-
Összes hozzászólás:
44.204 -
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Győztes napok:
596
Tartalom típusa
Profilok
Fórumok
Naptár
Star Wars Feliratok
Dzséjt összes hozzászólása
-
Szerintem Dooku adta neki parancsba, vagy legalábbis van egy "mentsd az irhád, ha teheted" program bennük. Elvégre ez egy parancsnoki taktikai droid, a fejében sok-sok értékes információval. És a sorozat folyamán már kétszer is volt rá példa, hogy amiatt buktak el egy tervet, mert a Köztársaság elfogott egy ilyen droidot (Hidden Enemy; Blue Shadow Virus). Ráadásul ez nem egy mezei harctéri droid volt, hanem Wat Tambor "segédje", aki közvetlen kapcsolatban állt Dookuval. Ki tudja, mi volt a memóriájában, ami jobb, ha nem kerül a Köztársaság kezére. Mondjuk érdekes, hogy Tambort elfogták, mint Gunray-t. Vajon most őt is megpróbálják majd kimenteni? Pedig szabadlábra kell kerülnie, hiszen ott van a Mustafaron. Viszont, már megint egy elfogott szeparatista vezető, aki már megint kimenekülne a Köztársaság karmai közül? Ez egy évadon belül már a harmadik lenne (már, ha ebben az évadban lenne, de ha átviszik a másodikba, akkor annyira már nem lenne probléma).
-
Hülyén jön ki, de volt már rá precedens Mondjuk, a droid vadászokhoz szerintem még valahogy illik is. Amíg csak arra használják...
-
Háttérben lévő érdekességek, történetek
Dzséjt hozzászólást írt ebben a topikban: Episode IV - A New Hope
Az egy érdekes fordulat lenne, mivel az ep5-höz nincsen szinkron. Szóval, szerintem nem (és az ég óvjon meg minket attól, hogy a Film+ készítsen hozzá szinkront). -
Ez ám a megvalósult sc-fi: http://www.dragonweb.hu/blog/hatodik-erzek-digitalisan
-
Én meg letöltöm dualosan, aztán megnézem magyarul is. A TV-ben eddig csak a Rookies-t láttam.
-
Hát tényleg nem egy nagy eresztés, bár a Bárányok hallgatnakhoz képes minden folytatása lagymatag. Bár az igaz, hogy olyannak, akinek ez csak a második ilyen jellegű filmje (nem nevezném mondjuk horrornak, inkább thrillernek, de a két műfajt nem sok választja el egymástól), annak durva lehet.
-
Amíg nem említik, én is. De könnyen meglehet, hogy mondanak majd valami olyat, ami teljesen kizárja Sing EU-s múltját.
-
Az ep2-3-ban a lojalistákkal van, de hogy ennek hű elkötelezettje, vagy csak érdekek fűzik hozzá, az már más kérdés. Viszont, a testsúlyából kifolyólag nem tudom elképzelni, hogy nem húzott hasznot a pozíciójából, az ilyenek pedig inkább húztak Palpatine felé (ráadásul erre a rész is rátesz egy lapáttal). Pláne, hogy a Rylothról importálják a rabszolgák tetemes részét, pláne a Birodalomban. A kis twi'lek nem Numa volt, mivel Numa kék, ez meg ilyen barnás színű.
-
Nem, maga volt a borzalom Ha pontoznék, csak 10-ből 11-et adnék. Ha pontoznék
-
Igen, sőt, a Force Unleashed könyv változatában is benne vannak, de emlékeim szerint ezek mind az Endor film után születtek, és nem az ő érdemük, azért sem említettem, mert a TCW szempontjából irreleváns. Pláne a Galactic Battlegrounds.
-
Én is ahhoz jártam, meg a húgom is azokhoz jár (ő is már vagy az ötödiket cseréli, és eddig a legjobbat Óváron(!) találta). De ezeknek anyagi érdek is vagy oda, a munkájuk megkérdőjelezhető. Bár lehet, hogy ezért csinálják. Hiszen, ha fél év múlva kiesik a tömés, újra le lehet gombolni a delikvensről 8-10 ropit. Végül is, a modor nem függ össze a tehetséggel. Dr. House is remek doki De akkor az baromi olcsón dolgozik. Nekem egy tömés 8-ba fájt, szó szerint és átvitt értelemben is.
