Ody Mandrell összes hozzászólása
-
1x07 - Choice
Mae túlélte a zuhanást, ugyanúgy mint Palpatine. Sőt! Gyaníthatóan teleportálta magát egy másik helyre. A két módszer még akár összefüggésben is lehet egymással.
-
1x07 - Choice
Ezt nagyon jól levezetted, engem teljesen meggyőztél. A további eszmefuttatás is jogos, nem igazán tudok védelmére kelni Indarának. Még akkor sem ha nem direkt ölte meg a boszikat.
-
1x07 - Choice
Eszembe jutott egy olyan lehetőség is, hogy Mae zuhanás közben füstté vált, és a bunta fánál minifesztálódott.
-
Egyéb fontos
Isten éltessen sokáig @Jinx Lumos Joke!
-
A The Acolyte sorozat
Kizárásos alapon, most.
-
1x07 - Choice
Akkor kezdem én. Amennyiben a tényeket nézzük, abszolút nem volt jogos! A tanács kifejezett parancsa ellenére léptek közbe, ráadásul úgy, hogy Solt a személyes érzelmei vezérelték. @Frenkie jól írta, ezt a viselkedést igyekeztek később kiiktatni a lovagok viselkedéséből. A serpenyő másik oldalára talán a boszorkányok sötét oldali Erőhasználatát lehetne tenni, de ez még nem lett volna elég ok arra, hogy a Jedik a látott mértékben beavatkozzanak. Volt itt pár nagyon rossz döntés főleg Torbin részéről, de Solt is elragadták az érzelmei, amit később se nagyon tudott levetkőzni. Ő egy nagyon különleges Jedi. Headland megerősítette a halálukat. Viszont Indara nem tudta, hogy a tetteinek ez lesz a következménye. Továbbra is úgy vélem mind a két szándék vezérelte, de tagadhatatlanul jól jött neki Osha ebben a helyzetben.
-
1x07 - Choice
Bocs' csoli bácsi de ez nekem így nem állna össze. Erőltetettnek tartom. Remélem azért guide kép még lesz. Várjuk.
- Az Idegen
- Vernestra "Vern" Rwoh
- High Republic
- Vernestra "Vern" Rwoh
-
1x07 - Choice
Plusz a két párt nem lehet nem észrevenni immár: Aniseya-Osha, Koril-Mae. Nem véletlen, hogy a tragédiát a Jedik mellett nagyrészt Mae és Koril okozták. Mae tüzet okoz, Koril pedig rátámad a Jedikre.
-
1x07 - Choice
Megértem miért nem akar együtt maradni vele Osha. Azt viszont nem értem meg, hogy mindezek ellenére a boszorkányok miért őt akarták vezetőnek? Még Osha mellett is veszélyes a kovenre nézve. Bár elnézve Aniseya és Koril kettősét, akik hasonlóan különböznek egymástól, már nem is olyan fura a dolog.
-
1x07 - Choice
Annyira eldugott volt a Mandiban, hogy már ők se emlékeznek rá.
-
1x07 - Choice
Amennyiben @Dzséjt rittyent egy sztorit a részhez ,teljesnek tekinthető a guide. Amiben érdekes, hogy kiemelik Mae szavait, aki elferdítve mondta el Aniseya korábbi kijelentéseit a Felemlkedéssel kapcsolatban. Ez is arra hajtotta Solt, hogy itt valami nagy baj lehet Oshával, ha nem lép közbe.
-
1x07 - Choice
Ennek csak azért nem lenne értelme, mert ha Koril a Sith nagyúr akkor miért nem Mae lett a tanítványa? Hisz ő a lánya. Minek venne maga mellé egy harmadik személyt?
-
1x07 - Choice
De csak Koril segítségével. Egyedül még nem tudta a technikát. Szerintem ő mentette meg és nevelte egy darabig Mae-t. Sőt, valószínűleg ő lesz a kapocs a Sith-ekhez.
-
1x07 - Choice
Volt olyan pillanat amikor én is ezt éreztem, főleg a végén. Szerintem a Sith-ek aspektusa kell még, amit a jövőhéten kapunk meg.
-
Melyik a kedvenc élőszereplős sorozatotok?
Leslye konkrétan kimondta, hogy ez benne lesz a befejező részben.
-
Melyik a kedvenc élőszereplős sorozatotok?
Olyan túl sok elvarrni való nem maradt szerintem. A Sith oldaláról van még kérdés.
-
Melyik a kedvenc élőszereplős sorozatotok?
Én is arra várok. Utána leszavazok.
-
The Mandalorian and Grogu spoileres topik
Nem kell a spoiler gomb Bence, mert spoileres topik. Vedd ki légy szíves. Navarro?
-
Sport
Spanyolország - Anglia 2-0
-
1x07 - Choice
Célzásokból kiderül a nagy része. Az SW sose volt szájbarágós.
-
1x07 - Choice
Az Erőben a két lány egyforma. Egyik Erő-érzékeny lény se fogja megkülönböztetni őket ez alapján. Ezért jött jól Bazil. De erről is írtunk fentebb. Más. Indara megölte a boszorkányokat, habár nem akarattal. Ő csak ki akarta űzni Kelnaccából a tudatukat. Korill túlélte a mészárlást.