Yoda József
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
Yoda József összes hozzászólása
-
Egyéb fontos
Ezt az álláspontot teljesen meg lehet érteni, és alapvetően én is azt gondolom, hogy ez lenne a helyes. De a korlátlanság mellett is van érv. Pl. előállhat a jövőben olyan helyzet, akár a járvány miatt (képviselők betegszenek meg), akár más okból, de nem tud határozatképesen ülésezni a Parlament, és akkor meg senki nincs, aki meghosszabbítsa a veszélyhelyzetet, amikor szükséges.
-
Egyéb fontos
Akkor szedd ki belőle azt, ami nem politikamentes. Szerintem a pb-s előtti rész az teljesen az. De az utána lévőt sem érzem annak. Egyedül talán az utolsó mondat az amibe beleköthet az ember. Az vélemény volt. A többi meg tény.
-
Egyéb fontos
Na, akkor tegyünk tisztába pár dolgot (politikamentesen, csak a jogi részét átbeszélve): A kormány március 11-én veszélyhelyzetet hirdetett. Ez az Alaptörvény szerint 15 napra szól, tehát március 26-án (csütörtökön) lejár. "53. cikk (1) A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében veszélyhelyzetet hirdet ki, és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be. (2) A Kormány a veszélyhelyzetben rendeletet alkothat, amellyel – sarkalatos törvényben meghatározottak szerint – egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat. (3) A Kormány (2) bekezdés szerinti rendelete tizenöt napig marad hatályban, kivéve, ha a Kormány – az Országgyűlés felhatalmazása alapján – a rendelet hatályát meghosszabbítja. (4) A Kormány rendelete a veszélyhelyzet megszűnésével hatályát veszti. " A fent írtak értelmében március 26-án minden olyan intézkedés, amit március 11. óta kormányrendelettel hoztak, hatályát veszti. Vagyis nem lesz semmi ami korlátozza a járvány elszabadulását A kormány ezért kedden meg szeretné hosszabbítani a veszélyhelyzetet korlátlan időre. Ennyi az egész. Ehhez azonban kedden a Parlament 4/5-ének a támogatása kell. A Házszabály szerint: "Kivételesen, a Házbizottság javaslatára az Országgyűlés a jelen lévő képviselők legalább négyötödének szavazatával, vita nélkül úgy határozhat, hogy valamely ügy tárgyalása, illetve döntéshozatala során a határozati házszabályi rendelkezésektől eltér. [HHSZ 65. § (1) bekezdése]" Tehát a 4/5 ahhoz kell, hogy ezt a törvényt SÜRGŐSEN, az egyébként szokásos hosszú törvényalkotási procedúra megkerülésével el lehessen fogadtatni. Ha nincs 4/5, akkor március 24-én (kedden) nem fogják tudni meghosszabbítani veszélyhelyzetet, csak egy héttel később, március 31-én (kedden). Akkor már elegendő lesz a 2/3 is. Viszont ebben az esetben ott lesz a jogi szempontból kérdéses március 26 - 31. időszak, amikor tulajdonképpen az eddigi járványterjedést akadályozni szándékozó rendeletek (így pl. az iskolabezárás is) hatályon kívülre kerülnek. És most reagálok pb írására: Mert mik azok az "extrák"? Jelenleg nyugaton is rendeleteket hoznak a vezetők a parlamentjeik nélkül. Ez történik nálunk is. És igen, jelenleg itthon is különleges jogrend van... MÉG. Csak ezt meg kell HOSSZABBÍTANI, lehetőleg minél hamarabb. Mert nem lesz különleges jogrend, ha nem szavazzák meg. Jelenleg még az van. Igen, mert MOST különleges jogrend van 15 napig. MOST "teljhatalma" van a kormánynak 15 napig. Ezért kéne meghosszabbítani, hogy az eddigiekhez hasonlóan gyorsan és hatékonyan tudjanak cselekedni.
-
Egyéb fontos
Amúgy csodálkozom, hogy akik itt kijárási tilalmat követeltek, azok mennyire ellene vannak ennek... Ha nem szavazzák ezt meg, akkor itt kijárási tilalom se lesz sose, ez ugye leesett? Meg ha már összeesküvés-elméleteket gyártunk (Orbán Palpatine-t akar játszani), akkor én is jövök eggyel: az ellenzék arra játszik, hogy a kormány ne tudjon cselekedni -> szopjuk be a vírust, omoljon össze az egészségügy -> a kormány megbukjon. Ez is simán benne van. Senki nem szent egyik oldalon se, higgyétek el. És nagyon szomorú ez, hogy a jelenlegi helyzetet minden párt a saját maga javára akarja fordítani itthon. És én itt tényleg befejeztem, de ez kikívánkozott belőlem. Ha a tovább akarunk erről diskurálni, akkor privátban menjen.
