Nekem is valami iylesmi votl a ballagásomon. Rólam már az egész Iskola és Göd is tudja (talán mád Dunakeszi is) hogy SW rajongó vagyok. Sokszor húztak engem is vele. Csúfoltak is eleget. Na a léyneg az hogy.
Hót egyenesen állunk az Igazgató beszéde alatt és elred az eső. Majd a mondokája végén kijelenti hogy aki nem segített díszíteni azt megkérte hogy imátkozzanak azért hogy ne kapjon el minket az eső.Még is elkapott. De mehjegyezte hogy.
-Na gyerekek majdnem sikerült. nem baj az erő mindenesetre velünk volt.
Na ott tablóztam le a beköpésen. Ez hagyán de már a műsor elején is mikro mások Dijákok is tartodtak beszédet elköszönésként akkro is. Anyiszor beköptek mindent.
-És igen emlékezzünk a sok közös élményre,A tesiórákra, A sok ökörködésre nem csak bolondok napján. A sok fénykard párbajra. A mikor az erőt használtuk az eszünk helyett a dogáknál. És aszokra a percekre mikro a tanárnak azt mondtuk mikor 2 est akart adni hogy - A 3-as is megteszi.
majd folytatta.De a végén még beköpte a nagyot. És nefeledjétek az iSten velünk lesz.na meg az erő is.