Donát

Köszi Sky a fordítást. Elolvastam az első részt, a rajzok nagyon jók, de a párbeszédek és az egész történetvezetés... nehezen hiszem el, hogy Vader vagy akár az Uralkodó így beszélne... azért köszi mégegyszer, Sky!

De Watto Shmi esetében is úgy hivatkozott a farmerre, hogy "Lars". Ergo nem jelentéktelen a vezetéknév.

Semmi gond, észre sem vettem. Jobbra tőlem ő Attila, de ő nem fórumozott.

Nem, dehogy. A Telekom egy már megköttetett szerződést akar módosítani. Ezt csak úgy teheti meg, ha mind a két fél beleegyezik, vagy legalábbis 15 napon belül nem emel kifogást. Ha itt jelzed, hogy te ebbe nem mész bele, akkor marad az eredeti szerződés, az ott megkötött és beleírt feltételek (tarifa, stb.) nem változhatnak.

Abszolút nem.

Nemrég megtaláltam egy régebbi novellámat, gondoltam, megmutatom. A címe Jégverem. 1981 decemberét írtunk. Odakint a kecsesen aláhulló vakítóan fehér apró hópelyhek megtapadtak a sóval leszórt koszos járda hideg burkolatán, papírvékony hóréteget varázsolva az utakra. A munkából hazafelé tartó járókelők lába alatt meg-megreccsentek, roppantak a lazán összetartó hópihék, ahogy a gyalogosok meleg, bélelt, téli bakancsaik újra és újra rajtuk tapostak. Nyelvem hozzátapadt a hideg ablakhoz, ahogy elmélázva figyeltem a csendes hóesésben a felnőttek sárkányhoz, pálmafához és füstoszlophoz hasonlító leheletét, miközben fejüket makacsul felszegve szaporázták lépteiket a zimankós koraestében. Még alig ütötte el a toronyóra az öt órát, odakint mégis lassan-lassan besötétedett már, így erősen meresztenem kellett a szemem, ha pontosan ki akartam venni a lent sapkába és sálba bugyolált arcok jellegzetes vonásait. Egyelőre azonban az, akit vártam, nem akart felbukkanni. A hópihék megtapadtak az ablakunkon, miközben a szapora légzésem lassan teljesen bepárásította az üveg felületét. Kezemmel gyorsan letöröltem a párafoltot, és továbbfigyeltem a járókelőket. A sötétség percről percre ereszkedett a városra, s Debrecen lassan teljes feketeségbe burkolózott. Az utcalámpák, melyeknek a közvilágításról kellett volna gondoskodniuk, még sötéten ásítottak odakint, s semmi jel nem utalt arra, hogy hamarosan magukhoz térnének nappali révületükből. A tekintetemmel kitartóan figyeltem az ablak előtt elsuhanó zöld kabátos biciklist, akit a szomszéd kutyája mindig előszeretettel ugatott meg. Rókus úr elmondta egyszer nekem, hogy Füsti azért nem kedveli a férfit, mert mindig szalonna szaga van. Rókus úr szerint a biciklis a közeli húsgyárban dolgozik, és a ruhája átveszi a szagát. A bicikli közben elhaladt a szomszéd ajtaja előtt, s annak rendje-módja szerint Füsti ugatása rögtön meg is törte a koraeste csendjét. - Engedj oda engem is! Éles, szúró fájdalmat éreztem a jobb alsó bordáim környékén, s könnyes szemmel keresni kezdtem a fájdalom forrását. Levi volt az, a kisebbik Horgonyi, a mindössze nyolc éves öcsém. Dühösen felemeltem a kezem, mire ő dacosan a szemeim közé nézett. Elképzeltem, mennyire lehet félelmetes egy tizenhat éves, vékony, beesett arcú lány, amint felemeli a kezét. Nem tetszett, amit láttam, úgyhogy leengedtem a kezem. - Nyughass már! – morogtam, és meghúztam a fülét. Levi akaratosan odatüremkedett mellém, a magasított lócára, és pipiskedve megpróbált kinézni az ablakon. Feje búbja épphogy elérte az ablakpárkányt. Levi nyújtózkodott, miközben odakint Füsti még jobban rákezdett a csaholásra. Ahogy néztem testvérem sikertelen kísérletét az ablakon túli világ megpillantására, megsajnáltam. Mögé léptem, és lassan felemelve rátettem a térdét az ablakpárkányra. Levi ujjongott. - Még egyszer! – kiáltotta tapsolva, de megráztam a fejem. Levi szeme villámgyorsan visszaváltott az előző, dacos tekintetre, aztán azonban lassan elfelejtette a sértődés okát, ahogy kitátott szájjal bámulni kezdte a kinti világot. – Az ott anya? – kérdezte, rámutatva egy magas, sapkát