Oldfighter összes hozzászólása
-
Filmek
Amúgy nem csak az a lényeg, hogy egy CGI szereplő mennyire részletes, hanem az, hogy tökéletesen homogénnek hason a film többi karaktere, háttere között. Ebből a szempontból pedig a Klónok támadásának klónjai az elsőosztályúak. Ha nem közölték volna előre a franc se jött volna rá, hogy azok csak számítógéppel generált elemek és nem beöltözött emberek. Igen, Gollam nagyon profi munka, de ugyanolyan profi Yoda is. Itt csupán arról volt szó, hogy meg akarták törni a Lucasarts töretlen sikerét. A Wetának ez jól jött, hiszen asszem az első komoly melójával máris Oscarhoz jutott. A klónoknál azonban semelyik se jobb.
-
Vicces és kedves dolgok
Még a mai napig hatalmas.
-
Filmek
Lehet, hogy eddig is számtalanszor láttál olyan átollózott jelenetet amit fel sem ismert senki se, mert pl a háttér teljesen más volt. Minden esetre és ne nézném jó szemmel ha tök ugyanazt látnám a Maraduerben mint az első részben.
-
Filmek
Nézd, ahhoz képest, hogy az SW mennyiből gazdálkodhatott ott is voltak igen furcsa dolgok. Persze ezt nem mentségből mondom, mert azért igenis "ne lopjunk az előző filmből át jeleneteket", de kisebb gikszereket azért én el fogom nézni. A Fireflynál is elnéztem, hogy teljes egészében elcsórták Ricoék egyenruháját.
-
Filmek
Ja, és nem felejtsük el azért, hogy 20 millás a büdzsé Forradalmat ebből nem fognak csinálni.
-
Filmek
Á, bazz, szerintem k*rva hangulatos a trailer. Igen, nekem is gyanúsak az űrjelenetek, de a belsős dolgok nagyon ott vannak. Amúgy meg mint a legtöbb trailer ez is még szerintem nyersanyag, szóval remélem "finomítani" fognak rajta. JOIN UP!
-
Sorozatok
Dzséjt, ezt csak neked. Hátha felrémlik valami. Ekkor még a civilizált világ mit sem tudott a Csillagkapuról, és azon izgult, hogy Almano és Isaura összejöjjön. Némi segítség gyanánt elárulom, hogy a itt Leonciot és Isaurát láthatod.
-
Filmek
Annyi szent, hogy 2010-ben az Avatar fog tarolni, akár jó film, akár nem.
-
Sorozatok
Nah bazz, hatalmas volt a mostani SCC is. Most nyert értelmet az, hogy mi is volt az a komolyzene az előző részben amikor a jövőben jártunk. Legalábbis részben rávilágított egy dologra. Silberman is hatalmas volt. "Jóhiszemű tévedés" Kár, hogy már csa két rész van hátra, mert most igazán rákaptam erre a sorira. Van értelme, jó a sztorivezetése....szóval klappol.
-
Sorozatok
Meg se születtél még akkor
-
Sorozatok
No az ő karakterét asszem a tv készülékekkel rendelkező emberek majd mindegyike utálta. Pedig milyen jó kis karakter volt az. Isten nyugosztalja. Érdekességkép, az újkori Rabszolgasors feldolgozásban de Falco alakította egykori " apját"
-
Sorozatok
Megsasoltam a Knigth Rider pilotját. Háááát semmi rendkívüli nincs benne, de szerintem elégé nézhető kategoriába tartozik. Kedvenc tuti nem lesz belőle, asszem annyira nem okozz retrofeelinget.....nem is láttam az összes KITT epizódot annak idején. A trükkök azonban megérnek egy misét.
-
Sorozatok
Végeztem a Szökés harmadik évadával. Hát ember, asszem pár szívinfarktust túléltem a nézése közben. Marha jól adagolták a feszültséget, viszont.....viszont olykor igen bagatellül sültek el a fordulatok. Párszor olyan érzésem volt, hogy egy brazil szappanoperát nézek. De mindent összevetve, illetve elfelejtvén ezeket a negatív fennhangokat, szuper izgalmas sorozat, és bár véleményem szerint már véget vetnék neki, de tuti, hogy a negyedik évad is ide fog szögezni a monitor elé. Érdekes mód amennyire unszimpatikus volt Zsebes karaktere az első évadban, most a legjobbak közé tartozik. De majd valamennyi karakter szuperül ki van találva. No, majd meglátjuk mi sül ki a negyedik évadból.
