KisKósa

    Darth Sky alkotásai

    Az nem baj, hogy túl élénk lett a piros, szerintem. Az is igaz, hogy helyenként túl fakó lett a fekete, de érthető, mert akkor nem lett volna olyan... Domináns a fénykard a képen. De ezek az apró hibák mit sem számítanak, ha ennyire b*szottul király az összkép!
  4. Neee, túl sok spoiler, rejtse mindenki fül mögé, most, azonnal! (Szerencsétek, hogy én nem kímélem magam az ilyesmiktől!)
  5. Palpatine a Nightsistersben még meg akarta öletni Ventresst, mivel hogy megnőtt a hatalma és fenyegetést jelentett a számára, most meg felbérelné? Egy kicsit abszurd lenne. Ráadásul túl egyszerű.
  6. Ez hol is volt? Valahogy elkerülte a figyelmemet. Csak nem az episode guide-ból az infó?
  7. Ez a második olyan szál az évadban, amitől nem sajnálom a négy részt, sőt, indokolt is.
  8. Igen, ez az én, saját belemagyarázásom, mint lehetséges indíték. Lentebb írtad, hogy valószínűleg csak beetetés, hogy elterelődjön róla a gyanú, ami nagyon jó forgatókönyvírói húzás, csak már többször megfigyeltem, hogy a The Clone Warsban aki árulónak tűnik, az valószínűleg az is, ritkán volt olyan ehhez hasonló csavar, ami igazán meglepett volna. The Hidden Enemy-t leszámítva persze. R3-S6, Pre Vizsla, Almec, Pong Krell, csak hogy néhány nevet említsek. A TCW-nek nem stílusa a csavarra csavarral válaszolni, általában minden az, aminek látszik. Remélem ezúttal nem így lesz!
  9. Az egyszer biztos. Ez az egész börtön tipikusan olyan, ami egy nagy katonai diktatúra idejében épült. (A Birodalom előszele, mondhatni.) Az egész olyan monumentális és sugárzik belőle az erő és a hatalom. Pedig igen, hogy ha a tettes gondoskodott arról, hogy Letta mindenképp Ahsokát hívja a börtönbe, miután elkapták. Persze ehhez az kellett, hogy Anakin és Ahsoka legyenek azok, akik a nyomozást vezették. Így Letta lehet, hogy nem hülyeségből ment a Templomhoz, hanem azért, mert a megbízója erre kényszerítette. Oh, efelett elsiklottam.
  10. Esetleg a nézetei miatt, hogy a Jedik letértek a helyes útról és ahelyett, hogy a béke őrei lennének, katonai vezetőkként működnek a háborúban. Anakin és Ahsoka pedig a régi Jedi eszmék nagybetűs sárba tiprói. Lehet, hogy az a valaki, aki meghalt a robbanásban, szintén egy olyan ember volt, aki gyerekkori jó barátja volt és látta, ahogy az elvek sárba tiprása őt is megfertőzi. Vagy csak járulékos veszteség, hogy elterelődjön róla a gyanú. Ha valóban ő volt, akkor kiderülhet róla, hogy egy igazi pszichopata.
  11. Két szó: Pong Krell. Magát a szabotázst továbbra is Letta hajtotta végre, Jackar által, tehát Lettától függetlenül a megbízója akárhol lehetett, nem tudhatta, hogy pontosan mikor figyeli, így mindenképp azt kell tennie, amit mond. Tehát Tarkinnak azzal a következtetésével, hogy Ahsoka a tettes, nincs semmi kivetnivaló, sőt, mi több, logikus is. Anakin pedig szerintem még mindig hisz Ahsoka ártatlanságában, csak egy pillanatra megingott. Meg is akarta nyugtatni a lányt, ez a leugrás előtti jelenetben látszik is. De nehéz valakit úgy megnyugtatni, hogy nem hagyja abba a menekülést és a klónok úgy üldözik, mint valami szökött vadat. Szerintem, ha Anakin tényleg elhitte volna Ahsokáról, hogy ő a tettes, talán komolyabb módszerekhez is folyamodik. Erre nem is gondoltam, pedig határozottan érdekes alternatíva! Szerk.: Ám kérdem én: Ha az illető nem Jedi, akkor hogyan volt képes megfojtani az Erővel Lettát? Egyedül a Sithek jöhetnének szóba, de valószínűtlen. Darth Maul státusza kétséges, Dooku gróf nem sétálhatott csak úgy be Coruscantra, ráadásul egy ostoba, piti gyilkosság miatt, marad Palpatine, de azért Darth Sidiousként gyilkolni és klónokat kaszabolni fénykarddal észrevétlenül elég nagy teljesítmény. Asajj Ventress pedig... Asajj Ventress. Egy fejvadász, aki részben jó útra tért, neki aztán végképp nem állna érdekében az ilyesmi. Tehát... A tettes igenis egy Jedi.
  12. KisKósa

