Darth Revan9 összes hozzászólása
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
De létezhet. Helyén kezelve? A saját értelmezésedből mindenféleképpen. És a saját értelmezésemből is. Egy valamit elismerek: én is végletegekben beszéltem. Talán a félelemtől, hogy túl sok kedvencemet kidobhatják. Vagy félelemből, hogy e miatt nem jelennek meg magyarul könyvek, ami talán alaptalan. Valószínűleg máshogy kellett volna fogalmaznom. De belegondolva jobban a dolgokba, lehet, hogy a doktrinális elveket vallók hatnak így rám. Volt már olyan ismerősöm, aki furcsa hatással lett rám. Ezzel az ismerősömmel sűrűn beszélgettünk sok mindenről. Beszélgetéseink során pedig mindig így alakult a helyzet: ő mondott valamit, én mondtam valamit, erre ő midig így állt ellő: rosszul látod, tévedsz, nekem van igazam. Eleinte mindig neki adtam igazat, mert olyan jól tudta indokolni a dolgokat. Egy idő után viszont gyanús lett, hogy mindig mindent ő tud jól és mindenben én tévedek. Aztán rájöttem, hogy ő egy olyan illető, aki véleményeit doktrínaként kezeli, az esetek szinte 100%-ban. Nem akartam úgy élni tovább, hogy mindenben én tévedek még csak részben se lehet igazam, nem lehetnek saját értelmezéseim, saját látásmódom és elkezdtem ragaszkodni némely esetben a saját álláspontjaimhoz, talán azt az érzést akartam magamban erősíteni, hogy nem vagyok selejt. Bár mostanában az elmúlt években már kezdem feladni, van amikor tudomásul veszek, vagy figyelembe veszek más álláspontokat is. De nekem úgy jött le, hogy te is végletegekben beszélsz. Úgyhogy két ellentétes értelmezés csapott össze. Hogy őszinte legyek a saját igazam hajtásában te is hatást gyakoroltál rám. Ezt csak azért mondtam, hogy számomra ezek akkor is a kedvencek maradnak és nem tudom őket másodrangúnak tekinteni. Zárszóként: fejezzük be, mert értelmetlen. Az lesz a legjobb, ha mindenki azt gondolja, amit akar. Végül is, amíg nem nyilatkoznak le valamit tényszerűen, addig bármi megtörténhet. Az episode 7-8-9-re is mindig úgy gondoltunk, hogy csak bizonyos rajongók vágyálma, és több, mint egy évtizeden keresztül abban a hitben éltünk, hogy soha nem fog bekövetkezni. És most mégis lesz.
-
Könyvek és képregények
Nicsak, újra rendelhető pár régebbi Warcraft regény. https://www.szukits.hu/search.php?search_query=Warcraft&search_submit=&in_title=1
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Az olvasmányélményt akkor sem vehetik el tőlem. Ki a fene mondta, hogy foglalkozzanak az én véleménnyemmel? Senki. Én se. Én csupán értelmeztem valamit, amit a Lucasfilm illetékesei mondtak. Aztán, hogy kinek lesz igaza, kinek az értelmezése helytálló azt a jövő eldönti. És ha már itt vagyunk, igen a Disney egy üzleti vállalkozás és ebbe az üzleti vállalkozásba beletartoznak a könyvek és képregények is, akár tetszik neked, akár nem, és Diseney joga eldönteni, hogy ezekkel mit kezdenek: felhasználják őket, kidobják őket....stb. Én csupán lehetőségeket vázoltam fel. Lehet, hogy rosszul fogalmaztam, mert amiket korábban mondtam nem is a vélemény, hanem a lehetőség kategóriába tartoznak. Vagy úgy kellett volna fogalmaznom a teljes érthetőség kedvéért, hogy véleményem szerint ilyen lehetőség is kínálkozhat a távolabbi jövőben.... Ezek nem vágyálmok voltak. Jó lenne, ha érzékelnétek a különbséget. Igyekeztem úgy megfogalmazni, hogy érthető legyen, de a te a hozzászólásod is bizonyítja, hogy ez nem sikerült. Sosem mondtam azt, hogy minden EU mű meg fog maradni. Én is tisztában vagyok azzal, hogy lesznek olyanok, amik kikerülnek a kánonból, valószínűleg nem is kevés. Csupán azt, mondtam hogy lesznek olyanok, amik megmaradnak. Vagy kisebb, vagy nagyobb mértékben. De szerintem zárjuk le a vitát, mert az EU-utálók úgyis a saját EU-utáló szemüvegeiken kersztül nézik a dolgokat, míg a hozzám hasnoló EU-kedvelők az EU-kedvelő szemüvegen keresztül látják (Habár én nem szeretek minden EU-t, sőt, vannak olyanok, melyeket kifejezetten utálok.)
