Szerintem azzal senki nem vitatkozik, hogy szükség van izgalomra, de hogy azt csak a főhősök kinyirásával lehet elérni az szerintem minimum kérdőjeles. Ilyen alapon a sorozatok 95 százaléka mind dögunalom. Sőt a filmeké is, beleértve Birodalom visszavágot is, amiben egyetlen fontos szereplő se hal meg. Utóbbi kiváló példája annak hogy semmi szükség a mészárszékra ahhoz, hogy a Birodalom fenyegető legyen.
A mellékszereplőkből pedig nyilván itt is hullani fognak, viszont hogy a főszereplő brancsaból már most kiirjanak valakit az első évadban annak nem sok értelmét látom.
Egyébként pedig a sorozat a Lázadók felemelkedéséről szól. Most ott kezdünk, hogy van egy maréknyi ellenálló, az ep.4 elején pedig már bázisaik, hadseregük, politikai támogatásuk is van. Ehhez állandó szivással nem lehet eljutni.