viselő bajszos férfira. Elnevettem magam. - Nem, Levi, az ott egy férfi – válaszoltam mosolyogva. - Akkor apa! – kiáltott fel meggyőződéssel a hangjában, mintha mondandója olyan triviális lenne, minthogy egyszer egy az egy. Elkomorultam. - Hisz mondtuk már: apa elutazott – válaszoltam gyorsan, mire Levi lesütötte a szemét. - És soká jön még vissza? – kérdezte halkan, majd reménykedve rám nézett. - Nem tudom – ez igaz volt. Levi szerencsére gyorsan elfelejtette a témát, és visszatért az ablakon túli világ vizsgálatához. Homlokát a hideg üveghez szorítva, csücsörítve nézegette az apró hópelyheket, amik az ablakunkra tapadtak. Játékosan meg-megpöckölte őket, mintha arra számítana, hogy az üvegen túli pihéket újabb zuhanásra kényszerítheti. Én továbbra is a járókelőket figyeltem. Anya késett, én pedig tudtam, hogy hamarosan Levi éhes lesz, akkor pedig a békés délután gyorsan pokollá változik. Igyekeztem erre nem gondolni. Közben Rókus úr kijött, s a járdáról elkezdte sepregetni a havat. Szürke svájci sapkáját és barna kabátját lassan beterítette a hó, ahogy seprűvel a kezében fel-alá járt a házak előtt. Füsti lecsillapodott, s ezt megérezve Kormi, Rókus úr kedvenc fekete macskája előbújt a házak árnyékából, s átment szomszédolni az utca túlsó oldalára. - Cica! – kiáltott fel Levi, és tapsolva ujjongott. – Megsimogathatom? – Levi odavolt mindennemű állatért, legyen az földigiliszta, kutya, légy vagy épp egy macska. - Majd ha anya megengedi – tértem ki a válasz alól, elérve, hogy Levi ismét a járókelőkkel foglalkozzon. - Az anya? – kérdezte újfent, ezúttal egy ősz hajú öregasszonyra mutatva. Lenke néni, aki alattunk lakott eggyel, hosszas gyaloglás után hazaért a nyugdíjas klubból, s a hideg hópihéket lerázva hosszú, borús-szürke hajáról, kulcsa után kutatott a táskájában. - Nem, Levi. Ő Lenke néni, hisz ismered – csóváltam meg a fejem. - Lenke néni? – kérdezett vissza az öcsém, azokkal a tágra nyílt, rácsodálkozó szemekkel, amire talán csak egy kisgyerek képes. - Lenke néni. Akitől a csokit kaptad múlt vasárnap. Akinek az asztala alatt a katonákkal játszottál. Emlékszel? - Igggen – helyeselt Levi, de arcáról már réges-rég eltűnt a kíváncsiság, s visszafordult az ablak felé. – Kérek csokit – mondta aztán, még mindig kifelé nézve. - Nincs csoki itthon, Levi – válaszoltam, gondolatban keresztbe téve ujjaim, hogy az öcsém térjen vissza a kinti világ csodálatához. Nem így történt. - De én csokit akarok! – kiáltott fel, és elkezdte ütögetni a kezét az ablaküvegen. Általában így kezdődtek a hiszti rohamok. - Én pedig mondtam, hogy nincs – mondtam higgadtan, igyekezvén megőrizni a nyugalmam. – Ha anya hazajön, hoz majd Neked csokit is – füllentettem. Ismét kinéztem az ablakon. A kinti lámpafények életre keltek, sárgás sziluettel ajándékozva meg a hazafelé tartó dolgozókat. Hálát adtam volna az égnek, ha bármelyikükben felismerem anyát, aki ilyen későn sosem ért még haza. - Mikor jön? – nyaggatott tovább türelmét vesztve Levi, miközben lábát ritmusra behajlítva ütögette az ablakot. - Ezt hagyd abba! – szóltam rá, de ő persze fütyült rám. - Anyát akarom! - Levi! - Csokit akarok! - Nézd csak! – kaptam az alkalmon, s kimutattam az ablakon túlra. – Látod, kik jönnek ott? - Anya? – kérdezett vissza kapásból Levi, de megráztam a fejem. - Nem, Levi. Azt a két bácsit nézd ott! - Akiknek ugyanolyan a ruhájuk? – kérdezte érdeklődve, és ismét hozzányomta a fejét az ablaküveghez. – Tűzoltó bácsik? - Nem! – válaszoltam, rákacsintva Levire. Biztos voltam benne, hogy érdekelni fogja a válasz. – Rendőr bácsik! - Rendőr bácsik? – álmélkodott az öcsém, ahogy a kint járőröző, két egyenruhás férfit figyelte. A rendőrök fején díszes kalap volt, lábukhoz erősítve pedig… – Az egy puska? – kérdezte izgatottan Levi. - Pisztoly – mondtam gyorsan, miközben ő tisztelettel vegyes áhítattal nézte a