Res Rigel, Premsus kanyon....
Durva, évmilliókkal ezelőtt született sziklafalak magasodtak köréjük, már-már fojtogatóan, bezártság érzetét hintve a törékeny emberi lényekre. A maroknyi csapat tagjai -egyszerű járműveiket maguk mögött hagyván-, gyalogosan szelték keresztül a megmaradt kilométereket, melyek hol meredeken, hol pedig kanyargósan követték egymást az eltelt órákban. Vékony ösvényen haladtak, az egyetlenen, mely a kopár hegység mélyén fekvő településhez vezet. A többi rendszerint zsákutcákba, vagy egyszerűen ragadozók fészkeibe torkollottak.
Ramoos Diesel ezredes vezette őket, olykor nagyokat fújtatva, rátámaszkodva a térdeire néhány másodpercnyi pihenőt ?engedélyezve? maguknak. A negyedik ilyen szünet után, tudta, nincsenek már messze a céljuktól. Az utolsó kaptatón kell átverekedniük magukat.
Míg szemből széllökések nehezítették a tempójukat, hátuk mögött a tüskés nyakú ryff-ek éles sikoltásai űzték őket. A nap magasan járt, mégis, a kanyonok töveibe alig jutott fény. Ami eljutott, azt is mohon itták be a széllökésekben zörgő kórók, mint egyetlen éltető energiát nyeldesve a fennmaradásukhoz. Nem volt tanácsos sokáig egy helyben tartózkodniuk. A sötétség és a félhomály itt sose kedvezett az emberi lényeknek.
A lépcsőzetesen kialakított teraszokon barlangüregek futottak körbe. Előterükben emberek jártak-keltek; szokványos hétköznapi látképet mutatva menedékül szolgáló otthonuk életképéről és egyszersmind teljesen ellentétes képet festve a nagyobb, ismertebb városokban található, megszokott mindennapokról. Itt nem voltak divatos ruháikban flancoló asszonyok, se az utca porában játszó gyermekek; itt menekültek éltek többnyire, akik katonákká álltak. Férfi és nő egyaránt kivette a részét az ellenállásból, sőt nem volt ritka, hogy a gyermekek szüleik oldalán lesték el azokat a fortélyokat melyek a túlélésükhöz elengedhetetlenek voltak. Akik pedig árvák voltak, mert sok volt köztük az ilyen, az a szomszéd családhoz állt.
A mai nap mindazonáltal rendkívüli volt. Régi ismeretségből adódó, ám mégis új ellenálló csoport csatlakozik ma hozzájuk a távoli Rigel Cityből, melynek technológiai színvonalát mostanra a birodalom az ilyen barlangi életkörülmények szintjére, vagy annál is rosszabb állapotba züllesztett hadi erejével. De tévedett amikor azt hitte, hogy ezzel teljesen ellehetetleníti a rigelieket és szolganépet csinálhat belőlük. Az ellenállás és azzal együtt a bábkormánytól független szabadcsapatok létszáma egyre csak nőtt. A bolygó egész területén számos gócpont jött létre, annak ellenére, hogy a birodalmiak naponta számolták fel őket. De minél több megtorlás érte a rigelieket, annál elszántabbak lettek; győzelmi esélyük pedig nem igen volt.
-Clemer! Clemer! Jönnek!
A kis Ricel még csak félúton járt a meredeken felfelé kapaszkodó lépcsősoron, de hangja már a tanácsgyűlésnek helyt adó barlang nyílásában megjelent férfit ostromolta.
Az ösztönösen komor képpel megáldott Clemer, elpillantott arra, mely felé a fiú vadul nyújtogatta a karját. Mellette, két oldalról megszelídített ryffek morogtak az emberi hallóküszöb szegmensében, jelezvén gazdájuknak az éberségüket.
A völgy nyílásából először csak két ?Szöcske? tűnt fel, majd hamarosan a terepsiklók jól ismert búgó hanga töltötte be a város egész légterét.
Mögötte még egy alak lépett ki a tűző napfényre, melyet a magas napállásnak köszönhettek. Az illető nő volt és egyben a sok lépcsőzésben megfáradt Ricel édesanyja.
-Ramoos az? -kérdezte a férfitől, miközben hagyta, hogy a fia átölelje a derekát.
-Úgy tűnik. -felelte, tekintetével követve a két járőrhajó landolását a laposra csiszolt főtéren, mely egy kisebb járműparkot szolgált ki az itteniek számára. Kicsivel később négy terepsikló fékezett le a lépcső aljához közel.
