Dzséjt

Hoppá, közvetett akart lenni... na jó, ez tényleg nem a bíróság. De akkor egyezzünk ki. A Skywalkerek gyűrték le Sidioust.

Annyit beszéltek Luke jó tulajdonságairól, hogy kezdem megkedvelni a srácot

A közvetlen dolgokat a bíróságon se fogadják el teljesen.

Szerintem az ablak kitörrés véletlen volt. Luke-ot célozta, csak a köjök elállt onnan. Meg aztán, miféle Jedi, aki nem tud időben megkapaszkodni? Hát hová jutott volna a Galaxis ilyen Jedikkel? Mikor Luke leugrik, Vader még sokkal inkább Vader, mint Anakin. Még Sith. A Sithek nem kiabálnak senki miatt, max saját maguk miatt. Bár Vader jól tudta, hogy Luke megmenekült, ennyit csak érzett.

Ő csak Vadert nyomta le, Sidious őt nyomta le.

Erről eszembe jutott egy mondat: Only a Sith deals in absolutes. A Jediknek ezek szerint nem kéne ilyen végletekbe menniük, hogy Anakin Sith és kész, akkor csakis meghalhat.

Dzséjt megpróbált eljutni a Hyperionra. Tervei hatalmasat borultak. Az alkujuk megkötése óta sejtetette, a felvétel lejátszása óta pedig pontosan tudta, hogy Szeláni Stark pártján állt. Jade viszont a Birodalomhoz volt hűséges, így remélte, ha szembe állítja Starkot és Szelánit, Mara végül mellé áll. Legalábbis, amíg le nem győzik mindkét hitszegőt. Ez a része nem jött be a tervnek. Tudta azt is, miért. Alábecsülte Starkot. Nem hagyott időt magának, így nem tudott rájönni, mi a célja az admirálisnak Szelánival. Valószínűleg, még a lány se tudta. Vagy csak jól játszott? Nem tudta, de jelenleg nem is érdekelte. Ő és barátai újra bajban vannak, és ki kell jutniuk erről a bolygóról. Csitet és Behemótot a Kezek tudta nélkül küldte fel a toronyba. Azonban tervének e része is kártyavárként omlott össze. Melléfogtam. Már megint. – dühöngött magában – Eltunyultam? Nem szoktam ilyen hibákat ejteni. Persze Starkkal szemben alulmaradni kevésbé megalázó, mint Dorrbazzal szemben. Bár jobban belegondolva, nem Dorrbaz volt az, aki elkapta, hanem Boba Fett. De akkor is, néhány nap leforgása alatt már másodszor lebeg vibrobárd a feje felett, üldözik a katonák és próbálja meg megmenteni barátait. És mindez azóta, hogy megmentette a Császár Kezeit a Borrondán attól a troztól. Kerülő úton ment, nehogy újabb birodalmiakba, netán Starkba fusson. Remélte barátai jól vannak, s épségben rájuk lel. Befordult egy sarkon, ahol szembe találta magát Mara Jade-val. A Császár Keze kivont karddal állt a kivilágított folyosó közepén. Dzséjt kézbe vette saját fegyverét, majd bekapcsolta. Közben egy sötét szervizjárat felé hátrált. Mara lassan, de kíméletlenül követte. - Azt hittem, megegyeztünk. – mondta Dzséjt mintegy időhúzás végett. - Megőrültél? Sose árulnám el a Birodalmat. – beértek a szervizfolyosóra. Kardjaik megvilágították a csövekkel és vezetékekkel teli helyet. Kísérteties volt. - És a felvétel? – faggatózott tovább Dzséjt ezzel is az időt húzva. - Elismerem, meggyőző volt. De Stark mindent elmondott. Te is ott voltál. Az Uralkodó tud mindenről. - Hazudott. Lehet, hogy az Uralkodó semmiről sem tud. Vagy Stark átverte. De ő és Szeláni szövetségben állnak egymással, ez biztos. – próbálta menteni a menthetetlent Dzséjt. - Lehet, csakhogy mindez már nem a te gondod. Ígérem, a végére járok az ügynek, miután a fejedet vettem. - Nem először szegnéd meg a nekem tett ígéreted. Mara egy ugrással előtte termet, és Dzséjt alighanem elvesztette volna a fejét, ha nem hajol le. A lány csapásai, sérülése ellenére, erősek, gyorsak és kíméletlenek voltak. Frájn többször is azon kapta magát, hogy sebesen hátrál, s védekezés helyett inkább elhajol a csapások elől. Támadni eszébe se jutott, inkább távol próbálta tartani magától ellenfelét. Sajnos ez nehezen ment. A kardok szikráztak, sercegtek, ahogy a pengék egymáshoz értek majd szétváltak. Mara függőlegesen Dzséjt válla felé csapot, de a Jedi ügyesen védte. A pengék egymásnak feszültek. A Kéz a másik arca felé nyomta a fegyvereket. Frájn összeszedte minden erejét és megtaszította. Amint kiszabadult oldalra pördült, ezzel újra szembe fordult ellenfelével. Jade nem vesztette el egyensúlyát, de nem támadott tovább. Legalábbis a kardjával nem. Az Erővel csöveket és más falelemeket kezdett Dzséjt felé szórni. Dzséjt ugyanígy válaszolt, de miután mindezt eredménytelenek és idétlennek vélte, inkább csak a védekezésre összpontosított. Kardját és az Erőt használva hárította el a feléje záporozó tárgyakat. Kettéhasított egy feléje száguldó tartályt, amiből különböző gázok csaptak elő. A forró levegő a férfi testének csapódott. Hörögve hátrálni kezdett, kezével csapkodva próbálta magáról lefejteni a bőrét égető gázt. Aztán egyszer csak elfogyott a lába alól a talaj és belezuhant egy szervizaknába. Kardja deaktiválva az akna falának csapódva követte. Mara az üreg széléhez ment, és lenézett a mélybe. A sötétség elnyelte ellenfele testét. Dzséjt a szervizaknából egy légvezetékbe pottyant. A csőben olyan erős volt a légáramlás, hogy fölkapta és tovább sodorta. Tehetetlenül gurult végig a szűk csatorna falán, mígnem kivágódott egy épület tetejére. Hatalmasat puffanva esett a talajra. Az eső az arcába csapódott, testét sebek és zúzódások borították. Minden tagja fájt. Lassan, nyögdécselve felállt, ledobta magáról szakadt köpenyét. Fekete tunikája egy szempillantás alatt átázott. Mindezt azonban feledtette Stark látványa. A férfi érdeklődve figyelte testvére szenvedéseit. Aztán egy vállrándítással tovasiklott a látványon. Kézbe vette fénykardját, de nem aktiválta. - Hogy csináljátok ezt? – kérdezte Dzséjt, miközben idegesen kardját kereste. - Kik? Mit? – vonta fel szemöldökét Stark. - Hát… - meglátta szeretett fegyverét nem messze a légvezetéktől. Az Erővel kinyúlva magához vette. Ő sem kapcsolta be. – Hát Mara és te. Én azt sem tudom, hova megyek, de ti előbb odaértek, mint én. - Az Erőnek köszönhetően sok mindent láthatunk. A jövőt, a múltat, távoli világokat, tovatűnt