Ugrás a kommentre

Dzséjt

Admin
  • Összes hozzászólás:

    44.208
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    596

Dzséjt összes hozzászólása

  1. Dzséjt

    3x06 - Infiltration

    Izgis rész volt. Elég feszült, sötét, és mivel nyüzsögnek a szereplők, akiket nyugodtan baj érhet, komolyan lehet is izgulni. És sajnos el is hullottak néhányan. Úgy tűnt nekem, szegény Howlzernek annyi, agyonütötte az összedőlő terem törmeléke. Teth mint bázis nagy ötlet, jó viszont látni ennyi év után. Amúgy ez jó reflektálás a későbbi Rebels-ben említett dolgokra, gondolok itt arra, hogy Rex több régi, elfeledett katonai bázist is ismer, amit a lázadás használhat. Itt ugyanez a tudása került kamatoztatásra. Wolffe megjelenése meglepett, bár az, hogy a Birodalommal van, már nem annyira. Egyrészt, még nem láttuk dezertálni, másrészt, ez is egy olyan dolog, ami remekül kapcsolódik a Rebels-hez, ahol ő volt az, aki feldobta Kananéket a Birodalomnak. Az ilyen kis apróságok tök jó halvány, de mégis szoros kapcsolódást jelentenek. Kíváncsi vagyok, mikor és hogyan fog Rexék oldalára állni. Gondolom a következő részben kerül erre sor. És akkor összeáll a Rebelsbeli trió. Ezek az X-klónok érdekes jelenségek. Számító ki gazember ez a Palpatine, meg ez a Hemlock. Bár a klón seregre már nincs szükségük, azért nem hagyják teljesen veszni a bennük rejlő lehetőségeket. Hát néhánynak teljesen megszűntetik a személyiségét és agyatlan fegyverré degradálják őket. Nem elég, hogy a chippel már egyszer eljátszották ezt, néhánynak azt a maradék szabadságát is elveszik, ami azután még megmaradt. Lényegében megölik őket, legalábbis az eredeti személyiségüket. Nagyon durva, ahogy ezzel a "néppel" elbánik Sidious bandája. És jogos a félelem, hogy lesz ennél még sokkal rosszabb is a számukra. Avi Singh és Riyo Chuchi találkozója az elején is érdekes volt. Köztársasági és szeparatista, kénytelenek együtt dolgozni, mert már látják, hogy a Birodalom mivé válhat. Szörnyű belegondolni, hogy igazából azoknak a szeparatistáknak, akik ténylegesen a Köztársaság korrupciója miatt váltak ki, igazuk volt, és most a régi, a Köztársaságban még hitt szenátorok is lényegében szeparatistává válnak. A közös ellenség összehozza őket. De az igazi lázadásnak még nem jött el az ideje. Még léteznek az ellentétek az elégedetlenkedő frakciók között, a háború is túl sok kárt okozott - Sidious ezt anno jól kigondolta, hisz kinek lenne ereje a romok között lázadni, pláne, ha a reguláris haderőket felemésztette a háború. Nem csoda, hogy egy jól összehangolt fegyveres felkelésre majdnem két évtizedet kell várni. De az alapok mint sok más helyen, itt is elkezdenek megjelenni. Mothma, Organa, Chuchi, Singh, Nest, Rael, de még Gerrera is, ők mind-mind a Lázadók Szövetségének alapjait pakolják le már ebben a korai időszakban is. És itt ki is lett mondva, miért lehetnek még biztonságban később is olyan szenátorok, mint Mothma vagy éppen Organa. Az Uralkodó nem támadhat (még) rájuk nyíltan, mert a köznép könnyen ellene fordulhat. Ahhoz még kell a Halálcsillag. De látod, ha mindenki mindig midi-chloriannak nevezné, akkor most nem lenne a nagy izgalom neked, és a klónoknak a rejtély.
  2. Dzséjt

