Dzséjt összes hozzászólása
-
Rey
Nézegetem az ep7 néhány jelenetét. Eddig furán viszonyultam ahhoz, hogy Snoke és Kylo megérezték Rey ébredését az Erőben. Elvégre, az Erő nap mint nap feléledhet valakiben, hiszen minden életben ott van és száz számra születhetnek olyanok az egész Galaxisban, akikben a midi-chlorian szám elég magas ahhoz, hogy használni is tudják. Mégsem érzik meg mindig mindegyiket, inkább csak azt, ha az Erőben erős személlyel valami nagyobb dolog történik. Például se Vader, se Sidious nem érezte meg, amikor Luke-ban felébredt az Erő, de azt már mindketten érezték, amikor találkozott Yodával. Rey-ben viszont itt még úgy tűnt, azért olyan sok különlegesség nincs, csak jó az esze és gyorsan tanul, ellenben az Erőt a film végéig nem használja tudatosan. De így, hogy kiderült, ő egy Palpatine, azért máris érthetőbb, hogy a Sötét Oldal két jeles képviselője miért érezte meg az ébredését az Erőben.
- Cavan Scott: High Republic
-
A Star Wars jövője
Amiért viccen kívül jár a respekt. Bár többen is így gondolkodnának. Ezzel nem fogok vitába szállni.
-
A Star Wars jövője
Ott a pont!
-
Star Wars Jedi: Fallen Order
Személye válogatja, nekem bőven megérte a 20 000 forintot.
-
A Star Wars jövője
Azt nem állítom, hogy a művészi szabadság árán kellene ezt elérni, de sajnos a művészek rá vannak kényszerítve, mert kényszer nélkül ez a haladás nem érhető el, és mint írtam, ez a baj. De a fejlődést nagy többségében mindig kényszer hozza el. Hogy az a kényszer természeti vagy mesterséges, az szinte lényegtelen, de ez ügyben a művészeknek, pláne a sci-fi témában alkotónak szinte kötelességük, hogy egy gyűlölködés és megkülönböztetés nélküli jövő felé mutassanak utat. Persze ne hidd, hogy naívan azt gondolom, hogy ez valaha is csudajó lesz, a gyűlölködés, a megkülönböztetés és az ostobaság sajnos sosem fog kikopni teljesen, de azért remélem, hogy a sok film, könyv, képregény, költemény, videojáték és festmény hatására eljutunk egy olyan szintre, amikor a művészeknek már nem a művészi szabadság árán kell irányt mutatniuk, sőt még az sem kellene csinálniuk, mint nekem kellett az első regényemnél, hogy komolyan elgondolkodtam egy homokos karakter eme atribútumának megváltoztatásán, mert féltem, hogy majd lesz egy kretén, aki beleköt, merthátb*zivanbenne (és, hogy mennyire korcsnak érzem társadalmunkat: eszembe sem jutott lamentálni az incest nemi erőszakon és a fajok közti mentális nemi erőszakon, mert biztosra vettem, hogy ezzel senkinek sem lesz baja - a szomorú az, hogy nem tévedtem... ). Mert azért sajnos a művészi szabadság tiprásában a másik oldal is jeleskedik, ugyanis tény és való, hogy vannak művészek, akik nem merik bevállalni a kényes témákat, pont az attól való félelem miatt, hogy megszólják őket. És bizony ezen az igazságon eszem ágában sincs felülemelkedni, se ignorálni, se átgondolni, se változtatni. Ami viszont szerintem nem baj, mármint általánosságban, nem személyem esetében. A gondolataiddal alapvetően nincs gondom, csak nem értek egyet velük és szerintem messze nem ez egy egészséges társadalom jövőbeli útja. Ez inkább a hanyatláshoz és a pusztításhoz vezet. Ami szerintem problémás a te esetedben, hogy láttál egy táblát, amire felfirkáltak egy szót, és saját prekoncepcióidat rávetítve máris messzemenő következtetést vontál le valami olyanról, amiről lényegében lövésünk sincs, de még azt sem tudjuk, hogy az a tábla mikor, hogyan és kik által lett kidekorálva. De te, csak mert jártál már brainstormingon, máris egy táblára firkált szóból előre látod a Star Wars jövőjét. A lottószámok véletlen nincsenek meg? Gondolom fogtál már a kezedben kitöltött lottószelvényt, szóval a logikád alapján a nyerőszámok megjósolása is menne.
