Oldfighter

És milyen igaz

Én csak Panasonic és Pioneer közül szemezgetnék.

A második évad elején kicsit mélyítettek rajta. De ettől még felismerhetőnek kéne lenni.

Hát az első öt másodperc más az tény. Node ettől ugyan az a széria.

Örök kedvenc "Nő: Jó volt a szeretkezés. Most fekszünk egymás mellett, elgondolkozva néz felfelé. Aggódom. Vajon miről gondolkozik? Biztos a kapcsolatunkról. Ó jaj, ráncolja a homlokát. Biztos döntésre jutott. De nem szól. Csak összeszorítja az ajkait. Mérlegel, számítgat. Biztos végigfut az agyán, hogy már két éves a kapcsolatunk. Talán azt is észrevette, hogy egy kicsit meghíztam. Nem szól semmit. Csak néz felfelé szigorú arccal... Férfi: Ott a plafonon az a légy. Mászkál. Vajon hogy a francba nem esik le?"

Eddig csupán két hivatalos video van a TS-ről. Egy teaser és egy trailer.

Momentán én inkább csak elhallgatnám őket. De asszem három-négy azonos ritmusban eljátszott szám után picit unnám. De ha Buddy Holly közben Chuck Berryt is nyomatnak akkor okés.

Kösz húgi, belehallgattam pár számukba és piszok jók.

Bírom amikor megregulázza a kilővőszerekezet zsinegét.

Pedig ismétlésekben nem szoktak változtatni. Lehet, hogy el lett állítva a tv-tek.

Mekkora pofa már!

Ezek a képek már régebbiek. Ami kijött sorozat fotó az már jobb minőségben is elérhető. Jöhetne a második trailer lassacskán.

Tekintettel, hogy még mindig ismétléseket adnak a TV2-ön, szerintem félrehallottad. Kulkának kell lennie.

Megy ez hallod e! Ezek amolyan töltelék karakterek lesznek, vagy lesz azért jellemük is a sztori folyamán?

Én a billentyűzetet használom. Amúgy tényleg nem nagy ördöngösség. Lesni kell a betűket, oszt a megfelelő sorrendben kell lenyomni őket.

Eh, ez nem kifogás hanem már smucigság.

Naná, volt önértékelése a boszorkánynak és inkább tetszelegni akart. Nagy igazság: Egy nő akkor szép ha okos, de okosabb ha szebb.

Jó olvasni igényes sztorikat. Inspirálják is az embert.

Szerintem a közönségréteg mindkettőt zabálni fogja. Szépen kiegészítik egymást inkább.

Ezt látta már valaki?

Be leszel íratva egy masszírozásra.

Elég pöpecül hangzik. Végre nem angol szöveget kellett hámoznom.