rendőröket. – Azokkal lövik le a bűnözőket. - A bűnőzöket? Mint apa? – Leviből ismét a gyermeki ártatlanság beszélt. Nem láttam magamat az ablaküvegben, de biztos voltam benne, hogy elkerekedett a szemem. - Dehogy is! – válaszoltam gyorsan. – Apa nem bűnöző! - Anya mindig azt mondja rá, hogy tolvaj – ellenkezett Levi. – Lopni bűn, nem? - Apa nem bűnöző. Vita lezárva – mondtam dacosan. A rendőrök időközben letértek a járdáról, és meglepődve láttam, ahogy a hideg éjszakában egyenesen a mi lakóházunk előtt gyújtanak rá egy cigarettára. - Nézd csak, Levi! – kaptam az alkalmon. – A rendőr bácsik pont idejönnek, ehhez a házhoz. - Mert itt vannak a bűnözők? – kérdezte izgatottan. – Elővegyem én is a pisztolyaim? Segíthetek nekik! – kiáltott fel, s gyorsan leugrott az ablakpárkányról, majd lépteit szaporázva átrohant a szomszéd szobába. Én továbbra is a rendőröket figyeltem, akik komor beszélgetést folytattak a társasház kapuja előtt. A leheletük oszlopszerű csíkot húzva maga után gomolygott felfelé, találó szimbiózist alkotva a cigaretta füstjével. Levi közben visszatért játékfegyvereivel felszerelkezve, s parancsra várt. A rendőrök elnyomták a cigarettát, s beléptek az ajtón. Morfondírozva figyeltem tovább a járókelőket az esti lámpafényben, Levi pedig képzelt ellenségeire nyitott tüzet a szoba közepén. Odakint a hideg és a sötétség egyre néptelenebbé tette az utcát, s a rendőrök hűlt helyén is csupán a gomolygó füst maradt a bejárati ajtó előtt. Anya még sosem késett ennyi. Az ajtócsengő berregésére összerezzentem, Levi pedig harci kiáltást hallatva megrohamozta a folyosót. A rendőrökről, fegyverekről, képzelt ellenségekről elfeledkezve ordította: „Anyaaaaaaa”, s futó lépéseitől úgy dübögött a parketta, mintha le akarna szakadni. - Anya sosem csenget – kiáltottam utána, majd a kulcsomat kezdtem kutatni. Pár másodperces pánikszerű keresgélés után megláttam az asztalon, s felkapva elindultam Levi után. Ő már a folyosón tajtékzott, kaparta az ajtót, és közben emberinek aligha nevezhető hörgéseket produkált. – Levi! – szóltam rá. – Engedj oda, hadd nézzem meg, ki az! – Levi nem akart engedelmeskedni, így erősen megmarkoltam a vállát, és magam mögé húztam. - Ki az? – kérdeztem, az ajtóhoz tapasztva fülemet. - Rendőrség, nyissa ki, kérem – válaszolták a túloldalról. Egy másodpercre megdermedtünk mindketten Levivel, egymásra néztünk, s ő fülét-farkát behúzva elbújt a hátam mögött. Remegő kézzel nagy nehezen belehelyeztem a kulcsot a zárba, s elfordítottam a reteszt. A kitáruló ajtó mögött ugyanaz a két rendőr állt, akiket már az ablakból kiszúrtam Levinek. A rémülettől elkerekedett szemmel bámultam rájuk, s agyam teljesen leblokkolva próbálta feldolgozni az eseményeket. - Egyedül vagytok? – kérdezte az egyik rendőr, s közben szétnézett a hátam mögött. - I-igen – dadogtam válaszképpen. - Menjünk beljebb – biccentett társának a másik járőr, s elindultunk a folyosón így négyen: Levi, a rendőrök, és Én. A hangos robajjal becsapódó ajtó görcsbe rántotta a gyomrom. *** - Cudar egy világ ez, én mondom – jegyezte meg Kocsis hadnagy, s közben morgolódva beleszívott a cigarettájába. – Nincs ez rendjén, Henrik. - Hiába károgsz, akkor is te következel – válaszolta a másik. – Múlt héten én voltam a soros, mondjuk az is piszok egy dolog volt. Szegény tisztelendő atyám, Isten nyugosztalja… - Az semmi volt ehhez képest – csóválta a fejét Kocsis. – Két árva gyermek a mai világban… nehéz sors. - Akkor is te jössz – erősködött Henrik. – Ezt most nem úszod meg. - Fényes nappal meggyilkolni egy jóra való nőt… nincs igazság, no. Henrik elnyomta a cigarettát. - Egye fene, mondjuk el nekik együtt. De most már induljunk fölfelé, azt’ kezdjünk neki, mert nem jó az ilyen dolgokat sokáig húzni… - Cudar egy világ ez, én mondom – jegyezte meg ismét Kocsis hadnagy, s közben morgolódva eltaposta a cigarettáját.

