Hozzászólás ideje: 2 órával korábban2 órája 2 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:Én nem látok abban hibát ha elmondod a bölcsességed a padawannak. Qui-gon és Obi-Wan is így neveltek. Torbin pedig fényesen megbukott ezen az önmaga rájövős metóduson. Ő volt az aki a boszorkákhoz indult, ő volt az aki kardot rántott (persze Korillt se kellett félteni, aki csak erre várt), mondhatni ő volt az egyik katalizátora az eseményeknek. Persze ez nem menti fel Solt, de Brendokon nem ő volt a fő hunyó.Az nem bölcsesség, ha a szádba rágják a tanokat. Sol ezt csinálta. Hát az első részben beidézi egy tanítás első felét, ezzel szó szerint Jecki szájába adva a megoldást, aki felmondja a tanítás másik felét. Foglalkozik azzal, hogy Jecki érti ezt? Nem. Idézett a tankönyvből, ötöts, leülhet. Segített neki rávezetni a megoldásra? Nem, mert a kezébe adta a megoldást. Felszínesen nézve persze bölcsességnek tűneht, de pont ez a baj, hogy ez csak annak tűnik, de baromira nem az.Torbin meg egyáltalán nem bukott meg az önmaga rájövős metóduson, mert Sol esélyt sem adott neki a bukásra sem. Egyből elmondta neki, miért vannak ott és arról mit kell gondolnia. Torbin kifejezi vágyát, hogy valami fontosat szeretne csinálni, erre Sol felmondta neki, hogy konvergenciát keresünk, ami nagy és nemes és fontos feladat a Jedi számára. Máris ki lett elégítve a kis pöcs vágya. És ez a baj, mert ugye a Jedi feladata nem a nagyság, a kaland hajkurászása a cél. Indara azon fáradozott, hogy megértesse Torbinnal, egy jelentéktelennek tűnő feladat is lehet fontos. Erre Sol közölte, hogy kölyök, ez minden Jedi számára a legfontosabb.Aztán meg nyomatta a sódert arról, milyen fontos Osha, ő lehet a kulcs, bllablabla... Úgyhogy, miután Sol gondosan az agyába véste, mit gondoljon, amint meglátta a konvergencia jelét, az Aniseya miatt felerősített félelemtől, meg az alapból benne lévő "jelentősség hajkurászástól" elrohant. Torbin Solnak hála tette, amit tett. Indara sem véletlen b*szta lesz Solt finoman, amint beleavatkozott az ő tanítványa okításába, ami még bunkóság is. Indara épp leckét akart adni, erre Sol az egészet szabotálta azzal, hogy elmondta Torbinnak, mily jelentős dolgot keresnek, kielégítve Torbin "jelentősség hajkurászási" vágyát.Torbin hibázott, sokat és súlyosat, de ő akkor is csak egy padawan. Még éretlen, tapasztalatlan. Elrohant, mint ahogy Luke is elrohant Bespinre. Csak míg Yoda próbálta a helyes irányba vezetni, Sol megmondta, merre tartson. Ja, és naná, hogy arra a Jedi lovagra hallgat az ostoba kölyke, aki kielégíti a vágyait. Nem mentegetem Torbint, de ő a befolyásolható hülyegyerek a sztoriban, akit Sol befolyásolt. Szóval továbbra is Sol a főkolompos.2 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:Qui-gon és Obi-Wan is így neveltek.Qui-Gon igen, Obi-Wan baromira nem. Épp ezt fejtegettem fent, ezért volt ő rossz tanára Anakinnak.
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.