A Forrás
Nem ismertem Darren Aronofsky munkásságát, ráadásul amit írtak róla, az alapján bármi elképzelhető a fazonról, így hát érdeklődve ültem le a Forrás című műve elé.
"Lenyűgöző" - ez volt az első reakcióm a film megtekintése után. Ilyen gyönyörű és egyben művészi filmet, ritkán lát az ember! Egész meghatódtam. A két főhős belső érzelmi világának ábrázolása olyan szinten zseniális, hogy egyszerűen nem tudok betelni vele. Látnom kell újra és újra! Lényegében egy szerelmi történettel állunk szemben, amiben a férfi mindent latba vetve keresi a rákban szenvedő feleségének a gyógyszert. Ez így leírva egyszerűen hangzik, de korántsem az. Az elbeszélés mesteri, az érzelmek bemutatása tökéletes. Közben arra gondoltam, hogy "istenem, a karomat adnám egy ilyen idillli kapcsolatért". Egyszerűen megható az, amennyire Tom és Izzi szeretik egymást. A történetet átszövik a már említett belső világok, melyek metaforákra, és a fő szálban taglalt gyógymód keresésre épülnek. Izzi könyvben írja meg betegségét, míg Tom orvos lévén, a jövőbe merül el ábrándozva. A film végén a két világ meseszerűen olvad egybe... Egyébként nekem hatalmas gyönyörűséget jelentett felfedezni az utalások rendszerét, és ezáltal összerakni a filmet magát.
A Forrást egyrészt a történet mesélése teszi forradalmivá, másrészt pedig az az utánozhatatlan atmoszféra, melynek a zene is nagyban megágyaz. Különleges művel állunk szemben, amihez a megfelelő lelki állapot elengedhetetlen, nem beszélve a kellő nyitottságról. A pontozás nem is fejezné ki a film értékét, mely Xibalbai magasságokban van.