Hát igazából lassan egy éve tart ez a sztori. Neki az kellett az első randik alkalmával, hogy azt a nagy fellángolást érezze, aztán mivel nem így történt ezért maradtunk barátok. Ilyen szempontból mások vagyunk, mert nekem amúgyis kicsit több idő kell megismerni a másikat, meg nem vagyok a siettetős fajta. Egyébként azután is beszéltünk szinte minden nap, meg elhívtuk a másikat ilyen-olyan programra, koncentre-színházba stb.
Én már azon a véleményen voltam, hogy ő elengedte magában ezt a dolgot, de két hete ő hozta fel ezt a témát, hogy ő úgy érzi hogy mintha még mindig lenne köztünk vonzalom, de hogy valahogy egyikünk sem mer lépni. Mondtam neki, hogy én is így érzem, meg gondolkoztam is rajta, hogy megmondom neki. Ekkor szegezte nekem a kérdést, hogy mikor szerettem volna ezt közölni vele? Mondtam neki, hogy most eléggé sok felé vagyok, egyszerre kell a munkahelyemen teljesítenem, anyukámmal sincs minden rendben és nem egyszer bőgve hív fel, most meg itt a záróvizsga is, és így se érzem magam nagyon stabilnak most lelkileg, és be vagyok feszülve ígyis. Ha esetleg nemet mond vagy bármi, akkor félek tőle hogy ilyen utolsó csepp lenne és kiborulnék, amire most nincs szükségem. Mondjuk jogos a kérdés, hogy ha decemberben nemet mond, akkor miért ne borulhatnék ki, de legalább a záróvizsgáig szeretném megőrizni a maradék józan eszemet, utána nekem már mindegy mi jön.
A kiborulás részt már nem mondtam el neki, de ebből lett az, hogy akkor decemberig majd végiggondolja. De ő amúgy is ilyen, a randik után már fél órával Messengeren ment az elemzés, hogy mi volt jó meg mi nem. Úgyhogy kicsit ilyen fura, szerintem nem mer a szívére hallgatni valamiért.