
Dzséjt összes hozzászólása
-
Chapter 5: The Gunslinger
Lehet pont azért örült az a sok ember, mert a fele vagy még annál is több végre hazamehetett a Birodalom által eddig megszállt és kizsákmányolt otthonukba. Sok könyvben volt szó róla, és hát a Rebels-ben, de most a Fallen Orderben is láthattuk, hogy a Birodalom nem volt rest egész falvakat "áttelepíteni", magyarán: kirúgdosták az embereket az otthonaikból. Hány ezren, ha nem millióan kényszerültek olyan világokon élni, mint a Tatooine. De az is lehet, hogy csak szieszta idő van.
-
Chapter 5: The Gunslinger
Kicsit off ez itt, de azért olyan megmosolyogtató is számomra, hogy itt egy 8 (NYOLC!) epizódos történet, két rész nem arról szólt, hogy a Birodalom maradéka üldözi baby Yodát, és máris lassú. Ezzel szemben most nézem a Star Trek: The Next Generationt, az első évad 26 epizód és mindössze két rész foglalkozott a "fő sztoriszállal", és egyben felvillantották a második évad fő sztoriszálát, amiről így, a második évadban 7 epizód után sincs szó. Azért mekkorát változott a világ 30 év alatt. Az emberek iszonyú türelmetlenekké váltak. Nekem amúgy semmi bajom ezzel a tampóval, lényegében ilyen sorozatokon nőttem fel, ráadásul szerintem az ilyen kis kitérők jobban szolgálják a világ építését - és hiába fan service, az, hogy most láthatjuk Tatooine-t új érában, bizony a világ építése is ebben a megváltoztatott formában (ha ugyanazt kaptuk volna egy az egyben, mint az ep4-ben, akkor lett volna csak fan service). Ráadásul, ha nem is nagy léptékben, de ezek a részek is hozzájárulnak a fő sztorihoz, mert az azért nem csak egyvalamiről szól. Az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy egy sorozat a karakterekről is szól, így eme széria a pöttöm mögötti rejtélyen túl baby Yoda és Mando kapcsolatáról is értekezik, és egy sorozatnak bizony fontos eleme a karakterépítés, anélkül sz*rt sem ér, a viszonyok változtatása szintén fontos elem. Márpedig ez benne volt ebben a részben: Mandónak melót kellett találnia. Fontos elem, hiszen két rész is megmutatta, hogy ez eddig nála úgy működött, hogy lecsüccsen Nevarrón Karza asztalához, aztán kénye-kedve szerint szemezgetett a munkákban. Most viszont szembesülnie kellett azzal, hogy a Céh nélkül nem egyszerű fejvadász melóra lelni, és bizony el kell vállalnia mindenféle melót, tetszik vagy sem, hiszen már nem csak magáról kell gondoskodnia. És itt jön a karakterépítés másik fontos eleme: Mandónak apává kell vállnia. Ezt gyatrán csinálja még, hiszen simán otthagyja a kölyköt egy kocsmában a kocsmárosnére bízva, most is otthagyta a hajón csak úgy a szekrénybe zárva, és persze olyan alapvető elővigyázatosságot sem tesz meg, hogy ne lássák őket együtt. Azért egy mandi egy csecsemővel elég emlékezetes kép - ebben a részben ki is derült, hogy ez súlyos hiba. És ebben a részben más módon is tudomására jutott Mandónak, hogy nem jó gondozója a gyereknek: Motto által, aki rávilágított a hibáira. Ez a rész nem volt filler, csak egyszerűen nem azzal foglalkozott, amivel sokan szerették volna: a rejtéllyel. Viszont remek karakterépítő sztori volt, Mando több hibával is szembesülhetett. Remélhetőleg a következő részben ennek látjuk a következményeit, például megoldja azt, hogy a kölyök ne maradjon bezárva egy szekrénybe, de ne is legyen szem előtt - erre mondjuk egy droidot alkalmazni tök jó lenne, ami újabb karakterfejlődési elem lenne, hiszen Mando rühelli a droidokat. Szóval szép húzás lenne, ha a gyerek érdekében túllépne ezen is.
-
A Star Wars jövője
Oké, itt az ideje csicsikálni. Az ep7-re gondoltam, természetesen. Javítottam. Köszi az észrevételt.
-
A Star Wars jövője
Hát az...
