Darth Cupsy összes hozzászólása
-
Könyvek
Esély mindig mindenre van Ez nagyon sok mindentől függ, Disney üzletpolitika, szerződések, hazai forgalmazó, egyébként azt eltudom képzelni, hogy ha az új könyvek továbbra is ilyen mennyiségben érkeznek akkor a hazai forgalmazónak nem lesz kapacitása, hogy egyszerre tartsa is a lépést az új könyvekkel és esetlegesen régebbieket is újra kiadjon és akkor előfordulhat ez a helyzet.
-
Egyéb fontos
Ez attól még nem legitimizálja a tetteiket. Aztán meg majd ne csodálkozzanak amikor, majd oda lesz csapva nekik, persze akkor majd megint ők lesznek a szegény ártatlanok. Hagyjuk már aki ki akar törni a szegénységből és tesz is érte az ki is tud. Ismerőseim között is van rá példa nem is egy. Csak sajnos van az a réteg aki rohadtul nem akar dolgozni, inkább eltengődik segélyen meg amit összeseftel, csak nehogy dolgozni kelljen. Szintén ezen réteg ha valamit kap nem tudja megbecsülni, nem egyfajta ugródeszkának használja, hanem inkább lezülleszti/ beleépíti a maga kis életvitelébe. Meg lehet nézni Magyarországon is hány meg hány önkormányzati meg egyéb lakás lett kiutalva romák számára, aztán amikor nem volt pénzük akkor eladogatták belőle a cuccokat, meg lelakták az egészet, eltüzelték amit lehetett bútort ajtót stb. Magam és a többi hagyományosan étkező nevében nagyon szépen köszönöm, több hús marad nekünk.
-
Star Wars: Galaxy of Adventures
Csak nekem hangulatosabbak ezek a kis szösszenetek amióta a TCW-s narrátor narrálja?
-
Egyéb fontos
Mert Magyarországon aztán teljesen más a helyzet valóban... mégse fosztogatnak tömegek az utcán. Tényleg? Akkor ezek a szemetek évek óta lehúznak valami egészségbiztosítási járuléknak nevezett cuccal?!
-
Egyéb fontos
Olvastam egy cikket, hogy az antifa megüzente Face-n, hogy mennének "tüntetni" egy Kaliforniai városba, Placerville-be és nem ajánlatos az útjukba állni, erre Amerika 2 nagy motoros bandája a Hells Angels és a Mongols reagált, hogy elfogadják a kihívást és azért ők mégis megpróbálnák. Kis idő múltán a "tüntetést" lemondták.
-
A Star Wars jövője
Jöhet csak ne ragadjanak le annyian egy jelenetnél, mint ahogy az elsőnél tették a kantinban.
-
Egyéb fontos
Vagy inkább Family Guy
- SW legends könyvek
-
SW legends könyvek
https://coruscantcomics.blog.hu/2014/11/30/star_wars_dawn_of_the_jedi Itt fenn vannak + egy novella.
-
SW legends könyvek
A Jedik hajnala képregényekre gondolsz?
-
A Star Wars jövője
Hát persze, mivel felrobbant Ebben nem bíznék, elvégre az eddigi promó cuccokban az egyik főtétel, hogy a Jedik afféle rangerekként kószálnak a külső területeken illetve, hogy majd a Coruscantról is kivonulnak.
-
SW legends könyvek
Mindhárom könyvre volt utalás, az elsőre mikor először kártyáznak, Han megkérdezi igaz-e, hogy Lando a hajóját kártyán nyerte, mire Lando sokmindent nyertem úgy, egyszer még egy szubtrópusi holdat is az Osseon övben. Akkor ugye a Sharu-s ott van miközben a memoárjait mondja fel amíg a többiekre vár a Kesselen, a Falconban. A csillagbarlangról pedig a legvégén beszél, mikor a kamera még a tájat mutatja: "nagyon kevesen pillanthatták meg, a csillagbarlangot, lélegzet elállító, pont mint a szemed"
-
Jedi Temple Challenge
Az első rész kis történetében szereplő Wishan "mestert" is vissza kellene írni ebbe a Jedi képző műsorba, hogy megtanulja: "There is no try"
-
SW legends könyvek
Nem az igazi valóban, viszont a yevetha kultúrát anno érdekesnek találtam, még ha eléggé beteg is
-
Star Wars SAGA PodCast sorozat
@Wilde remélem sikerült már meggyógyulnod! Ha így van és van egy kis időd valamikor feldobod majd a tematikát az Új Reményhez?
