
Bomarr összes hozzászólása
-
Egyéb fontos
Budapest ellentétben a vidék nagy részével önfenntartó. Innen nem behozzák hanem elviszik az itt kitermelt adót például, azon az alapon, hogy a gazdag támogassa a szegényt. Egy rakás vidéki intézmény fenn se tudna maradni, ha a bunkó pestiek nem dolgoznák meg és termelnék meg azt a pénzt amiből azok működnek. Magyarországon a működőképes, prosperáló területek lekorlátozodnak Észak-Nyugat-Magyarországra, Szegedre, Debrecenre és közvetlen környékére, valamint Budapestre és agglomerációjára. A maradék rész nagyon sokat köszönhet ezeknek a régióknak.
-
Egyéb fontos
Meg gondolom azért, mert sok embernek sok szempontból itt jobb élni. Egy településen ugye minél többen élnek, annál több lesz a lehetőség. Debrecenben például tuti több sportolási, kikapcsolodási lehetőség van, mint Somogyvámoson. Ez a lakók számával exponenciálisan nő: a legjobb helyek igy értelemszerüen Budapesten vannak. Itt tud megélni az IMAX mozi, itt tud megélni a megannyi féle-fajta étterem, itt működhetnek a legjobb fürdők, szórakozóhelyek stb. A legjobbat persze felszereltségben, profizmusban kell érteni. Nyilván valakinek a faluvégi kifőzde a csúcs és nem is akarom elvitatni tőle, hogy az legyen a kedvence, viszont a nemzetközi minőséget a fővárosban csinálják. És persze igen: sokkal több fajta életpálya modell is áll az ittlakó előtt. Újságirónak lenni vidéken például halott ötlet. Még a legnagyobb megyei lapokat is Budapesten irják. Megintcsak áll a képlet: minél nagyobb településen lakik valaki, annál több út tárul ki előtte. Bivalybasznádon már eredmény ha te vagy a postás, Budapesten meg lehet hogy megélhetsz abból is, hogy bekeretel egy fehér lapot és rákensz öt kriksz-krakszot ami szerinted a túlvilág metaforája. Egyébként abból hogy azt gondolod Budapest ocsmány csak az látszik milyen kevés részét ismered. Budapest közigazgatási határán belül komplett kisvárosok és falvak vannak. Pesterzsébet, Wekerle-telep, Máriaremete... a sor naggyon hosszú. A budai rész pedig rendezettebb mint a legtöbb magyar város. Az már csak extra a magamfajta történelemrajongónak, hogy Budapestnek van messze a legtöbb történelmi épülete és negyede. Míg a vidéki városokban a történelmi negyedek rendszerint egy darab utcát és néhány abból ágazó mellékutcát jelentenek, addig itt rengeteg látnivaló van. Odáig mondjuk pont nem mennék, hogy ezzel Budapestet a legszebbnek nevezzem. Ez a cím nálam Sopronnak jár.
-
Egyéb fontos
A tempóból én is szeretek időről időre visszatérni a nyugiba. Ezért örülök, hogy a budapesti agglomerációban lakok egy alig ezer fős településen, karnyújtásnyira a nagyvárostól
-
Egyéb fontos
De Donát menekülj Debrecenből, mert Budapest után közvetlenül az a legrosszabb. ÍMHOL a másik index cikk. Ha biztonságban akarsz lenni menekülj Nagykanizsára. Ja egyébként ezt a cikket elolvasva is látszik hogy milyen csusztatás tud lenni ez a bűnőzési adat.... az V.kerület, amit a másik cikk olyan bűnősnek fest le pont az egyik legbiztonságosabb (ráadásul az ott élők nagy része nem helyi lakos, tehát szépen torzul a szám, mivel a bűnözési számot a helyi lakosokra bontják le). Kiváncsi lennék ott mikből is állnak azok a bűnözési tételek.
-
Egyéb fontos
Én szoktam védeni Budapestet például és azért is mert nevetségesen alacsony a bűnözése akár a nyugat-európai nagyvárosokhoz képest is. Természetesen a majdnem halott magyar vidékhez (ugynevezett magyar városokhoz) képest, ahol semmi nem történik nagy a bűnőzés, de ez még igy is nagyon alacsony.