-
Chapter 5: The Gunslinger
Meg még szerintem ezek mellett két dolog. Qui-Gon szerint a tatooine-i kikötőket, mint Mos Eisley-t és Mos Espát vonzották a törvényen kívüliek és azok, akiknek rejtőznie kellett. Utóbbiak valószínűleg megfogyatkoztak azután, hogy a Birodalom összeomlott. A bűnözőket meg (és ez a második dolog) az kergethette el, amit az Utóhatás-trilógiában olvashattunk. Abban kezdték el Tatooine "civilizálását", aminek utóhatásait most láthatjuk. A kétes elemek elkotródtak Tatooine-ról, mert már nem volt, aki munkát adna nekik és befogadná őket - se Birodalom (láttuk a Solóban, milyen hatékonyan működnek együtt a bűnözőkkel), se Jabba -, viszont a békés népek, mint a Larsékhoz hasonló párafarmerek és a nyugalomra vágyó városlakók meg elkergették őket. Engem az se lepne meg, ha mondjuk az ep7-9 idejében Tatooine már egy teljesen más arculatú bolygó lenne.
-
A Star Wars jövője
Azért nem kerülik úgy, mint a tüzet, hát nem is olyan régen, alig pár napja láttunk pit droidokat és emlegették Mos Espát. A Fallen Order első pályája teli van szórva Venatorokkal, Acclamatorokkal, AT-RT-kel, LAAT/-ikkel, klón sityakokkal, bejárhatjuk Dathomirt és Kashyyykot. És ez még csak a jéghegy csúcsa ama Star Wars videojáték produktumban, hiszen vannak ott olyan PT-s dolgok, hogy hujuj. A Rebelsben Gozantik cipelnek AT-AT-kat, nagyobb szerepet kapott a klón Rex és Anakin padawanja, Ahsoka, és találkozhattunk már több ízben is Saw Garrerával és Darth Maullal, láthattuk újra Coruscantot és elidőzhettünk Mustafaron is, az ep7 első mondata pedig egyből egy ep1-3-as témát nyit újra, Luke pedig Uralkodó helyett Darth Sidiousnak hívja Palpatine-t, fura is volt tőle hallani ezt a nevet. Szerintem azért ez elég sok, és egyre több lesz. Az ep7 még tényleg nagyon OT centrikus volt, minimális kikacsintással, erre tényleg illik az, hogy kerülték, mint a tűzvészt. De egyre látványosabb az egész saga átölelése. Az ep9 trailerben már ott vigyorgott egy B1-es harci droid, az a droid, amit annyit kritizáltak az ep1 idején, hogy ihaj. Innen már csak egy lépés Jar Jar feltűnése vagy a midi-chlorianok emlegetése.
-
Premier megtekintés
De gyorsan elrepült az idő. Pedig olyan, mintha tegnap néztem volna meg az ep1-et. Mondjuk lehet, hogy azért, mert tegnap valóban megnéztem az ep1-et. Lassan, de kellemesen hangolódom rá a nagy kaland zárására. Most fejeztem be az ep2-t, holnap jön az ep3, és így tovább. Ha minden jól megy, az ep8-tól már úgy állok fel, hogy csak órák választanak el egy újabb befejezéstől.
