Valóban nagyon hatásos jelenet, és John Williams zenéjével pedig egyenesen hátborzongató. A classicban az adta a jelenet jelentőségét, hogy az eddig a képernyőn legtöbbet eltöltő gonosz (Vader) simán meghunyászkodik egy nálánál is nagyobb g*ci előtt (már bocsánat). A Prequel óta már azt is tudjuk, hogy miért. McDiarmid valóban zseniálisan hozza Palpatine-t és külön szerencse, hogy öregíteni kellett, így eljátszhatta a prequelben is az öreg sz*rkavarót (már bocsánat #2). A végén az a kacaj... szintén hátborzongató.
Csak a classicot ismerve az ember felvonja a szemöldökét és azt gondolja magában: na jó, lássuk mit tud ez a Vader fölött álló sötét alak, a prequel ismeretében viszont ez kibővül, pontosan tudjuk mit tud, és inkább arra gondolunk, hogy na jó, lássuk, hogy hogy sül el Palpatine újabb terve. Vajon Luke-ot is át tudja állítani? És hogy fogja vajon Vadert félreállítani? Eldobja ugyanúgy, mint Dookut?
Szóval ezért is szeretem a prequelt, mert kibővíti az ehhez hasonló jeleneteket.