-
Filmek
Igen, utána is néztem kik voltak tavaly a díjazottak. De szerintem ha nem is a legjobb film volt az Oscar szerint, azért az effekteiért kijárt volna a jutalom a tisztelt akadémiai tagoktól is.
-
Filmek
Jaja. Nos talán azt kéne megbecsülni, elvégre a filmek a nézőknek/nézőkhöz szólnak.
-
Filmek
Hm, esetleg lehetne olyan díjat is kitalálni mely a nézők véleményét veszi figyelembe.
-
Filmek
Dehogynem. Meg is említettem az Equilibriumot.
-
Filmek
Nem hinném, hogy sok Oscar díjas film oly maradandót alkotna, hogy az ember úgy érezné, hogy érdemes volt megnézni. A film nem csak művészeti ág, hanem szórakoztató ipar is. A pénz, a bevételi nyereség motiválja leginkább az új filmek megszületését. Lásd azt a sok folytatást amik jelenleg elárasztották a mozikat. Az, hogy melyik film volt jó, pedig a moziból kijövet dől el, amikor bólintunk, hogy igen, ezt érdemes volt megnézni, nem pedig holmi ereklye amit egy bizonyos rétegtől kapott a film. Azzal meg mit ér el bármi is, hogy száz év múlva megemlíti valaki? Megemlékeznek róla oszt lehet, hogy a következő pillanatban már éppen befelé tartanak egy agyzsibbasztó blockbusterre, mert már az tűnik érdekesebbnek.
-
Filmek
No ezt a filmet nemrég szereztem meg és én is kíváncsi vagyok rá.
-
Filmek
Igazad van szívem, de az Oscar se egy garancia. Beszélni lehet, hogy beszélnek róla, de az igazi nyertesek azok a filmek melyek tejeltek a pénztáraknál. Az, hogy milyen a minősége és milyen maradandóságot alkot az meg más tészta. Egy film nem mindenkinek tetszhet. Sokszor egy moziban gyengén muzsikáló filmből lesznek a legendák ( pl Equilibrium) és még Oscar se kellett hozzá, csak némi érési időszak amíg sok-sok ember rákattan.
-
Filmek
A jelen győztesről nem tudok érdemben nyilatkozni, mer még nem láttam. De amúgy sem az Oscar díjazottak villanyoznak fel. Lehet valami értékes az akadémiai tagoknak és lehet ami nem...de ugyanakkor sokszor a véleményük nem egyezik a mozilátogató közönséggel. Sőt mi több, sokszor néhány díj a fenékkörbenyalás felé közelít. Sokszor a közönség szerint iszonyú gyengének tartott filmeket díjaznak, de valami oknál fogva nekik megéri jutalmazni Oscarral. Nem hiába határolódnak el neves rendezők a gálától. Szóval én nem tartom sokra a gálát, inkább a személyes tapasztalatomnak adok Annyi biztos, hogy a vizuális effektekért és a hangvágásért jatalmazottban nagyot csalódtam. A Transformersre tettem volna a voksom, és ha jövőre nem a Cloverfield kapja akkor megint tuti csalódott leszek. Node ez is ez szubjektív vélemény és latolgatás.
-
Filmek
Hát sajna éppen ez az Bomarr, hogy a réteg filmek nyernek. A nem vénnek való vidék pedig nem egy nagy blockbuster. Most majd szerintem csakis a gálának köszönhetően fog nézőket vonzani Európában. Azt meg nem is értem, hogy miért mondod azt, hogy nincs sikeres közönségfilm. Elég lenne vetni egy pillantást a bevételi listákra.
-
Filmek
Hát olyan nagy meglepetés nem volt a gálán. A másik meg az, hogy közönségsikerek megint alig akadnak a díjazottak közt. Bár ezt manapság megszokhattuk. :S
-
Filmek
Valami hasonló idiótizmussal játszik ebben a filmben is.
-
Filmek
Elmegy. Ehhez a filmhez aztán nem sok tehetség kell. Amolyan lúzer gyereket jáccot.