Ugrás a kommentre

Dzséjt

Admin
  • Összes hozzászólás:

    43.154
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    530

Dzséjt összes hozzászólása

  1. Dzséjt

    Egyéb fontos

    Felfedezés van bennük, inkább bátorságuk nincs. Ha kinyitjuk az ajtót, a küszöbre gyűlnek, néha kiljebb is merészkednek, de ha valaki a folyosón elkezd zajongani (bárhol, olyan visszhang van a házban, hogy bármit meghallani, ami a folyosón történik), vagy megindul a lift (aminek gépházához mi már nagyon közel lakunk), akkor azonnal iszkolnak. Félős kis brigád ez
  2. Dzséjt

    Filmek

    Nem csak én, már többen is maratonoztunk.
  3. Dzséjt

    Filmek

    Semmi sem lehetetlen, ha van tehetséged hozzá. Csak úgy kellett volna megírni a forgatókönyvet, majd megrendezni a filmet, hogy az hat epizódban is működjön. Szerkesztés kérdése. A Star Wars is megrendezhető lett volna három filmben, ha úgy írja meg Lucas (az ep4-5-6 akár egy filmben is; és készítésének módjával nyugodtan összevethetők, mert mindkettő film, ráadásul ugyanabban az időben, ugyanazzal a technológiával készültek, majdhogynem ugyanott). Tehetség kérdése az egész. A GyU is szétbontható lenne, pláne, hogy ennyi akciót helyeztek el, mellé meg egy halom olyan jelenetet, amik tök fölöslegesek (a RotK-ban pl. az, amikor Frodo és Samu ork páncélban sunnyogva bekerülnek egy halom ork közé, majd verekednek, elszöknek: a jelenet haszontalan, nem vitte semerre a sztorit, és az amúgy jó szaglású, elég magas orkoknak még csak fel sem tűnik, hogy két lötyögő ruhát viselő, a sisak mögül is klasszul látható hobbit kavart a soraik közé, szóval a jelenet még nevetséges is). Nem mellesleg, a filmek maguk is tartalmaznak alvégeket. Ha nézed, érezni, hogy ezen és ezen a ponton véget ért egy "fejezet". És a szétvágás még egy szempontból kivitelezhető lett volna: a filmeknek így sincs lezárása, akár a "Folytatjuk" felirat is mehetett volna a végére. Ha három filmnél nem törődtek a lezárással (önmagában egyik film sem alkot igazán kerek egészet, nagyon összefüggőek, pláne Frodóék sztorija), akkor négy-öt-hat filmnél sem kellett volna (amúgy elég lett volna szvsz négy felé vágni). Egy narrációval és remek zenével összekapcsolva bármilyen vég kieszközölhető lett volna. Mert egy filmet az is jellemez, hogy mennyit fészkelődök rajta. A GyU-n nem, hogy fészkelődtem, ettem is rajta, elmentem WC-re is, ki kellett nyújtóztatnom a végtagjaimat... mindez úgy, hogy rühellek filmeket megszakítani bármivel is (olyan szinten, hogy ha filmezek, a családból senki sem szól hozzám, nem jönnek kéréssel, mert tudják, hogy felkapom a vizet), de a GyU meg kell szakítanom. A hosszúság sem jó, mit gondolsz, a filmek nagy része miért nem 5 órás? Mert embertelenség ilyen hosszúra csinálni őket. A film szórakoztasson, és ne menjen el a megnézésével a teljes délutánom. Szóval, az sem jó, ha a rendező kivág(at) fontos jeleneteket, de az sem jó, ha mindent belepakol(tat). Peter Jackson az a véglet, aki túl sok mindent tesz a filmjeibe újabban (GyU, King Kong). Az, hogy a rajongók meg fanyalognak, az csak azt jelenti, hogy szerintük egy könyv 100%-osan megfilmesíthető. Ez baromság, de próbáld megértetni velük.
  4. Dzséjt

    Egyéb fontos

    Sajnos a panelban nincsenek egyéb opciók. Bár egyszer véletlen az egyiket kicsuktuk, de az ilyedtében olyan lármát csapott, hogy még a nulladikon is hallottam (épp mentem iskolába). Pedig az ötödiken lakunk. Mondjuk a legelső - azóta már elpusztult - macskánk rendszeresen kijárt a házba csavarogni. A második is kijárt volna, de mivel süket volt, azt nem tudtuk volna hazahívni, így nem engedtük ki. A mostani öt meg túlságosan fél elmenni (ami nem csoda, a három ifjonc már eleve itt született a négy fal között).
  5. Dzséjt

