Maga a koncepció nekem tetszett egyébként, szeretem mikor kifordítnak ezerszer látott sztorikat. Itt is ugye felnőtt Róber Gida és magára hagyta Micimackóékat ezért bosszút állnak nem csak rajta, hanem minden emberen akivel összefutnak. Ez egy tökjó ötlet ami kb. az első 10 percig működött is nálam.
Az egy dolog, hogy az ilyen filmekben nem Oscar-díjas színészeket alkalmaznak, de valahogy teljesen lelketlennek éreztem az egészet, a színészek játékától kezdve a film hangulatáig, vagyis inkább hiányáig. Igazából semmi "értelme" nincs a gyilkolászásnak. Rendben, amúgysincs értelme alapvetően, de az egész gyilkolászás abból áll egy példán keresztül, hogy Micimackó elkap valakit, bevágja a húsdarálóba, látjuk fröcsög a vér és vágás. Mintha egy checklisten mennének csak végig, semmi parafaktort nem érezni, valahogy túl komolyan veszi magát. Ezzel szemben ott van mondjuk a Terrifier első része ami crowfouldolt horror, szintén céltalan a gyilkolás, mindenki rosszkor van csak rossz helyen, mégis hoz egy parafaktort, ahol egyszerre undorodsz az egésztől, de néznéd is, mert van egy olyan hangulata ami beszippant.
De hogy ne csak horrort mondjak, ott van a hetekkel korábban általam belinkelt Mad Heidi is, ami szintén kiforgatja a már lassan 150 éves gyerekmesét. Svájc kvázi egy náci Németországgá válikm egyben pedig sajtnagyhatalommá is, csak itt nem a zsidók az ország ellensége, hanem a laktózintolenránsok (igen, ez tényleg így van), Heidi pasija pedig egy strici aki titokban nem svájci sajtot csempész, emiatt kivégzik és Heidi elindul bosszút állni. Abszolút nem veszi magát komolyan a film és pont ettől működik, viccet csinál amiből viccet kell, ital nélkül is lehet rajta szórakozni.