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Hát nem megmondtam?
  13. Naná, hogy igen. Főleg azért, mert senki nem szeret lelepleződni. Ez a valaki gondosan ügyelt arra, hogy Ahsokára terelődjön a gyanú. Viszont komolyan felmerül a kérdés, hogy akkor ki lehetett az? Ha nem Barriss és nem is az a másik valaki, akit a spoiler fül mögött javasoltatok, mert szinte biztos vagyok benne, hogy nem ő volt az, akkor ki lehetett? Pontosan tudta, hogy Ahsoka mikor megy oda és gondoskodott róla, hogy minden úgy tűnjön, ő a tettes. Tényleg nem hiszem, hogy egy névtelen Jedi állna az ügy mögött, abban semmi fordulatos nem lenne, ezért hiszem olyan erősen azt, hogy Barriss. Mert az azért furán jönne ki, hogy az utolsó részekben kiderül, hogy egy X Jedi volt, akit eddig sohasem láthattunk. Erre a néző csak vonogatná a vállát, hogy oké, te voltál... Ki is vagy te?
  14. Megtudta, hogy valóban egy Jedi áll a támadás mögött. Ennél többet nem igazán. De még ha pontatlan a cím, akkor is nagyon tetszik. Mondjuk nem ez lenne az első eset.
  15. KisKósa

    4x19 - Massacre

    Most hogy olvasom, én is. Kb. azt az egy kérdést tudnám feltenni, amit ilyenkor szoktak a filmekben: Ki vagy te?
  16. Azt tette, amit bárki más megtett volna. Nem volt más választása. Részben erről is szól ez a szál, hogy a bizalom mennyire, de mennyire törékeny dolog. Adott egy felvétel, amin egyértelműen az látszik, hogy Ahsoka az Erővel megfojtja és megöli Lettát, még ha nem is így történt. Azt állítja nem ő volt, mégsem érzett senkit a közelben. Hiába van olyan ember az életemben, akit kiskorom óta ismerek és megbízok benne, hogy ilyet soha nem tenne, ha látnék erről egy felvételt én is elkezdenék benne elég erőteljesen kételkedni. Mert mi van akkor, hogy ha én voltam az ostoba és félreismertem? Anakin azért üldözte ennyire, mert azzal, hogy Ahsoka menekül, csak még nagyobb bajba keveri magát. Mert esetleg az is járható út lett volna, hogy Ahsoka megadja magát, Anakin pedig az ügy végére jár. Bár nyomok tekintetében mindkettejüknek elég nehéz dolga lesz. Biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban Anakin sem fog tétlenkedni és megpróbál fényt deríteni az igazságra, mert egyértelmű bizonyíték ide, vagy oda, a lány megértette vele, hogy mennyire komoly az elhatározása. Nem fogja cserbenhagyni.
  17. KisKósa