-
EU, ez egyáltalán nem biztos, hogy figyelembe lesz véve a TCW-ben.
-
Nagyszerű rész volt, és a Malevolence trilógia mellett ez a hármas a legerősebb történet szál. Remekül felépítették, hogyan is folyhat a Star Wars univerzumában egy bolygó visszafoglalása/elfoglalása. Ezt nagyon hiányoltam anno Geonosisnál, Utapaunál és Kashyyyknál, természetesen bele sem fért folna a filmekbe (és nem is az volt a lényegük), de ott olyan hatást keltett, mintha egyetlen csata (ami a fővárosért zajlik) döntene az egész bolygó sorsáról (és ez alól a TCW mozifilm sem volt kivétel). Itt szépen bemutatták, hogy először az űrt kell ellenőrizni, aztán jöhet egy biztonságos leszálló hely, utánna a kisebb falvak, végül a főváros (vagy éppen az a hely, ami taktikailag a legjobban védett, ez most a főváros volt). Nagyon szépen levezetett trilógia volt ilyen szemszögből is. Mace Windu nagyon jó volt. Nem lett olyan tápos, mint a CW-ben, de azért megmutatkozott, hogy nem egy mezei Jedi lovag. Szerintem fogékonysága az Erőre körülbelül egy szinten lehet Yodáéval, ami teljesen korrekt, főleg, hogy így még jobban átjön, miért is maradt ő egyedül talpon Sidioussal szemben. Az animáció is nagyon tetszett, elég jól áthozták az "élő" Windu kardforgató stílusát (Dookunál ez pl. nem sikerült a mozifilmben). Ami szintén nagyon tetszett, az a felvonultatott hadigépek száma. Szeparatista részről az új droid-bombázók nagyon babák voltak, és kicsit emlékeztettek a TIE Advenced egyik verziójára, miközben a TIE Bombert is idézte. Öröm volt látni az MTT-ket, szerintem eddig méltánytalanul hanyagolták őket (kicsit fura is volt eddig, hogy a C-9979-esekből gyalogosan jönnek ki a droidok, és mintha kisebbek is lennének ezek a leszállóhajók, mint az ep1-ben és 3-ban). Köztársasági oldalról meg az AT-RT-k vitték a prímet. Nagyon jópofa volt a Blurrgok bemutatása, ezek ugyanis a Támadás az Endor bolygó ellen című filmben szerepeltek. A klónoknak ezúttal nem jutott viszont hangsúlyosabb szerepl, a két felderítőről (ARC katonákról), Razorról és Starkról alig tudtunk meg valamit (még a nevük sem hangzott el), de ugyanígy alig került képbe Ponds parancsnok, pedig ő már az előző részben is szerepet kapott. Persze ez most Windu epizódja volt, szóval nem baj. Kellemes meglepetés volt Ahsoka és Anakin felbukkanása, de az igazán durva az a falu bombázása volt. Főleg, hogy előtte még ki is hangsúlyozták, hogy csak civilek, nők és gyerekek élnek ott, akik éheznek. Aztán szőnyegbombázás, és az egész falu lángokban... nagyon durva. És ez nagyon tetszetős a sorozatban, hogy az első évad így befutott egy ívet. A kezdetben ökörködős, könnyed epizódok egyre inkább átalakultak komorabb, háborúsabb történetté. Persze, még mindig meg-megvillan a könnyedség, de már sehol sincsenek olyan droid poénok, mint pl. az Ambsuhban a tankos. Amikor pedig a vezérlőben lévő Razorra és Starkra lecsaptak a kommandó droidok, már csak pislogtam. Abszolúte nem számítottam rájuk. Az meg már csak apró bónusz, hogy Orn Free Taa is megszólalt (és milyen kellemes szemrehányást is kapot, aminek mélyebb jelentését nem kell ecsetelnem), bár az ep3-ban azért kijutott neki egy "hé" Szóval, nagyon jó kis trilógia lett ez. A vége pedig magáért beszélő lezárás. Mindenki? Érdekes, én nem néztem meg egy trailert sem, akkor hogy lehet mindenki?