Mint azt gondolom sokan tudjátok, július 1-jével árat emel a Telekom, ami az előfizetéses tarifákra és dominós percdíjakra egyaránt vonatkozik. Az áremelést azonban nem kötelező elfogadni, annak elutasítására 15 napja van mindenkinek. Sokáig kutakodtam, hogy neten is lehet-e ezt elutasítani, és szerencsére találtam egy felületet, ahol igen: http://www.telekom.hu/mobil/tajekoztatok/aszf_valtozas Remélem másnak is olyan hasznos lesz, mint amilyen nekem volt.

De hát hogy lehetne az? Hallott egy-két pletykát, hogy mostanában Vader nem öli meg a tiszteket? Az EpIV-ben sem láttunk őt Birodalmit ölni, az EpV-ben ez mégsem akadályozta meg abban, hogy jó néhányat hidegre tegyen. Nekem inkább kicsit az jön le ebből, hogy Jerjerod közvetlenül az Uralkodónak felel, és tudja, hogyha Vader megölné őt, akkor a kiesése miatt pláne nem teljesülhetne az Uralkodó által várt ütemterv. Ezért olyan laza, mikor Vaderrel beszél, és ezért csokizik be, mikor szóba kerül a Császár látogatása.

Ez evidens a nézőknek, de aligha lehet az Jerjerod számára.

Aha! Hát ezt nem tudtam, mindenesetre sajnálom, hogy nem került bele. Dzséjt! Alább, mintha csak valószínűsítetted volna, hogy ismerik Tarkint Lothalon, erre írtam, hogy biztos, hogy ismerik, hiszen van róla "városrész" is elnevezve.

Remek kezdés. Mindig is tetszett, ahogy Jerjerod összecsokizza magát az Uralkodótól. Mindig megfordult a fejemben, hogy ugyan mit hallhatott a Császártól, ha Vaderrel lazán dacol, miközben az Uralkodónak az említésétől is kirázza a hideg. Úgy értem... Vadernél nehezebb félelmetesebb jelenséget elképzelni, aki ráadásul elégedetlenségében nem rest tiszteket ölni, Jerjerod mégis ellentmond neki. Mitől lehet az Uralkodó annyival félelmetesebb, hogy az említésére a tempó megkétszerezését dobja be egyből? Másrészről... ha számba kéne venni a filmeket, Vader egyértelműen a Birodalom...-ban a legvészjóslóbb és legfélelmetesebb. Tudom, hogy a sisakja és a páncélja részről-részre eltér, bár sosem voltam olyan jó megfigyelő, hogy ezt kiszúrjam. Mindenesetre a Jedi első jelenetében is az érződik számomra, hogy Vader kevésbé félelmetes, mint volt, amit alátámaszt a megjelenésén túl a szövege is. Úgy érzem, ezt az epizódot egyértelműen az Uralkodóra akarták kihegyezni, érthető okokból kifolyólag.

