Bomarr

Érdekes lehet, de azok közé tartozok akik szerint ez kicsit kétségbeesett húzásnak tűnik. Nem véletlen hogy nincs film ami azt akarja bebizonyítani, hogy a Keresztapa, a 2001 Űrodösszeia vagy a régi Star Wars filmek igenis jók. Gondolom az alkotók sokat neteznek/fórumoznak és nagyon elegük lett a flame-ből.

Nagyon tetszik ez a kép. A '60-as '70-es évek négy szinészóriása: Christopher Lee, Vincent Price, John Carradine és Peter Cushing Egy érdekes anekdota Lee-ről: Amikor a Gyűrűk Uránál a haláljelenetét vették fel, ahol Gríma hátbadöfi, Peter Jackson elkezdte magyarázni neki, hogy fel kéne kiáltania a döfésnél. Lee-ről tudni kell, hogy néhány háborús bevetése mai napig titkosítva van, de azt biztosan tudni, hogy pár német katonát a saját kezével ölt meg. El is kezdte magyarázni Jacksonnak, hogy amikor egy embert hátbadöfnek nem kezd el ordibálni, mivel a kés az esetek túlnyomó többségében belefúrodik a tüdőbe, ezért az áldozat csak egy erőteljes nyögést hallatt, ahogy hirtelen feltör belőle a levegő. Mire Jackson: Oké látom tudod mit csinálsz, akkor legyen így. És bár ez elég közismert de hátha valaki még nem hallotta: a Gyűrűk Ura szinészek közül ő az egyetlen aki személyesen is találkozott Tolkiennel. Illetve amit nagyon tudok ajánlani tőle -ha esetleg valaki nem látta- az a Három testőr (1973). Ő játsza Rochefortot.

Nagyon szép, hangulatos kompozíció. Ezen kívül más nem nagyon kell. Az ember úgyse nagyon nézegeti.

Kicsit szívtelennek hangozhat, de az idős hírességek halála általában ritkán ráz meg. De ez most kivétel: sajnos elkoptatott jelző, de Christopher Lee tényleg egy élő legenda volt. Pilótaként harcolt a második világháborúban. Peter Cushinggal (alias Tarkin kormányzó) együtt a gótikus európai horror legnagyobb csillagai voltak. Fantasztikus orgánuma volt, a legkisebb szerepekbe is elképesztő életet tudott vinni. Mikor láttam a Hobbit werkfilmjein, hogy már nem bírja úgy magát -bár a sztorikból sose fogyott ki, a mozgás már láthatóan nehezére esett-, már szomorúan gondoltam bele, hogy lehet hogy már csak pár évig mondhatjuk el, hogy még köztünk van. Nyugodjon békében!

Lehet, hogy rosszul látom, de szerintem nagyon sikerült túlpörögni ezt a k*rva anyázós témát...

GoT

Szuper

Egész jól néz ki. Mondjuk fura benne látni a budapesti helyszíneket. Ha jól látom akkor a Duna-parti Bálnából valamiféle földi űrhajós központ lett

GoT

Boldog névnapot, Ody!

Kanan képregényt érdemes bepróbálni. Szerintem jó példa rá, hogy egy képregény is hozzá tud érdemben tenni a sztorihoz.

Nálam pont forditva volt és a Transzcendens bosszantott fel a gyenge sztorijával.

Már csak ezért is kár, hogy elkészült a Serenity film: nem elég hogy nem hozta a sorozat szinvonalát, de akkor bukta lett anyagilag, hogy valoszinüleg a fejeseket egy életre elriasztotta attól, hogy újra a Firefly felé nézzenek.

Egy rész: 50-60 perc (változó de mindig ebben a tartományban mozog, kivéve a legelső premiert és az évadzárókat mert azok rendszerint kicsit hosszabbak egy óránál) Egy évad 10 rész. Most vagyunk a 48-dik résznél.

Pár random gondolat, megjegyzés az előző GoT rész kapcsán:

GoT 5*08 - Valószínüleg a legjobb, de az biztos, hogy a leglátványosabb Trónok harca rész. Még mindig az államat keresem. Döbbenet.