    A TCW kronológiai sorrendje

    De egyébként, ha azt nézzük, ami a legutóbbi részekben van, hogy egyes Jedi Mesterek az egyik jelenetben még a Tanácsban ülnek, néhány jelenettel azután pedig csak hologram formájában vannak jelen... Simán elképzelhető egy off screen visszafoglalás. Ha két jelenet között ennyi idő telik el, akkor simán megváltozhattak a Felucián a viszonyok. Persze részben ezzel önmagamat győzöm meg, természetesen lehetett volna jobb helye is az idővonalban, de annyira nem vészes a döntés.
  18. Általában így szokott lenni. Az szokott lenni a tettes, akire a legkevésbé gyanakodnánk. Barrisst az elmúltak tekintetében kevesen hibáztatnák. Meg általában a gyilkosok, amikor lelepleződnek, átvedlenek szívtelen pszichopatákká. Barriss szerintem tipikusan a régi Jedi eszme híve, ahol ők a béke őrei, nem katonák. Ezt a moralizálást a Brain Invadersben is felvetették. Mert mi van akkor, ha úgy gondolja, hogy az Anakin és Ahsoka félék megfertőzik a Jedi Rendet? Akik ahelyett, hogy követnék a tanításokat, megszegik azokat és a saját útjukat járják. És ezeket a magvakat elültetik az ifjakban is, akiknek a háborúban kell felnőnie és nem azzá válnak, amivé eredetileg kellene. (The Gathering, A Test Of Strenght, Bound For Rescue, A Necessary Bond) A Jedik engedetlensége odáig fajult, hogy Pong Krell, a sokak által mélyen tisztelt Jedi Mester a saját klónjait gyilkolta halomra, kedvtelésből. Persze, bármikor térhetnek le Jedik a helyes útról, de mostanában ez fokozottan megtörténik. A Jedik sorra hánynak fittyet az elveiknek és ezt a nép is érzi. Furcsa, most, hogy így belementem, meginogtam Barriss bűnösségét illetően... >.<
  19. KisKósa

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Pofa be, Ody, ne akadékoskodj, most szépen leülsz és megnézed, de rögvest! :lol: Még hálás is leszel nekünk ezért.
  20. Nem hiszem, hogy ő csak úgy besétált volna oda. Még ha... (Ezeket a spoilereket meg ne nézze senki, aki nem látta az előzeteseket!)
  21. KisKósa