-
Egyéb fontos
Ugyanazt, amit minden más két hétben, amikor nem dugom ki az orrom a lakásból: dolgozom, játszom, írok, olvasok, fórumozok, sorozatokat és talán filmeke.
-
A Star Wars jövője
Nekem abból vált egyértelművé, hogy a lucasi Star Warsban a Birodalomban egy deka nő, más bőrszínű vagy idegen lény sincs. Mindenki, de tényleg mindenki a vezetőségtől a csillagrombolók hídjának árkában ülő bokorugróig és a Halálcsillag folyosóin céltalanul lődörgő statisztákig mindenki hófehér férfi és ember. Sehol egy nő, egy színesbőrű, még egy idegen lény sem. Persze ma már a Birodalom is diverzánsabb, hála a Disney-nek, de Lucas elég komolyan tartotta magát ahhoz, hogy a zsarnok Birodalomban más nem lehet, csak ember és azon belül is fehér férfi. Nem véletlenül alakult ám ki az EU-ban az, hogy a Birodalom rasszista és hímsoviniszta. És ezt nem lehet csak arra a számlára írni, amivel az ep4 még menthető: kevés volt a pénz (ezt nyilván a maszkokra értem) és más idők jártak. Mert az ep6-ban sincs ez másképpen, amikor a Lázadók között már mindenféle alak nyüzsög, de a Birodalomban még mindig csak fehér emberférfiak vannak. Ez azért elég jelképes volt Lucas részéről, amit azóta a Disney mondjuk lerombolt, egyrészről helyesen, mert in-universe irreális volt, hogy a Birodalom így akár egy évig is fennmaradjon, másrészt viszont ezzel megölt egy fontos szimbólizmust. Voltak benne erős női karakterek, hiszen Leia az első Star Wars filmtől kezdve benne volt. A pontos megfogalmazás az, hogy nem volt benne sok. De ez a korszellem része. Másban még ennyi sem volt, mert akkoriban sajnos még nem dívott ez, és a Star Wars, azaz Lucas maga ebben is úttörő volt. Ne csináljunk úgy, mintha ez nem lenne így. Lucas igenis nagyon sok olyat tett az SW-ben, ami akkoriban mozikban nem nagyon volt jellemző. Leia, Mon Mothma és Lando egyike az első bástyáknak azon az úton, ami elvezetett oda, amitől ma úgy viszolyogsz. Lucasnak és a Star Warsnak köszönd meg, hogy ma az alkotók ilyenben is gondolkodnak - az egyetlen baj, hogy még nem jutottunk el oda, hogy ez természetes legyen, sokszor kell "erőszakot" alkalmazniuk, mert ez az egész pro és kontra még nincs jól kezelve. De ez is az út része, és a végére az erőltetésknek hála is eljuthatunk oda, amikor már nem lesznek rákényszerítve az alkotók, hogy ilyenben is gondolkozzanak, hanem az alkotói folyamat természetes velejárójaként fognak megszületni a karakterek. De ez még messze van. És a korszellem változása nagyon jó lekövethető Lucas munkásságán, azaz a Star Warson. Ahogy - Lucasnak és a Star Warsnak is hála - lazultak a bigott felfogások, úgy jelent meg egyre több nő és a fehéren túl más rasszú ember a Star Wars filmekben. Feltűnt, hogy az ep3-ig fehér férfi nem is volt a Jedi Tanácsban? Volt két néger (akik közül az egyik csak a Jedi Rend feje) meg egy indiai. Bezony, Obi-Wan és Anakin volt az első fehér férfi a Jedik vezetőségében a filmekben. Azért ez is beszédes. És Lucas keze alatt talán az ep9-ig sem kellett volna várnunk az első homoszexuális csókra, mert már a TCW-ben nagyon pedzegette a témát, a fajok közti szexualitás bevezetése meg szerintem alaposan át is ugrotta ezt, de úgy látom, a fajok közti nemi kapcsolat csak keveseket zavar, ami számomra továbbra is döbbenetes. Az, hogy eddig kellett erre várnunk (mondjuk várt a hóhér, legalábbis én biztos nem vártam), az szintén a korszellemnek hála. Ma ért meg a társadalom arra, hogy egy csókot két nő között úgy ahogy elviseljenek a Star Warsban. A Star Trek jóóóóóval előbbre jár, a nők közti csók már 25 éve elcsattant, most pedig a Discovery-ben párkapcsolatban élők férfiak vannak főbb szerepben, szóval a Star Wars ezzel a leszbikus csókkal még baromira bátortalan és elmaradott.