barátokat. - Ne papolj nekem Yoda tanításaiból. – mordult rá Dzséjt. - Ha akarod? – elindult Dzséjt felé, mígnem olyan közel nem ért hozzá, hogy érezte a leheletét az orkánszerű szélben. – Tudod, ennek nem kéne így lennie. Nem kéne meghalnod. Csatlakozhatnál hozzám. – ajánlotta fel. - Ezt már egyszer megbeszéltük. Nem. – sziszegte Dzséjt, de nem volt dühös. Inkább mókásnak találta Stark próbálkozását. - Ha nem, hát nem. – hátat fordított Dzséjtnek és lassan távolodni kezdett tőle – Olyan vagy, mint Enolly. Igen, rá hasonlítasz a legjobban. Enolly ugyanilyen határozottan utasított vissza engem. – Stark tudta, hogy Dzséjt elméjében mi játszódik le. Ő és Enolly remekül megértették egymást. A bátyjuk volt Dzséjt példaképe. Ő töltötte meg elképzelhetetlenül szilárd magabiztossággal. Ő fejezte volna be a kiképzését, ha nem lépett volna ki a Rendből. – Mikor letaszítottam a platformról, az életéért kezdett könyörögni. – az emlék szinte belé hasított – Szánalmas volt, ahogy most te is szánalmas vagy. – életében már sokszor hazudott, de ezt volt a legnehezebb kimondani. – Mikor kezdesz el könyörögni, akárcsak Enolly? Stark nem látta, csak hallotta Dzséjt kardjának aktiválását. Elérte a kívánt hatást. - NEEEEEEEEEEM!!!!! – üvöltötte Dzséjt vörösen izzó szemgolyókkal. Olyan erővel csapott le testvérére, amilyennel még Stark sem számolt, amikor elkezdte szítani Dzséjtet. Az első csapás elől elhajolt, a másodikat már kardjával blokkolta. A harmadikat meg már el is tudta téríteni. Dzséjten erőt vett a gyűlölet, a harag. a félelem, és ennek megfelelően rohamozott. Vágást szúrás követett, aztán újabb vágás. Mindenre lecsapott, amit védtelennek talált. Stark dinamikusan védekezett, amin meg is lepődött. Ritkán nyílt alkalma védekezni, hisz legtöbbször ő támadott. De hisz ezt akartad, nem? – kérdezte magától – Méltó ellenfelet akartál, megkaptad. Izgalmas harcot akartál, megkaptad. Vagy ez már túl sok? Dzséjt lentről indított egy vágást. A zöld penge végigszántott Stark éjfekete tunikáján. Az admirális csak annak köszönhette életét, hogy hátra ugrott, elvesztette egyensúlyát és hanyatt eset. Teste alól víz fröcskölt széjjel. Dzséjt felugrott a levegőbe, szaltózott közben lefele szúrt. Stark vörös pengéje hárított. Mire Dzséjt talpra ért Stark is lábon volt és támadt. Testvére leguggolt a függőleges vágás elől, majd mikor felállt, válla fölött háta mögé csapta kardját, ezzel blokkolta a hátára mért csapást. A következő pillanatba előre lendítette fegyverét, hogy védje Stark halálos csapását. Ezután Dzséjt kardjával megakasztotta Stark fényszablyáját és kicsavarta gazdája kezéből. A deaktiválódott fegyver felröppent a levegőbe leírt egy gyönyörű ívet és eltűnt a tető szélén túl. Stark megmerevedett, mivel nyakától alig pár milliméterre Dzséjt fénykardjának zöld pengéje vibrált. Az admirális magabiztos vigyort próbált arcára erőltetni, nem sikerült. Szemei idegesen keresték a menekvés útját, de mindenhol csak a halálos pengét látta. Szemei nagyon halványkéken felvillantak. Megpróbálta legyűrni félelmét. Dzséjt legyűrte a benne tomboló sötét erőket, végre megnyugodott. Ekkor testét mámorító öröm öntötte el. Végre legyőzte azt, aki elpusztította a családja egy részét. Keze megremegett a kard markolatán, elszánta magát. Megöli testvérét. Ha most megteszed, ha most a könnyebb utat választod, örökre a Sötét Oldal rabja maradsz. – zúgtak Yoda szavai a fejében. De ezek nem emlékek voltak, valódi szavak, amelyek egy távoli bolygóról, a Dagobahról jöttek. – Azután pedig semmivel sem leszel jobb, mint ő. Dzséjt mindig is hallgatott Yoda szavaira, még ha az sokszor nem is tűnt úgy. Sóhajtott egyet, aztán fivére szemébe nézett. - Miért? – kérdezte leírhatatlan érzelmekkel az arcán. - Én nem. Nem akartam, hogy így legyen. Akkor… először hibáztam. – válaszolt Stark Dzséjtéhez hasonló érzelmekkel. Dzséjt lassan bólintott, kezében a kard megremegett. Itt volt az alkalom, beteljesülhetett volna a bosszúja. És csak önvédelemből ölné meg. Mint ahogy annak idején Kéler önvédelemből megölte Rainost, apjuk gyilkosát. Voltaképpen az is bosszú volt, akárcsak ez. És most Kéler, azaz aki lett belőle, Stark admirális, bátyja gyilkosa, legyőzötten állt előtte. Vajon nekem mi lesz a nevem, ha ezt megteszem? Silent? Tényleg nem vagyok jobb Starknál. Dobhártyaszaggató dörej hasított a levegőbe, ami elnyomta a Kamino égi háborújának a zaját is. Tűz csapott fel egy közeli épületből, megvilágítva a várost. Egy hődetonátor robbant fel? Itt? Szabotázs történt? Vagy Csiték…? – futottak át a kérdések az agyán. És ez a pillanatnyi figyelemelfordítás éppen elég volt Starknak. Lövés dördült, alig pár pillanattal a robbanás robaja után. Dzséjt szeme elkerekedett, hátratántorodott, majd összecsuklott. Fénykardja a földön koppanva kikapcsolt. Stark kezében egy apró sugárvető füstölgött. Eltette a fegyvert, utána az Erő segítségével magához vette kardját. Leguggolt testvére mellé. Bánatosan végigmérte. - Mindig is naiv voltál. Sose gondoltad, hogy vérre menő csatában tisztességtelenül fognak játszani ellened. – felállt – Gyerünk Dzséjt, állj fel. Halj meg Jedihez méltóan. Ön Frájnhoz méltóan. Dzséjt szédült, fáradt volt, aludni akart. De nem tehette. Egy dolgot még meg kellett tennie. A büszkesége megkívánta. Mindig bátran szembenézett a veszélyekkel, sőt, néha ő maga kereste. Ezzel is megbirkózik. Megragadta fénykardja markolatát, aztán lassan, fájdalmasan felállt. Az épület széléhez botorkált, szembefordult Starkkal. Aktiválta kardja zöld pengéjét, majd arca elé emelte, behunyta szemét. Felkészült a halálra, felkészült, hogy eggyé váljon az Erővel. - A múlt biztos. – suttogta. - A jelent éled. – folytatta Stark saját mondását és aktiválta kardját. Csapásra emelte. - A jövőt reméled. – fejezte be Dzséjt. Dzséjt Ön Frájn mint egy szobor hátra dőlt. Nyaka pár milliméterrel kerülte el a