-
Egyéb fontos
Tudtommal 16 EU-s országban van különleges jogrend jelenleg... Valamiért nyugaton senkit nem zavar ez, csak itt, kishazánkban kell politikai ügyet csinálni mindenből, akkor is, amikor együttműködni kéne
-
Egyéb fontos
De a kihirdetett veszélyhelyzet csak 15 napra szól. Ezt kéne meghosszabbítani tukajdonképpen. Közben Olaszországban úgy néz ki, mintha elkezdett volna csökkenni a napi megbetegedések száma...
-
Egyéb fontos
Itt most az intézkedések gyorsaságán van a hangsúly, nem azon, hogy mit és mit nem tudnak meghozni.
-
Egyéb fontos
Egyébként nem politikai, hanem jogi szempontból mi a helyzet? A veszélyhelyzetet 15 napra lehet kihirdetni, szóval, ha most nem lesz meghosszabbítva, akkor mi lesz? Azt is mondták, hogyha most kedden nem szavazzák meg 4/5-del, akkor egy héttel később megszavazhatják 2/3-dal is, csak akkor a köztes napok "jogilag vitathatóak" lennének. Ezt nem egészen értem
-
Egyéb fontos
A legtöbb ellenzéki párt azt mondta, megszavazza (4/5 kell hozzá), ha nem korlátlan időre szól, hanem X ideig és meghosszabbítható. Amúgy nincs ebben semmi, most gyors intézkedésekre van szükség. Kínában a diktatorikus berendezkedés miatt könnyű volt ezeket meghozni. Attól meg nem kell fosni, hogy Orbán nem rendelné el a veszélyhelyzet végét. Nem érdeke, 2/3 megvan neki. Meg ha megtartaná a különleges jogosítványait, mint Palpatine, az EU meg a NATO is megfingatná. És ezzel én itt be is fejeztem a politizálást
-
Egyéb fontos
Azon már nem lepődök meg, amikor az egyszerű emberek hülyén viselkednek, de amikor egy orvos is... https://index.hu/belfold/2020/03/21/rtl_ausztriaban_sielt_elkapta_a_koronavirust_bement_dolgozni_mutott_szeged_orvos_tudomanyegyetem/
-
A The Mandalorian sorozat
Aki a legutolsó Rebels Reconban kinyitotta, mert kerek perec kimondta, hogy Thrawn és Ezra is élnek és virulnak Amúgy Ahsokával kapcsolatban én is azt a lyukat tömném be, hogy mégis mi a fenét csinált a lány a Rebels 3-4. évada alatt, valamint Lothal felszabadítása és az Endori csata között, ami fontosabb volt a Lázadásnál? Yoda is képes volt Ezrához szólni az Erőn keresztül, pedig életben volt. Ha Filonin múlik a dolog, Ahsoka még az Ep9 idején is él és élni fog
-
Egyéb fontos
Mondjuk az, hogy ilyen sokáig tart, az már gyanús. Száraz köhögés? Légzési nehézségeid vannak?
-
Galaxisfoglaló
Nekem is a zárójelenet lett volna a tippem, az tűnt a leglogikusabbnak
- Galaxisfoglaló
- Galaxisfoglaló
- Galaxisfoglaló
- Galaxisfoglaló
-
Galaxisfoglaló
A kérdést is később láttam meg, egyszerre jelent meg a válaszoddal együtt
- Galaxisfoglaló
- Galaxisfoglaló
-
Galaxisfoglaló
Igen, írtam azt is a szerkesztés után, de a kérdés alapján gondoltam, hogy Bence a készítésire gondolt.
-
Galaxisfoglaló
Hát ugyanaz mint az első a SAGA-ban... Hát most már bemondtam, na mindegy Amúgy elsőként én említettem a Párhuzamokban, nem @Dzséjt De amúgy a kérdésben meg kellett volna említeni, hogy készítési sorrendben
-
Galaxisfoglaló
Az az Outer Rim. Ahol a zászlótok van.
-
Galaxisfoglaló
Én csak megismételtem amit már kiválasztottak
-
Galaxisfoglaló
Akkor szakadár: Inner Rim, Köztársaság: Unknown Regions. Jöhet a kérdés 2 játékosnak (én is Iqvi már válaszoltunk, most más jöjjön)