
Ody Mandrell összes hozzászólása
-
1x04 - Aldhani
Ez a rész még az előző három epizódon is túltett, már ami a komolyságot és a realizmust illeti. Végre eljutunk Coruscantra, és megismerjük a ISB székházát. Az az ülés, ahogy értékelik a különféle szektorok helyzetét annyira száraz volt, hogy a jobb érthetőség kedvéért kénytelen voltam szinkronnal nézni. Remekül bemutatták az iroda működését, azt a tekintélyelvet ami valahol a Birodalom bukását is okozza majd. Partagaz gyakorlatilag mindenben maga dönt, és ő persze kellően arrogáns ahhoz, hogy a fontos apróságok mellett elmenjen. Van egy érzésem, hogy a történet egy pontján Meero és Karn összefognak. A város gyönyörű, és végre az animáció után egy élőszereplős sorozatban is megismerhetjük az alsóbb régióit. Pontosabban egy lakóházat, amiben Syril Karn anyja él. Persze a felső szint is terítéke kerül, döbbenetes látványvilág mellett. Luthen akkor ezek szerint egy régiség kereskedő? Pedig meg voltam róla győződve, hogy ő is szenátor. Találkozás Mothmával sok mindent megmagyarázott, pl. azt, hogy honnan jön a pénz. Luthen afféle "műveleti" tiszt lehet, aki a terepen dolgozik. Kíváncsi leszek a kapcsolatuk történetére, remélem jobban kifejtik majd. Innen egyébként vétek kihagyni Bail Organát. Talán rá célzott Mothma az újabb személy bevonásával? A nő férje elég unszimpatikus volt nekem. A vacsora érdekesnek ígérkezik, főleg mert Sly Moore is ott lesz. Kár, hogy a nagyvezírt nem hívták meg. Cassian szála is érdekes volt, több apró csemegével. Ilyen pl, hogy eddig Cassian nem utazott a hiperűrben, azaz nem hagyta el a Ferrix rendszert. Aztán utal a Mimbanra is, ahol nem tán Han Solo-val egy helyen szolgált (onnan mindenki dezertált)? Ez elég pikáns lenne azért még akkor is, ha szakácsként volt ott. A terv ismét egy az SW hétköznapibb részét építi: pénzt akarnak lopni a Birodalomtól. A trailerben láttunk már ebből részleteket, biztos elé látványos és izgalmas lesz. Sokat várok ettől az akciótól, már ami Cassian jellemfejlődését illeti. Egy apró dolog zavar, bár ez nem a sorozat hibája hanem a fordítóké illetve szinkroné. Folyton kilométert írnak/mondanak a távolságokra, holott eredetiben erről szó sincs. Ott ugyanis "klik" hangzik el. Persze ezt leszámítva nagyon bejön a sorozat, és én nem bánom, hogy nincs őrült tempó. Így ismerhetjük meg a legmélyebben a fennálló rendszert.
-
Feliratok
Felkerült az újabb felirat.
-
Aldhani
-
1x02 - That Would Be Me
Több munka lett volna, annyi szent. Akkor menthetted amikor még írtam. Mindenesetre köszi, és így kész is a guide. Amiből megtudhattuk, hogy a fickó a munkakezdést és annak végét jelezte. Az Aki-Akik is kellemes látványt nyújtottak, egyértelműbb volt őket azonosítani, mint az Obi-Wan-ban azt a fiatal fickót. Érdekes, hogy a ruhájuk is igazi népviselet.
-
1x02 - That Would Be Me
@Dzséjt
-
1x01 - Kassa
Felkerültek az érdekességek! Amint @Dzséjt megírja a történetet, kompletté is válik a guide.
-
Az Andor sorozat
Milyen volt az új rész?
-
Az Andor sorozat
Fenn is van. 50 perc!
-
1x03 - Reckoning
Azért sikerült jól megkavarni Andor gyerekkorát.