lesújtó vörös pengét. Tehetetlenül belezuhant a mélységbe. Stark dühösen felüvöltött és az épület széléhez sietett, hogy lássa, amint testvérét elnyelik a hullámok. Ehelyett egy hatalmas, hosszú orrú, íves vonalvezetésű hajót pillantott meg, amint felfelé emelkedik. Tetején ott feküdt Dzséjt. Épp egy hatalmas férfi rángatta be egy zsilipnyílásba. Stark felismerte a Hyperiont. Dühében arra gondolt, hogy Dzséjt után veti magát, de mire a gondolat végére ért, a jacht hasa már az épülettető fölött volt. Az admirális tehetetlenül nézte e gyönyörű szerkezetet. A Hyperion hasából előbukkant az automata ágyú és Stark felé fordult. - Hogy az a bomlófélben lévő, rozsdás, szöges koporsó. – azzal sarkon fordult és az ellenkező irányba kezdett futni. Ha eléri az épület peremét, megúszhatja. Közben fénykardját visszaakasztotta az övére. A Hyperion négycsövű ágyújából lézersugarak lövelltek ki. Becsapódásukkor felrobbantották az épület tetejét. Stark ebben a pillanatban rugaszkodott el a peremtől. Az Erőt használta, hogy elérje a szomszéd épületet, de a lökéshullám tovább hajította. Tehetetlenül belezuhant az óceánba. Csit a pilótafülkébe ült. Mögötte Pöcök, a kis R2-es az ágyúkat kezelte. - Behemót? – szólt bele a komegységbe. - Mehetünk. – jött a válasz. Csit szó nélkül tövig nyomta a sebességszabályzót. A Hyperion őrült iramban kilőtt az űr felé, közben visszahúzta fegyverét. Csit magabiztosan markolta a kormányt, közben felhúzta a védőpajzsokat. Litenisnek igaza volt. A kicsike olyan, mint új korában. – gondolta elégedetten, de az emlék egy kicsit elszomorította. Pöcök eszeveszett csipogásba kezdett. A férfi megértette, miről van szó, s hátrapillantott az érzékelők kijelzőjére. Vadászok közeledtek. - Gyorsabban reagálnak, mint ahogy azt az ember gondolná. – morogta. – Pöcök. Kezd meg a számításokat a Tatooine felé. Átküldök néhány adatot, azok szerint dolgozz. – megnyomott néhány gombot a műszerfalon – Lehet, hogy Dzséjt jó pilóta, de én jobban manőverezek a hiperűrben. A Hyperion kiért a nyílt űrbe, mire a TIE vadászok lecsaptak rá. A lézersugarak azonban nem sok kárt tehettek a vadonatúj pajzsban. Az Empire Queen azonban annál többet, és most egyenesen a jacht felé tartott. - Megjött a nehéztüzérség. – motyogta Csit, aztán visszafordította a hajót. Egyenesen a Kamino felé robogtak. – Készülj Pöcök. Három, kettő, egy… most. – megragadta és hátrahúzta az ugráskart. A pilótafülke ablakán túl a csillagok fénycsíkokká kenődtek szét, majd egy villanással a hiperűr kékes folyosójában voltak. Aztán újra visszatértek valóstérbe, hogy aztán ráálljanak a Tatooine-ra vezető ugrási pontra. A Kamino immár mögöttük volt. Mire a Birodalom rájön a trükkjükre, ők már a Külső Peremvidéken lesznek. A Hyperion újra eltűnt a hipertérben. Miután befejezte az ellenőrzéseket, Csit lement a legénységi szállásba. Itt találta barátait, Behemótot, Bomost és Dzséjtet, aki már jobban volt. Átesett egy baktakezelésen, amit az asztromechek hangárjában végeztek el rajta. 6-1B és FX-9 épp vizitet tartottak. Csitet jó érzéssel töltötte el társa látványa. Dzséjt egy homokszínű, fekete szegéjű tunikát öltött magára, azt, amiben hajdan el kellett hagynia Solomint, amiben utoljára küzdött meg Starkkal. Amiben utoljára nevezték Jedi lovagnak. Mert Dzséjt az volt, akármit is állított. Csak egy Jedi lehetett képes szembeszállni Starkkal és a Császár Kezeivel. Elszomorította Mara Jade és Szeláni Jorsz árulása, de nem várt tőlük semmi mást. Közülük azonban senki sem halt meg, új társat is kaptak – aki mellesleg csinos is volt – és új kalandokkal a tarsolyukban léphetnek be Mos Eisley Cantina bárjába. - Ennyi beteget kevesebb, mint egy hét alatt… el sem hiszem. A praxisom során ez volt a legmozgalmasabb hetem. – jajongott 6-1B, FX-9 egyetértően zümmögött és csipogott. - És még űrhajót is vezettél, az engedélyem nélkül. – mondta szemrehányóan Dzséjt. - Kedves gazdám, bajban volt. Nélkülem ott ragadt volna a Borrondán. Az asztromechek, én, FX-9 és a többi droid csak segíteni akartunk. Önnek pedig még pihennie kell. - Helyes. – vigyorgott Dzséjt, és ezzel lezárta a beszélgetést. Csithez fordult – Hogyan sikerült meglógnotok? - Találkoztunk egy barátoddal. – válaszolt Behemót széles vigyorral – Nem mondtad, hogy vannak rohamosztagos barátaid. - Mert nincsenek. – meredt rá Dzséjt meglepetten. - Ez Jango Fett klónja volt. – szúrta közbe Csit. Dzséjt maga elé tekintett, a klón háborúk idejébe révedve. Klónok, hátra hagyott harcostársai és barátai. Eszébe jutott három egyforma, mégis különböző arc. Talán még életben vannak? Elvetette az ötletet, de halvány reményei maradtak. - Azt mondta, mondjam meg neked, hogy a körülményeknek él még hőse. Mit jelent ez? – vonta fel a szemöldökét Csit, magában visszaemlékezve a történtekre. Nem tudta mire vélni ezt a mondatot. Dzséjt tekintete továbbra is a múltat szemlélte, olyan emlékeket, amiket már rég eltemetett. Egy Jedi hölgyre, és bátor, jellemes klón katonáira emlékezett, akik semmibe vették a rádióparancsokat, és akik függetlenségükkel hozzásegítették őt a kalózok életéhez. Vajon melyikük élhet még? – tette fel magának a kérdést. Csak egy klónt ismert, aki idáig élhetett, aki mindig jó helyen volt, jó időben, és aki mindig elég fürge volt ahhoz, hogy kijusson a bajokból, amikbe belekeveredett. - Azt jelenti, hogy… - révetegen barátaira tekintett, majd titokzatosan elmosolyodott – Nem fontos. – hű társai értetlenül néztek rá, de nem törődött vele, inkább végignézett a legénységi szálláson és eszébe jutott valami – Miféle manővereket csinálsz te a hajómmal? – élesen Csitre nézett, de szemgolyója zölden csillogott. A fiatal kalóz zavartan vigyorgott. - Én sem tudtam mi sül ki belőle. – vonta meg a vállát. Dzséjt, Csit, Behemót és Sur nevetni kezdtek. Nem a férfi mondatán, hanem az öröm, a megkönnyebbülés miatt, hogy túléltek egy újabb kalandot.