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Magyarországon tudtommal csak Disney Channel van, viszont úgy tudom a magyar Disney Channel-en mennek olyan műsorok is, melyek eredetileg a Disney XD-n mennek.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Vajon lesz ehhez az évadhoz magyar szinkron?
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Jó, akkor te így gondolod, én meg úgy, ahogyan korábban leírtam. Nem változott a véleményem. Az egységes univerzum azt fogja jelenti, hogy a jövőben kialakítanak egy olyan szisztémát, amellyel kiküszöbölik az esetleges ellentmondásokat. És számomra a jó könyvek és könyvírók sosem lesznek másodrangúak.
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Dehogynem, meg fog valósulni. Létre fog jönni az egységes kánon, ezért állították fel a fejesek ezt a bizottságot. "Story Group has a hand in all facets of Star Wars storytelling, including movies, TV, games, and publishing." Ezt sehogy máshogy nem lehet értelmezni. Céljuk az, hogy egy egységes univerzumot hozzanak létre, ahol egy a kánon kategóriába sorolt képregény, könyv vagy játék éppen annyira számít, mint a filmek. Elmondták, hogy az a cél, hogy egységes, koherens kánon legyen. Ergo ha nem is a mostani filmeknél, de a nagyon távoli jövőben más filmeknél, ha lesz egy bizonyos ötlet és az ellentmondana az egységes kánonnak, akkor azt nem lehet úgy megvalósítani, ahogy eredetileg akarták, hanem alkalmazkodni kell majd a koherens kánonhoz. Céljuk az, hogy egy egységes univerzumot hozzanak létre, ahol egy a kánon kategóriába sorolt képregény, könyv vagy játék éppen annyira számít, mint a filmek.
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Ez is lehetséges, hogy így gondolta. Az a baj, hogy nem fejtette ki konkrétabban a dolgokat, így több mindenre lehet következtetni. Szerintem nincs túlmisztifikálva az EU. Vannak ott olyan regények és képregények, melyek minőségben simán felveszik a versenyt a mozgóképes alkotásokkal is (saga filmek, TCW, ...) . De vannak olyanok is persze az EU-ban, amiket jobb lett volna meg se alkotni. Én inkább azt tapasztalom, hogy vannak olyan rajongók, akik a mozgóképes alkotások primátusában élnek és túlságosan lenézik még a jó minőségű EU történeteket is. Hogy ez miért van azt nem tudom. Lehet, hogy ezek az illetők pont olyan EU történetekkel találkoztak, melyek tényleg nagyon bénák és azt hiszik, hogy az összes regény és képregény csak sz*r lehet. De az is lehet, hogy szimplán utálnak olvasni, rosszabb esetben undorodnak az olvasásától és úgy gondolják, hogy csak az lehet jó, ami film, vagy egyéb mozgóképes dolog. Nem tudom, ezt tőlük kéne megkérdezni. Azt megfigyeltem, hogy bizonyos EU utálók hasonlóan viselkednek, mint a Prequel utálók. (Természetesen ez nem midenkire igaz.) Tehát, hogy érthető legyen: azt tapasztaltam, hogy vannak olyan prequel utálók, akik azért utálják a prequelt, mert az prequel; és ugyanígy vannak olyan EU utálók, akik azért utálják az EU-t, mert az EU. És gyakorlatilag a magyarázataik csak mondvacsináltak. HAMGSÚLYOZOM, hogy ezzel nem azt akarom mondani, hogy aki igazi SW fan, akkor az most gondolkodás nélkül szeressen minden EU művet. Én magam szeretem az EU-t, de még így is vannak olyan EU történetek, melyekről én is azt gondolom, hogy sz*rok: pl. Dark Empire, Jedi-herceg, a régi Marvel féle SW képregények egy rakás Új Köztársaság regény... Csupán azt akarom mondani, hogy nem biztos, hogy minden nyomtatott SW terméket le kell azért nézni, mert az nem film, vagy más mozgóképes alkotás. És még azt hozzá kell tennem, hogy nem véletlenül állították fel a Story Group-ot. A cél az egységes kánon megteremtése. Tehát lesznek olyan EU művek, melyek kikerülnek a kánonból és lesznek olyanok, amelyek bent maradnak és a filmekkel lesznek egyenrangúak. A cél az, hogy többé ne kellejen a jövőben a regények, képregények elemeit változtatgatni, kimagyarázni, vagy eltörölni. Tehát ami bent marad a kánonban, akkor ahhoz a mozgóképes alkotások alkotóinak alkalmazkodniuk kell a jövőben! Természetesen az is igaz, hogy az EU írók fölött is szigorúbb lesz a kontroll, illetve végre valahára megvalósul az a szoros együttműködés a mozgóképes és a nyomtatott SW termékek között, amire régóta sokan vágynak. Visszatérve azokra az EU művekre, melyek bent maradnak a kánonban és a filmekkel lesznek egyenrangúak. Természetesen azt most még nem tudjuk, hogy melyek lesznek ezek a művek, de egy valamit biztosan tudunk: a Story Group előbb-utóbb befejezi a munkát, és onnantól kezdve már a mozgóképes alkotásoknak alkalmazkodni kell a felállított egységes kánonhoz. Pl: Tételezzük fel, hogy a Darth Plagueist bent hagyják a kánonban és tételezzük fel, hogy mondjuk 2021-re akarnak majd csinálni egy Palpatine spin-off filmet. Ebben a fentebb vázolt esetben a Palpatine film alkotói már nem tehetik meg azt, hogy kreatívak lesznek és generálnak egy a Darth Plagueis regénytől eltérő eredet történetet, alkalmazkodniuk kell majd az egységes kánonhoz. Vagyis az új Disney-féle Star Wars mozgóképes alkotások készítői csak pár évig engedhetik meg már maguknak azt, hogy szabadabban alkossanak.