-
A Jedi és a Sith rend
Az enyémnek is van egy a végén....
-
A Jedi és a Sith rend
Plusz a jediknek nem kellett mással foglalkozni, mint hogy ki kell nyirni a sitheket. Ehhez képest a sitheknek olyan mellékprojektek felett is bábáskodniuk kellett mint a galaxis irányitásának az átvétele. A jediknek könnyű mert ők nem akarnak uralkodni, igy rábizhatják ezt a részt a Lázadók Szövetségére és a majdan alakuló új Szenátusra, ami vagy jó lesz vagy korruptabb mint valaha de nem jedi irányitotta. Az pedig oké, hogy a sithek nem nagy jedi irtók, nade a jedik se nagy sith irtók... hogy is van ez... bemegy egy maroknyi jedi tanácstag és elvéreznek egyetlen sith keze által. Ki a lúzer?
-
A Sith program: "Jedi Order 66"
Ha nem elég stabil akkor a problémák megoldatlanul hagyása és a "majd 20 év múlva' nem tűnik a legjobb taktikának. A jedik veszélyesebbek bármilyen politikai intrikusnál. Nem véletlen, hogy őket teszi el láb alól első körben. Jól logikázott a sztori szerint: két jedi marad életben és ha ők nincsenek Palpatine tán még a helyén is maradhatott volna.
-
Egyéb fontos
Boldog szülinapot kudar! És utólag is boldog szülinapot Phobos!
-
Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
Yoda-Windu kép zseniális! Ég és föld a Blu-ray javára.
-
Fórumtali
Csakugyan jól sikerült! Obi1: Örülök, hogy eljöttél!
-
Fórumtali
ITT a honlapjuk. Megtudod nézni mi mennyibe kerül.
-
Egyéb fontos
Ez igaz. De itt ennél a konkrét cégnél nincs ez a veszély: maguk a gyerekek már átvették a cég irányitásának egy részét. Bizonyos diviziókat, illetve cégeket (mert itt már cégcsoportról van szó) már ők irányitanak. De valóban: a teljesen központositott, egy ember vállán nyugvó nagyvállalat törékeny.
-
Egyéb fontos
Meglepő, de ő intézi. Egyébként egy hajdúsági jó értelemben vett paraszt embert kell elképzelni, aki a mai napig izes tájszólással beszél. Az a tipus, akinek ösztönösen jó érzéke van a vezetéshez. Látta, hogy mire van szükség és azt gyártotta, közben szépen terjeszekedett és attól se ijedt meg, hogy ha menetközben valami másba kellett fogjon. Amikor jött egy kis válság az iparágban, beruházott mondjuk egy pékségbe, a textiliparba vagy ami úgy látsztt hogy szépen jön fel és kompenzálni tudja a kieső bevételeket, majd amikor újra beindult a fémipar akkor rendszerint eladta a mellékesbe felvett üzletágakat... nem racionalitásból hanem mert a fémmegmunkálás a szerelme. Persze egy bizonyos pont felett már neki is kellett a segítség. Amikor a rendszer már túl nagy lett és amikor egyértelművé vált, hogy a cégei akkorák hogy nem irányithat mindent egy személyben, akkor azért kellettek a tanácsadók, más ügyes vezetők, a bevált vállalatirányitási rendszerek stb. De igen az üzleti ügyeket nagyrészt a mai napig ő intézi.
-
Egyéb fontos
Na ha már végzettségek: a napokban készitettem interjút egy ürgével: a legfelsőbb végzettsége a lakatos volt. A pályáját egy ötször ötös műhelyben kezdte. Ma is mint akkor, fémmegmunkálással foglalkozik. Csak most hétszáz alkalmazottja van és a cégei (több is van) kb. két milliárd forintot termelnek per év. És ez már a sokadik ilyen eset, akivel találkoztam.
-
Fórumtali
Picit késve fogok érkezni. Valamikor 1 óra magasságában, de holnap dél körül telefonálni fogok.
-
Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
Amikből ugye alig akad. Nagyrészt sima véleménnyilvánitás megy. Szerintem a külföldi fan közönség egész jól fogadja. Utálják de ennyi.