Felmerült bennem a gondolat, hogy vajon Qui-Gon mit szólt volna Luke ötletéhez, hogy nem megöli, hanem visszatéríti az apját.

Palpatine hajója nagyon ronda, mint egy röpködő papucs. Véleményem szerint a Star Wars legrondább hajója. De a jelenet értékéből ez semmit sem von le. Panaka fölényeskedik, kiélvezi a győzelmet Palpatine viszont hozza a formáját, békés Köztársaságról beszél, közben egy Birodalmat álmodik. És szegény csöpp Anakin, már itt kiszúrják. A sorsa elrendeltetett, Sidious talán már itt elkeresztelte magában Darth Vadernek. McCallum és Burt mellett van még egy vendég-régi-más szereplő. Achmed Best, Jar Jar megszemélyesítője Mace Winduként ugrott be Jackson helyett.

Viszont ha így gondolták, akkor mégis csak hinniük kellett a próféciában... Na ja Leia... hát Jedi mesterek nélkül szvsz Leiából vajmi kevés eséllyel lett volna olyan Jedi aki akár megcsikizni is megtudná Darth Sidioust. :wink:

Én imádom a kis vigyorit. Legalább annyit tud rötyögni, mint Palpatine Annyit tudok róla, hogy mikor Jabba először találkozott vele, a kis makármi éppen kaját lopott tőle. Jabba erre megpróbálta megenni, de lenyűgözte a kis vakarcs bohóckodása, így lett belőle a palota udvari bolondja.

Miért is nincs esélye Luke-nak lássuk csak: Mace Windu nagy Jedi volt, elbukott. Yoda, a legnagyobb Jedi volt, elbukott. Kit Fisto, Saesee Tiin, Agen Kolar, bár nem voltak hatalmasok, azért a Jedi Tanács székeit nem pofára osztogatják, tehát nem lehettek kezdők, elbuktak. És az ep6 alapján, Luke maga se igazán tudott ellenállni Sidious erejének. Nekem csak ennyi bizonyítja, hogy erre nem nagyon számíthatnak. Luke, néhány hónap, vagy annyi képzés után eséllyel Sidious ellen? Ugyan már... mintha egy elsős akarna kioktatni fizikából Einsteint. Sidious inkább azért aggódott, hogy Anakinra milyen hatással van Luke. Már Padmét is el akarta iminálni, kiírtva belőle az utolsó jót is, elvégre ő a kiválasztott, ő tudná csak elpusztítani őt. Luke a fia Anakinnak, Sidious talán mindenkinél jobban tudja, hogy ez Vader gyengéje, a szerettei. Ezért délt Luke-tól, mert félt attól, hogy Anakin visszatér.

Lencinek annyiban igaza van, hogy arra nem számíthattak, hogy Luke legyőzze az Uralkodót. Mint láthatjuk, erre annyi esélye volt, mint Ody Mandrellnek Boonta futamot hajtóműproblémák nélkül teljesíteni. Sidious ropogósra sütötte volna. És ha Vadert legyőzi, csak adtak egy újabb Sithet a népnek, ráadásul jobbat, mint Anakin, akit korlátozott a gépteste. Akkor miben reménykedtek? Max a próféciában. De szerintem Yoda sose kételkedett a próféciában, az ep3-ban is azt mondja csak, hogy lehet, rosszul értelmezték. Végül is igaza van, mert bár Anakin hozza el az egyensúlyt, ehhez Sithé kellett vállnia és szüksége van a fiára is (ezért kár azért a jelenetért, amiben Obi-Wan az elutazása előtt Padméval beszél, és akkor van egy olyan mondata, hogy a prófécia arra nem utal, hogy egyáltalán Jedinek kell lennie annak, aki meghozza az egyensúlyt. Ez jól jelezte volna, hogy a Jedik semmit sem tudnak a próféciáról.) És Yoda ha jól emlékszem, azt sem mondta soha, hogy ölje meg Darth Vadert vagy az Uralkodót. Sőt, az Uralkodóra nem is uszították, csak Vaderre. Tehát tőle akartak valamit. Obi-Wan kételkedett, mert ő látta, milyen szörnyeteggé vállt Anakin. A mustafari események örökre belé ivódtak. De Yoda ilyen helyzetbe nem került. Na várjunk csak, számítottak? Nem voltak olyan helyzetben, hogy számítgassanak. Ha elszámítják magukat, a Jedi kipusztul, a gonosz örökre ott marad a Galaxisban. Itt vagy bizonyosak valamiben, vagy nem. Yoda felkészítette Luke-ot, hogy ellenálljon a Sötét Oldalnak. Így akár biztos is lehetett abban, hogy Vadert nem öli meg. Vaderről meg tudták, hogy mennyit számít nekik a szerettei, többet, mint bárki más. Villámozott, neki ennél hatásosabb fegyvere nem volt. Egy gép szorította, abból még ő sem menekülhet. A fénykard jó kérdés, ha ott is volt, hasznát már nem sokat vehette. Az örök élet helyett inkább a repülés titkát kellett volna megtalálni. A kék fény szerintem a benne felgyülemlett gonoszság manifesztációja, ami kiszabadult a testéből és elenyészett.