Ghadea..... -Fáradtnak tűnsz. -közölte Dynia amint elsétálva a hátam mögött, a tenyerével végigsimított a hátamon. Alig két pillanattal ezelőtt lerakta elém a megsült reggelit, melynek zamatos illatfelhői betöltötték a konyha azon kis sarkát ahol az étkezőasztal húzódott meg. Megkerült és leült velem szemben, miután Willriel elé is lerakta a tányért. Az utolsót, -a tálcával együtt- pedig maga elé helyezte. -Már korán felébredtem. -jegyeztem meg, mellőzve az álmosság érzetét ami totálisan eluralkodott rajtam. Az éjszaka átélt alaktalan látomások még halványan ott derengtek a tudatomban. Próbáltam elterelni róluk a figyelmemet és inkább a reggelire koncentráltam. Hacsak nem tűnt volna fel Dynia kissé szokatlan ábrázata ami kiteljesedett abban, hogy mereven nézett maga elé....valahogy mostanság túl sűrűn. -Remek illata van. -jegyeztem meg Willrielre kacsintva, aki néhány színes ceruzával egy papírlapra rajzolt éppen valamit. Ekkor tűnt fel a szemem sarkából Dynia arcának sápadt bőrszíne. -Szívem, jól vagy? -fordultam felé aggodalmas képet vágva. Ő bólintott, majd tenyereit az asztallapra fektette, míg végül megrázta a fejét és felpattant, elviharozva az előszoba felé, egyenesen a mellékhelyiségek irányába. Ebből ma sem lesz közös reggeli, állapíthattam meg utána pillantva, mire Willriel rám szegezte a nagy, kék szemeit. -Anyu ma se fog velünk reggelizni, igaz? A kisbaba csinálja ezt, ugye? -Igen Willriel, Dynia......anya megint nem érzi túl jól magát. Késztetést éreztem afelé, hogy minél előbb eltereljük Dynia reggeli rosszulléteiről a figyelmet. Kíváncsian pillantottam le az örökbefogadott lányunk rajzára. Innen, csupa ákombákomnak tűnt, de talán némi képzelőerővel és faggatózással megtudom, hogy mit is ábrázol a kép. Így terveztem legalábbis. -Mit rajzoltál? Megnézhetem? -Aha. -bólintott gyermeki komolysággal és elém fordította a papírlapot. Most már azért több vonal és satírozás felismerhető alakot öltött a lapon. Sőt, egyenesen emberi alakok kisebb csoportja bontakozott ki előttem stilizált fákkal, állatokkal..... -Ez itt Apa és Anya.....-folytatta volna tovább, mikor hirtelen elhallgatott és miközben felpillantott rám, ráharapott az alsó ajkára. Amit ekkor a szemében megláttam, elszorította a torkomat. Egyszerre csillogott a tekintetében a vágyódás és a rémület keveréke. Hirtelen nem tudtam mit mondani neki, pedig éreztem szólnom kell valamit. Szembetűnő volt, hogy megrémült attól amit kiejtett a száján. Mintha valami titkot tárt volna fel amit még jó ideig magában akart még tartani. De most már késő. Kiejtette a szavakat amiknek megtestesítői nyomták a szívét és a lelkét; minduntalan ott léteztek az emlékeiben. Ezzel párhuzamosan a gyermeki lelke még tele volt szeretethiánnyal, olyannal amit csakis a szülők oszthattak meg a gyermekükkel. Mégis, azon túl, hogy immár hónapokkal ezelőtt elvesztette őket, a testvéreivel együtt, egyszer se láttam őt sírni. Jobban belegondolva eme viselkedésére a csökönyös elutasítás volt a jellemező, mellyel kifejezte, hogy képes megbirkózni a családja elvesztésével; képes túltenni magát a fájdalmán, vágyakozásán.....de még talán olykor a szomorúságán is. Elfogadott minket nevelőszüleinek, Anyának és Apának szólított minket, pedig mi ezt sose kértük tőle. De ő megtette ezt, magának és nekünk egyaránt. Így pótolta az édesszülei hiányát. Szavakkal és egyben nyílt lélekkel. Dynia amikor csak tehette sok időt töltött vele, főleg, hogy állapotos mivoltára tekintettel -és a doktor javaslatára- már csökkentett munkaidőben dolgozott. Dynia gondos anyaként bánt Willriellel és sokat nevettek együtt amikor nem éppen iskolában volt a kislány. -Nagyon szép rajz. -jegyeztem meg neki óvatosan, olyan hozzáállást választva mellyel talán sikerül a gondolatait elterelni attól a szörnyőségről mely bekebelezte Skythdort a családjával együtt. Még bennem is felrémlettek azok a pillanatok amikor az apja vendégül látott engem Hathollal és Thoronnal. Előttem volt Draconius türelmes szemlélődése mellyel végighallgatta a múltam történetét. -Ez itt Rusiaur...