MissKarrde
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
MissKarrde összes hozzászólása
- Fórumtali
-
OCsHE klubnapok
Donát, a következő klubnap tudtommal a névnapodon lesz
-
Fórumtali
Elég régóta készülünk már rá
-
Vélemények és javaslatok
Látom, szépen elindult a hírportál rész, gratula a megvalósításhoz
-
Filmek
Pontosan Filmekről lehet tájékozódni előre a netről, újságból. Pl. a decemberi Voxban éves előrejelzés szokott lenni. Nemrég tárgyalt The illusionistról is már 2005-ben olvastam, már hónapokkal ezelőtt ment odaát, de nálunk még sehol sincs. Kész, eddig vártam vele, leszedtem netről, annál is inkább, mert volt hozzá magyar felirat, hála azoknak, akik ezzel foglalkoznak "hobbi" szinten, vagy hogy is mondjam
-
Filmek
És köszi a kalózos képeket Szombat után már azt fogom várni
-
Filmek
Mesélek róluk, és már csak két nap (vagyis már kicsit kevesebb, mint 48 óra, mert délelőtt megyek) Az hamar elmegy
-
Filmek
Sebaj, kibírom azért is szombatig
-
Filmek
Skaccok, alig bírom ki, hogy ne olvassam el a Prestige spoilereket, de muszáj lesz még pár napig várnom, mert szombaton megyek megnézni Parfümmel körítve (majd akkor visszaolvasok) Kate és Leopold nézhető romantikus film volt, leginkább Jackman miatt érdemes látni Hugival mi is azért néztük meg
-
Vélemények és javaslatok
Nekem tetszik az ötlet, csak sajna nem tudok tevékenyen benne részt venni, csak olvasóként. Se a neten nem keresgélek hírek után, se nyelvtudásom nincs hozzá
-
Sorozatok
Köszi Már megvan hét rész, de ma még nem tudok hozzákezdeni, mert más dolgom van. Majd holnap
-
Sorozatok
Na majd este beszélünk, csak légy msn-en
-
Sorozatok
Hát annak remek volt Meg a többieké is, de most már aztán iszkiri a spoiler gomb mögé
-
Sorozatok
Csak ne nagyon részletezzétek "nyilvánosan", mert kedvet kaptam hozzá Nem lelőni a poénokat
-
Filmek
Igen, tényleg abban a filmben van ez a beszólás, imádom Coce, gratula, ez nekem eszembe sem jutott
-
Filmek
Illusionist Spoiler! --Kattints a megjelenítéshez-- Más előre rájönni, és más biztosan tudni, hogy mi lesz Általában nem jellemző, hogy ennyire biztos vagyok abban, hogy mi lesz, inkább én vagyok a naív tudatlan Egyébként ami nagy segítség volt: mielőtt Sophie beszélne a trónörökössel, előtte Eisenheim valami kérdez tőle (fene, nem tudom ídézni), ami után kéne még jönnie valaminek, mondjuk egy megoldásnak a problémára, de sehol semmi, már csak azt látjuk, hogy Sophie beszél a fickóval. A kérdés előtt meg beszélnek a problémákról, stb. Szóval ott hiány van Ha tudom a csattanót, akkor is van értelme a filmnek, mert kellemes kikapcsolódás.
-
Általános információk
Az Erőre!!!!!!! Nagy-nagy gratula ehhez Fantasztikus hír, meg levél, meg minden Képeken majd gondolkodom, és köszi, hogy írhatunk javaslatot
-
Filmek
Illusionist Spoiler! --Kattints a megjelenítéshez-- Narancsfás ötlet nekem is nagyon bejött Huha, ezek szerint csak nekem volt egyértelmű, hogy mi lesz a vége? Na jó, az azért nem fordult meg a fejemben, hogy a trónörökös meg öngyilkos lesz. Legalább ennyi lepetés volt
-
Filmek
Kudar: Spoiler! --Kattints a megjelenítéshez-- Aham, rögtön tudtam, hogy átverés az egész, a csaj halála és minden. Persze azt már nem, hogyan volt minden részlet, de nem volt kétségem, hogy trükk.
-
Filmek
Kudar, ma este megnéztem az Illuzionistát Tetszett, egész jó kis film volt, de nem fog bekerülni Ed Norton legjobbjai közé. Legalább is szerintem. A hangulata remek, tetszettek ezek a visszaemlékezős megoldások, színészek jók, de a sztori baromira kiszámítható, és nálam ez a baja a filmnek, semmi más. Mindenesetre egy remek kikapcsolódás, a jobbak közül Igaz, hogy számozást általában nem szoktam adni, de legyen 7/10.
-
Egyéb fontos
Köszi Reméljük a legjobbakat a cserével kapcsolatban
- Filmek
-
Filmek
Még le sem tudtam szedni a filmet Sajna windowsom, meg ki tudja még mi a gépemen pénteken bemondta az unalmast, azóta anyagok másolása (naná, hogy SW minden eltűnt, de ezt ne részletezzük inkább ), reinstall meg progik telepítése folyik egy kis dvd-írással egybekötve, meg némi rendrakás a gépben. Amint le tudtam szedni és megnézni, rögtön írok.
-
J.R.R. Tolkien könyvei, és a hozzájuk kapcsolódó művek
Erről erősen lemaradtam én is És persze tegnap volt az MTT összejövetel, amire most nem mentem, pedig az elmúlt két évben voltam, és mindkétszer remek volt.
- Egyéb fontos