-
High Republic
Tetszik, hogy a Jedik ebben az érában afféle rangerek lesznek, akik a Köztársaság határán és kicsit azón túl "járőröznek" és próbálják őrizni a békét. Anno az ep1 előtt pont így képzeltem el a Jedi lovagokat. És ez máris egy tetszetős különbség a PT érával szemben, mert úgy tűnik, itt a Jedik még nem a Köztársaság rendvédelmi szerve, hanem sokkal önállóbbak és még nem kötik magukat a Köztársaság határaihoz.
-
A Star Wars jövője
Nyilván nem, sőt lehet, hogy az életkora sem érdekelte, egyszerűen csak belészeretett. De csak arra próbáltam célozni, hogy aki képes elvenni egy fekete nőt, az tuti nem törekszik arra, hogy filmjeivel akárcsak véletlen is a homogén társadalmakat jelölné meg követendő témának. Lucas nem volt biggot ebben a kérdésben, neki nem szempont a bőrszín (se a nem, se a faj). Éppen ellenkezőleg, minden SW film, ami az ő keze alatt készült, hangsúlyozza színes társadalmak fontosságát (amit a demokráciával vont párhuzamba) és elítélte a homogénitást (amit a zsarnoksággal egyeztetett össze). Lucas beletette a maga politikai és társadalmi üzeneteit a Star Warsba, ott vannak azok 1977 óta, és a Disney egyikkel sem ment szembe.
-
A Star Wars jövője
@Brodie Pont Lucasnak ne lett volna fontos a diverzitás, aki fekete nőt vett el és egy fekete pilótákról szóló filmet is készítetett, valamint nőt, idegen lényt és fekete férfit állított az amúgy is meglehetősen színes jók élére, a gonoszokat pedig rasszistának és sovinisztának állította be, akik ráadásul mind fehér férfiak, erősen náci beütéssel? Ha már annyira örökérvényű mesének tartod a lucasi Star Warsot, akkor ebből leszűrhetnéd mi Lucas valódi üzenete.
-
Értékeld a filmet
Pontosan nem tudom, de olyan 8-10 óra lehetett, ami alatt elkészültem (és pár hónap, amíg érleltem ). Ebben viszont benne van az, hogy futott mellette a film (amit előre-vissza csévéltam, sok jelenetet több ízben is megnéztem), néha elindítottam a korábbi filmeket is (pár esetben a TCW-t és a Rebelst is), ha idézni akartam vagy csak a hangulatot elkapni vagy valamire nem emlékeztem pontosan, illetve sokszor az enciklopédiákat is lapozgattam hozzá, illetve a wookiepediát is bújtam. Egy biztos, volt egy idő, amikor egyhuzamban négy órán át dolgoztam vele (éjfél tájékán belelestem, és elkapott a hangulat, szóval hajnali négyig dolgoztam rajta), akkor lett meg nagyjából az első fele.
-
The Rise Of Skywalker BD/DVD kiadás
Azért én még nem vagyok biztos abban, hogy nem jelenik meg, de jelenleg én sem vagyok éppen optimista. Ha még nincs szerződés, az nem kóser, pedig azért a megjelenés már nincs olyan hűde messze, és azért azokat a lemezeket le is kéne még gyártani a magyar piacra. Nyilván ez sem tart hónapokig, de valószínűleg nem is két perc.