    Omega

    A megrendelő az isten, ha jó vastag a pénztárcája és fizetőképes marad a projekt végéig. De a halottak egyik ismérve, hogy komoly likviditási problémával küszködnek. Akárcsak Watto boltjában, a túlvilágon sem fogadják el a köztársasági kreditet. Szóval minek tartanának titokban bármit is a kapzsi kaminóiak, amiből egyáltalán nem profitálhatnak? És még egyszer: miért nem említi ezt az egész Sifo-Dyas ügyet Lama Su vagy Nala Se, amikor Omega fontosságáról beszélgetnek? Egymás között, a két legfőbb vezető a projektben, és számukra is tabu a téma? Lama Súnak miért nem jut eszébe kihasználni Omega ilyen irányú adottságait akkor, amikor már nemhogy Sifo-Dyas nem létezik, de Tyranus, a Jedi Rend és a Köztársaság sem? Annak kockázata, hogy valaki bepereli őket, mert megszegték egy halott utasítását (HA volt ilyen egyáltalán valaha is) kereken 0. Pláne, miután Tarkin Lama Su szemébe mondta, hogy a szerződést a Köztársasággal kötötték, ám mivel az már nem létezik, így a szerződés sem érvényes. Szóval ezen a ponton minden alku, amit Sifo-Dyas-zal, a Köztársasággal, a Jedi Renddel vagy Tyranusszal kötöttek, semmissé vált. Mégsem használják ki a lehetőséget? Pedig Dex úgy jellemezte a kaminóiakat, hogy a megbízhatóságuk a modortól és a pénztárca vastagságától függ. Kétlem, hogy Sifo-Dyasnak vastagabb lett volna a pénztárcája a Köztársaságnál, a Jedi Rendnél, pláne a Birodalomnál. Tehát ott egy adu Lama Su kezében, aztán ahelyett, hogy kihasználná, amikor már senki sem szólhatna fel ellene, kiadja rá a megsemmisítési parancsot? Nem nézem ki a miniszterelnökből, de még Nala Seből sem azt, hogy ennyire lojálisak lennének egy tizenhárom éve halott emberhez, egy eltörölt kormányhoz és egy kiirtott rendhez, pláne akkor, amikor a legfőbb megélhetésük a tét. Úgy van, ahogy @Yoda József írta.
  3. Dzséjt

    Omega

    Dyas elszigeteltségéről a kaminóiak semmit sem tudtak. Hiszen ők még a halála után tíz évvel is abban a hitben éltek, hogy ő a Jedi Tanács vezető tagja. Pláne túlcsavart ez, ha ezt Sifo-Dyas partnere, Tyranus elől is eltitkolják, aki még a megrendelő halála után is utasításokat osztogathat titokban, a megrendelő jogutódjai tudta nélkül. Azért itt baromi sok a "ha": Ha Sifo-Dyas rendelte Omegát. Ha neki voltak kizárólagos utasításai az esetleges halála utánra. Ha erről egy szót sem beszélt azzal a haverjával, azaz Dookuval, akit nem csak beavatott a klón projektbe, de együtt dolgozott vele rajta. Ha ezt a hírhedten kapzsi kaminóiak is titokban tartják a megrendelő partnere és jogutódja előtt és lenyelik, hogy fizetést ezért már senkitől sem fognak kapni. Ha valami ok van arra, hogy Lama Su és Nala Se erről egymás között se szóljanak egy szót se. Ha Sido-Dyas volt olyan téveszmés, hogy azt higgye, a Jedi Tanács majd valaha is elfogad egy természetellenesen klónozott Erőhasználó-csapatot, mint a létszámcsökkenés megoldását.
  4. Dzséjt

    Omega

    Azért ez így már egy elég nagy HA. A 66-os parancsot csak azért tartották titokban, mert a megrendelő partnere, Tyranus erre utasította őket. Dooku viszont nem adhatott ilyen irányú utasítást Omegára, ha nem tudott róla.
  5. Dzséjt