-
Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
Abban mi a túlzás hogy valaki leirja a véleményét? Attól hogy neked oké, másnak lehet nagyon nem oké. A net meg erre van kitalálva: mindenki beleirhatja amit gondol.
-
Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
Én ha rendelek akkor kivárom a tapasztalatokat. Már irtam több embernek aki külföldről rendeli. (Edit: olasz verzión úgy tudom nincs rajta) Obi1: Mintha én irtam volna
-
Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
Nem vélemények alapján, hanem konkrét videó és audio fájlok alapján. Annyi itélőképessége már csak van az embernek, hogyha megnézi akkor eltudja dönteni hogy ez jó lesz-e vagy sem. A változtatásokat már megerősitette a Lucasfilm, ugyhogy ez már nem kérdőjeles hogy ezek benne lesznek-e. Olyat meg tényleg ne csináljunk mintha mindenhol anyáznának, mert ez meg nem igaz. Sokan nagyon csalódottak. Uff... ez is egy vélemény. Az pedig hogy egyesekből ilyen érzelmeket vált ki, csak azt mutatja, hogy a Star Wars még most is milyen fontos. Csak kezdenének el változtatgatni mondjuk Mindent Éváról cimű filmben... Oscar dijas nagyon jó film, de kit érdekel. A Star Wars viszont a nagy betűs popkultúra. Mindenkinek van véleménye róla. Ez ezzel jár. Egyébként szerintem ezt az egész témakört... változtatások, reakciók.... túlbeszéltük. Turegga: Üdv itt! Látom már el is csábit az Erő sötét oldala Félek velem is ez lesz. Angol nyelvűt sajnos nem tudok, de itt egy spanyol példának: http://www.dvdgo.com/dvd-pack-star-wars-la-saga-completa-blu-ray/1825160/156347
-
Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
De azt ki gondolta, hogy a selected scenes nem fedi le az összes gáz fénykardos jelenetet? Sőt egy konkrét jeleneten belül van ahol oké aztán snitt és nem. Mennyi munka az ILM-nek tisztességesen megcsinálni? Pláne azután, hogy láthatóan nem cél a régi effektek megőrzése. Simán felülirnak egy csomó olyasmit amire eddig senki nem gondolt. De amire minden rajongó vár azt inkább csak hébe-hóba. Ebben mi a logika az igénytelenségen kivül, ami a sziklás húzásokban is remekül visszaköszön?
-
Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
Ne fárassz. Akik dolgoztak a filmek felújitásán azok pénzt kaptak érte. Nem kell hajbókolni nekik amiért méltoztattak belenyúlni a filmekbe. Aki pedig kiad valamit a keze közül a nagy nyilvánosság elé, az számol vele, hogy arról az embereknek véleménye lesz. Nem csak pozitiv. Pláne ha igy nyulnak bele. Aki csak a kard-jelenetek egy részét korrigálja, de beigéri a rajongóknak hogy minden rendben lesz. Aki berak egy sziklát egy jelenetbe majd pár snitt múlva elfelejti újra berakni. Aki úgy érzi hogy korrigálni kell a Saga csúcspontját... az nyelje csak. Itt a gyümölcse a munkájának.
-
Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
Nagyon demagógok ezek a "ne vedd meg", meg "nem mindegy?" bejegyzések. Olyan hihetetlen, hogy egy rajongó várta a Blu-ray kiadást fel volt spanolva és most nem tetszik neki amit lát és nem intézi el egy vállrántással? Ez a negativ reklám is reklám meg az egyik legnagyobb butaság a föld kerekén.
-
Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
ITT mondta a twitterjén. Mondjuk annyiból érthető, hogy most egy rakás ember neki cimezi/irja a sirámait és valszeg kibukott. Legjobbakkal is előfordul.
-
Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
Abból hogy egy kardvágást nem némán fogad miért következik hogy nem áll tőle távol a kiabálás? Egyébként valszeg az ep.3 végi Nooo-ra akar ez rezonálni. Mókás, mert az a jelenet se sikerült igazán fullosra. Sky: Akinek van otthon házi-mozi rendszere az nagyon nem akarja DVD-n nézni a filmeket, ha van Blu-Ray opció is. A DVD képe nagyon kásás tud lenni egy nagyfelbontású készüléken.