Mara Jade egy keskeny szervizfolyosón rohant végig. Nem lassított, nem nézett hátra, de tudta, Szeláni a nyomában van. Csakhogy nem érdekelte. Neki Dzséjt kellett, Szelánival később is ráért foglalkozni. Valami megtaszította és hasra esett a fémpadlón. Fénykardja kigurult a kezéből, kikapcsolódott. Nem töprengett azon, hogy miért esett el. Tudta az indokát. Szeláni az Erőt használta ellene. Mara gyorsan talpra ugrott, felkapta kardját, aktiválta és szembe fordult Szelánival. Jorsz nem lassított. Felugrott a levegőbe és egy szaltóval Mara mögött termett. Megpördült, kardjával vízszintesen kaszált. Mara könnyed mozdulattal hárított, majd gyors rohamokkal visszafelé kényszeríttette a szűk folyosón. A kardok sercegve csaptak össze, majd váltak szét. Szeláni eddig a pillanatig meg volt győződve arról, hogy könnyedén le tudná győzni Marát. Jade rohama azonban folyamatos védekezésre késztette, nem volt lehetősége támadni. Blokkolt egy függőleges csapást, hárított egy szúrást, védett egy vágást. Aztán egy pillanat szünet. Szeláni ezt kihasználva hátrébb szökkent, majd újra futásnak eredt visszafelé a folyosón. Néha hátra kellett csapnia védekezés gyanánt, nehogy Mara megsebezze. Végül mindketten visszaértek a teraszra. Az eső újra eláztatta őket, lemosta róluk az izzadtságot. Szeláni gyorsan kivédett két nyakra irányuló vágást, majd előre szúrt. Mara hárított és visszarántotta kardját. Pengéje levágta Szeláni hajfonatát. Megperzselve hullott bele egy tócsába. A lánynak nem volt ideje sajnálnia haját, mert újabb, még erősebb támadások következtek. Mara felbuzdult azon, hogy meg tudta „sebezni” volt társát. Rohamai intenzívebbek voltak, fáradsága pedig egyszerűen elszállt. Tudta, legyőzheti Szelánit, ha nem bízza el magát, de azzal már elkésett. Szeláni lehajolt egy vágás elől, majd Mara hasa felé szúrt. A lány hátraugrott, de a lila penge hegye még így is belemart húsába. Fájdalom futott végig testén. A seb nem volt súlyos, de kizökkent a harc üteméből. Térdre rogyott, kardját leeresztette. Szelánin újra erőt vett a kéjes gyilkolási vágy. Arcán vérszomjas mosoly terült szét. Diadalittasan felüvöltött, majd egy végzetes csapást mért Mara nyakára. És tökéletesen elhibázta. Jade elhajolt a vágás elől, majd ádáz sikolyt hallatva Szeláni hasa felé szúrt. A kék penge teljes hosszában átsiklott Szeláni ruháin, húsán és csontján. A lány némán, az ütéstől megmerevedve nézte legyőzője kéjes arcát, majd lassan botorkálva a terasz széléig hátrált. Egy pillanatig mozdulatlanul állt, a halálos döfés feletti döbbenetével küzdött. Majd lehunyta szemét, leeresztette karját, fáradtság öntötte el testét. Érthetetlen szavakat lehelt maga elé, majd áttántorodott a korláton. Teste tehetetlenül belezuhant a végtelen óceánba. Elnyelték a hatalmas hullámok. Mara megkönnyebbülten eresztette le kardját. Furcsa mód sajnálatot érzett Szeláni miatt, de örömöt lelt a legyőzésében. Az Uralkodó büszke lesz rá. Hát, ha még egy Jedi fejét is elé viszi.

A Cantina, hát igen, ez az a hely, ahol már azért is lézersugarat kapsz, ha csak rosszul nézel valakira. És a hely, ami miatt máig imádom a csempész űrhajós szakmát Hatalmas feelingje van. És ennyi földönkívülit így egyszer se mutatnak meg.

Hopá, ezt még az sw.hu-ról vágtam át és ott megelőzte ezt lokatelli hozzászólása, aki modta ezt, hogy kicsit igazságtalan, vagyis inkább önző volt. Csak nem szerkesztettem át.

Én már tudom ki volt a legjobb: Mas Amedda

Én sem azt mondom, hogy nem volt Sith, az volt, csak nem volt annyira Sith, mind Sidious, Maul vagy Vader, és ez nekem már nem teljes Sithség. Olyan háromnegyed Sithség

Darth Maul játszik Obi-Wal és ez egy olyan harcostól, mint Maul szerintem nagyon nagy hülyeség, rá is fázott. Millió egy lehetősége lett volna egy szempillantás alatt legyűrni Obit (mondjuk úgy, mint a ep3-ban Obi Vadert), de ő inkább poénkodott. "Nesze, te kis görcs. Én vagyok a franyó gyerek. Nekem tetoválták az ülepem." Obi nem is volt rest kihasználni ezt. Maul ráfázott, majd kicsit szétszórt lett, még a fénykardja is eltűnt zuhanás közben Qui-Gon viszont szerintem nem volt önző. Szavakban tényleg Anakin tanítását ígértette meg, de ott van egy mozdulat, ami teljes mértékben Obi-Wannak szól. Mondhatni a búcsú mozdulat. Qui-Gon megérinti Obi-Wan arcát, mint egy apa a fiájét, aki utoljára látja, és ott a tekintetében is ez van.