    Omega

    De Windu csak arra értette azt, hogy nincs elég Jedi, hogy nincsenek elegendően egy galaktikus háború megvívásához (legalábbis az ep2-ben, ha arra gondoltál). Ezt a hiányt a sima klónok kompenzálják. Ráadásul a Jedi Rend általánosan fogyatkozó létszámát is meg lehetne oldani sokkal egyszerűbben, gyorsabban és gazdaságosabban: a potenciális jelöltek utáni kutatást kiterjesztik a Köztársaság határán kívülre, lazítanak vagy rugalmasabbá teszik a felvételi szabályokat és javítják az egyszerű emberekkel a kapcsolatot. Ezek könnyen, olcsón és tuti, hogy tíz év leforgása nélkül megoldható dolgok, szemben egy természetellenes (vagyis a Jedi hitvallással már alapból szembemenő) klónozási kísérlettel. Persze nem lehetetlen, hogy Sifo-Dyasnak volt egy ilyen Jedi-idegen, extrém vad és a végeredményt tekint ostoba ötlete (hiszen a Jedi Rend sosem fogadta volna el ezt, még ha tökéletes eredménnyel is zárul), de ez megint olyan, amiről azért Nala Se és Lama Su említést tett volna a kettejük közti beszélgetésben, amikor Omega fontosságát taglalták. Plusz, ha Sifo-Dyas mellékprojektje lenne, miért tartanák még mindig titokban, miután értesültek róla, hogy a mester több mint tíz éve halott. Akkor nem lett volna üzletileg hasznosabb felfedni a megrendelő jogi örökösének? Obi-Wannak elmesélhették volna, hogy van Erőrézékenységet elősegítő/továbbvivő projekt is, amit szintén a jó Sifo-Dyas rendelt, de ha már ő neki nem tudják leszállítani, akkor nem-e érdekli Kenobi mestert. Hiszen, ha ez nem a kamonóiak magánprojektje lenne, hanem egy megrendelt dolog, akkor felteszem, az eredményekért és a munkáért cserébe elvárnák, hogy valaki csengessen érte kreditet.
  6. Dzséjt

    Rey és Ben

    Vaó! És mindez a Screenranton, ami egy ideig sportot űzött abból, hogy ott állt bele a ST-be, ahol csak tudott.
  7. Dzséjt

    A The Bad Batch animációs sorozat

    Szerintem ehhez még chip sem kéne. A klónoknál azért volt erre szükség, mert őket a Köztársaság védelmére kondícionálták, ráadásul Sidious tudta, hogy évekig fognak Jedi lovagok mellett dolgozni, akik komolyan hatni fognak a szellemi és lelki fejlődésükre, így beadni nekik azt, hogy árulók lennének, lehetetlen. Ha nincs a chip, valószínűleg a klónok nagyon-nagyon kis hányada hajtotta volna végre a 66-os parancsot, és még a chipnek is próbáltak több-kevesebb sikerrel ellenállni néhányan. És hát láttuk, a nyíltan árulást elkövető Krell ellen is csak nagyon nehezen léptek fel a klónok. Ha meg lettek volna arról győződve, hogy lojálisak a Köztársasághoz, Sidious akármit mondhatott volna nekik - és hát látjuk is a 66-os utáni eseményekből, hogy sok klón, aki felébred a chip hatása alól, elkezdi megkérdőjelezni a 66-os jogosságát. Na de, itt vannak a rohamosztagosok. Ezek az emberek már nyitásból a Birodalom védelmére esküdnek fel. És jelenleg a Birodalom mindent meg is tesz, hogy a lojalitás biztosítva legyen. Az egyik korai TBB részben mondja az egyik proto-rohamoszi, hogy a Birodalomtól kap fizetést, ételt és tetőt a feje fölé, és ez több, mint amennyit a Köztársaságtól valaha is kapott. Ezzel a hárommal pedig, kombinálva az attól való félelemmel, hogy ha nem teljesíti a kötelességét, lelövik (ahogy azt, aki a fenti dolgot mondta, le is lőtték, miután ellenszegült a parancsnak), igen komoly hűséget lehet vásárolni (még ha az a hűség nem is őszinte). Főleg, ha olyan világról származik, amit feldúlt a háború és a családja szegénységben sínylődik, mert a harcok során elvesztették az otthonukat. Ezzel pedig már eleve beléjük lehet plántálva egy klónokkal szembeni ellenérzés. Akikkel aztán nem dolgoznak évekig, nem ismerik meg őket. Sőt a Birodalom esetében már az egyénieskedés is el van törölve, nincsenek megkülönböztető jelzések a páncélokon, a sisakokat nem lehet bárhol, bármikor eltávolítani, szóval szépen mindenki, így a klónok is, arctalan senkikké válnak. Tehát nem alakul ki a rohamosztagosok és a klónok között érzelmi kötődés. Úgyhogy, amikor Sidious kiadna egy olyan parancsot, hogy a rohamosztagosok lőjjék le a mellettük lévő klónokat, mert azok fellázadnak a Birodalom ellen (amire Rex tevékenysége bőségesen elég bizonyíték lenne), akkor a bevonult katonák a zsolddal, étellel és otthonnal megvásárolt és félelemmel fenntartott lojalitás hatására simán agyonlőnék a számukra jó esetben semmit sem jelentő, rosszabb esetben eleve utált klónokat, mindenféle chip nélkül. És szerintem ez egy baromi ütős húzás lenne. Egyrészt mert, amit te is írtál, hogy a klónok úgy vesznének oda, ahogy ők elpusztították a Jediket. Másrészt, mert egy újabb nagyon erős kontrasztot mutatna a rohamosztag és a klón katonák között. Különbséget a lojalitásukról, az egyéniségükről, a szabad akaratukról. És persze újabb remek prezentációja lenne a Birodalom manipulatív gonoszságáról.
  8. Dzséjt