-mutatott rá a bátyái közül a legszélsőre- ahogy vigyázz apa minrasaira, itt pedig Sleipnir és Keshy vadásznak. Ha csak egy további pillanatra is, újfent ott találtam magam köztük. Lelki szemeim előtt felderengtek a chelairok mindennapjai. A férfiak a végtelen rónákat járták gyors hátasaikon, miközben asszonyaik a háztáji teendőkkel foglalatoskodtak. Sok világon zajlott hasonlóképp a járás-kellés, mégis Skythdor jelentőségteljesebb volt valamennyiüknél. Főleg azok után, amit Willriel még elárult. Hangja továbbra is rémisztően nyugodtnak tűnt. Szívének fájdalma a csendes mélyben maradt. -Éjszaka velük álmodtam. -Tudod -kezdtem bele, küszködve a torkomban érzett szorító érzéssel-, én is álmodtam velük. Még ha ez teljesen nem is így volt, láttam, hogy Willriel érdeklődéssel pislog rám, sőt, villájával az ételbe kotort. -Skythdor nagyon szép hely. -folytattam, ügyelve arra, hogy ne a rémképekben látottakra hívjam fel a figyelmét amikkel éjszaka küszködtem. -Tele van szebbnél szebb tájakkal. Láttam amint kis ajkai az érzelmekkel viaskodó közömbösség szenvtelen egyhangúságából, a szomorúság felé görbültek. -Hiányzik a minrasom. Talán ő túlélte....valahogy. Megdöbbentő volt, hogy nem a szüleit vagy bátyáit említette meg, hanem az egyik állatát. Mégis, a rajzokon jól látszott, hogy az emberi alakok kidolgozottsága jóval részletesebb mint bármely más élőlényé akiket megjelenített. Nem igazán akartam erre rákérdezni. Meglehet, hogy ez is ahhoz a tagadáshoz tartozik mellyel uralkodik az érzelmein. Ez pedig hosszú távon nem fog neki jót tenni. És hogy ezt kiküszöbölhesse nem egészen rám volt szüksége. A Jedi Rend tagjainak érzelmi élete teljesen más alapokon nyugodott mint a hétköznapibb embereké. Most valahogy ő a két réteg között bolyongott. A kifelé mutatott jelei alapján lemondott a szeretteihez tartozó ragaszkodásról, azonban a rajz, amit a bensőjében kavargó fájdalom és hiányérzet szült, mást mutatott. Nagy próbatétel volt ez mindkettőnknek, futott át a gondolat az agyamon. Jediként nem adhattam neki segítséget vagy bármi más támaszt, ?hétköznapi? apaként pedig nem volt meg a kellő tapasztalatom, és eme gondolat aggodalommal töltött el, hogy vajon a születendő gyermekemnél mely utat is fogom választani. -Te szerinted öcsém lesz vagy kishúgom? -hallottam meg a kérdését, mellyel felriasztott a gondolataimból. -Hogy? -pislogtam kissé megdöbbenve, mert egyrészről ez elég váratlan kérdés volt, másrészről eszembe villant, erről még nem is beszéltünk Dyniával. A válaszomra nem is volt szüksége, mert ebben a másodpercben Dynia visszatért közénk. Az utolsó szavakat ő is meghallhatta. -Te mit szeretnél Willriel? -kérdezte a helyére visszaereszkedve, miközben a ki nem mondott kérdésemre, egy megnyugtató pillantással válaszolt; Jobban érzi magát. -Öcsikét! -villantotta fel ma első ízben a mosolyát mindkettőnkre. -Adin már túl nagy és nem is lakik velünk. Egy kis fiútestvérnek jobban örülnék. Persze az se baj ha kishúgom lesz, de a fiúkhoz van már tapasztalatom. -magyarázta izgatottan, remélhetően messze-messze elfeledve a pár perccel ezelőtti borús hangulatát. -Nos akkor, ha Den is tudni akarja.....-pillantott rám Dynia a melegséget árasztó tekintetével, melyben megcsillant a huncutság. -Ne csigázz. -kacsintottam rá, magam is átélve immár a izgatott kíváncsiságot. -Ugyan még várni szerettem volna vele a következő vizsgálatig, de a doktor szerint...... És ekkor hirtelen felbúgott a komlink a házban. A pillanat darabjaira hullott; Willriel leejtette a villájáról a falatot, nekem meg nyitva maradt a szám. -Jobb ha felveszem. -állt fel Dynia újra az asztaltól. -Ne máááá' -eresztette le a vállait Willriel csalódottan, mire Dynia visszamosolygott rá félútról, felemelt mutatóujjával jelezve, hogy legyen türelemmel ő is...és én is. -Igen? -jutott el néhány méterről a hangja hozzánk, amint lenyomta a falon csüngő komlink egyik gombját. Audio kapcsolat jelentkezett be, de mi már nem hallottuk, hogy kivel beszél a túloldalon. -Nem, nem zavarsz Asyle......Hogy?....Mikor? Valahogy a Dynia felől érkező hangok elvonták a figyelmemet a reggeliről, melybe már én is belekóstoltam. Hirtelen túl izgatottnak és rémültnek tűnt a hangja. Olyannak amelyet igyekezni kellett az ő állapotában elkerülnie. Rögvest aggodalmas ráncolásba gyűrődött a homlokom. -Baj van? -kérdezte Willriel. -Nem tudom, kicsim. -feleltem, le nem véve Dyniáról a tekintetem. -......Értem Asyle, és nyugodj meg........Nem, nem, én velem semmi gond.....Oké, értelek. Hamarosan bent leszek. Bontotta a vonalat és egy pillanatra megtámaszkodott az egyik tenyerével a falon, mintha az egész világ súlya nyomta volna a vállát. -Ó, te jóságos Holdnővérek..... Felpattantam a helyemről. -Jól vagy? Mi történt? Szerettem volna a karjaimba zárni, de ő csupán az arcát fordította felém. Azt az arcot mely hirtelen vagy húsz évet öregedett. -A Birodalom, Den. Bekövetkeztetett. Már a rendszerünkben vannak.

Sok különböző történetben szerepel ez a népcsoport.