Coce_Plant összes hozzászólása
-
SAGA Kvíz
Na a helyzet az, hogy én majd holnap délután egy hétre elutazok, így ha úgy adódna, hogy folytatódik a döntő, egy hetes szünetet be kell iktatnunk. Holnap délutánig még meg tudom nézni, hogy Obi1 jót küld-e be.
-
SAGA Kvíz
Eddigi helyes megfejtő: Dzséjt
-
SAGA Kvíz
12 órás bünti kezdetét vette Obi1-nál.
-
SAGA Kvíz
Sajnos Ody Mandrell döntősüntől búcsút kell vennünk. Gratulálni szeretnék eddigi teljesítményedért! Tehát így párharccá redukálódott a mezőny. A helyes megfejtést kolmilantől idézném, mert a két versenyzőt oldalakban fejtette ki megoldásait. "Luke nem bír magával, repülnie kell a vadászával. Megtámadja egy TIE. Lezuhannak. A felszínen folytatódik a küzdelem. Luke végül legyőzi ellenfelét. A pilótának leesik a sisakja, és Luke rájön, hogy az ellenfelei is ugyanolyan élő-lélegző lények, mint ő maga." A 'The Day after the Death Star' című képregényből például kiderül: forrás Következő kérdés nagyon jó kis döntős kérdés, ami miatt SimonZ-t lehet majd felkeresni tüzes villákkal. Ha ez nem fogja eldönteni, akkor az én általam kreált kérdések próbálnak a küzdelem végére pontot tenni. 2003. június 30-a volt A Sith-ek bosszúja első forgatási napja. A legelső jelenetet pontban reggel nyolckor rögzítették. Hagyományosan Rick McCallum kezelte a csapót. Mely színészek játékát rögzítették ekkor?
-
SAGA Kvíz
Eddigi helyes megfejtők: Obi1 Dzséjt
-
The Clone Wars mozifilm
Büfi kaki témán túl szép kis összefoglaló hír fogadott a honlapon. Szépen összeszedted a dolgokat Ody!
-
SAGA Kvíz
Nem egy adott momentumot kell beküldeni, hanem egy kis történetet, amit úgy egy mondatban kéne kifejteni. Vagyis kolmilan illetve a tények erre sugallanak. De amúgy igazad van.
-
SAGA Kvíz
Odynál 12 órás bünti. Meg amúgy azt a filmben is láttuk.
-
SAGA Kvíz
Mindenki tudta a helyes választ. Ben Burrt-öt az 50-es, 60-as évek autóversenyei inspirálták, mikor a fogatok hangjaihoz megalkotta ötleteit. Következő kérdést kolmilannak köszönhetitek! Mi történt az első Halálcsillag elpusztítása utáni napon (az EU szerint) Luke-al?
-
SAGA Kvíz
Nem egyszerű kérdésnek szántam. Jól gondold meg amúgy, van időd és már csak egyet küldhetsz be.
-
Filmek
Hát ezzel akkor csak ráraktál még egy lapáttal az eddigi kritikákra. Köszönöm a beszámolódat!
-
SAGA Kvíz
Eddigi helyes megfejtők: Obi1 Ody Mandrell
-
SAGA Kvíz
Holnap reggel minden kiderül (ha már este nem lennék).
-
SAGA Kvíz
Dzséjtnél is 12 órás bünti kezdődött.
-
SAGA Kvíz
Ody, 12 órás bünti start. Nem az volt a kérdés, hogy milyen hangokat használtak fel, hanem még előtte mi(k) ihlették a hangrendezőt. Amúgy közel jársz már.
-
Filmek
Na akkor majd várom a véleményed.
-
SAGA Kvíz
Eddigi helyes megfejtő: Obi1 kolmilan, küldhetsz nyugodtan, ha van tipp.
-
Vélemények a Legends művekről
Atyaúristen, micsoda nyuszi! Ebből még véres kvízkérdés is születhetett volna akár.
-
Filmek
A Wall-E előtt játszanak egy rövid kis Pixar animációt, a Presto-t. Ahhoz volt szerencsém, és az számomra frenetikus volt.
-
SAGA Kvíz
48 óra rendelkezésetekre áll. Nem is kell elkapkodni, jól gondoljátok meg!
-
SAGA Kvíz
De tegnap végül küldött egy jó kis kérdést, amit úgy néz ki, hogy második körben fel is használom. Feltéve ha túljutunk ezen a körön.
-
Filmek
A Wall-E-t innen látta már valaki? Érdekelne egy itteni kritika a filmről.
-
SAGA Kvíz
Erre már kolmilan se küldött megfejtést játékon kívül.
-
SAGA Kvíz
Kicsit zötykölődve indult a kvízdöntő, elnézéseteket kérem. Átfogalmazom a kérdésemet, és így lesz tökéletes. Még egyszer elnézést a kellemetlenségekért, és minden játékos vegye úgy, mintha most kezdődne a döntő: Mi ihlette az első epizód hangrendezőjét, mikor a fogatverseny hangjait találta ki?
-
SAGA Kvíz
Gondolkoztam, hogy nyissak-e egy új topicot, de jó lesz ebben is végigvinni magát a döntőt! Üdvözlöm a 3 résztvevőt (Obi1, Dzséjt, Ody Mandrell), kik hatalmas teljesítményükkel eljutottak a végső összecsapásig. Nem is akarom tovább szaporítani a szót, csapjunk is a lovak, akarom mondani a taun taunok közé! Élménydús játékot kívánok, és győzzön a jobb! A kérdés a következő kommentben található.