Ody: Jaja, abszolút alapmű Csak, hogy a legdurvábbat mondjam: a héten fogom először megnézni a Vad bandát. De a mai napig nem láttam a Smaragd románcát, jó pár lemaradásom van a régebbi európai filmeknél (Az utolsó metró vagy az Alain Delon-féle Szamuráj a mai napig nem volt meg), de gyakran még kedvenc rendezőimnek is kimaradt pár filmje így például A két test egy lélek is várólistán van. Ami megnehezíti a felzárkózást -a kiváló filmek óriási mennyisége mellett- azaz hogy nálam a filmnézés nagyon hangulatfüggő: van hogy csak újkori filmre máskor csak fantasy-ra vagy animációs filmre vagyok kíváncsi. Mikor hogy. Szívesen

Nem szoktam ilyet csinálni, de gondoltam megosztom, hogy az utóbbi mintegy 1 hónapban miket néztem: Fehér isten (2014) Kicsit unom már, hogy a magyar művészfilmesek állandóan introvertált, tőmondatokban beszélő főszereplőket futtatnak, akik a körülöttük zajló eseményekre többnyire néma vállvonogatással reagálnak. Ez nem művészi csak bárgyú és almosító. Nagy kár, pedig a sztoriban lett volna lehetőség: kóborkutyák, akik összeverődve rettegésben tartják Budapestet? Egy tehetség kezében ez baromi jó lehetett volna. Még igy sem menthetetlen: a kutyás jelenetek nagyon megkapóak. Le a kalappal az idomárok meg az operatőr előtt. A végén azt kivántam bár ne lettek volna emberi szereplők és végig a kutyákról szólt volna az egész. Maggie (2015) Zombidráma mindenki kedvenc osztrák tölgyével Arnie-val a főszerepben. Odakint ódákat zengtek róla, de ahogy látom csak azért mert az emberek ennyire megrökönyödtek attól, hogy Schwarzi tud színészkedni. Pár percre én is az államat kellett keressem, de utána sajnos feltűnt mennyire lapos, unalmas és közhelyes ez az egész. Sajnos az ég adta világon semmit nem tud hozzátenni a zombifilm zsánerhez. Az utolsó völgy (The Last Valley - 1971) A Harmincéves háború az európai történelem egyik legkegyetlenebb időszaka volt: a kontinenst átölelő konfliktusba -ami részben a katolikusok és a protestánsok szembenállása miatt ütött ki- egyes becslések szerint mintegy 10 millióan haltak bele. Sok filmet azonban nem kapott a téma: ha egészen pontosak akarunk lenni ez az egyetlen, ami szóra érdemes. Ez viszont olyan baromi jó, hogy nálam azonnal ki is vívta a klasszikus jelzőt. Pedig nem igen vannak epikus csaták: a sztori egy zsoldos banda útját követi, akik a film elején épp teszik a tennivalót: lemészárolnak egy komplett falut. Ahogy tovább állnak, azonban rábukkannak egy völgyre, ahol még senki nem gyújtotta fel a termést, az emberek pedig csak hallomásból tudnak a háborúról. Úgy döntenek, hogy a telet itt a békés Völgyben fogják átvészelni... Már önmagában a két főszerepet betöltő színészóriás (Michael Caine és Omar Sharif) is simán eltudná vinni a filmet a vállán, ám erre nincs szükség: a forgatókönyv ugyanis eszement erős. Remekül mutatja be egy mikroközösségen keresztül, hogy miként rontja meg a háború az emberi lelkeket. Egyben feltár egy roppant érdekes korszakot, amitől valami okból minden más filmes távol tartja magát. Gül Baba (1940) A török megszállás idején pár magyar abban reménykedik, hogy Budán meg tudják találni Mátyás király kincsét és a temérdek pénzzel visszafoglalják a várost. Ez az alapsztorija ennek a bájos filmnek, ami eztán főleg a romantikus vonalra fókuszál: a főhős ugyanis beleszeret az egyik háremhölgybe. Ami igazán kiemelkedő azok a díszletek és a kosztümök. De a rendező Nádasdy Kálmán későbbi filmjei (Ludas Matyi, Föltámadott a tenger) ennél azért emlékezetesebbek. The Stuff(1985) Észak-Amerikában egy idegen anyag tör fel a földből, ami mellesleg, rettentő finom. El is kezdik árulni mindenfele, csakhogy a cucc átveszi az emberek agya felett az irányítást, egy idő után pedig belülről megeszi őket. Valami felhőtlen B-kategóriás mókára számítottam, de sajnos a jóféle humort itt elfelejtették, akár csak az épkézláb vágót. Van egy-két jelenet amit eladnak a retro effektek de egyébként