    Egyéb fontos

    Köszi Sok és folyamatos evés. De nem hiszem, hogy ebből valaha is gondom lesz, mert egyrészt, az alkatom nem fogja engedni (soha az életben nem voltam 55 kilo sem, most vagyok 58), másrészt, ma már nem kívántam semmit, ennél fogva alig ettem. Az ilyen nagy zabálás ritka pillanat (ha folyamatosan csinálnám, akkor már viszont tényleg gondom lenne). Én is, bár azután kicsit morcos lettem a helyi öt dögre, hogy rumlit csináltak a szobámban Neked nem tudom, milyen az ízed, de ezért agyoncsapás jár
  6. Dzséjt

    Filmek

    George Lucas megoldotta, 6 két órás filmet csinált 3 négy-öt órás helyett. Az eredmény ugyanaz, mégis emészthetőbb és szórakoztatóbb, és ami szerintem fontos egy filmnél: nem megy el egy délután egy rész megnézésével. Nem tudom, hogy Peter Jacksonnak miért van az a mániája, hogy a filmjeit 100 órásra vágja. Ettől szerintem csak rosszabb lesz a film (mint mozifilm, mert a történet jobban kibontható, de akkor maradjunk a könyv formátumnál, vagy legyen TV sorozat). Jackson a jelenetek megkomponálásához ért, a vágáshoz szerintem sajnos már kevésbé.
  7. Dzséjt

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Na akkor még egy kicsit OFF Az EMP-ket, vagy más néven ion gránátokat már jóval a klón háborúk előtt feltalálták, hogy mást ne mondjak, a KotOR idején is léteztek. A Dark Lordban csak az író lusta volt ennek utána járni, magyarul elcseszte. És nem a boomaból fejlesztették ki, még csak nem is ugyanazon az elven működik (a booma rombol, ezt elég jól meg lehet figyelni, mikor takaros lyukat üt egy tank orrán, az EMP ezzel szemben csak bénít, amit szintén remekül meg lehet figyelni), szóval közük sincs egymáshoz. A gunganok még éticsigák voltak, mikor a Galaxis népei már EMP-kkel dobálták a droidokat ON
  8. Dzséjt

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Na igen, azt a gránátot mondjuk nem Luceno találta fel, sőt, a Szökevényekben (The Courtship of Princess Leia) Dave Wolverton hangyányit megelőzte (bár klón háborús időket megelőzően csak a The Phantom Menace videojátékban volt, aztán meg a Republic Commandoban). Agrente meghalt, de a Dark Lordban is csak említik, hogy mi történhetett vele. Mivel nem igazán publikus akkor még, hogy mi lett a Szeparatista vezérkarral, így nem mindenki tudja, ki-hol "tűnt" el. Na de kanyarodjunk vissza a TCW-re.
  9. Dzséjt

    Filmek

    Az elmúlt három napban megint megnéztem a Gyűrűk Ura trilógiát (ez most mindhárom a bővített volt, eddig a Király visszatért nem láttam úgy). A történet még mindig jó, de ez a hosszúság továbbra is riasztó (ezért nem tartom viszont túl jó filmnek egyik részét sem). Most megint elteszem évekre.
  10. Dzséjt

    Egyéb fontos

    Tudtam, hogy lehet rád számítani
  11. Dzséjt

    Egyéb fontos

    Én most két napot töltöttem Csatáron egy haver telkén, csúnya volt De öt kilót híztam két nap alatt (most lehet cinkelni Oldi ). Ha így folytatnám, a következő fórumtalálkozón, amire el tudok menni, fel se ismertek Jövő héten meg irány Füred négy napra, ahol javában dúlnak a borhetek
  12. Dzséjt

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Jól tudod, sőt, Lucas ep3-as jegyzetei alapján írta mindkét könyvet. Bár a Dark Lord esetében már kevesebb támpontot adott Lucas, az inkább Luceno szüleménye.
  13. Dzséjt

    Vélemények és javaslatok

    Én is így érzem. Nagyon látszik, hogy a fejléc eredendően nem erre lett megalkotva.
  14. Dzséjt

