
Bomarr összes hozzászólása
-
Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Qui-Gon 48 évesen is dinamikusan mozgott. Egy Erőhasználó nem fog a 40-es éveire leamortizálódni. Vadernek nem a kora a probléma hanem hogy nincsenek végtagjai és lélegezni se tud önállóan, mert gyakorlatilag félhalott, akit csak a gépek tartanak életben. Palpatine 60 fölött is lazán ugrabugrál a Yoda elleni ütközetben. Nem a koron múlik.
-
Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Vader a mustafari párbaj miatt már alaposan túl van a fénykorán. Nagyrészt gép. Szerintem a Rogue One nagyon jól kezelte: fenyegető volt úgy hogy ehhez nem kellett látványos trükköket bevetnie. Remélem ebbe az irányba mennek itt is.
-
Az Obi-Wan Kenobi sorozat
A Legendákban és a kánonban ha Vader összefutott egy igazán erős ellenféllel, akkor általában a páncélja eléggé leamortizálódott. Bár ez az expanded universe-ban szinte már közhellyé vált ilyet élőszereplős verzióban sose láttunk még. Vajon Vader maszkja szét lesz törve a párbaj végére és látni fogjuk legalább a szemét? Szerintem igen.
-
Rey vs. Kylo Ren
Sose láttam bele ezt és mégis tökéletesen működik a jelenet. Sőt az egyik kedvenc jelenetem a filmből. Úgyhogy első kézből mondhatom hogy nem herél ki semmit ezaz értelmezés. Sőt nekem igy működik igazán Kylo karaktere. Ez a mészáros magyarázat egyáltalán nem klappol nálam semmivel amit eddig a Kylo-Rey interakciókból láttunk. Nekem teljesen értelmetlennek tűnik ha pont most akarná kinyirni Rey-t, miközben számtalanszor jelét adta annak hogy nem akarja. Ha valami akkor inkább ez herélné ki nálam Kylo karakterét.
-
Rey vs. Kylo Ren
Leia át akarta állitani a fiát. Ezért lépett vele szerintem kapcsolatba. Valószinüleg azért szólt most hozzá mert érezte hogy kifejezetten labilis és most van rá a jó pillanat. Ha Kylo ellett volna nagyon itt mélyedve a sötét oldalban akkor anyu Erő-telefonálása szerintem nem sokat ért volna.
-
A háttérben lévő történetek, érdekességek
A minap néztem egy 2012-es vámpírfilmet a Byzantiumot és amikor a szereplők elmentek egy titokzatos szigetre feltünt, hogy nekem az a remetelak elég ismerős. Nem véletlen: ezt is Skellig szigeten forgatták, mint a sequelnél Ahch-To-t. Épp csak egy másik remetelaknál forgattak.
-
Háttérben lévő érdekességek, történetek
Erre az egyre van egy kis mentségük. A hosszabb filmeket régen két részletben mutatták be. Így sok helyen '77-es film Star Wars I. és II. részként futott. Így lehetett a Birodalomból III.-IV. rész.
-
Háttérben lévő érdekességek, történetek
"...a nagyszerűen megkomponált zene a Meco együttes előadásában"
-
Rey vs. Kylo Ren
Én valahogy azt éreztem hogy Kylo alapvető célja mindig az volt hogy áttéritse a saját oldalára Rey-t. Már az ep.7-ben is. Szerintem megölni sosem akarta.
-
Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Az Obi-Vader párbajt Kennedy már rögtön a sorozat bejelentésénél megerősítette és tavaly a látványterves teaserben is ott volt a Vader-Obi párbaj amelyről ugye kiderítettük hogy az egyértelműen új látványterv. Teljesen 100 százalék hogy lesz köztük csörte.
-
Snoke fővezér az EP8-ban
De ilyet mint ami az ep.8 végén van azért már láttunk korábban. Lásd amikor Luke meg Vader dumcsiznak az ep.5 végén amikor Luke már a Falcon fedélzetén van. Nekem az jött le, hogy ha két Erőhasználó aki ismeri egymást és nemrég találkoztak azok igy pár száz méterről tudnak beszélni. A meglepő Kylo-nál és Rey-nél az volt amikor mindez fényévekről működött úgyhogy egyikük se tett érte és mindketten meglepődtek rajta ami megintcsak arra utalt hogy egy harmadik fél kavar velük.
-
Snoke fővezér az EP8-ban
Szerintem ő kötötte össze, csak a diád miatt ez könnyebb volt. Mert azazért gyanús, hogy amikor Snoke-nak kapóra jönne akkor tudnak egyeztetni majd Snoke halála után sokáig némaság.
- Filmek
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
A helyi képviselet általában azt csinálja, hogy ha ők akarnak valamit akkor szólnak, de egyébként némák.
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
A Netflix eleve nagyon furán tette be ide a lábát. Először megjelentek de semmi magyaritás nem volt. Aztán hébe hóba kapott egy-egy film vagy sorozat feliratot, de olyan kevés hogy egy kézen meglehetett számolni hogy mennyi. Ez igy ment talán fél vagy egy évig amikoris jött normálisan a magyar Netflix és tényleg lett magyar felületük ahonnan minden elérhető tartalom valamilyen szinten magyaritva lett (főleg felirattal). De úgy hogy ez be se volt előre jelentve, egyszer csak jött. Kiváncsi vagyok a Disney+-nak például lesz-e magyar képviselete. Az HBO-nak ugye nagyon komoly helyi képviselete van, annyira hogy az HBO Magyarország hazai sorozatokat is készit most már évek óta. A Netflix is csinál ilyet bizonyos országokban csak nem nálunk. Eleve bárkit találni aki a Netflix magyar szárnyát képviseli kész művészet.