Hatalmas lenne!

Nagyon tetszett az epizód! Igyekeztem várni a megnézésével, hogy kevesebb idő maradjon a folytatásig. Vader valóban uralta a képsorokat, ahogy azt korábban többen is írták, és a trailerrel ellentétben itt nem volt egy percig sem kérdéses a számomra, hogy JEJ adja a hangját. Most az az érzésem, hogy Vadert megint hátrébb hozzák az események fősodrásából, és ismét az Inkvizítorokkal fogunk inkább találkozni. Arra a kérdésre, hogy Ahsoka miért hazudott, szerintem az a válasz, hogy még ő maga sem biztos a dolgában, és utána akar járni. Nem hiszem, hogy emiatt negatív megkülönböztetés érné a lázadáson belül. Kb. mintha Padmét ítélnék el a lázadók, csak mert Anakin felesége volt (persze hipotetikus, hiszen Padmé meghalt hamarabb). Az alábbi vitához: az EpVII topikban nemrég magam is azt írtam, hogy Vader páncélja ikonikus és nem lehet csak úgy összetéveszteni mással. Viszont a mostani rész számomra azt sugallta, hogy az átlagemberek egyáltalán nem ismerik. Úgyhogy én is inkább azok pártján állok, akik azt mondják, hogy az átlagemberek java nem igazán ismeri Vadert. Egyszerűen a közvetítőeszközök (a Rebels legénysége) épp ezt mutatja be ebben a részben. Ha erre rá akarnak cáfolni, akkor elvárom, hogy mutassák majd be a későbbi részekben. Amit nem igazán értettem, az egyrészt Sabine tökéletes páncélja (kilóg az SW univerzumból, de túléljük), másrészt, hogy miért nem mutatták meg az Uralkodót? Nem sikerült jól leanimálni? Megérteném ezt a dramaturgiai titkolózást, ha most látnánk először valaha, de hát láttuk az EpIII-ban és az EpV-ben is, szóval nyugodtan megmutathatták volna... Dzséjt, Tarkinnal kapcsolatban: csak ismerték Lothalon, ha már van egy "Tarkinváros".

Ez tetszik. Eszembe jutott a mondás, mely szerint a sarokba szorított ellenfél a legveszélyesebb.

