Donát összes hozzászólása
- Sport
- Filmek
-
Anakin és Padmé szerelme
Elsődlegesen igen, ezt nem is vitatom. De fontos neki Anakin is, amihez egy fontos lépés lehet Padmé. Ezért próbál szerintem Palpatine win-win szituációt kialakítani, hogyha életben marad Padmé, akkor is nyerjen rajta valamit, ha pedig meghal, akkor is. Egyébként azt gondolom, hogy ha Palpatine nagyon halottnak akarta volna látni Padmét, akkor elérhette volna, miközben Anakin a peremvidéken kóricált. A lényeg azonban nemcsak az volt, hogy meghal-e Padmé, hanem, hogy megfelelő időzítéssel haljon meg. Nem érzem azt, hogy Padmé komoly akadályt képzett volna a szenátusban, nyilván nem örült Palpatine a jelenlétének, de jelentős eredményt (az EpI utánra gondolok!) nem igazán ért el. A lényeg az volt, hogy ha Anakin átáll, utána valahogy ki kell venni a képből.
- Sport
-
Anakin/Vader
Tökéletes összefoglaló, és teljesen egyetértek.
-
Anakin és Padmé szerelme
Szerintem egy dolgot nem vesztek figyelembe: Anakin már Padménak és Obi-wannak is kikotyogta az EpII-ben, hogy: a) Rengeteget gondolt Padméra az eltelt 10 év során, (kvázi: már egy jó ideje bele van zúgva) b) Sokkal szívesebben álmodna Padméról a rémálmok helyett Na most, ha ezt még Obi-wannak és az érintettnek is bevallja, egyértelmű, hogy erről Palpatine is tud. Szerintem több terv fut párhuzamosan Palpatine fejében. 1.) Padmé meghal. Mivel elég jelentős politikai elem, béke párti, és megvesztegethetetlen, ráadásul már ki is babrált egyszer Palpatine-nal, ezt a Sith aligha bánná. 2.) Padmé nem hal meg. Ez elég komoly probléma, kivéve, ha tud belőle előnyt kovácsolni. Ami Anakin révén viszonylag könnyedén elérhető. Ha a lány is táplál érzéseket a fiú felé, akkor Anakin komolyan bűnbe eshet, ami távolabb sodorhatja a Jediktől. Mondanom sem kell, hogy Palpatine-nak ez mennyire kapóra jön az adott helyzetben. Ha Padmé ezek után meghal, csak tovább mélyíti Anakin lelki válságát (ezt írtátok is), amíg él, addig viszont Anakinnek titkolnia kell a kapcsolatot a Jedik elől, ami megint csak jó Palpatine-nak. Nagy manipulátor az öreg.
- Anakin/Vader
-
Anakin/Vader
Persze, hiszen racionalizál. Neki már késő, ő maga mondja, ezért próbálja meg rávenni Luke-ot, hogy álljon át. Az ő szemszögéből csak így lehetnek "együtt".
-
Anakin/Vader
Hát elég sokszor célzott rá Sidious, hogy csak a sötét oldal révén mentheti meg Anakin Padmét a biztos haláltól. Ehhez képest... Egyébként meg itt most nem az EpIII végi helyzetről van szó, hanem az EpVI környéki állapotról. Vader alighanem nagyot csalódott a Sötét oldalban, eddigre már mindenképp.
-
Egyéb fontos
Sok boldog születésnapot!
-
Anakin/Vader
Vader a halhatatlanság titkát és Padmé életének megmentését remélte a sötét oldaltól. Ehelyett egy félnyomorék lett belőle, és Padmé meghalt. Nekem senki sem tudja beadni, hogy nem csalódott Sidiousban és a mézesmadzagában.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Meglehetősen faramucinak tartanám, ha - annak ellenére, hogy angolul készültek el a részek - csak németül lennének elérhetők. Szerintem ilyen nem lesz.