- Star Trek
-
Értékeld a filmet
Hm... Rád néztem, de nincsenek korlátozások. Mondjuk, azt hozzá kell tennem, hogy a PGO kommentrendszere egy kalap sz*r. Nem azért van annyi hír alatt 0 hozzászólás, mert nem olvasnak minket, hanem mert iszonyú körülményes a kommentelés, és fifti-fifti, hogy sikerül - és ha sikerül, még akkor is van esély arra, hogy kétszer-háromszor is elküldi. De azért jelentem a vezetőség felé, mert ha ez a három hónapos korlát másnál is van, az nem kóser. Annyira, de annyira megviselt, hogy már majdnem beírtam, hogy egyrészt, akkor nem neki szólt a cikk, másrészt, nem fog hiányozni. Aztán rájöttem, hogy üzleti szempontból talán nem szerencsés ilyet írni egy olvasónak. Amúgy a legmeglepőbb számomra, hogy eddig többen reagáltak a két cikkre pozitívan, mint negatívan, a Facebook a többség azt írta, hogy semmi gondjuk az ep1-gyel, van, akinek egyenesen a kedvence. Sőt az egyik olvasónk Facebookon meg is keresett, hogy elmondja, mennyire tetszett neki a cikk és ő is nagyon szereti az SW-t, pedig túlvan az 50-en, és gyerekként a moziban láttaz ap4-et, és szegényebbek lennénk az új filmek nélkül. Az ep2-nél is többen jelezték, hogy nekik is a kedvencük. Szóval nekem az az érzésem, hogy azért nem halljuk a sok pozitív hangot, mert kevés a pozitív hangvételű cikk. Minden hír és cikk arról szól, hogy mennyire sz*r ez meg az a rész, ez meg az a trilógia. Online újságírói szempontból érthető, ez az, amire jönnek a habzószájú fröcsögők, nő a látogatottság, és mivel ezek a hígvelejűek még kommentelnek is, az oldalon tartózkodás ideje is nő, aminek hála meg több pénzt lehet kérni az oldalra kipakolható reklámokért. Csak sajnos a másik oldal meg az, hogy ez a sok fekáliaautomata így önigazolást nyer, eltorzul a filmekről alkotott kép, és azok, akiknek tetszett, meg nem mernek hozzászólni, mert ja, én sem szívesen kommentelek be egy "ez a film 12 éven aluliaknak való" és egy "hülye, akinek ez tetszik" közé egy pozitív értékelést. (Helyette 4-5 oldalas cikket írok a PGO-ra. ) Ezért is jó, hogy van ez a fórum, ahol megszólalhat az, akinek tetszenek az új filmek, mert alapvetően nagyon-nagyon pozitív a fórum közössége az SW-vel szemben. És remélem, ezen az ep9 sem fog változtatni. Valószínűleg semmit, mert csak azokról kell írnom, amikről még nincs cikk a PGO-n. De anno az ep8-as kritikánk meg is kapta a magáét, mert a fene bele, az is pozitív lett.
-
Értékeld a filmet
Nem tudok ilyen korlátozásról, de néha vannak furcsaságai a PGO-nak. Milyen néven regeltélt? Ránézek.
-
Videojátékok
Kollégám összeszedte az EA által elkaszált Star Wars játékokat. Volt egy-két ígéretes cím köztük. Bár én egyik miatt sem bánkódom feltétlenül, mert nem ismerhettük meg őket, a koncepció és némi demóanyag meg nem igazán elég az ítélethez, mert ennyiből még lehet kifejezetten sz*r játékot is csinálni. A Star Wars 1313 is hiába hangzott jól, nyilván oka volt annak, hogy évekig egy helyben toporgott a fejlesztés, és az sem a véletlen műve, hogy a Visceral sem tudott érdemi dolgokat felmutatni.
-
Jabba palotája
Tuti nem mennék be egy olyan szórakozóhelyre, ahol ezek dorbézolnak.
-
EPIX spoilermentes topik
Meg a barátságot, ami az ep7-9 szereplőin kívül az ep4-6 szereplőire jellemző igazán. Úgy értem az, hogy sokáig nincs köztük más, erősebb viszony. Az ep1-3-ban eleve van egy tízéves lyuk a kapcsolatban, aztán Anakin és Amidala inkább szerelmes pár, Obi-Wan és Anakin inkább mester és tanítvány (legalábbis az ep2-ben, az ep3-ban már érezhetően dominánsabb a barátság, csak azt meg beárnyékolja Anakin árulása), Obi-Wan és Amidala meg inkább afféle kollégák. Ezzel szemben lényegében minden más kapcsolat az ep4-6-ban csak az ep6-ban lett fellálvava, vagy egyenesen abban derült ki, és azóta sem érezni. Gondolok itt Luke és Leia testvéri viszonyára, amiből semmi sem jön át a vásznon, érthető okokból: nem testvérekként nőttek fel, és amikor 19 év után végre találkoztak, akkor sem tudták még évekig, hogy testvérek. A videó amúgy nagyon bejön. A vásznon nagyon érezni, hogy Finn és Poe milyen jó haverok lettek, és azt is, hogy Finn és Rey is nagyon egymásra találtak. És hát nem csoda, hogy ez így átjön: látható, hogy Boyega és Isaac, valamint Boyega és Ridley milyen jó haverok lettek. És most végre együtt láthatjuk a triót, és ahogy ebből a videóból kiviláglik: Isaac és Ridley is jól összebarátkoztak. Már alig várom, hogy lássam, milyen lesz a trió játéka a filmben. Szerintem sokat fogunk mosolyogni.