Csit, Behemót, Sur és Litenis tarkóra tett kézzel közeledtek egy Sentinel osztályú leszállóegység felé. Körülöttük birodalmi rohamosztagosok garmadája masírozott. Fegyvereiket a foglyokra emelték. Csit folyamatosan a szökésen töprengett, de semmi használható nem jutott az eszébe. - Parancsnok – csendült az egyik rohamosztagos komlinkje – Végezzék ki a foglyokat, haladéktalanul. - Értettem, admirális. – azzal Csiték felé fordult, fegyverét egyenesen a férfi mellkasának szegezte. A többi is felsorakozott mellé, szabályos kivégzőosztagot alkottak. Litenis fejét ingatva próbált szabadulni a látványtól, Bomos reszketve bújt Csit mellé. A kalózok ellenben még mindig ugrásra készen, büszkén tekintettek a rohamosztagosokra. A bal szélen álló katona váratlanul hátba vágta a mellette lövésre készülő bajtársát, aki elvesztette az egyensúlyát és hasra esett. Fegyvere kiesett a kezéből, végigcsúszott a tükörsima padlón, s megállt Behemót lábánál. Ebben a pillanatban a titokzatos katona odadobta Csitnek a fegyverét. A kalóz, bár semmit sem értett, elkapta a puskát és azonnal tüzet nyitott. A parancsnok homokzsákként dőlt el. A rohamosztagosok tehetetlenül álltak, nem értették, mi folyik körülöttük. A foglyok fegyverhez jutottak, egyikük ellenük fordult... de miért? Újabb társuk esett el. Behemót is feleszmélt a csodálkozásból. Felkapta a lábához csusszant fegyvert és bevetve magát néhány láda mögé, tüzet nyitott. Az ismeretlen segítő megragadta a vele szembeforduló katona puskáját és kicsavarintotta belőle. Odadobta a mon callnak, majd a fordulót folytatva nyakon vágta lefegyverzetten álló társát. Mit sem törődve a nyögve földre zuhanó emberrel, megragadta a következő birodalmit, majd pajzsként használva felöklelt négy másik rohamosztagost. Aztán az ájult testet leváltotta egy lézerkarabélyra. Sebesen kábító fokozatra állította és belelőtt a földön fekvő eszméletlen katonába. Aztán tudattalanságba taszította az ötödiket is. Utána odadobta a puskát a nőnek, ő maga pedig felnyalábolta a földön fekvő fegyverek egyikét és bevetette magát a Sentinel elülső talpa mögé. A rohamosztagosok azt sem tudták hol áll a fejük. Hirtelen mindenki ellenük fordult. Kereszttűz alá kerültek, a nagy felbolydulásban azt sem tudták ki az ellenség. Aztán a rutin kezdte átvenni a zavarodottság helyét. Egymást fedezve fedezékbe vonultak, s szembeszálltak az ellenséggel. Vörös lézernyalábok cikáztak mindenfelé. Robbanások zaja tompította a lövések zaját. Csit vaktában leadott néhány lövést, majd visszabújt a Sentinel talpa mögé. Három nyaláb suhant el épp ott, ahol fél pillanattal azelőtt a feje volt. Behemót fedezékéből tüzelve lézeresőt zúdított a birodalmiakra. A gyilkolási vágy elhatalmasodott felette. Ha egy rohamosztagos lelőhető helyzetbe volt, ő le is lőtte. Félelmetes látványt nyújtott. Litenis a beszállórámpa mögött lapult. Ez azonban nem nyújtott biztos fedezéket az oldalról érkező lövedékek ellen. Be is bizonyosodott, mikor három lézernyaláb vágódott a testébe és élettelenül a földre zuhant. Bomos sajnálkozó pillantást vetett a mon cal élettelen testére, majd viszonzott egy lövést. Aztán fegyverét övére akasztva felmászott a Sentinel tetejére. Onnét tökéletes védelemben, felülről szórhatta meg a birodalmiakat. Behemót lézerözöne és Sur mesteri lövései mellett, Csitnek már csak a menekülni próbáló katonákra kellett ügyelnie. Hamarosan az összes birodalmi halott vagy eszméletlen volt. Behemót csalódottan fésülte át a hangárt. Nem hitte el, hogy ilyen hamar vége lett a harcnak. Ezzel szemben Csit boldog volt. Bomos lemászott a hajóról, és a vékony férfi mellé lépett. - Tartoztok nekem. - Többel is. – szeme sarkából meglátta titokzatos segítőjüket, amint előbújik a Sentinel leszállótalpa mögül. Csit és Behemót azonnal célba vették. Az idők folyamán megtanulták, a titokzatos, váratlanul felbukkanó segítők nem mindig voltak a legbarátságosabb teremtmények, legtöbbször egyéni célok vezették őket. – Állj meg pubi. – vetette oda Csit – Ki vagy és miért segítettél? - Van egy közös ismerősünk. – válaszolta a rohamosztagos és levette a sisakot. Egy őszülő férfi tekintett rájuk, meglepően élénk barna szemeivel. Csit lélegzete elakadt. Látta már ezt az arcot, igaz, valamelyest fiatalabb kivitelben. De akkor egy másik ember viselte, Boba Fett. A fejvadász pedig, Dzséjt állítása szerint, Jango Fett klónja volt, a tökéletes genetikai mása. Tökéletesebb, mint az a több millió egység, amit szintén ebből az emberből hoztak létre, mint a Köztársaság és később a Birodalom hadserege. - Klón vagy. Jango Fett klónja, igaz? – kérdezte, bár a válasz nyilvánvaló volt. - Igen. – bólintott a klón komoran – Most menjetek. A hajótok mellett egyelőre nincs őrség. - Álljon meg a menet. – csillapította Csit – Ki az a közös ismerős? - Dzséjt Ön Frájn... Most meneküljetek. Így is nehéz lesz kimagyaráznom a szökésetek, és nem segítené előbbre a történetet, ha itt találnának engem, miközben veletek beszélgetek. - Miért nem jössz velünk? – kérdezte Bomos. - Bárcsak lenne választásom. – visszatette a sisakot – Tünés innen. A trió elindult az ajtó felé. Mindegyikük elhaladt a klón mellett, biccentéssel jelezve, hogy köszönik. Nem volt többre szükség. Még mielőtt Csit eltűnt volna, a rohamosztagos még utána szólt. - Mondják meg Dzséjtnek, hogy a körülményeknek él még hőse.