    A The Bad Batch animációs sorozat

    Sidioustól nem lenne idegen egy ilyen húzás, az fix. Ami talán ellene szól az egyrészt az, hogy tíz évvel az ep3 után is látni még klónt, gondolok itt például a koldusra az Obi-Wan Kenobiban. Oké, lehet, hogy ő is kivette a chippet. És ez a másik, Rexék már elkezdték eltávolítani ezeket. Gregorról, a 99-esekről és Wolffe-ról tudjuk, hogy nincs meg, de szerintem ennek az eljárásnak igyekeznek minden dezertált klónt alávetni, mert, ahogy Rex mondta: időzített bomba van a fejükben. Szóval, ha Sidious túl sokat vár, az egész nem ér semmit - bár kellemesen ironikus lenne, ha megölné a lojális klónokat (ezzel gyengítve saját hatalmát), miközben az ellenségei megússzák. Viszont, amibe ő is belegondolhat, hogy a várakozás elkerülhetetlen, hiszen egy másik galaktikus hadsereg kiképzése, pláne besorozásos alapon nagyon időigényes. De a te elképzelésed mentén haladva akár máshogy is lejátszhatja. Azt már tudjuk, hogy a fiatal klónokat kiirtatta egy bombázás keretében. Azt is láthattuk már, hogy egyre szaporodnak a vegyes csapatok, amikben klón és rohamosztagos együtt szolgál. Mi van, ha a rohamosztagosoknál is létezik egy "66-os parancs", amit, ha kiadnak, akkor le kell puffantaniuk a mellettük szolgáló klónokat. Végül is, egyszer már bevált. Akármelyik is lesz a megoldás, az biztosnak látszik, hogy nem sok klón marad fenn. Mert egyvalamiben nagyon igazad van: a Birodalomnak nincs szüksége jól képzett katonákra, akik ellene fordulhatnak. Márpedig a klónok egy galaktikus sereget alkotnak, jóval képzettebbek és tapasztaltabbak, mint a rohamosztagosok és Rexék már megmutatták, hogy lázadnak a Birodalom ellen. Vagyis a létszámukat nagyon gyorsan közel nullára kell redukálni. Ehhez kézenfekvő lehet a méreg a chipben, esetleg egy specifikusan a klónokat célzó biológiai fegyver vagy a kivégeztetésük a rohamosztagosok által. És szerintem egy ilyen népirtás azt is megmagyarázná, hogy Rex miért vonult vissza egy kietlen bolygóra és tojta le éveken át a lázadást, meg miért nem akart visszamenni Kananékkel.
  9. Dzséjt

    Egyéb fontos

    Booldog születésnapot!
  10. Dzséjt

    A The Mandalorian sorozat

    Eleve, hogy zárná ez a film Ahsoka szálát is, amikor az Ashoka második évada még csak ez után jön? A The Mandalorian meg azért nem csak annyiról szól, hogy Grogu aranyos.
  11. Dzséjt

    A The Bad Batch animációs sorozat

    Mivel Tarkinnak van némi szerepe ebben a sorozatban, az Executrix akár még meg is jelenhetne.
  12. Dzséjt

    A The Bad Batch animációs sorozat

    Venatorokat elenyésző számban, de még a polgárháború idején is használ a Birodalom, a TBB idején meg érthető okokból még ezek alkotják a Birodalmi Hadiflotta gerincét. Venatorból több száz, ha nem több ezer volt hadrendben a háború idején, míg az Imperialokat még csak most kezdték el gyártani. Így nyilván azokat először a fontosabb bolygók védelmére vetik be, míg a Venatorok maradnak mindenhol máshol. Azért egy ekkora állományt nem lehet csak úgy egy év alatt teljesen leváltani. 17 évvel a yavini csata előtt az Executrixet is egy Venatorok kísérték a Salient-kampány idején, és Tarkin még a Sentinel-bázis védelmére is Venatort használt (az Electrumot) yavin előtt 14-ben. Igazából, ha ebben a sorozatban egyáltalán nem jelennének meg Imperialok, az sem lenne meglepő. Jelentéktelenül kevés lehet még belőlük a Galaxisban.
  13. Dzséjt