-
Értékeld a filmet
Szomorú, hogy megint itt járunk... Mondjuk ez a "Quarren szint" megjegyzés, ez szíven ütött. Ezért azért, drága Frenkie, elmehetnél oda, ahová gondolom. És ha már ott vagy, csináld meg magaddal azt, amit gondolok. Arra számítottam, hogy ezekért a cikkekért kapok savazást, de vadidegenektől nem érdekel. Kár, hogy egy barátom is beállt a kődobálók közé... És én még azt hittem, jót teszek azzal, ha pozitívan írok az ep9 előtt a régi filmekről...
-
Cara Dune
Attól még, hogy X találta ki, Y átveheti és használhatja. Az Iszlám Állam is használhatnának Delta Force-t, ha lenne megfelelő harci kiképzéssel ellátott hadseregük. Ezek nem mágikus képességgel megáldott egyedi entitások, hanem egy ember fejéből kipattant fogalmak. A shock trooper meg még nem is igazán különleges alakulat (nem úgy különlegesek, mint a Delta Force, hogy kifejezetten anti-terrorista alakulat, nem ennyire specializálódottak), leginkább a tengerészgyalogság felderítőinek német megfelelője. Ezek csak nevek és kiképzési módszerek, amit bárki átvehet, ha van olyan, aki ismeri a kiképzés módszerét, márpedig a Lázadókban kószál egy-két olyan ember, mint például a különleges egységek feje, Madine tábornok, aki annak előtt birodalmi tiszt volt. Simán elleshette a birodalmi shock trooperek kiképzési módszerét, és átadhatta azt a lázadásnak. Vagy hát ott van Rex százados, aki úgy klón katona, együtt képezték ki a köztársasági shock trooperekkel, nem egy oldalán harcolt is a klón háborúkban, nyilván ő is ki tudna képezni egy-két ilyan katonát. Shock troopernek meg a Szövetség is nevezheti, mert ez nem név, hanem egy általános megnevezés, mint a tengerészgyalogos vagy a vadászpilóta. Amúgy meg, a Lázadók Szövetsége a Köztársaság visszaállításááért jarcol, és rengeteg dolgot átvett a Köztársasági Nagy Hadseregtől: az osztagok színkódos megjelölését, a haditenerészeti rangokat, de még az űrhajók egy részét is. Még a hivatalos nevük is az, hogy Szövetség a Köztársaság Visszaállításáért. Miért ne vehetné át a Köztársaságot visszaállítani kívánó hadsereg egy újabb elemet a Köztársaságtól (amit amúgy egykori köztársasági/birodalmi szenátorok és katonák vezetnek), amikor már amúgy is arra építették fel az egész szervezetüket?
-
Kylo Ren vs. Leia Organa (Negyeddöntő)
Hát, erről jól lecsúsztam - kicsit bekeveredtem a napokkal, azt hittem, hogy még tegnap van, aztán kiderült, hogy már a holnap is majdnem elmúlt -, de, ahogy elnézem, Kylo Ren legfeljebb egy fokkal magabiztosabb győzelmet aratott volna, ha szavazok, mert hát mi a fene, rá szavaztam volna.
-
Anakin Skywalker (Darth Vader) vs. Luke Skywalker (Negyeddöntő)
Luke, még akkor is rá szavaznék, ha nem lett volna ep8, de van ep8, úgyhogy Luke faterja mehet a máglyára, Luke meg a döntőbe.
-
Chapter 5: The Gunslinger
Azért az is milyen jól mutatja a változásokat, hogy Mos Eisley mintha nem nyüzsögne annyira, a Cantinába pedig öt évvel ezelőtt még droidok be sem tehették a lábukat, most meg már látszólag ők vezetik a helyet, de legalábbis az organikus pincérek felszívódtak.
- Cara Dune
-
Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
Vaó! És persze nem is nézted rongyosra azt a meg sem lévő kamerás változatot, hogy ezt kiszúrd.
-
Értékeld a filmet
Elkészült az ep2-t pocskondiázó cikkem is.
-
Ki mit vár a kilencedik epizódtól?
Igen, én is ama utalás miatt reménykedem ebben.