Szépen kifejtetted, de az első bekezdéssel vitatkoznék: nem veszélyesebbek csak azért, mert a lázadókra mind fújnak. A Birodalmi katonák és moffok eddig is fújtak a lázadókra, sőt, egy egységes, felülről irányított stratégia részét képezték. Tarkin vagy az Uralkodó, vagy valaki felülről megtervezte, hogy a lázadókra hogyan csapjanak le és hogyan csoportosítsák az erőforrásokat. Egy egységes Birodalom esetében összehangolt csapatmozgások és stratégia van, míg egy szétdarabolt, ezer szilánkként küzdő birodalmi szövetségek esetében nem feltétlenül olyan hatékony a stratégia és az erőforrások elosztása, mert nincs meg felülről az az összefogó erő és tudás, ami a szükséges információk birtokában van. Persze, akár 2-3-x rendszer összefoghat a lázadók ellen, de ha mind összefogna, akkor is maximum ott tartanánk, ahol korábban a Birodalom tartott, hiszen akkor egységes volt, és voltak olyan pozícióban lévő tisztek, akik galaktikus méretben képesek voltak mind képességben mind felhatalmazásban összehangolni a stratégiát a lázadók ellen. Ami miatt valóban más a helyzet ehhez képest, az szerintem a második bekezdésed. Valóban nehezebb lesz a lázadóknak rejtőzködni, de vajon akarnak-e rejtőzködni? Szerintem a HCS II legyőzése és az endori siker után sok rendszer azt várja tőlük, hogy alakítsanak ki egy saját kvadránst/térséget, ahol békében élhetnek azok, akik nem akarnak a Birodalomban élni és nem akarnak semlegesek sem lenni. Egyetértek abban, hogy az elmúlt években felsültek a nagy galaktikus államformák, de biztos vagyok benne, hogy vannak olyan rendszerek, akik a lázadók "védelme alá" akarnak kerülni, és egy demokratikus rendszerben szeretnének lenni. Éppen ezért azt gondolom, hogy a lázadók Endor után teljesen más szerepet töltenek be a galaxis életében, mint az Endor előtt. Többé már ők nem a szedett-vedett "zsivány" lázadók, hanem egy hosszabb távon is kézzel fogható, valóságos alternatíva az emberek számára a Birodalommal szemben. Nem vitatom, hogy katonai erejük elmarad a Birodalomhoz képest, de pont az EpVI végi képsorok azt sugallják nekem, hogy számos rendszer ajánlotta fel ezután a haderejét a szövetségnek. Mert ha a helyi birodalmi erőket a saját vezetőjük döntéséből / a nép akaratából sikerült egyik-másik bolygónak a saját irányítása alá vonni, akkor máris jobb a helyzet. Szóval szerintem a lázadók Endor után már nem bujkáltak, hanem létrehoztak egy "lázadó övezetet", vagy nevezzük, ahogy akarjuk, és abban részt vettek azok a rendszerek, amelyeknek elege volt a Birodalomból, de semlegesként nem tudták volna megvédeni magukat. És ha ez így van, akkor az a tény, hogy nem tudtak már olyan jól bujkálni, nem sokat jelent. Épp ezért nem gondolom, hogy az ezernyi sejtből álló birodalom veszélyesebb lenne rájuk nézve, mint a nagy egész, ami összehangolt stratégiával nagyobb eséllyel tudná őket porrá zúzni.

Sok sikert az átúszáshoz!

Dehogynem, pont azt fogja bemutatni a film.

Ha tényleg így képzelik el az EpVI utáni érát (nem nagy újdonság, anno az EU is ebbe az irányba ment el), akkor már értem, miért ugrottunk 30 évet az EpVII-ig.

Most nem ezért, vagy azért, de ha sz*r lett a film és nem hozza a várt számokatk, akkor ne csodálkozzunk, ha elmeszeli a stúdió. Tessék összehozni egy normális Terminátor folytatást, és meg fogja kapni a folytatást. Tényleg ennyire nehéz lenne egy jó filmet összerakni, mikor megvan rá az anyagi forrás, a megfelelő univerzum és a színész "anyag" is?

Megnéztem a JW-t ma este. Elképesztően vagány volt, nagyon tetszett!

Uhh, remekül néz ki, Dzséjt! Nemrég olvastam "A Marsi"-t, és tökre annak a könyvnek az általam elképzelt látványvilágát idézte fel. Kíváncsi vagyok a fejleményekre!

Ehh.

Viszont ahhoz képest az egyszeri néző egész jó véleménnyel van róla, nem?

Elég riasztó az arány, megnéztem most gyorsan a Jurassic world statisztikáját, az 71%-on áll a kritikusoknál...

Tök jó ötlet, én is itt vagyok! Remélem, közben az EpV is végigér, mire elérünk az új filmhez. Na, de visszakanyarodva ehhez, nekem a Jedi visszatér mindig az Endor hangulatával volt egyenlő, valahogy mindig is magába szippantott az erdő zöldes látványvilága, amihez jól passzol Luke kardja is. Na de, konkrétan a nyitójelenethez visszatérve, a HCS II valóban kicsit elcsépelt megoldásnak hathat elsőre, ugyanakkor van benne ráció, hiszen elég sokáig dolgozott rajta Palpatine, és ahhoz képest gyorsan megsemmisült az első, szóval logikus, hogy csak azért is szerette volna újra megépíttetni, hiszen mi más degradálná le a lázadást, ha nem az, hogy amit elértek kínkeserves vérrel és verejtékkel, az semmit sem ért, hiszen épült helyette egy újabb és nagyobb Halálcsillag.