A rész egy hatalmas Avatar utalással kezd, ami valójában elég apró dolog, de nekem azonnal feltűnt. Ulaf holttestére pont úgy húzzák rá a cipzárt, mint Jake ikertesójára. Gyakorlatilag minden ugyanaz, a beállításoktól kezdve talán még a jelenet hosszúsága is. Szép kis easter egg (már ha annak szánták).
Az epizód viszont nem erről marad emlékezetes, hanem arról, ahogy végig a markában tart. Amikor azt gondolnánk, most kicsit lazul a gyeplő, az arcunkba tolnak olyan jeleneteket, amiktől még inkább leesik az állunk.
Kezdjük a börtönnel. Ami ott történt annak van egy metaforikus olvasata is, mert ráhúzható az egész lázadás történetére. Ahogy egyre magasabb szintre kerül a menekülés, miközben egymást szabadítják fel az nagyon hatásos volt. Nagy adag hősies érzést sikerült belecsempészni, szó szerint felszabadító volt. Tetszett Cassian szerepe, aki katalizátorként vett részt az események alakulásában. Nyilván kellett a reményvesztettséghez az infó, miszerint nincs kiút, de még így is nagy hatással volt Kino Loy-ra. Több ismert karaktert is gyorsan elvesztettünk, ami emelte az események súlyát.
Itt kell kitérnem Kino karakterére, aki zseniális lett, Andy Serkis pedig élete legjobbját nyújtotta. Beszéde az irányítóteremben (ami nem mellesleg remekül megidézte a Halálcsillag börtönblokkjában található termet) igazán grandiózus (Cassian szavait is beleszőtte), amit a vágásokkal csak fokoztak. Az egész szekvencia egy hatalmas csúcspontra juttatta a szökést akkor, amikor elérték az egyetlen platformot, ami a szabadság kapuját jelentette. Itt viszont olyan dráma következett, amire nem számítottam, bár ettől a sorozattól nem volt meglepő. A dolog annyira banális, hogy már-már hihetetlen: Kino Loy nem tud úszni (kétlem, hogy ő volt az egyetlen), ezért csapdában ragadt. Mindent elmondott az arca abban a pillanatban. Úgy menekült, hogy bele se gondolt az opciókba. Egyszerűen nem is érdekelte más, csak az áhított szabadság mindaddig, amíg nem szembesült a korlátokkal. A börtön nem engedte el őt. Szerintem örökre velünk marad a kérdés, hogy ez az emlékezetes karakter milyen sorsra jutott. Nyilván van lehetőség ezt elmesélni más platformokon, de a legvalószínűbb mégis az, hogy odaveszett. Én azon az állásponton vagyok, hogy ugrott. Mert inkább halál, mint szolgaság.
Gyönyörű fényképezés, amikor felülről mutatják a komplexumot, ami a birodalmi felségjelet idézte meg, a vízben pedig láthatjuk a sok kis pontot, ahogy távolodnak. Remek vizuális lezárása volt ennek a szálnak, az pedig hab a tortán amikor Cassian és Melshi futnak a tengerparton. Igazi Rogue One utalás.
Coruscanton is zajlanak az események, meglehet kevésbé zajosak, de legalább olyan fontosak.
Mon Mothma szembekerül egy olyan dilemmával, ami gyötrőbb, mint bármi korábban. A Mon-Tay-Davo beszélgetés zseniális volt. Eleinte én se tudtam kitalálni mi jár Sculdum fejében, de aztán jött a döbbenet. Ahogy a pénzeket mossa tisztára, úgy ő saját magát szeretné bevezetni a Coruscanti politikába, amihez remek lehetőség lenne rokonsági kapcsolatba kerülni Monnal. Legalábbis szerintem erre megy ki a játék, mert elképzelni se tudom, mi más miatt vethetné fel ezt az abszurd lehetőséget. Szinte biztos vagyok benne, hogy a kapcsolati háló az igazán vonzó az ürgének, és ehhez egy ilyen frigy tökéletes. Beszédes volt Mon reakciója, aki majdnem felrobbant a dühtől.
