Dzséjt összes hozzászólása
-
Egyéb fontos
Vagy szigony, dinamit, C4
-
Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
Én úgy vagok vele, hogy nekem ez a hat már megvan, csak más csomagolásban, szóval mindegy De én azt mondom, vedd meg, mert a Lucasfilmnél úgy nagyjából nincs biztos. Lehet már holnap megjelennek BD-n, lehet, hogy majd csak tíz év múlva.
-
Egyéb fontos
Boldog születésnapot Reaper! Nekem meg pont az ellenkező a tapasztalatom. Persze, teszem hozzá, ki is iktatok minden teljesen feleslegesen háttérbe ülő alkalmazást. Sőt, ha az ember a Winre bízza, pofátlanul nagy helyet foglal el. Pl. nálam a Vista lapozófile-jai lazán lenyelnek 4 GB-ot (ami az össz RAM-om, és ezt friss telepítés utáni első indításnál játsza el), de az XP-m is anno igen falánk volt (ott 1 GB-ot vitt el, de az XP nem eszik meg sok helyet). Szóval már csak emiatt is le kell korlátoznom, és javaslom is a korlátozását, és a saját gépemen min/max 500 MB-ot adtam neki, és semmi lassulás (pedig bőven lenne oka). Se a húgom gépén, se azokon, amiket karban tartok. Persze a Krande gépén ülő, utoljára 1600 éve frissített XP nem csoda, hogy produkál néhány anomáliát.
-
Filmek
Szegény rajongók némelyike nem tudja elfogadni, hogy a T3 már nem a T1-2 jövőjében játszódik. Amúgy szerintem sem szörnyű, sőt, én kifejezetten szeretem, ellenben a T1-el, ami csak úgy van (sőt, ha azt veszem, abban még több is a logikai baki, plusz van némi ellentmondás abban is a többi filmmel - vagy fordítva, nézőpont kérdése).
-
SW legends könyvek
Végiggondolva, Zahnnak talán az egyik nagy hibája, hogy megpróbál sci-fit csinálni a Star Warsból, ami nem az.
- Vélemények és javaslatok
-
Vélemények és javaslatok
Vajon ki fog tauntaun fejjel az ágyában ébredni?
-
Egyéb fontos
Nálunk is ez a helyezt, bár a mi többi családtagunk azért nem is lakik éppen a szomszédban, de az idelátogatások elmaradásának nem éppen ez az oka.
- Filmek
-
Vélemények és javaslatok
Vállalom Nagyjából nekem is mindegy, mire ügyelek, minden topicot olvasok, de ráuszíthattok az SW filmek topicjaira, ha választani kell
-
Grafikai Pályázat
Ezen szerintem még utolsó helyezet sem lehetnék
-
Vicces és kedves dolgok
Ezen könnyesre röhögtem magam.
-
Grafikai Pályázat
No, ezen biztos nem indulok
- Sorozatok
- Sorozatok
-
Egyéb fontos
Boldog névnapot, Coce!
-
Egyéb fontos
Azt aligha, mert már összeraktam, ilyennel nem tökölök sokat Egy Porax-38-as vadászgép, ami az ep3-ban Utapaun, a TCW filmben meg akkor látható, mikor a magna guardok megtámadják a Twilightot. Szóval, most már akkár a Tatooine-ra visszatérést is eljátszhatnám egészen a film végéig, Rexet kivéve minden karakter, jármű és épület megvan És végre a két Grievousnak is jut egy-egy testőr Holnap majd készítek róla egy képet, ha el nem felejtem.
-
Egyéb fontos
Nekem is megjött a Jézuska, újabb taggal bővült az SW TCW lego gyűjteményem
-
Kellemes Karácsonyt!
Szerepeljen itt is: Bódog karácsonyt
-
Egyéb fontos
Első karácsonyi élményem idén. Tegnap (ma) este megitattam az egeremet egy kis teával, erre megdöglött (számítógép egérről van szó ). Úgyhogy apámmal elmentünk újat venni. Természetesen a TESCO melletti kocsma ilyenkor, mint útba eső üzem, látogatásra került, meghívtam fatert egy körre. Unicum + sör, a szokásos, mint karácsonyi alapoó. A jó rész akkor jött, mikor az ott összegyűlt (család nélküli, vagy a családot biztos távolságra tudó) társaságnak a kocsmáros pezsgőt osztott, azt jött a "boldog karácsonyt" koccintás
- Filmek
- Filmek
- Egyéb fontos
- Filmek
- Filmek