-
Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
És továbbra is megtartod magadnak, hogy te légy eme nagy titok egyetlen tudója, vagy esetleg megosztod velünk is, szerény érdeklődőkkel? Amúgy tányleg érdekesek ezek a videók, számomra is volt néhány újdonság (a mohát az ep3-ban nem szúrtam ki, se az eltűnt siklót, se a bónusz hidat). És így mozgásban a 4K-s változatok is egész tetszetősek. Nem rohannék miattuk a boltba, de, ha egyszer lesz 4K-s tévém és megfelelő lejátszóm, azért valószínűleg beruházok rájuk.
-
Ki mit vár a kilencedik epizódtól?
Van egy dolog, amit én elég konkrétan várok ettől a filmtől: egy össznépi hős momentum. Olyasmi, mint amikor az Avengers: Endgame-ben elkezdenek kinyílni a kapuk, vagy mint ez a pillanat a Mass Effect 3-ból: Amikor egy seregnyi vagy flottányi hős megjelenik a csatatéren, és az addig vesztesnek tűnő harc átcsap a "hősök most pofán b*sznak mindenkit, aki csúnyán néz" ütközetté.
-
Chapter 5: The Gunslinger
Nekem is nagyon tetszett a rész. Filoni az ep4-ből és képekből kölcsönzött beállításai, a visszatérés Mos Eilsey-be és a kantinába, Mos Espa említése, a dűnék közt lovaglás, a tény, hogy két perc alatt bemutatták, hogy a buckalakók nem lelketlen szörnyek, és amúgy értelmesen is el lehet velük társalogni, a dűnék közti cangázás, a kezdő űrpárbaj és a dewback, na meg a pit droidok engem megvettek kilóra. Ja, meg a feltűzött sisakokkal. Ez ugyan az első kép volt, amit a sorozatból láttunk, hiszen ezzel nyitott az első trailer, de akkor nem ugrott be az ep4. Csak úgy volt a jelenet. Most viszont, pláne eme ep4 áthallásos kezdés után megláttam a sisakokat és egyből arra gondoltam: b*szod, öt évvel ezelőtt a sisak alatt rejtőző figurák elől elugráltak az utcán lődörgők, amikor nyomultak a Falcon dokkja felé. Most meg ott fityeg a véres(!!!) sisak a "lándzsa" végén. Ha eddig nem lett volna egyértelmű, hogy a Birodalom megdöglött, azt hiszem, ez minden kétséget eloszlatott. Érdekesek voltak az apró, kevésbé tolakodó jóságok is. Például az, hogy Calican egy Lázadó emblémával ellátott medált tartogat a kezében, mielőtt odaszól Mandónak a cantinában. Vajon köztársasági kredit lehetett? Vagy hasonló "rejtett állásfoglalási eszköz", mint Rose szenátori gyűrűje? De azt is furcsáltam először, hogy Mando nem vitte magával a kéziágyúját, de végül értelmet nyert a dolog: élve akarták elcsípni a csajt. Azzal a dezintegráló lófüttyel az elég nehézkes. A tarsolyában viszont volt néhány trükk még. Viszont Mandónak azért egyre nagyobb mázlija van azzal, hogy a mellkasán beskar fityeg. Enélkül párszor már meghalt volna. Különösen most. Ming Na We viszont szerintem kicsit el lett vesztegetve. Többet vártam tőle némi lövöldözés és egy tejfelesszájú kölyök leverésénél. Mondjuk a végén gondoltam arra, hogy lehet, hogy még nem halt meg, csak a lövéstől elájult. Amúgy, ha fel kéne hoznom valamilyen negatívumot a sorozat ellen, az az lenne, hogy részről részre feltűnik egy-egy érdekes karakter, aztán tova is tűnik. IG-11, Cara, Kuiil (bár ő legalább két epizódot maradt), jöttek, aztán mentek. Mondjuk remélem, hogy a végén Cara például visszatér valami bitang vadnyugati leszámolás keretében. Amióta elindult a sorozat, én afféle hét mesterlövészes leszámolásra számítok fináléként. Apropó, végre megsimertük a mandi enklávénak is otthont adó bolygó nevét: Nevarro. Mondjuk ez talán már kicsit pofátlanul is westernes a navarro után, de godzillo után ez már belefér. A végén a rejtélyes alakra van egy tippem: Cad Bane. A TCW-ben nem volt már lehetőség a sorsa elvarrására, ezt a részt viszont Filoni írta és rendezte, ráadásul Bane tök jól beleillene ebbe a sorozatba. Bírnám, ha ő lenne.