Vajon megéri-e a családját is beáldozni a lázadásért? Mert ez már egy másik szint. A saját gyerekéről van szó, akit nem dob oda senki olyan ügyért, ami még igazából ki se bontakozott. Meg egyébként se! Nagyon kíváncsi leszek ezt miként oldja meg a szenátor, mert nagyon 22-es csapdájának néz ki a szituáció. Nincs jó megoldás.
A diskurzus egyébként tartalmazott pár finomságot is, mint pl. hogy Monék lakosztálya kormányzati tulajdon és nem saját. Vagy ami fontosabb, Davo kimondja, hogy sok törvény nem is megy át a szenátuson, gyakorlatilag már rendeletekkel kormányoz Palpatine. Ez válasz arra a vitára is, ami a Cassiant elítélő törvény kapcsán bontakozott ki az előző rész topikjában. Most már biztonsággal kimondhatjuk amit eddig is tudtunk, gyakorlatilag a Szenátus egy bábszínház és csak nyűg az Uralkodó nyakán.
A város másik zugában, az alsóbb szinteken jött el az a jelenet, amire a fő Andor topikban is céloztam, jelesül ami túlszárnyalja nálam Valin Hess és Mayfeld jelenetét.
A felvezetés megalapozza a hangulatot, leereszkedünk olyan sikátorokba, amikben legutoljára a TCW-ben jártunk. A döbbenet persze nem ez volt, hanem Lonni Jung lázadó ügynök kiléte! Hát én letettem a hajam ettől, főleg, hogy hat(!) éve csinálja már ezt, és egy(!!!) éve nem is beszélt Luthennel. Most viszont jelent neki, térképre helyezi Dedra Meerót és gyakorlatilag kipakol minden fontos történésről. Luthen ravaszságát jól mutatja, hogy még Lonninak is letagadja az Aldhanit, de az igazán mellbevágó dolgok csak ezután jöttek. Azt ugye eddig is tudtuk, hogy Luthen nem a hófehér lovag, de hogy odadobná Anton Krygert a bandájával együtt a Birodalomnak, az azért mindenen túlmegy. Felteszem a kérdést mi van akkor, ha Saw hallgat rá és lepaktál Krygerrel? Akkor Saw-t is eldobja? Luthen Raelnek mindenki és minden feláldozható a cél érdekében. Ő a lázadás Palpatine-ja. Lonnin keresztül még az ISB-t is befolyásolja, gyakorlatilag mindenről tudomása van. Igazán komplex karakterré az a monológja teszi, ami az egész Star Wars egyik legjobb jelenete. Talán még soha nem fogalmazták meg ilyen jól egy élet magasztos célok érdekében történő feláldozását. Luthen Rael mindent kiölt magából, ami bármiben is akadályozná. Olyanná kellett válnia, mint akiket le akar győzni. Sikerült, és az ebben a döbbenetes, hogy ezt ő is pontosan látja! A galaxis nem fog emlékezni rá, nem emelnek majd szobrot neki, és jó eséllyel azt se éri meg, hogy az ügy, amiért mindent feláldozott elérje a célját. Olyan névtelen hős, mint Cassian vagy Lonni. Mert ilyenekre is szükség van, és az Andor épp azért szenzációs, mert megmutatja őket. Az ehhez hasonló emberek önfeláldozása nélkül nem lett volna semmi a Lázadásból. Nem tudta volna Luke felrobbantani a Halálcsillagot, vagy a Lázadás legyőzni a Birodalmat. Iszonyat sokat hozzáad ehhez a gondolamenethez az Andor, de hát ezért szeretjük.
Az utolsó jelenet vizuálisan tesz kemény pontot a beszélgetés végére, amikor Lonnira rázárja a képletes börtöne ajtaját a gazdája. Nem mehet el. Ebből már nincs kiszállás, akárhogy is szeretné.
Csak azért nem mondom, hogy utolérhetetlen volt ez a rész, mert még van kettő. Továbbra is nehéz szavakba önteni mennyire jó ez a széria. Amiket korábban írtam nagyrészt fenntartom, de el kell ismerni, hogy ez most valami különleges.
Persze. Miért lenne másként?