-
Valószínűleg IG-86-osok, eddig olyanok szerepeltek a TCW-ben. A 88-as szériát csak a Birodalom idején "gyártották".
-
Anyám, még le sem jött a rész, de már itt a felirat? Mit eszel mostanában kolmilan, hogy ilyen gyors vagy, én is kérek belőle? Köszi szépen.
-
OFF Pedig nem vagyok magas szinten, csak a beszélt szöveget értem meg, az írottal már komolyabb gondjaim vannak... beszélni meg... nos, ahhoz nemrég tolmácsot kellett kérnem, mikor angolokkal kommunikáltam De én öt év alatt jutottam ide, főként angol filmekkel/sorozatokkal és angol honlapokkal (amit nálunk angol órának neveztek az iskolában, attól még a Yes és No szavak is gondot okoznának), szóval, ha kicsit is komolyabban veszed a dolgot, gyorsan le is körözöl ON
-
Ja, a fogdokikkal én is ilyen jól jártam. Mindig azt mondták: ó, minden fogam jó, gyönyörű, holott fájt. Aztán egyszer az egyik rágófogam (mondanom sem kell, az, amelyik fájt) fele a zsömlében maradt. Jó, hát betömte. A tömés fél évvel később a pisztácia áldozata lett... és, az egyik fogam, amivel tényleg nem is volt bajom,miután megbizergálta, szintén eltörött pár hónapon belül. Sőt, azóta bevégezte még kettő, de én vissza nem megyek a fogdokihoz. Annyira nem fájnak (ez a mázli), rágni még tudok, de 4x10 ezrest nem fogok kiszórni olyan tömésre, ami fél éven belül kifordul egy pisztáciától.
-
Nézd angolul, akkor nem fogja zavarni.
-
Én is rongyosra cincáltam azt a szallagot, amin megörökítettem ezt. Most is elfogott a nosztalgia. Emlékszem, mikor még azt sem tudtam, mi a fenét pampognak benne, meg azt hittem a fogatokról, hogy tatooine-i csempészek, és majd Obi-Wanéknak át kell menekülniük előlük egy siklóüldözés keretében Mos Eisley-ből Mos Espába. Most meg már lazán fordítom magamban a szöveget (amit még nem tudok fejből ), a fogatok mibenléte sem kérdés számomra. Jesszus, hová jutottam tíz év alatt.
-
Szerintem nem a Batman zenéje szól alatta. De ha mégis, az sem lenyúlás, mivel majdnem minden trailer máshonnan szedi a zenéjét (néha együttestől, néha filmből).
-
Vélemény: cenzúrázva. Érdemes-e megvenni? Csak, ha 50 fillérért kínálják.
