Rozsomák 2
"A Wolverine mozifilm után bejelentették a folytatást, az is kiderült, hogy az adamantiummal bevont csontozatú mutáns Japánban fog kalandozni, szamurájokkal, nindzsákkal fog meggyűlni a baja és még szerelmes is lesz.már eredetileg is ezt a sztorit akarták az első részbe, de a stúdió fejese mindenáron egy eredettörténetet akart . A THR ma arról számolt be, hogy Christopher McQuarrie (Valkűr) leadta a forgatókönyvet, a tervek szerint jövő év januárjában indul a forgatás és 2012 nyarán kerül bemutatásra a film.
Lauren Shuler Donnner korábban ezt mondta a filmről: A történet Wolverine és egy japán bandavezér lányának a kapcsolatára fog fókuszálni, illetve azt is láthatjuk, hogy mik történnek a főhőssel ebben az országban."