    Vicces és kedves dolgok

    "B*szd meg Géza a láncodat."
  14. Dzséjt

    A The Bad Batch animációs sorozat

  15. Dzséjt

    Box Office

    A Solónál legyen sikeresebb, mert a végén a nagyokosok levonják azt a következtetést, hogy az emberek nem akarnak Star Wars filmet látni, ami kötődik egy sorozathoz.
  16. Dzséjt

    Omega

    Ami azt illeti, az első évadot én is csak a második évad előtt néztem újra, és azóta egyik korábbi évadot sem. De némelyik hozzászólás arra szokott késztetni, hogy megnézzek egy-egy konkrét epizódot vagy szakaszt. Most például @Ody Mandrell felvetése, hogy Omega talán nem is Jango klónja, késztetett arra, hogy megnézzem az összes weylandos epizódot. Érdekes volt az ötlete és kíváncsi voltam, van-e rá valamilyen igazolás vagy cáfolat, mert már semmire sem emlékeztem*. És csak ezért emlékeztem arra is, hogy Hemlock nem tudott Omega létezéséről, mert az is benne volt az egyik weylandos epizódban. Szóval ezért is jók ezek a felvetések - akár helyesek, akár nem. Mert van itt egy ilyen mániákus, akit nem hagynak nyugodni, és két renderelés között, vagy kódolás közben fél füllel odafigyelve utána jár az ilyeneknek, és végül mindenki megkapja a válaszát. Én meg tovább tündökölhetek mindenttudorként. *Azért már nem egyszerű mindent fejben tartani. Régen volt egy kb. két órás film, aztán három év volt arra, hogy a megszállott rajongója szanaszét elemezze, megragadjanak a nevek, helyszínek, események, párbeszédek, felfedezze az összefüggéseket. Most meg kapsz 5-10 órányi Star Wars matériát, és alig pár hónap múlva jön a következő adag. Annyira pocsék dolog ez a bőség, manapság tiszta gáz bio Star Wars adatbázisnak lenni.
  17. Dzséjt

    Egyéb fontos

    Boldog nőnapot minden kedves hölgy tagunknak!
  18. Bár nem ilyen jellegű, de van a Youtube-on a WatchMojo nevű csatorna, ahol mindenféle filmes listákat kreálnak rendszeresen. Ugyanakkor eléggé maradiak tudnak lenni, főleg, ha Star Wars-ról van szó. Az ep5 szent és sérthetetlen, az OT az igazi SW, szóval a szokásos lemezek ott is jelen vannak. Éppen ezért lepett meg, hogy az egyik listájukon feltűnt Rey pozitív megvilágításban. A téma az volt, hogy "plot hole-ok, amiket a filmek amúgy megmagyaráznak, csak oda kéne figyelni". És itt jött képbe Rey tudása, hogy miért tudta leverni az ep7-ben Kylo Rent. És szépen elmagyarázták, hogy ez kiderül a filmből: Ren épp mentálisan és fizikálisan is padlón volt, hiszen most ölte meg az apját, beleléttek egy lézerpuskával és még Finn is megsebezte. Szóval érthető, hogy Rey fölé tudott kerekedni. Na most a WatchMojo egy 25,2 millió feliratkozóval bíró csatorna, és tényleg eddig az ST-t többségében ekézték. Szóval elég felemelő volt végre úgy látni, hogy a film egy pontját védelmükbe vették, sőt felhomályosítást tartottak róla.
  19. Dzséjt