-
The Rise Of Skywalker BD/DVD kiadás
Azért az hatalmas szégyen lenne, ha pont az utolsó Skywalker Saga epizód nem jelenne meg idehaza.
-
Frank Herbert - Dűne
Viszont látványa és akciódúsabb mivolta miatt ez szerintem nagyobb eséllyel indul, elvégre ebben mégis csak van egy háború, űrutazás meg több bolygó is.
-
7x01 - The Bad Batch
És ennek elég komoly alapja van, hiszen Trench szemtanúja volt annak, amikor Tup megölte Tiplart. Lehet, hogy nem csak felkeltette a jelenet az érdeklődését, de ötleteket is adott neki.
-
7x01 - The Bad Batch
Cody elmondása alapján ezek is deffektes klónok, csak ebben az esetben a véletlen mutációjuk hasznosnak bizonyultak, ezért kísérlet gyanánt különleges osztagot szerveztek belőlük.
-
The Rise Of Skywalker BD/DVD kiadás
Vajon miért nem? Fura, mert eddig minden résznél volt. Ráadásul, a könyvváltozat úgyis felfedi a legtöbb törölt jelenetet, szóval akkor minek rejtegetik őket? Ha csak nem akarják később felhasználni némelyiket, mondjuk egy bővített változathoz. Mondjuk kétlem, ez se Abramsre, se a Disney-re nem jellemző.
-
Egyéb fontos
Horrorfilmek kezdődnek ilyen alapokkal.
-
Értékeld a filmet
Én nem azzal foglalkozom, hogy ezek nincsenek, azt dícsérem, hogy ez az egész remekül van megcsinálva. Ody, te ezt tényleg nem érted? Ennyire ostobán fogalmaztam meg? Azt tartom zseniálisnak, hogy remekek a színészek, akiknek remek párbeszédeket kell felmondaniuk, a rájuk írt remek szerepben tündökölhetnek remekül, egy remek rendező instrukcióit követve. Nem értem, most mi a kínod-bajod. Az a baj, hogy örülök, hogy jó a film, vagy mi? Ennek az egésznek semmi köze ahhoz, hány év telt el, ez csak egy háttérérdekesség a film szempontjából. Az eltelt éveknek egyedül az ep2-ben van fontos szerepe, de ott is épp csak nem jelentéktelen. De kérlek, értsd már meg, hogy itt én a színészeket és a rendezést méltatom, ami nélkül nem érezhetnénk át Poe, Rey és Finn barátságát ilyen mélyen, ilyen szépen, ilyen természetesen, akárhány évet ír az enciklopédia a filmek közt eltelt időre. Ha százat, akkor sem, ha két órát, akkor sem. Szóval azon kötözködsz, hogy én dícsértem a filmet. Gratulálok! Amúgy működne akkor is, ha a craiti csata másnapján ilyen jóban lennének. A barátság nem évek alatt alakul ki, legalábbis az igazán mély barátság. A két legjobb barátommal 27 éve ismerjük egymást, és nem évek alatt váltunk azzá, hanem öt perc alatt.
-
7x01 - The Bad Batch
Ezt annyira imádtam. Eddig is tudtuk, hogy az Anaxes ugyanaz a bolygó, aminek a maradványairól a Rebels első évadában Hera és Sabine elhozza a Phantommal Fulcrum utánpótlását (csak ott már az összeomlott Anaxes-erődből pakolnak ki), de ez, hogy a "tábortűz" körül fyrnockok ólálkodnak, de nem tudják megtámadni a klónokat, mert fényben vannak, nagyon jó húzás volt. Kíváncsi vagyok, kiderült-e az új évadból, hogy az Anaxes miért pusztult el.