Mindketten összenéztek egy ki nem mondott jelre, melyen keresztül tudatosították egymás felé a fejükben gomolygó gondolataikat. Egyikőjük se kérdőjelezte meg a másikban felsejlő aggodalmát. Mély lélegzetet vettek és várakozó tekintettel néztek le, a járműveket hátrahagyó társaságra.
-Csak én látom úgy, hogy elégé feszültek? -hajolt oda Mooren Ramoos füléhez, miközben éppen felfelé haladtak.
Az ezredes elbizonytalanodott, hogy mit is feleljen és a másik oldalán vele tartó Richez fordult.
-Tartanak tőlünk? -kérdezte halkan, mire a nála pár évvel fiatalabb férfi megvonta a vállait.
-Én átadtam nekik az üzeneteteket.
-Talán mégiscsak nyomja a lelküket valami. -dünnyögte az orra alatt Ramoos, mire a húga hirtelen köztük termett és átfogta a felkarját, távolabbra késztetve ezzel Ricet a bátyától.
-Ne feled drága bátyám, hogy tisztelnek téged. Természetes, hogy távollétedben a békés szavaid nem egészen csillapították aggodalmaikat. Talán a mostani találkozás után megnyugszanak. De persze ehhez az kell, hogy ne úgy nézz rájuk mint aki leigázni jött őket. -tette hozzá finom nyomatékkal a szavait.
-Majd igyekszem. -közölte alig hallhatóan a bátyja mert már alig pár lépcsőfoknyira voltak a céljuktól. Felöltötte magára a viszontlátás kedélyes baráti mosolyát és kinyújtotta a karját az őket váró férfi felé.
-Clemer, de jó újra látni titeket! -oldalra pillantott, a férfi mellett álló nőre, aki rámosolygott. -Ryta....
-Ram, Res áldásával köszöntünk titeket.
Kölcsönösen átölelték egymást, régi rigeli szokás szerint. Ramoos megérezte ahogy ölelésében Clemer túlságosan is görcsösen állt előtte. Mindazonáltal a premsusi vezető megtartotta a tekintetében azt az enyhe csillogást mely tükrözte leplezett örömét a találkozás iránt.
-Ram, bátyám -hajtotta le a fejét, mikor külön váltak-, fogadd személyesen is az őszinte sajnálatunkat a történtekért.
Mellette Ryta is követte a mozdulatát, mire Ramoos Diesel zavartan megrázta a fejét.
-Ugyan, erre semmi szükség. Hoovert már....
-Nem mentegetőzni akarunk Ram. De jobbnak látjuk ha személyesen is kifejezhetjük sajnálatunkat a veszteségedért.
-Clemer, erre tényleg semmi szükség. Ha ti is ott lettetek volna akkor a birodalmiak még súlyosabb károkat okozhattak volna az egész ellenállásban. Így legalább lehetőségünk adódhat arra, hogy legközelebb minimum százszorosan adjuk vissza ezt a Császárnak.
-Úgy legyen, barátom. -bólintott egy pillanatnyi hatásszünet után a másik, félmosolyt csalva a szája szegletébe, majd oldalra állt és készségesen mutatott befelé, a barlangba. -Gyertek, a többiek már megérkeztek.
-Ricel, -guggolt le az édesanyja a fia elé, és félresöpört a homlokából néhány kósza hajtincset- vigyázz Grebbre és Lobora, rendben?
-Oké anya.
-Aztán ne hagyd magad Ricel. -vetette oda Clemer, már a többiek felé fordulva. -Csak keményen velük! Ti pedig -folytatta a ryffekre pillantva-, most neki tartoztok engedelmességgel.
-Úgy lesz Clemer. -hunyorgott fel a férfire a kisfiú, miközben átvette a vastag pórázokat.
Ryta még adott egy csókot Ricel feje búbjára, majd ő is a többiek után eredt. Fia egészen addig követte a tekintetével míg el nem nyelte a barlang sötét ürege.
-Rendben fiúk, -pillantott le a derekáig érő állatokra, melyek kissé bizonytalanul pislogtak vissza rá- az lesz a legjobb ha végigjárjuk az őrposztokat.
Felnézett a kék égboltra, már amennyi látszott belőle a sziklafalak gigászainak sziluettjei között.
-Sötétedésig bőven van idő. Gyertek.
Lazán megrántva a pórázokat megindult a lépcsőkön lefelé. Grebb és Lobo pedig, túljutva a kötelező, kezdeti idegenkedésen, engedelmesen követték őt. Úgy, ahogy azt a gazdájuk meghagyta nekik.