-
Egyéb fontos
Amellett, hogy az összes többi "szadizás" ami ezeket a rajzfilmeket jellemzi pl. a dinamit a szájba ugyanúgy mehet tovább csak még inkább megvilágítja mekkora hülyeség az egész döntés.
-
Egyéb fontos
Ismét egy nagyszerű döntés... https://offmedia.hu/aztaaa/elmer-fudd-nem-hasznalhat-tobbet-puskat-a-bolondos-dallamok-rebootban?fbclid=IwAR2h9-wVYqp9HpsQuoixeYHTDAF6BRn6jIKI36xeaqP8w-YAqR6xBkmnIgI
-
DC Universe
De akkor lehet nem is lett volna olyan minőségi, a Foxnak jóval több pénze volt mindenre, színészek, díszlet stb. Ki tudja, lehet csak valami hülye vezetői döntés, én a magyar TV-ket egyáltalán nem is értem, képesek szinkronizálni olyan eszeveszett, fejetlen hülyeséget, mint A holnap legendái, ilyet meg, mint az Arrow vagy a Flash abbahagynak. A holnap legendáit is elnézegetem nem is arról van szó, de ha választani kellene akkor már inkább a másik 2 közül valamelyik, vagy lehet a Legendáknak olcsóbbak a jogai?
-
Klónok
Vicces, de végülis jogos, illetve "Jedim" alatt Rex lehet Anakint érti, mert ő alá volt beosztva és rá valóban nem támadt soha.
-
SW legends könyvek
Akkor passz.
-
Cikkek a Star Wars-ról
Ez egy népszerűségi szavazás lényegében, az emberek nagy része nem a karakterek összetettségén vagy annak jólmegírtsága alapján dönt ebben biztos vagyok, a legtöbb karakternek évtizedes előnye van a többihez képest, több idejük volt belopni magukat az emberek szívébe. Persze ott van kivételnek Mando és Baby Yoda, de a "coolság" nagyon fontos tényező egy ilyen szavazásnál és hát a Mando páncél menő + Din Djarinnak még épkézláb karaktere is van és bár írtam, hogy nem ez a fő érv a legtöbb embernél azért egyeseknek mégiscsak számít ez is (ezért is van Vadernek könnyű dolga, cool is, meg a karakter sem utolsó ) , ezért is végzett Fett előtt sztem. Baby Yoda meg a legcukibb teremtmény a franchise történetében, meg most nagy is a Hype körülötte lehet egy 10 év múlva hátrébb végez. Szerintem ahol az ST karakterei végeztek épp az ellenkezőjét támasztja alá annak, hogy nem szeretik az emberek az új trilógiát. Egy ilyen viszonylag friss trilógia esetén még előkelőek is ezek a helyezések, főleg Kylo-é.
-
SW legends könyvek
Fixen fel Máskor is szoktál oda tölteni? Lehet írásvédett a meghajtó vagy a mappa ahova raknád a proginak meg nincs rendszergazda jogosultsága.
-
Star Wars viccek
"Yavin Ceremony Lukrécia" egész helyes
-
SW legends könyvek
Ez megint az a kérdés csak pepitában, amit már régebben az idővel kapcsolatban is írtam, adott egy könyv, el kell dönteni, hogy mennyire akarjuk elolvasni, mit és mennyit vagyunk képesek érte "feláldozni" időt, pénzt, konfort zónát, a makulátlan erkölcsünket amivel nem töltünk le semmit még véletlenül se, stb. Lehet, hogy a könyv elolvasásának vágya eltörpül amellett amire a mindenható Erő képes amit hajlandóak vagyunk "feláldozni" érte, ezzel nincs is baj, viszont korántsem kellene már-már eposzokba illő akadálynak leírni, egy könyv elolvasását. Ha valaki tényleg el akar olvasni egy könyvet megvannak rá a lehetőségei, mindenkinek más ki melyikkel tud, hajlandó élni. Fel lett itt is sorolva jó pár: könyv vétel - nem jó, mert drága, könyvtár - nem jó, mert nem a tiéd, ebook - nem jó, mert nem olvasol ebookot ennyi lehetséges variáció után ha valaki nem találja meg a magának megfelelőt, akkor nem is akarja olyan nagyon elolvasni azt a könyvet, ami ahogy már írtam feljebb nem baj csak akkor nem is kéne (és már bocs, de ezt más szóval nem tudom jobban kifejezni) sipárogni azon, hogy jajj nem tudom elolvasni ezt vagy azt a könyvet.
-
Star Wars SAGA PodCast sorozat
Akkor toljuk, úgysem vagyok a legjobb formámban, a témák se lettek megbeszélve, a filmet se néztem meg.