-
A szereplők
Ez szerintem is kivitelezhető lenne. Ha lesz is Obi-van szellem a filmben akkor szerintem pár precnél többet úgy se szerepelne.
-
SW legends könyvek
Idén júliustól már jönnek a Rebels első könyvkiadványok. Pesze ezek még csak gyerekkönyvek lesznek: képeskönyvek, matricás albumok, meg ilyenek. Az a prequel junior regény a sorozathoz viszont érdekesnek hangzik. http://www.theforce.net/bookschedule/
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Melyik lesz ez a történet? Sajnálaom egy kicsit le vagyok ebben maradva.
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Kennedy szerint: "Nem szándékozunk átvinni karaktereket [a spin-offokból] a saga epizódokba, sem fordítva." Erről az is eszembe jutott, hogy talán EU karakterek kpnak külön filmeket?
-
SW legends képregények
Téynelg, ezt elfelejtettem tegnap kiírni, bocsánat. Aki SW képregényt akar venni, akkor most érdemes lehet lecsapni.
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Eszembe jutott, hogy ez a minden évben legyen új SW film ötlet nehezen lesz megvalósítható. Már az Ep7-et is kis híján 2016-ra tolták. Ezt az évente csináljunk egy filmet könnyebb lenne kivitelezni, ha a forgatókönyv már kész sztorin alapulna, pl. ha mondjuk bizonyos EU alkotásokat dolgoznának fel.
-
Boba Fett
Boba Fett csak és kizárólag Jango fia (klónja) lehet, senki más. Azért írtam fiát, mert Jango számára Boba nem egy klón volt, hanem a fia. Ahogyan Boba számára Jango nem az ő mintaegyede volt, hanem az apja.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Egy kicsit lemaradtam a dolgokban. Angol verzió nem is lesz?
-
Boba Fett
Egyetértek. Nagyon remélem, hogy ez nem valósul meg és csak valami elvadult h*lyeség.
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Most, hogy újra elolvastam ezt Kasdan megöli az igazi Bobát dolgot csak még jobban felidegesített. Nagyon remélem, hogy ez tényleg csak valami elmebeteg agyszülemény.
- Filmek
-
Filmek
A Csipet csapatot várom, gyerekkori nagy kedvencem ez is.
-
Könyvek és képregények
Ed Greenwood: Elminster megkísértése A sorozat harmadik kötetében nagyot ugrunk előre az időben. Myth Drannor-t már utolérte legendás végzete. Elminster egy olyan világban ébred, ahol már mindenki halott, akit szeretett, kivéve persze Mystra istennőt.. Hősünk hatalmas varázserővel bír és ez együtt jár bizonyos kísértésekkel. Mindig is kíváncsi voltam, vajon Elminster milyen próbák elé került az évek során. A könyv gyakorlatilag útkereső, illetve sorskereső könyv. Elminsternek ellen kell állnia a békés letelepedés, a hatalom, a gazdagság és az isten erő kísértéseinek. Közben rengeteg új ellenséget és barátot szerez. Elsősorban a főszereplőn van a hangsúly, de nagyobb képet kapunk a varázslók világáról is. Egy fantasztikus könyv volt, melyre még sokáig fogok emlékezni. Ötös.
-
SW legends könyvek
Honor Among Thieves részlet. http://www.theforce.net/story/front/Star_Wars_Honor_Among_Thieves_MicroExcerpt_1_156423.asp
-
A történet
Ez a Vader páncélos Jedi nagyon rosszul néz ki.
-
SW legends könyvek
Az bizony jó lenne.
-
SW legends képregények
KOTOR 22 Nagyon jó képregény volt, a fordítás remek, külön köszönet érte. Jó érzés volt látni ennyi jó karaktert a KOTOR-ból. A történet John Jackson Miller-hez illő módon fantasztikus. A folytatás pedig nagyon várós.