    3x05 - The Return

    @Ody Mandrell, az én részem letudva.
  20. Dzséjt

    Omega

    Az biztos, hogy nem véletlen nevezik a kaminóiakat a Galaxis legjobb klónozóinak. Nem a klón sereg volt a témában az első projektjük. És valószínűleg Nala Se sem azért lett az egész klónsereg-projekt és az egész kaminói medikai kutatás feje, mert szép szeme van. Szóval, ha még nem is végzett közismerten vagy egyáltalán a midi-chlorianokat érintő kutatásokat, akkor is, ő az egyik legjobb a legjobbak között, így önmagában is érdemes megtartani a klónozást érintő projektekre. Ugyanakkor szerintem is végzett kutatásokat a midi-chlorianokkal. Amikor Hemlock megérkezik a Tantiss-bázisra, Nala Se határozottan kijelenti, hogy amit Palpatine akar, az lehetetlen. Ezt csak akkor állíthatja, ha van már ismerete a témában, hisz kutató, nem mesemondó. Szóval vagy végzett kutatásokat és nem sikerült eredményt elérni, vagy végzett kutatásokat, sikerült eredményeket vagy éppen áttörést elérnie, ám mivel tudja, mivel járhat ez, hazudik róla. Elég nagy az esélye annak, hogy a második az igaz. Merthogy Nala Se látatlanban is tudta, hogy Omega pozitív eredményt fog hozni, ezért semmisítette meg az összes mintát, és ezért szorgalmazta a lány szökését, amikor az ellenőrzés kicsúszott a kezéből. Az pedig eléggé nehéz elképzelni, hogy a klónozásban oly jártas, és oly szigorú kutatók esetében teljesen véletlen születik egy ilyen kifinomult és fontos klón. Főleg, mert az is feltételezhető, hogy Omega női mivolta is szándékos. Elméleti szinten ugyanis lehetséges férfi mintaegyedből női klónt létrehozni (ugyanakkor az ellentéte - szintén elméleti szinten - nem lehetséges, nőből nem teremtesz férfi klónt). Ezzel már több cikk is foglalkozott, érdemes rájuk keresni. Konyhanyelven: a férfi XY kromoszómánál az X kromoszómáról készítenek egy másolatot és azzal behelyettesítik az eltávolított Y kromoszómát, míg minden mást érintetlenül hagynak. Voala, kész egy férfi női klónja (bár az elméletek szerint ez a klón képtelen lenne szaporodni, mert a reprodukciós szervei nem fejlődnének ki rendesen). Mindent összevetve én nem tartom lehetségesnek, hogy Nala Se véletlen ütötte összze Omegát. Ez egy kísérlet része, amit vagy a kaminóiak jóváhagyásával, vagy saját szakállára végzett. Ám mivel Lama Su arról tud, hogy Omega nyers klón, de utasítást ad a megsemmisítésére, valószínűleg minden extra, ami a lányban van, az csak Nala Se-nek köszönhető és más nem értesült róla. Mivel, ha ennyire jelentős, abban hatalmas üzleti lehetőségek vannak, hiszen lényegében lehetővé teszi a Jedik tökéletes klónozását. És kétlem, hogy ezt a nyerészkedő Lama Su ne használta volna ki.
  21. Dzséjt

    Box Office

    Ez nem egy sorozat lezárása lesz, ilyenről senki sem beszélt még. Jelenlegi állás szerint vagy a sorozat folytatása, vagy még az sem, csak egy stand-alone mozi, ami a sorozatban lezajlott eseményektől független lesz. Lehet, hogy ez a film fogja majd feltérképezni Grogu életét az ep3 és a The Mandalorian közötti időszakban, és akkor csak nagyon minimális információra lesz szükség a sorozatból, amit párbeszédekben, flashbackekben vagy akár egy nyitószövegben is átadhatnak. A sorozat lezárása majd több mint valószínű, hogy a Mandoverzum-szériát lezáró Filoni-film lesz. Nekem az összes ismerősöm, aki megnézte a filmeket, megnézte a The Mandaloriant is. És ők teljesen átlag nézők, nem rajongók. Sőt van olyan is köztük, aki a filmek nagyját nem szereti, de a Mandit nagyon. Olyan is akad, aki csak a Mandit nézte eddig meg a sorozatok közül, a többit egyáltalán nem, mert nem érdekli. Nyilván ez csak az én szűk baráti köröm, globálisan nem mérvadó, de azt azért megmutatja, hogy az átlagemberek között is akad olyan, akit érdekelt a Mandi, nem csak a mozifilmek. És ezt a sorozat sikere is jól mutatja, sok átlagember nézte meg. Sőt szinte biztos olyan is akad, aki ezzel lett rajongó. Egy jó marketinggel bármi megoldható. Ha jól rágyúrnak, még a Disney+-nak is szerezhetnek új előfizetőket. Amúgy ott egy remek példa, a Doctor Strange in the Multiverse of Madness, 955,7 milliót kapart össze, pedig a WandaVision sorozat nélkül baromira sok dolog érthetetlen benne (lényegében a főgonosz egész karaktere egy nagy kérdőjellé válik úgy). Ráadásul az nem egy sima űr-western egy cuki szerzettel megfejelve, hanem egy misztikus-horror-sci-fi, szóval nem éppen könnyen emészthető darab, és a WandaVision sem feltétlen olyan sorozat, ami tömeges megmozdulást okoz. Ha bepromózzák "Baby Yodát" és Mandót, már komplett családokat megnyerhetnek, mert a gyerekek tuti el akarnak rá menni. A kislányok azért, mert Grogu olyan cukiiiiiiiiiiii, a kisfiúk meg azért, mert Mando olyan kiiiiiiiiiiiirály.
  22. Dzséjt