-
1x04 - Aldhani
4. rész - Aldhani / Aldhani Írta: Dan Gilroy Rendezte: Susanna White Helyszín: Aldhani, Coruscant, Ferrix, Morlana One Szereplők: Cassian Andor - Diego Luna Luthen Rael - Stellan Skarsgård Mon Mothma - Genevieve O'Reilly Perrin Fertha - Alastair Mackenzie Partagaz őrnagy - Anton Lesser Blevin felügyelő hadnagy - Ben Bailey Smith Deedra Mero hadnagy - Denise Gough Lonni Jung felügyelő - Robert Emms Lagret felügyelő - Michael Jenn Grandi felügyelő - Lucy Russel Heert - Jacob James Beswick Kleya Marki - Elizabeth Dulau Kloris - Lee Ross Syril Karn felügyelőhelyettes - Kyle Soller Eedy Karn - Kathryn Hunter Linus Mosk hadnagy - Alex Ferns Hyne főfelügyelő - Rupert Vansittart Vel Sartha - Faye Marsay Karis Nemik - Alex Lawther Arvel Skeen - Ebon Moss-Bachrach Taramyn Barcona - Gershwyn Eustache Jnr Cinta Kaz - Varada Sethu Gorn hadnagy - Sule Rimi Történet Miközben Andor csatlakozik egy lázadó sejt akciójához, addig Mon Mothma a Coruscanton próbálja megtalálni a módját, hogy támogassa a lázadókat. Érdekességek - Luthen Rael egy módosított Fondor Haulcrafttel repül, melynek beépített droid másodpilótája van. A Fondor név már évtizedek óta létezik a Star Warsban, mint egy hajógyár, melyet először a Han Solo hadjárata (1979) című regényben említettek meg, majd szerepet kapott egy Star Wars napilapban megjelenő képregény csíkban, a "Darth Vader Strikes"-ban, mint az Executor szuper-csillagromboló megalkotásának helyszíne. Jóval frissebb feltűnése a Battlefront II-ben látható. - Cassian említést tesz róla, hogy a Mimbanon töltött ideje harccal telt (bár Luthen a részletekről kérdezi). A bolygó első feltűnése az 1978-as Erőpróba című regényig nyúlik vissza, majd éveken át álló harcmező helyszíneként ábrázolták; először a Star Wars: A klónok háborúja "Zöldfülűek" c. részében említették, majd akció során is láthattuk a Solo: Egy Star Wars történetben. - A Birodalmi Biztonsági Hivatalról először egy 1987-es Star Wars forráskönyv tett említést, melyet később jobban részleteztek az 1989-es birodalmi forráskönyvben. Jelentős szerepben került a képernyőre a Star Wars: Lázadókban; itt ábrázolták először a fogaskerék szimbólumot. - Lonni Jung BBH felügyelő a jelentésében említést tesz az Abrion-szektor és a Scarif megnövekedett forgalmáról. Jó oka van ennek, ahogy az a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történetből kiderül: a Scarif a Halálcsillag építésének jelenlegi helyszíne. - A forgatókönyv "habzó gelclen"-kén nevezi meg a Cassian által használt borotvahabot. - Az értékes kuati ég-kiber, amit Luthen ad Cassiannek mellékes biztosítékként, állítólag a rakata megszállók elleni felkelésnek állít emléket. A rakata egy ősi űrutazó hódító faj, amely központi szerepet játszott a 2003-as Star Wars: Knights of the Old Republic videójáték történetében. - A coruscanti űrkikötőben látható információs kijelző számos mélyebb, univerzumon belüli utalást is tartalmaz: a Telgrodo Travelnek (Star Wars Gamemaster Kit, 1991) személyszállító hajója indul, megállókkal a közeli Hosnian Prime-on (Star Wars: Az ébredő Erő, 2015), a Plexisen (Star Wars Uprising, 2015) és az Eufronis Majoron (Star Wars: Servants of the Empire: Rebel in the Ranks, 2015). - Az ebben az epizódban Luthen Rael galériáján megpillantható tárgyak közt látható egy mandalori páncél mellkasi eleme, egy wookiee sisak, a férfi kezében egy utapaui harci bunkósbot, egy twi'lek kalikori, valamint, számos egyéb értékes és valószínűsíthetően törékeny régiség, a helyiség hátsó részében tárolva, karbonitba ágyazva. - Mon Mothma tiltakozik, hogy vacsoravendégekként fogadják a nagyvezír hivatalának tagjait. Ebben az időben Mas Amedda a nagyvezír, aki az uralkodó hűséges bizalmasa; láthattuk őt a Star Wars: A klónok támadásában és a Star Wars: A Sith-ek bosszújában. Az említett vendégek közt van Sly Moore is, aki szintén szerepelt az említett filmekben, valamint Ars Dangor, az uralkodó egyik tanácsadója, aki először egy 1989-es forráskönyvben volt említve. Pár kitétel. 1. Amennyire az lehetséges próbálj meg az adott rész keretei között maradni. 2. A történet elemeit ne rakd spoiler gomb mögé. Itt az epizód konkrét történéseit tárgyaljuk ki. 3. Csak akkor szólj hozzá a témához, ha már láttad az aktuális részt. 4. Tartsd be a fórumszabályzatban leírtakat.
-
1x01 - Kassa
Azóta van másik, szerkesztettem ugyanis.
-
1x01 - Kassa
Ebben a részben pl. a Kassa, Brasso.
-
Az Andor sorozat
Az Endoron még lovak is voltak. Bár az nem kánon.
-
Az Andor sorozat
Engem már a trailerben se zavart, fegyverek terén meg analfabéta vagyok, szóval ezen nem fog múlni.
-
Vélemények és javaslatok
Ma kifizetésre került az éves fórum költség, ami 35.124 forintot tett ki. Érdekes módon, ezúttal 6000 forinttal olcsóbb volt a díj. Kellemes meglepetés a többi díjnövekedés mellett. A pénzügyi helyzetet a kiemelt posztban követhetitek nyomon.
-
Az Andor sorozat
Bizony, már alig várom! Engem nem zavarnak a kecskék és a Bakony.
-
Feliratok
Feltettem az első három rész feliratát, ha valakinek szüksége lenne rá kimentve.
-
Reckoning
-
That Would Be Me
-
Kassa
- Sport
-
Az Andor sorozat
- Sport
Donnarumma nagyon jól védett.- Streamingek (Disney+, Netflix, Max, SkyShowtime, Amazon Prime és társaik)
Jó ötlet volt áthozni ide a streaming szolgáltatókat. Viszont még akad ott ebben a témában jócskán hozzászólás. Jó munkát hozzá.- 1x02 - That Would Be Me
- Sport