Ilyenek a Sithek. Beképzeltek és arrogánsak. Elvakítja őket a hatalomvágy. Dooku sith volt. A kék villámai is mutatják, no meg az EP3 beveztő szövegében is így van. Anakin is beképzelt és arrogáns, mégis sokáig Jedi volt... sőt, Yoda szavai szerint a Jedik is azzá válltak. A villámai, hát igen, azok szépek, s bár egy Jedi sosem folyamodik ilyenhez, attól még ők is képesek lehetnek villámokat gerjeszteni. Dooku sose volt teljes értékü Sith, én ezt vallom. Hiányzott belőle a féktelen gyűlölet. Mert hát kit gyűlölt ő? A Jediket? Csak lenézte őket. A Köztársaságot? Lehet, sose derült ki, de oka nem volt rá, azon túl, hogy szennyezet volt az egész, de erről nagyrészt a Sithek tehetnek. Saját magát gyűlölte? Kizárt, magánál jobban senkit sem szeretett. Darth Maul és Darth Sidious a Jediket gyűlölte. Darth Vader kezdetbn a Jediket, de aztán saját magát. Darth Tyranusnak semmilye nem volt, amit gyűlölhetne. És, hogy nem teljesen Sith utal az is, hogy összesen kétszer említik a Sith nevét, mindenhol máshol Dookunak nevezik. Még mi is. Plusz a szemét sem láttam besárgulni, ami a féktelen gyűlöletre utalna.

Pancser nem volt, csak beképzelt, arrogáns, ami elvakította és ahogy Obi-Wan mondta, Palpatine nagyon jól meg tudta lovagolni a szenátorok szeszéjeit. Dooku azt képzelte magáról, hogy Sith lett. Voltaképpen szerintem az sose lett. Nem tudodtt elszakadni a Jediségtől teljesen. És már túl öreg is volt tanítványnak, de mégis Palpatine kihasználva arrogánságát, beetette, hogy nagyhatalmú Sith lett (lehet, nála is előadta az örökélet titkát, végülis Dooku előtt már kevesebb állt, mint mögötte). Viszont a lehetőségefenn állt annak, hogy Dooku és Anakin szembe kerül. Palpatine jól tudta, hogy Obi-Wan a Geonosison van. Azt is, hogy Anakin oda fog menni érte. És Palpatine mindennel számol, még a lehetetlennel is. Elég baj lett volna neki, ha Dooku hirtelen felindulásból lenyakazza Anakint. Azt, akire a terveit végül ráépíti.

Dooku pont ennyire hülye, ez látható az ep3-ban. Ott is megparancsolták neki, hogy ne ölje meg Skywalkert. Meg Anakin keze elrepült, egyértelmű, hogy nem tudta kivédeni a mozdulatot. Olyan harcban, amilyet ezek vívnak, túl hosszú idő telt el ahhoz, hogy Dooku az Erőlökést önvédelem céljából használja. És nem is illik bele. Annak a mozdulatnak a nyílt egyenes folytatása az lett volna, hogy a feje felett megperdítve a kardot leemeli Anakin nyakáról a fejét.