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Mintha a Disney komolyabban venné a magyar piacot mint a Netflix. Ott nem voltak ilyen beharangozó kedvcsinálók.
-
Snoke fővezér az EP8-ban
Ezeket a referencia könyveket elég szabadosan kezelik. Nekem azaz érzésem hogy majd a Mando-verzum fogja kifejteni hogy itt pontosan mi történt.
-
Egyéb fontos
Viszont ennek az ellenkezője is előszokott fordulni, amikor a magyar kifejezetten ötletes aztán eredetiben nézve kiderül hogy az eredeti sokkal slamposabb, unalmasabb. Pláne ha trágárkodnak. Lásd: Look in to my eye! vs. Nyald ki a szemfenekemet
-
Egyéb fontos
Néhány filmnek, pláne régieknek nem árt hogy csiszolva van az eredeti alkotói szándék. Eleve a legtöbb film nem alkotói film igazán, rengeteg ember dolgozik rajtuk. Az a plusz pár magyar szinkronszinész meg nem feltétlenül árt. Néha a magyarok világklasszisokat is vernek mint például az Aladdinnál, ahol Robin Williams egészen remek, de Mikó Istvánhoz egyszerüen nem tud felérni.
-
Egyéb fontos
Ennél fölöslegesebb félelmet hogy a magyarok megundorodnak a magyar nyelvtől elképzelni se tudok. Pont a magyar piac egyik sajátossága hogy ha nincs szinkron akkor itt senki nem tud labdába rúgni tartalomszolgáltatóként. Mig mondjuk a finneknél vagy a hollandoknál egyáltalán nem érdekli őket hogy van-e szinkron vagy sem. Nekik nem kell a saját nyelvük elég az angol is. Mi ilyen szempontból mások vagyunk. Ami engem illet: vannak filmek amiket csak magyar szinkronnal tudok élvezni. Tipikusan ilyenek például a Schwarzenegger filmek mivel Arnold eredeti hangja rém béna, míg Gáti Oszkár iszonyú tökösen hangzik. Viszont például a Sithek bosszúja magyar szinkronnal engem vallatni lehetne annyira rossznak érzem. Nem az a bajom hogy magyar hanem hogy a hangok rosszul vannak kiválasztva. Grievous például röhejes. Ahogy megszólal tönkreteszi a jelenetet. De például a régi trilógián hiába nöttem fel úgy hogy mindig magyarul néztem amint meghallottam eredetiben Vadert tudtam hogy engem innentől a szinkron nem igen fog érdekelni. James Earl Jones rengeteget hozzátesz a karakterhez. Ugyanakkor például a Clone Wars sorozatnak meglepően jó lett a magyar szinkronja. Ott többször is azon kapom magam hogy szivesebben nézem a szinkronos verziót. Nálam speciel nem azon múlik hogy valami szinkronos vagy nem hanem hogy melyik a jobb: az eredeti vagy a magyar? Ez pedig roppant változó. Viszont régen a szinkronokat igényesebben csinálták. Mintha több munka lenne mögöttük. Tipikus hogy vannak filmek amelyek nálunk a szinkron miatt futottak be, mert annyira jók voltak a magyarok, hogy egy alapból közepes filmet is fel tudtak húzni. Lásd: Ford Fairlane kalandjai. Ma már ilyen nem nagyon van.
-
Lego Star Wars
A Rogue One karakterek április 19-én, a Bad Batch figurák és a Mandalori második évad figurák pedig május 4-én aktiválódnak. Ezek lesznek a Rogue One figurák: Jyn Erso Bodhi Rook Cassian Andor K-2S0 Chirrut Îmwe Baze Malbu Director Krennic A Mando második évad figurák: Ahsoka Tano Boba Fett Bo Katan Fennec Shand Moff Gideon Ez pedig a Bad Batch: Hunter Wrecker Tech Crosshair Echo Emellett van egy Classic karakter pakk és Trooper pack. Aki nem előrendelésben vette a játékot annak április 19-től lesz elérhető a classik pak és május 4-től a Trooper pack. Utóbbiban ezek vannak: Death Trooper Incinerator Trooper Range Trooper Imperial Shore Trooper Mimban Stormtrooper
-
A The Bad Batch animációs sorozat
Még úgy is, hogy én nem nagyon nézek SW-t szinkronnal nagyon örülök, hogy most a Disney+-nak hála ilyen szépen le lesznek szinkronizálva az új SW tartalmak (talán a Resistance kimarad?).
-
Snoke fővezér az EP8-ban
Viszont a klónok nincsenek vezető pozicióban, vagy legalábbis mindegyikük felett áll legalább egy nem-klón, aki megmondja hogy mi legyen. Ők egyértelmű helyzet elé vannak állitva: követniük kell a parancsokat vagy dezertálásért megbüntetik őket. Az ő életük elég egyértelmű (és még igy is volt köztük dezertőr, meg áruló!). Snoke fölött viszont hivatalosan nem áll senki. Mi akadályozza meg őt, hogy a maga feje után menjen? A chip lehet egy megoldás de akkor ez egy olyan chip ami szinte alig enged teret a saját személyiség kialakulásának.
-
Snoke fővezér az EP8-ban
De nyilván miután az Exegolon legyártották Snoke-ot nem hagyták hogy aztán tegye ami eszébe jut, remélve hogy pont azt teszi amit Palpatine akart. Én úgy gondolnám hogy túl sok saját akarata Snoke-nak nem lehetett, különben túl sok értelme nincs Palpatine szemszögéből.
-
Lego Star Wars
Közben eljutottam a Jedi visszatér végéig és mint kiderült itt már megkapod a Scavenger képességeket, amikor Wicketet irányitod.