-
7x01 - The Bad Batch
Hát ez egy termonukleáris nosztalgiabomba volt. Újra új TCW-t nézni ennyi év után, ráadásul örömmel láttam, hogy a minőségből nemhogy alábbadtak, még túl is szárnyalták, látványban iszonyúra ott volt ez a rész, pedig szerintem még alig mutattak valamit. Eddig is éreztem, hogy a Rebels stílusától függetlenül technikai téren nem ér fel a TCW-hez, de most nagyon kijött a különbség. Azért jó lenne, ha a Lucasfilm animációs sorozatok terén is visszatérne erre a szintre. A Resistance után meg kész felüdülés volt egy olyan szériát nézni, ami komolyan is veszi magát és komolyan is vehető. Jó volt újra a fiatal Rexet látni ereje teljében, mellette pedig két másik ismerőst, Kixet és Jessie-t, na meg persze Cody-t. Windut és Anakint is újra köszönthettük, ami azért így, az 50 évvel ezután játszódó ep9 után kicsit fura volt. Mintha egy bazi nagy időugrást hajtottunk végre egy olyan korból, ahol minden jóra fordult egy olyan korba, ahol minden rosszra fordul. Belegondolni is hátborzongató, hogy a 66-os parancs kiadása talán csak napokra lehet (csak tippelek, de, ha egybefüggő lesz az évad, akkor nem lehet messze). Amúgy azt figyeltétek, hogy Rex halántékán még nincs ott a sebhely? Ezek szerint a chip még benne van. A Bad Batch maga engem kicsit idegesített, egész pontosan Wrecker és Crosshair, mert egyrészt unom ezt a klisét, amit nyomattak a "tökös speckó katona lenézi a sima katonát" formájában, meg azért is, mert minden ok nélkül mentek neki Rexnek, az meg, hogy kezet is emeltek Jessie-re, hát minimum biztosíthattak volna nekik helyet a hadbíróságon. Hunterrel és Tech-kel viszont nem volt bajom, őket komálom. Mindent összevetve, remek bemelegítés volt ez az epizód, de bosszantó, hogy megint egy hetet kell várni. Igazán felrakhatták volna egyben, hogy mindenki a maga tempójában nézhesse meg.
-
Értékeld a filmet
Úgy jön ide, hogy egy elb*szott forgatókönyv vagy rossz színészek nem tudnák átadni azt, amit a vásznon látunk olyan hitelesen, olyan élettel telien és természetesen. Nem értem, mit értetlenkedsz ezen. Az, hogy a barátságuk lesüt a vászonról, az nem a történetbe beleszőtt egy év érdeme, hanem Daisy Ridley, John Boyegáé és Oscar Isaacé, na meg Abrmasé és Terrioé. Igen, a hírtől, amely szerint a halott apja és a gyilkosa valójában egy és ugyanaz, és Ben Kenobi, na meg Yoda, akiket eddig tisztelt, a képébe hazudott ebben a kérdésben. Nem érzem, hogy ez egyszerű lenne, sőt, bonyolultabb dolog, mint az, amit Rey kapott. A sokk érthető, csak annak nem sok köze van ahhoz, hogy Vader Sith. Ahhoz több, hogy él, holott halottnak kéne lennie, hogy Luke mesterei hazudtak a számára legfontosabb kérdésben, holott igazat kellett volna mondaniuk. Meg ahhoz, hogy Luke világnézete lényegében összeomlott. Ezek zavarták, okkal. He? Luke már az ep5 végén Bent kérdezgeti. Az nem hónapokkal, pláne nem egy évvel később van, alig pár perccel később. Egy év amúgy sem lehetne, hisz az ep6 hat hónappal játszódik az ep5 után. Egy, most miről beszélsz? Én arról írtam, hogy Luke-ot az nem zavarta, hogy az apja egy gonosz ember, egy Sith Nagyúr, vagyis egy percig sem hitte azt, hogy azért, mert az apja - ahogy te fogalmaztál - a Galaxis második számú k*csöge, neki is annak kell lennie. Egy percig sem voltak ilyen idióta elképzelései, ellenben Rey-nek, aki emiatt még el is menekült minden elől, és, ha nincs Luke, akkor bizony a Galaxis újra rácseszett volna. És