Na lassan a végére érünk

Az Empire Queen csillagromboló kilépett a hipertérből és bolygókörüli pályára állt a Kamino körül. A hajón másodfokú harcriadót rendeltek el. Stark egy pillantást vetett az elé terülő bolygóra, majd kapitánya felé fordult. - Készítsék fel a hajómat indulásra. Egy raj kíséretében lemegyek. Riadóztassák a lenti helyőrségünket is. - Értettem, de hova megy? – kérdezte a kapitány. - Még nem tudom… de majd a bolygón tudni fogom. – révetegen Kaminora pillantott. – Az öné a híd… lehet, hogy örökre. – tette hozzá fájdalmasan, majd elindult az ajtó felé. Innen még egyszer visszanézet, aztán távozott. - Sok szerencsét uram. – lehelte Quan a bezáródó ajtónak. Stark hajója landolt Kypo egyik hangárjában. A beszállórámpa leereszkedett és Stark hét rohamosztagossal a nyomában lemasírozott rajta. Megállt a hangárajtó előtt, kibámult a sötét, hullámzó óceánra. - Parancsnok! Fésüljék át a várost. Ha bárkit találnak, tartóztassák le. - Értettem. – bólintott az egyik fehérpáncélos katona, majd az egész raj elvonult. Stark elindult. Nem tudta hova, csak ment. Az Erő vezette. Folyosókon, épületeken vágott át, míg végül elért oda, ahová el akart jutni. Dzséjt egy teraszon állt. Köpenyét a fejére húzva, égre emelt tekintettel figyelte a nem látható csillagokat. Látszólag észre sem vette Starkot. Az admirális könnyed lépésekkel mellé állt és szintén felnézett a felhőkre. - Mit látsz? – kérdezte. - Több millió civilizációt, több milliárd életformát. És mindezt sötét felhők takarják el. – válaszolt Dzséjt, rá sem nézett Starkra. - Mély Jedi gondolat. Tudod, én mit látok? Egy védelmező takarót, ami kirekeszt minden ártó dolgot. - De ehhez a takarónak is ártania kell? – fordult Stark felé Dzséjt. - A békéhez előbb pusztítás kell. Üdv Dzséjt. - Üdv Stark. Régen láttalak. - Nem elég régen. Dzséjt egyetértően bólintott. Stark még egy pillanatig nézte a felhőket aztán eltávolodott. Kezében fénykarddal fordult újra szembe ellenfelével. Megnyomta az aktivátort, és a fegyver vörös pengéje életre kelt. Dzséjt kardja ruhája ujjából ugrott elő, ujjai röptében fonódtak rá. A zöld penge megnyugtató érzéssel töltötte el. - Látom, még megvan. – bökött Stark a szablyára. – Enollyét őrzöd még? - Csak a fénykard maradt meg. - Kéleré is megvan? – puhatolta tovább Stark. - Meg. A tiédet Stark admirális, trófeaként akasztom ki mellé. – sziszegte Dzséjt. Érezte, hogy a testében eluralkodik a harag, a gyűlölet, amit az előtte álló férfi iránt érez. - Megpróbáltam megmenteni, de nem tudott kitartani. Ez van… öcskös. Ez a szó volt, ami támadásra késztette Dzséjtet. Gyors vágást mért Starkra, aki hasonló gyorsasággal ki is védte. Ezt újabb támadás követte, amik már lassúak és kiszámíthatóak voltak. Lassúak egy Jedihez mérten. Az admirális erőlködés nélkül képes volt elhárítani a rá zúduló csapásokat. A hideg esőnek köszönhetően még csak ki sem melegedett. Ellenben Dzséjt gyorsan elfáradt. A kardok sercegve értek össze majd váltak el. A Jedi mozgása nehézkessé vált, és Stark kezdett csalódást érezni fivére iránt. Dzséjt függőlegesen lecsapott, mire Stark feje fölé rántotta kardját. A pengék egymásnak feszültek, sercegésüket azonban elnyomta az örökösen tomboló vihar hangja. Stark belenézett ellenfele tompa kékesfehérségben ragyogó szemébe. Tudta ez mit jelent. Dzséjt fáradt és fél. Ez a tudat azonban nem erőt adott neki, hanem elszomorította. Megtaszította a másik kardot, majd az Erővel ellökte magától Dzséjtet. A férfi úgy vágódott hanyatt, mintha egy láthatatlan kéz rántotta volna el. Stark leeresztette fegyverét, majd szánalmasan végigmérte legyőzött ellenfelét. A Jedi csurom vizes volt, lassan állt fel a tócsából, amibe beleesett. - Csalódtam benned testvér. Régen jobb voltál. Az igazat megvallva te voltál az egyetlen, aki méltón szembe tudott szállni velem. Most pedig… szánalmas vagy. Azt hittem, a régi időkhöz méltóan kell majd megküzdenünk, erre… – lemondóan intett – Te is egy átlagos ellenség lettél, a sok közül. - Lehet, hogy egy kicsit berozsdásodtam, de átlagos nem vagyok. Nézz egy kicsit magad mögé. – bökött az ázott Stark mögé. Az admirális hátrapillantott. Két fiatal nő lépett ki a teraszra. Angyali kecsességgel mozogtak, amit még az orkánszerű szél és zuhogó eső sem tudott megtörni. Pár lépéssel Stark mögött megálltak, kézbe vették fénykardjaikat. A kék és lila pengék belehasítottak a levegőbe. - Nocsak, nocsak. Kezdesz felzárkózni hozzám… ami a tisztességtelen küzdelmeket illeti. – visszafordult Dzséjthez. - Csak nem szeretek veszteni. – vont vállat Dzséjt. - Ahogy én sem. – újra a lányok felé fordult – Az Uralkodó nem fog örülni, hogy segítettetek egy Jedinek megölni az egyik admirálisát. - De annál inkább fog örülni egy Jedi fejének és egy árulónak. – mondta győzelemittasan Mara és Starkra szegezte a kardját, aki közönyös arccal aprót biccentett Szeláni felé – Az Első Galaktikus Birodalom nevében, letartóztatom admirális. – ebben a pillanatban a nyaka elé egy lila penge suhant. Ha nem torpan meg, biztos lefejezi. Meglepetten Szelánira nézett. – Mi a fenét csinálsz? - Bocs Mara. Pedig már kezdtelek megkedvelni. - Óh Mara. – szólalt meg Stark csüggedten – Mi lenne, ha tovább látna az orránál? Azt hiszi, én vagyok az ellenség? Hát akkor nagyon melléfogott. – Mara szemei elkerekedtek, Dzséjt kíváncsian pislogott – Az Uralkodó és én már majdnem egy éve dolgozunk azon, hogy kiugrasszunk egy kémet, aki közelebb áll hozzá, mint azt bárki gondolná. Tudtuk, hogy ez a személy az egyik Kéz, hogy összedolgozik egy hajdani Jedivel és valószínűleg a Lázadókkal is. De nem tudtuk, pontosan kettőtök közül melyik az. Ezért álltam elő ezzel a tervvel. Elhintettem, hogy el akarom árulni az Uralkodót, és a kém maga vette fel velem a kapcsolatot. – Szelánira bökött, aki elhűlve, csalódottan és egyre dühösebben bámult rá – Ezután már csak színjáték volt. Dorrbaz egy szerencsétlen statiszta lett, ürügy, így az Uralkodó elküldhetett benneteket a gyanú legcsekélyebb jele nélkül. És Szeláninak alkalma nyílt találkozni Dzséjttel, aki szintén nem véletlen volt a Borrondán. Velem akartak találkozni. – a kalózra pillantott, aki mosolyogva bámult vissza rá – De Dorrbaz keresztül húzta a számításainkat. És úgy tűnik, Dzséjt is számított a csapdára. Dzséjt eddig a pillanatig bírta, aztán elröhögte magát. - Sok mindenre számítottam, de erre nem. Brávó. – dünnyögte elismerően. Stark hazudásból diplomát szerezhetett volna. – Szóval azt mondod, Szeláni áruló, én Jedi lovag vagyok és mellesleg szövetséget kötöttem vele? – Stark bólintott – Ügyes. Mara továbbra is csak az admirálist fürkészte. Hirtelen nem tudta eldönteni, ki mond igazat és ki nem. Ki áll az ő oldalán és ki van ellene. Stark vallomása hiteles, és ezek szerint az Uralkodó is tisztában van mindennel. Szeláni arckifejezése pedig elég bizonyíték lenne bárkivel szemben. Ő áruló, ebben biztos volt. De Starkban nem. Amit hallott a Hyperionon, ellentétben állt ezzel. De ha az Uralkodó tud róla… és ő most rosszul dönt. És Dzséjt miért olyan nyugodt? Hisz Jedi. – figyelmeztette magát. Amennyire tudta, a Jedik mindig higgadtak voltak. És Dzséjt is, még az arénában, fegyvertelenül, a Galaxis egyik legveszélyesebb szörnyeivel körülvéve, az Erőtől megfosztva, és akkor sem vesztett nyugalmából. Zavartan nézett körbe. Segítséget akart kérni valakitől, bárkitől. Talán, ha beszélhetne Dzséjttel… furcsa volt, de úgy érezte, a kalóz, a törvényen kívüli, a Birodalom árulója és közellenség az egyetlen, aki igazat mondott. Ám mielőtt cselekedhetett volna, Stark megszólalt. - Sabbac. Most pedig, a Birodalom nevében én tartóztatlak le benneteket. - Na azért ne olyan hevesen. – Dzséjt maga előtt egy kört írt le kardjával. Aztán várt, majd idegesen megismételte a mozdulatot. Megint nem történt semmi, és kezdet nagyon nyugtalan lenni. - Csak nem Csitre és Behemótra vársz, akik a világítótoronyba rejtőztek? – kérdezte Mara kicsit veszítve bizonytalanságából – Szóltam a helyi birodalmi erőknek, hogy fogják el őket. – Starkra pillantott, aki elismerően hümmögött. Ezt az egyet legalább jól csinálta. - Ó. – Dzséjt ideges mosolyt vetett oda ellenfeleinek, majd egy hátra szaltóval levetette magát a teraszról. Mara ebben a pillanatban rácsapott Szeláni kardjára, majd futásnak eredt. Bármi is folyik körülötte, Dzséjtet ő akarta elkapni. Egy ekkora melléfogást csak egy Jedi fejével engesztelhet ki. Jorsz azonban utána eredt. Stark egyedül maradt a teraszon. Terve eddig jól haladt, a kisebb zökkenőket is sikeresen vette. Már csak el kell kapnia Dzséjtet, mielőtt megszökik. Lekapcsolta a fénykardját és elindult, hogy az Erőt követve rátaláljon ellenlábasára.