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Ennek a trailernek irgalmatlanul jó zenéje van. Kár, hogy az ilyenek sosem jelennek meg.
  22. Hehe, jogos. Végül is csak egy idióta, aki bedőlt Obi-Wan teázós trükkjének. Fuh, nagyon tetszett a rész, csak nagyon-nagyon hamar lett vége. Ezt érdemes lett volna összeollózni egy egész estés filmmé, úgy nagyon jól működne. Mert most kb. olyan érzésem volt, mintha elkezdtem volna egy nagyon nagyszabású, izgalmas krimi filmet, amit leállítanak az első 20 percénél. Technikailag messze az egyik legkidolgozottabb epizód volt, bár a látványvilágra már jó ideje nem lehet panasz, mindig képesek meglepni. Tetszik, hogy ennyire kibontották a Jedik elleni ellenszenv kérdését. Ez már a Geonosisi Csata óta folyamatosan nő és lehet, hogy pont Pong Krell volt az, aki az utolsó csepp volt a pohárban. Tarkin admirális egyre jobban elkülöníti a Jedi Rendet a Köztársaság hadseregétől, bár szerintem teljesen jogosan. Már a klónok sem bíznak a Jedikben, elég csak a börtönőrökre gondolni. Képesek voltak élesíteni a fegyvereiket Anakin Skywalker ellen, bár tény, hogy ők csak a protokollt követték. Az ügy pedig, nagyon szövevényes. Ha a bűnbak nem Ahsoka Tano lenne, én sem hinnék neki, annyira egyértelműek a bizonyítékok. Legalábbis Tarkin következtetése, hogy ha valaki más volt, akkor miért nem érezte meg, elég jogos. (Most had ne menjek bele, hogy egy Jedi/Sith le tudja árnyékolni a jelenlétét, ha nem akarják, hogy észrevegyék, de ezzel egy időben használni is az erőt... Bárki is a tettes, a megtévesztés mestere.) És szerintem ez... Meredek következtetés lesz, de Barriss Offee lesz. Ugyanis felettébb érdekes, hogy az alkotók hirtelen előhúzták őt és nagyon sok, értékes játékidőt áldoztak rá, sőt olyan helyen volt jelen, ahol nem kellett volna jelen lennie. Nem kizáró ok, de mi oka lett volna csak úgy Anakinnal, Ahsokával és Tarkinnal lógnia? Ahelyett, hogy teszem azt Luminara Undilival lett volna. (Oké, az is lehet, hogy ő épp a fronton harcolt.) Tudom, bugyutának tűnhet ez a következtetés, de Barriss egész egyszerűen gyanús volt, mindvégig. Mondhatnánk azt is, hogy olyan Jedisen, könnyek nélkül volt szomorú, de volt valami óvatosság a viselkedésében, amit nem tudtam hová tenni. Persze lehet egyszerű karakterépítési jelenet is, amiből már láthattuk jó néhányat a sorozat folyamán, de kell, hogy legyen valami egyéb célja is Barriss szerepeltetésének is, különben meglehet, hogy kihagyták volna. (Mint láthatjátok, gondosan szemet hunyok a tény felett, miszerint Barrisszel mi történt az EU-ban, mert ugye az alkotók azt csinálnak vele, amit akarnak. A halála eredetileg benne lett volna az EPIII.-ban, de tudtommal kivágták.) És valami nagyon meglepő lesz a csavar a történet végén, valaki, akire nem számítunk, aki végig ott volt a történetben. Általában így szokott lenni. Egy ilyen történetben nem szokott egy no name karakter lenni a tettes, akit eddig még nem láthattunk, különben nem lenne ütős a csavar. De ha nem is Barriss lesz a tettes a történet folyamán, biztos vagyok benne, hogy valamilyen formában még szerepelni fog. Persze előhúzhatjuk a legjobb érvünket a fórumon, hogy ha valami konspirálást sejtünk: Palpatine. Nos igen, lehet érdekében állna eltüntetni Ahsokát, sőt, ezzel még sokkal többet is nyerne. Nem elég, hogy eltűnne valaki a képből, aki akadályt jelent a terveire nézve, még el is érhetné, hogy a Jedik elleni bizalmatlanságot kihasználva bevezesse a 66-os parancsot... Szerk.: Biztosan sokan neheztelni fognak Anakinra az inkompetens viselkedése miatt. Hogy sokak szerint esetleg nem volt képes megbízni a tanítványában, azok után, amiken keresztülmentek. Pedig Anakin csak azt tette, amit minden ember tett volna. A lehetőségeihez mérten, törvényesen segíteni úgy, hogy magát és tanítványát ne keverje még nagyobb bajba. Bár itt mondhatni Anakin negatív szereplőnek tűnik fel, pusztán az a karakter, ami az ilyen történetekben gyakran megjelenik. Az, aki segíteni akar a főhősnek, csak a "rossz" oldalon áll. És abban is igaza van, hogy úgy nem tud segíteni a lánynak, ha az csak megy a saját feje után és maga alatt vágja a fát. Apropó, Tarkinnak miért nem volt gyanús az, hogy a kérdéses felvételen nem volt hang?
  23. Sőt, Whorm Loathsom is ott volt! Mondjuk így utólag belegondolva teljesen logikus, hogy a szeparatista vezetőket nem a bűnöző söpredék közé zárják, ahol teszem azt egy feldühödött trandoshai simán eltörné a nyakukat, mert csúnyán néztek.
  24. KisKósa

    A TCW kronológiai sorrendje

    Akit esetleg még érdekel a hivatalos sorrend, a soron következő részek: - The Zillo Beast - The Zillo Beast Strikes Back - Senate Spy - Landing At Point Rain
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.