-
Az a jelenet egy copyzott jelenet a Threads (8x18) című részből, köze nincs az utolsó részhez. A Threads viszont tényleg jó lezárása lett volna a sorozatnak, csak folytatták a 8. évadot. Én '99 óta nézem rendületlenül (na jó, volt az a kis megszakítás a magyar TV-n kb 2000-től 2003-ig), szóval tudom, milyen, mikor az ember megszokik egy sorozatot. Kb 7-10 év alatt hetente nézni elég tapasztalattal ruházott fel. Én ezen nőttem ám föl, mikor elkezdtem nézni, még csak két évados volt, és akkor még csak arról beszéltek, hogy nem lesz több három évadnál (a Showtime ugyanis először csak 66 részt rendelt meg). És nekem is Jack volt a kedvencem. De aztán megkedveltem Cameron Mitchell-t, sőt, még Danielt is (a 7. évadig nem szerettem, örültem, mikor... hát tudod, mi lett vele az 5. évadban). Na meg az Ori-t, Valát, Landry-t, Dr. Lamot... szóval, IMÁDOM a Stargate-t, legalább annyira, mint a Star Warsot!!! Igen, újak, bár a pilotban lehet felbukkan Woolsey (NID képviselő és... nem mondom meg még micsoda ), valamint Daniel. Nem biztos, csak lehet. Az Universe a 9. ékzáral fog foglalkozni, és kb. majd arról szól, hogy egy nagyobb csapat egy több ezer éves ős űrhajón ragad (amire csillagkapu vezet), mely az univerzumot járja. Az ősök azért építették, hogy eljussanak oda, ahová ős még nem merészkedett azelőtt. Hőseink nem fognak tudni hazajutni (de nem lesznek elvágva a Földtől), ráadásul mivel olyan galaxisokban járkálnak, ahol még nem volt ős, vagyis ember, így többnyire idegen lényekkel, idegen bolygókkal találkoznak majd. És ezúttal az idegen szó alatt ne megint emberi idegeneket érts, és az idegen bolygó alatt sem fenyőerdőket, hanem valódi, maszkos és CGI idegeneket, és CGI háttérel megalkotott világokat. Legalábbis ezt ígérik. Valamint a történet egybefüggő lesz (ezzel már próbálkoztak az SGA-ban és a 9-10. évadban az SG-1 esetében), valamint sokkal karakterközpontúbb.
-
Az Atlantis 1. évadát mondjuk inkább az SG-1 8. évadával kellett volna párhuzamba nézned, bár lényegében annyira nem számít, csak így lehet fura lesz, hogy még O'Neill-ról és Hammondról beszélnek olyan szerepekben, mint amiben voltak (O'Neill a CsKP parancsnoka, Hammon a bolygóvédelmi hivatalé). Jack nem hirtelen tűnt el. A 8. évad végén mondták, hogy elhagyja a CsKP-t, mivel össze akart jönni Carterrel. Igaz, konkrétan nem mondták ki (az utolsó pillanatig reménykedtek, hogy RDA aláírja a következő évadot), de a csomagolás, meg a CIA-s csaj kijelentése, hogy "más is vezetheti a Parancsnokságot" azért elég egyértelmű utalás Az SGA esetében meg semmiképpen se úgy nézz az új csapatra, mint Jack, Carter, Daniel és Teal'c pótlékok. Külön karakterek, de ugyanez igaz Mitchell-re is az SG-1-ból (Landry meg ötször jobb bázisparancsnok karakter, mint amilyen O'Neill a 8. évadban volt). De ha ez vígasztal, O'Neill is feltűnik még néha napján (mindkét szériában, sőt, még az egyik filmben is). De ő kilépett, ez van, ez kell szeretni, most csak miatta nézted a sorozatot, vagy a sorzat miatt is? Ha az előbbi, akkor se az SGA, se az SG-1 9-10. évad nem fog tetszeni (az SGU meg aztán pláne nem). Ha az utóbbi, akkor semmi gond nincs a spin-offal és az uccsó két szezonnal. Ami meg az Ori-t illeti, kérlek szépen, nézd végig a 9. évadot, aztán máris rájösz, miért nem tűntek fel eddig. Szépen meg lesz magyarázva, hol voltak, bár annyi már az első három részből is világos kell, hogy legyen, hogy egy másik galaxisban éldegélnek (ezt a 9x01-ben mondja Daniel). Ja, és még valami. A 8. évad legvége (Moebius I-II.) egy borzalmas lezárása lett volna a sorozatnak, szerintem. A legsz*rabb epizódok között vannak nálam.
-
Senki sem tart vissza, viszont jó lenne, ha nem offolnál ilyenekkel... ez nem a "fordítsd le azt, ami éppen elém került" című topic.
-
Nem igazán, az űropera, mint műfaj már létezett a Star Wars előtt is. Bár igaz, hogy a Star Wars volt talán az első űropera filmben. Viszont űropera lehet hard-sci-fi is.