meglehetősen béna. Aki gyilkos szmötyiről akar mozit nézni annak ajánlom az ennél sokkalta jobb Masszát. Mániákus zsaru trilógia (1988; 1990; 1993) Első rész: Na ilyen egy igazán jó '80-as évekbeli B-film. Minden slampossága ellenére van hangulata. Durva, de szemben sok kortársával sose válik gusztustalanná. A sztori természetesen egyszerű mint egy faék: egy zsaru éjszakánként random kinyír pár ártatlan embert. A főszerepben a Gonosz halottak sztárja, az azóta kult-státuszba került Bruce Campbell. Második rész: Komoly visszaesésre számítottam, de szerencsére hiába. A folytatás is teljesen rendben van. Harmadik rész: A gonosz zsarut egy voodoo pap kelti fel, majd azon ütyköd hogy egy zombi-feleséget is csináljon neki. Igen, ez a film már tényleg veretes baromság. Nem annyira rossz mint a leírásból tűnik, de kellően egyértelművé teszi, hogy ez a franchise kifulladt. Szalmakutyák (Straw Dogs - 1971) A '70-es évek elején az egyik legnagyobb amerikai filmes szenzáció Sam Peckinpah volt, aki filmjeivel rendre kivivta a cenzorok utálatát és a kritikusok elismerését. Nyers, kitörő szenvedéllyel összerakott filmjei óriási visszhangot vertek:a Szalmakutyák például akkorát, hogy a vágatlan verziót csak évtizedekkel a film elkészülte után mutatták be. A sztori egyszerű: egy amerikai matematikus feleségével az angol vidékre költözik. Nyugalom és békesség helyett azonban sanda tekinteteket kapnak. Ahogy halad a film a feszültség egyre nő, míg végül az utolsó fél órában robban. A magam részéről a felvezetést élveztem a leginkább. Érezni hogy egyszer csak el fog szabadulni a pokol, de mégis a felszinen látszólag minden normális. Amikor a végén beindul az akció ott ez a nagyon erős atmoszféra kicsit mintha elszállna. De így mindennel együtt is remek film. Tortúra (Misery - 1990) Hiába igyekszem folyamatosan pótolni az elmaradtakat, még mindig rengeteg alapfilm vár nálam megtekintésre. Ilyen volt a Tortúra is, amit sok helyen nemes egyszerűséggel a legjobb Stephen King adaptációként tartanak számon. A sztori szerint egy híres befutott író épp haza igyekszik a hegyekből, amikor súlyos balesetet szenved. Szerencsére egy hölgy rátalál és elviszi a házába. Csak hogy mint kiderül: a nő beteges rajongója az írónak és nem hajlandó őt elereszteni. Szeretem amikor egy film ilyen hajszálpontosan megfelel az elvárásaimnak: ahogy az kell egy feszültséggel teli remek thrillert kaptam két szenzációs főszereplővel. Picit meglepett, hogy Kathy Bates még Oscar-díjat is kapott az alakításáért. Nem azért mert nem érdemli meg, csak napjainkban az Akadémia mintha kizárólag nagy filmekben tudna gondolkodni. Ilyen kisköltségvetésű kamaradrámákért már nem szokás Oscarokat adogatni. Veszett (Rabid - 1977) Az eleje pontosan hozza azt amit egy Cronenberg filmtől várok: egy nő miután autóbalesetet szenved kinő az oldalából egy új szerv, amivel ha valakihez hozzáér az megőrül. Csípem Cronenberg szürrealitását, amit főleg a Videodrome-ban és a Meztelen ebédben engedett szabadjára, itt viszont mintha túlzottan gyeplőn tartaná magát. A bizarr kezdésből végül egy sima horrorfilm kerekedik ki. Egyik gyilkosság követi a másikat, de hiába az erős rendezés ennél valami mélyebbre, érdekesebbre számítottam. Egynek elmegy. SpongyaBob: Ki a vízből! (The SpongeBob Movie: Sponge out of Water - 2015) Nagy fanja vagyok az első mozifilmnek (meg a sorozat néhány epizódjának). Pont azt a fajta idiotizmust hozza, amin jót tudok derülni. Épp ezért nagyon vártam a folytatást, ami hát.... picit csalódás. Több kreatív ötletre számítottam. Valami hiányzott ebből a filmből... talán a szinkron? Ha kijön magyarul is, tuti adok neki még egy esélyt.

Pont így! Minden hasonló újításnak csak örülök.

Nekem se ezek a kedvenceim, de ettől függetlenül szerintem remek lista. Kellemes meglepetés ott látni Lucas korai rendezését az American Graffitit. Nagyon alulértékelt film, pedig az egyik legjobb korrajz a '60-as évekről.