    Filmek

    Frankó klip, csak nem tudom, miért maradt ki a T3, pedig abban is sok jelenet "megegyezik". Mondjuk ez is bizonyítja, hogy az isteni James Cameron az isteni Terminator 2-vel nem csinált mást, mint kvázi átírta kicsit, majd újra leforgatta az isteni Terminatort.
  15. Dzséjt

    1x04 - Destroy Malevolence

    "Maga ostoba, engem maga Dooku gróf tanított a Jedik harcmodorára." - Ilyet csak olyannak mondasz, akivel még sosem mérted össze a tudásod, mert le akarod nyűgözni vagy meg akarod félemlíteni. Tuti. hogy az ep3 előtt nem harcoltak (ha a második évadban fognak, akkor az tovább erősíti a TCW EU mivoltát), sőt, igazság szerint, a párbeszédükből nekem mindig az jön le, hogy az Invisible Hand hídjáig még csak nem is találkoztak, hanem csak hírből ismerik egymást (és nyilván így is volt, hiszen akkor még sehol sem volt a TCW, és Lucas nem gondolt korábbi kapcsolatra).
  16. Dzséjt

    1x04 - Destroy Malevolence

    Grievous ostobának nevezi Obi-Want, mikor az kiáll vele, utána meg henceg neki. Ha már korábban komolyan küzdöttek volna, Grievousnak nem lenne oka hencegni, meg ledegradálni Obit, hiszen ismernék egymás képességeit (sőt, valószínűleg Grivi ki se állna Obi-Wannal).
  17. Dzséjt

    Filmek

    Ojjé, a Lurdiban jobb ha szereznek egy kommandót, meg egy jó túsztárgyalót. Bár még jobb, ha ellenállás nélkül átadják a plakátot
  18. Dzséjt

    Egyéb fontos

    Happy szülidéjt a legjobb fogatversenyzőnek
  19. Dzséjt

    Filmek

    Biztos lesznek emberek. Szerintem baromi nagy melléfogás lenne emberek nélkül leforgatni a filmet, és nem is fogják.
  20. Dzséjt

    SW videojátékok

    Maximum a GTA4 szintjét fogja elérni, de szvsz még azt sem.
  21. Dzséjt

    SW videojátékok

    Hát, marketingből mindig is jeleskedtek a Star Wars háza táján
  22. Dzséjt

    Filmek

    Jake, hadd kérdezzem már meg. Ezt olyan szépen összefoglaltad. K*rva nehéz lett volna az AVPUniverzumra bemásolnod??? Mi a rákért vagy te ott hírszerkesztő, ha cseszel hírt szerkeszteni oda, de mindenhova máshova tök jól megy? Ott sem bonyolultabb ám...
  23. Dzséjt

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Appo a légió parancsnoka, Rex egy századé. Anakin mindig azzal a századdal dolgozik, nem az egész légióval. Ez valószínűleg azért van így, mert állandóan együtt van Obi-Wannal, akinek saját légiója van, és semmi szükség két légiót mozgatni. Anakin kvázi egy speciális alakulat parancsnoka ami Obi-Wan parancsnoksága alatt ténykedik. Majd ha a komplett 501-es légió lesz egyszer bevetésen (mert teszem azt, Anakin egy hadműveletet Obi-Wan nélkül hajt végre), akkor ott lesz Rex mellett Appo parancsnok. Thire azért hadnagy, mert ő csak egy hadnagy. Az ő légiójának (a shocktroopereknek) Fox a parancsnoka (a mozifilmben és az utolsó részben szerepelt). Valószínűleg majd Fox meghal a sorozat folyamán, Thire pedig szépen felkúszik addig a ranglétrán, így az ep3-ra ő lesz a coruscanti légió parancsnoka. A CC meg azért van a számukban, mert tisztek. Hadnagy, százados, parancsnok, ezek mind parancsnoki beosztások. A Commander nem csak a rangot jelenti, de a beosztást is. Thire szakaszparancsnok volt (illetve, az Ambushban csak rajparancsnok), Rex századparancsnok, Fox, Gree, és a többiek pedig légióparancsnokok.
  24. Dzséjt

    Filmek

    A TV Maci felnőtt és gengszter lett belőle. Ezt teszi a macikkal a hírnév...
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.