-
Anakin/Vader
Hú, szerintem ez nagyon félreértelmezése a Sagának. 1.) Vader abszolút csalódott eddigre az Uralkodóban. Már akkor csalódott, mikor az EpIII végén felkiált, hogy "NOOOOOOOOOO!". Az Uralkodó Padmé megmentését ígérte, még szép, hogy csalódott a halálát követően Vader az egész sötét oldalas maszlagban. Az ok, hogy Palpatine mellett maradt, az nem más, mint az útfüggőség. Most már csak ő maradt neki - egészen Luke-ig. De ez nem jelenti azt, hogy szerette, vagy tisztelte volna. Belül biztosan nagyon dühös volt Palpatine-ra, és mindamellett csalódott. 2.) Vader számára a 2. hely vonzó / visszatartó erő? Ne vicceljünk már, hát már újszülött Sithként Palpatine elárulását tervezgette, és egyébként is, a Kiválasztottról beszélgetünk, aki még Jediként is beismerte, hogy többet akar és hatalomra vágyik. 3.) Egyszerűen arról van szó, hogy Vader nem tud dönteni. De ne gondoljátok, hogy Sidious és Luke között, mert ez bonyolultabb. Egyfelől nyilván volt egy kötődés a mestere irányába, hiszen mégis csak egymás mellett ragadtak évtizedekig, de emellett volt benne egy akarat arra nézve is, hogy Luke átálljon, és ketten uralják a galaxist. Végül, de nem utolsó sorban, Vader egyre inkább rájön, hogy nem akarja azt a sorsot a fiának, amit maga is átélt. Ezért a hezitálás. Szeretné, ha Luke átállna és lemészárolná a Császárt, de azt is szeretné, ha Jediként viselkedne. Miközben magáról már úgy tartja, hogy késő az egyetlen ember ellen fordulni, aki a régi időkből neki megmaradt. Úgy gondolja, hogy számára már nincs visszaút, ezért fókuszál inkább a fiára, semmint Palpatine-ra.
-
Darth Sidious
Azért Anakin Vaderként nem teljesen Anakin. Ez ellen a tézis ellen szól, hogy képes volt Padmét is bántani, illetve hogy már Padménak is felajánlotta, hogy ő elárulja az Uralkodót és ketten együtt uralkodhatnak. Szerintem ezt teljesen komolyan gondolta Vader akkor is, és szerettek ide, szerettek oda, képes lett volna átgázolni pl. Padmén is, és bábként kezelni a hatalomért. Hasonlót "bevállalt" volna szerintem Luke-ért is. Hogy miért védte meg akkor Sidioust az első csapásra? Egyértelmű, szerintem. Vader pontosan tudta, hogy Sidious nem bízik sohasem annyira másban, hogy ne legyen 'B' terve. Az a Sidious, akit megismertünk, nem ül ott nyugodtan, ha csak nincs valami terve arra az eshetőségre is, ha Vader nem tesz semmit. Ha Vader ott áll, és nem tesz semmit, akkor egyből lebukik az uralkodó előtt, és szerintem ő is és Luke is egy jó adag villámot kaptak volna a pofájukba - már bocsánat a kifejezésért. Vader szerintem ebben a helyzetben úgy látja, hogy nem ez a legjobb pillanat valódi szándékainak felfedésére.
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Majd ha hivatalosan megerősítik ezt a blődséget, akkor el kezdek félni. Addig nem.
-
Anakin/Vader
Vadernek vannak kötelezettségei a mesterével és a fiával szemben is. Hogy melyik az erősebb, arra csak a végén jön rá.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Ez az!!! Végre valami hír!
- Sport
-
A Rebels animációs sorozat
Ez egy jó nagy marhaság szerintem, tekintve, hogy az EpIII-ban Palpatine leszögezi Vadernek, hogy ha csak egy Jedi is életben marad, végeláthatatlan polgárháború várhat rájuk. Ezek után nekem egyetlen EU se akarja bemagyarázni, hogy nem érdekelte a Jedik végleges kiirtása...
- Sport
- Vélemények és javaslatok
-
EPVII spoileres topic
Miért, már látom is magam előtt: egy huszonéves kevert rasszú, vagy fekete nő előbb ellátogat Satine sírjához, majd kétségbeesetten keresi Obi-wanét...
-
Premier Videó
Mármint a feliratok közül maradt le.
-
A Rebels animációs sorozat
Én azt gondolom, hogy ezzel a névvel inkább Jedi vadász lesz, vagy nevezzük úgy: Erő-érzékeny vadász. Mert lehet, hogy a Jedi vadászatot Vader vezeti, de az Uralkodó tudja, hogy vannak még kint Jedik, ezért a potenciális, erőérzékenynek született galaxislakókra is gondolnia kell. Ha a Jedik találják meg, talán kinevelnek utánpótlást, és azt a Császár aligha engedheti. Az Inkvizítor, nevéből fakadóan, szerintem elsősorban a Jedikre és az Erőérzékenyekre vadászik. Utóbbiakat pedig nem is feltétlenül kell megölnie... arról nem is beszélve, hogy talán ő maga is ilyen fajta, amiből számos konfliktus is adódhatna a sorozatban.
-
Premier Videó
Llew lemaradt! Úristen mennyire rég volt.