kettő, az, hogy várt egy megerősítést azoktól, akik hazudtak neki, érthető. Talán még reménykedett abban, hogy Yoda és Ben nem cseszték át a palánkon és ő is téved - bár feleslegesen, az ep5 egyértelműen bebizonyította, hogy Luke-nak valójában nincs kétsége. Reménye lehet, kétsége nincs. Amint Vader megszólítja az ep5 végén, egyből így felel: apám. Ösztönből, gondolkodás nélkül. Ha csak egy picit is kételkedik Vader szavában, itt nem szólítja apjának vagy legalábbis nem így. Elgondolkodott volna, de nem, azonnal rávágta. Utána meg kétség kívül Bentől kérdezi, miért nem mondta el. Csak jó szellem ez esetben némán kuksol valahol az Erő honában, és elő sem meri dugni a képét addig, amíg Luke nem tisztázta a dolgot Yodával. De ettől Rey-nek még nem kéne azt hinnie, hogy amiatt, mert Palpatine a nagyapja, ő is gonosz ember. Érthető végre, mire gondolok? Rey-t az zavarta, hogy a nagyapja Sith, és emiatt rettegett attól, hogy ő is gonosz. Rey alapból összemosta az egészet: a szülei senkik, akkor ő is senki. A nagyapja egy Sith, akkor ő is Sith. Ennyi. Luke ilyet nem csinált, őt nem zavarta apja Sith mivolta, nem érezte azt, hogy a vér kötelezi, hogy ő is gonosz legyen akkor, mert apuci az. Sőt olyannyira nem gondolta így, hogy jól tudta: az apja sem volt született gonosz. Az emberek döntése, hogy azzá lesznek. És ez Sidiousra is igaz.
-
Kylo Ren legfőbb vezér
Szerintem most érezte szükségét annak, hogy az amúgy semmibe vett Első Rend vezetőség előtt újra a hadúr imázsát öltse magára, elhitetve velük és Palpatine-nal, hogy az Első és a Végső Rend céljait, nem pedig sajátját szolgálja. Erre jó eszköz a Vader-fan küllem, ami Palpatine-nak nyilván tetszetős, az Első Rend fejesei meg így szokták meg. Plusz talán a Ren Lovagjai is jobban elfogadták így.
-
Értékeld a filmet
Ehhez nem kellettek a történetben évek, ehhez jó színészek és jó rendezés kelllett. Lehet tíz év is a sztoriba ágyazva, akkor sem ér semmit, ha a film nem tudja átadni a barátságot, mert pocsék a szöveg, a rendezés és/vagy a színészek. Plusz egy barátság kialakulásához sem kellenek évek. Luke alig pár perccel később már apjának szólítja Vadert és Bentől kérdi, miért nem árulta el neki az igazat, vagyis szinte azonnal elfogadta és nem zavarta. Ha így lett volna, inkább tagadta volna maga előtt is. Luke-ot csak az rázta meg, hogy a halottnak hitt apuka és annak állítólagos gyilkosa egy és ugyanaz és azok, akiket addig feltétel nélkül tisztelt, valójában szemrebbenés nélkül hazudtak neki. De maga az, hogy az apja Sith, nem zavarta meg. Luke sosem kételkedett abban, hogy ő jó ember lenne, de még abban sem, hogy az apja is az volt. Ha Rey-hez hasonlóan úgy gondolná, hogy a vér kötelez, akkor ezeken húsz év múlva is lamentálna - de nem így gondolta, ezért dolgozta fel szinte azonnal az információt, sőt talán nem is foglalkozott vele különösebben. És már csak azért sem reagálhattak ugyanúgy, mert Luke-nak az addigi hitét és egy emberről alkotott - és hazugságokkal alaposan megtámogatott - álomképét rombolta le Vader, ráadásul csalódnia kellett a mestereiben. Ezzel szemben Rey csak megtudott valamit, amiről addig fogalma sem volt. Ő nem ábrándozott a nagypapáról, nem is hazugott senki sem róla. Mi több, végül az is kiderült, hogy a szülei valóban olyan jó emberek voltak, akikről ábrándozott. Az ő érdekében, jó okkal, az ő védelmében hagyták hátra, és visszamentek volna érte, ha életben maradtak volna.