    Omega

    A második évadból kiderült, hogy Hemlock nem is tudott Omega létezéséről, amíg Lama Su nem szólt róla, márpedig, ha Omegát Palpatine direktbe a Nekromanta-projekthez rendelte volna, akkor a projekt fejét is tájékoztatta volna egy ilyen példány létezéséről. Sőt, ha Omegának ebben a projektben már a kezdet kezdetén szerepet szántak volna, nem csak mint Taun We-t befolyásoló eszközként lenne jelen a Tantiss-hegyen. Sidious legkésőbb akkor, amikor ott járt, rákérdezett volna, hogy: "te figyu, öregem, mi a helyzet a projekthez rendelt nyers klónnal, az mutatott már valamit?" Omega ennek tükrében kizárólag a kaminóiak teremtménye, valamiért csináltak egy másik nyers klónt. Hogy miért? Majd kiderül. Az első évad alapján így akarták fenntartani Jango genetikai állományát úgy-ahogy tisztán (mivel a klón már természeténél fogva nem lehet 100 százalékos másolat, minimális degradáció mindig mutatkozik). Legalábbis Lama Su kizárólag ezért akarta visszakapni Omegát. Sőt ezen kívül annyira nem tartotta jelentősnek a kislányt, hogy parancsba adta Nala Se-nek, hogy semmisítse meg, amint levette a genetikai anyagot Omegától. Sőt az eddigiek alapján a klón m-száma alacsonyabb lesz, mint a mintaegyedé, így valószínűeg Bobának is kevesebb a midi-chlorianja, mint Jangónak. És talán Nala Se emiatt kezdett el kísérletezni, hogy létrehozzon egy olyan nyers klónt, ami megtartja a mintaegyed midi-szintjét. Akárhogy is, nem kizárt, hogy Omega egy afféle biztosíték a kaminóiak szemében, hogy ha történik valami Jangóval (és Bobával), akkor is legyen még többé-kevésbé tiszta genetikai anyaguk, hogy folytathassák a klón katonák gyártását. És Nala Se az, aki valószínűleg még Lama Sút is megkerülve kísérletezett valamit, aminek egyik eredménye (mellékhatása?), hogy Omega lány lett. Lehet, hogy a nőkben jobban megmaradnak a midi-chlorianok, hiszen mégis csak ők az új élet hordozói.
  23. Dzséjt

    Sorozatok

    Nagyon várom ezt a sorozatot. A trailerek alapján nem csak, hogy játékhű lesz, de iszonyú jól megfogták a Fallout-hangulatot. Ha Ron Pearlman monológgal nyitna a széria, a székről is lefolynék.
  24. Dzséjt

    Omega

    Mert fiúból volt már bőven a családban.
  25. Dzséjt

    Omega

    1x09 Bounty Lost: "Alaposan megvizsgáltam Omega génállományát, és felfedeztem, hogy tiszta elsőgenerációs DNS-e van. [...] Minden klónt egy Jango Fett nevű mintaegyedből hoztak létre. Míg a mi genetikai struktúránkat módosították, hogy gyorsabban nőjjünk és engedelmesebbek legyünk, Omega tiszta genetikai másolat. [...] Tudtommal csak egy másik van. Egy Alfa kódnevű férfi klón, akire később Bobaként hivatkoznak. Mivel eltűnt a háború kezdetekor, így Omega az egyetlen élő forrása Fett nyers genetikai anyagának." - by Tech
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.