Bence1997
Ezüst támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
Bence1997 összes hozzászólása
-
Chapter 7: In The Name of Honor
A legjobb része volt Rodrigueznek. A pozitívumok között van, hogy van 1-2 akció, ami tetszett, a rancoros például nagyon jól nézett ki, Bomarrhoz hasonlóan én is egy kis akciót vártam tőle, erőfitogtatás céljából, erre fel kapott egy adagnyi actiont. Volt durvulás a részéről, láthatóan a King Kong is megihlette a készítőket, a tornyos jelenetnél tisztára Kong ugrott be. A Vespa banda is jobban bejött most, mint a harmadik részbeli szereplésükkor. Tetszett az, ahogy összeálltak Freetown népével. Cobb Vanthnél elsőre azt hittem, hogy a vállsérülésébe belehalt - a kocsmáros nagyon így vezette fel a mondókáját - de szerencsére az epizód végén lévő post-credit megnyugtatott. Ezekszerint kiborg lesz Vanthból? A Mandi/Boba jelenetek is jók voltak, az akciójuk kifejezetten jól volt megcsinálva, a nagy darab droidekák pedig veszélyesek voltak. Ahogy látom, az EpII és EpIII-hoz tartozó Art könyvekből vették elő ezeket a droidokat. Valahogy sejtettem, hogy a három bűncsalád Boba ellen fog fordulni. Az őröket hamar utolérte a vég, Krrsantan is majdnem odalett - többször is - de szerencsére túlélte Santy. És akkor jöjjön egy-két negatívum az epizóddal kapcsolatban: 1. Cad Bane: a párbaja Bobával jó volt és a halálával is megvagyok békélve, viszont valahogy úgy érzem, hogy Bane későn lett behozva a történetbe. Tudom egy fejvadász, de örültem volna, ha kicsit többet szerepel a sorozatban, mert így csak be lett hozva, hogy ebben az epizódban ki legyen iktatva. - bár ahogy észrevettem, hallani lehet valami gépi hangot ahogy a kamera ráközelít Boba távozásakor, lehet túlélte? A TCW-s történetszálra megint volt említés, szóval nagyon kíváncsi vagyok, hogy megfogjuk-e kapni valaha is azt a történetet valamilyen formában? 2. Pyke Szindikátus és a "háború": belengetik ezt a háborút a harmadik rész óta és ennyi az egész? Azt hittem, hogy itt valami nagyobb durranás lesz, mert ez inkább volt ilyen kis helyi csatározás Mos Espa utcáiban. A Pyke Szindikátus is csak felsorakoztatott pár katonáját, akiket le is győztek, erre fel amint Boba elintézte a rancorjával a droidokat és a megmaradt pykeokat, egyből visszavonulót fújnak? 3. Jól értettem, hogy Boba a végén azt mondja: "We are not suited for this?" Komolyan ez a konklúzió ebből az egészből? Ezért volt ez a sok hajcihő? Tippre Cobb Vanth veszi át Boba daimyo szerepét. A Grogu-Din újraegyesülés rögtön meg is történt, szóval a 3. évadban újra itt lesz a gyerek. Akkor jöhet a 2. mandaloriani jedi Grogu képében. A rancoros Grogu jelenet a Rebelses Ezra-állatok kapcsolatot juttatta eszembe. Sokra viheti még a kiskölök. Hova tovább Bobának és a kis csapatának? Jelenleg fogalmam sincs.
-
A The Book of Boba Fett sorozat
Az biztos, hogy ha elegendő időt adnak Rodrigueznek, akkor kihozza belőle a maximumot. Hogy ez mennyire jót jelent, nos azt mindenki döntse el maga.
-
A The Book of Boba Fett sorozat
Most végeztem vele. Határozottan a legjobb darabja Rodriguez rendezéseinek.
-
A háttérben lévő történetek, érdekességek
Most jött ki egy preview a SW Adventures utolsó számához, ahol Rothgar Deng neve elhangzik és ezáltal meg is van erősítve, hogy a két karakter ugyanaz.
-
A The Book of Boba Fett sorozat
Tkp. aki eddig karakterposztert kapott, az mind felkerült. Egyedül csak Ahsoka, Cobb, Luke és Grogu négyese nem kapott külön-külön posztert. És még kitudja, hogy holnap ki toppan még be. Imádkozok egy karakterért.
-
A The Book of Boba Fett sorozat
- A Star Wars jövője
A Disney hajnalban bejelentett egy pár filmet és sorozatot/dokut a streamingjére. Főleg az év végefelé továbbá az elkövetkező évekre fókuszáltak. Nem volt SW hír.- High Republic
Szerintem kapunk egyfajta átfogó képet a karakterekről, a fénykardokról is megfognak említeni dolgokat, egy csomó bts kép lesz, szóval nagyon érdekes lesz majd, szerintem mindenképpen fontos példány lehet majd, az egész első fázist lefogja gondolom fedni. Mondjuk ahogy látom, ez nem feltétlenül lesz egy Visual Dictionary, de attól még fontos. Az más kérdés, hogy kis hazánkba így se, úgy se jut el minden SW kiadvány, szóval ha csak nem lesz valaki (Szukits vagy Kolibri?) akkor külföldről kell majd beszereznünk. Mondjuk nekem mindegy miképp jutok hozzá.- A The Book of Boba Fett sorozat
Ebből a szempontból Gideont se siették el. Ő is az utolsó előtti részre toppant be. Remélem azért az utolsó rész is hosszú lesz, örülnék egy közel 1 órás finálénak. Ha belegondolunk, elég sok dolgot kell bemutatniuk.- A The Book of Boba Fett sorozat
Na most hogy már hivatalosan is kiadták, elárulom, hogy a korábbi leakben említették Cad Bane karakterét. A leak szerint ő az évad főgonosza, ami érthető, valószínűleg Boba és Fennec vs. Bane lesz majd a végjáték.- Star Wars: Han Solo & Chewbacca
- Star Wars: Han Solo & Chewbacca
Marc egy interjújában erősítette meg, hogy felfognak tűnni szereplők a Soloból és a Book of Boba Fettből. Névileg is említett két karaktert: Qi'ra a 3. számban fog feltűnni - lesz is kapcsolódás a Crimson Reign #2-vel - és a 4. szám amellett, hogy Chewie szemszögéből fogja bemutatni a sztorit, Black Krrsantan is tiszteletét teszi.- Chapter 5: Return of the Mandalorian
Én úgy tudom, hogy amikor ezt a sorozatot forgatták, Pedro Angliában tartózkodott egy Netflixes film forgatásán. Szóval kétlem, hogy a hangfelvételen kívül bármilyen részvétele volt a projektben.- High Republic
Október 18-án fog érkezni az első High Republicos referenciakönyv, a címe Star Wars: The High Republic: An Illustrated Archive lesz, ahol megismerhetjük az éra jedijeit, találmányait, az Erő titkait, a különböző fénykardok modelljeit több illusztráció és soha nem látott rajzok keretében. A könyv csatlakozik az olyan társaihoz, mint pl. a Lightsaber Collection, a The Secrets of the Sith vagy a The Ultimate Pop-Up Galaxy. https://www.amazon.com/dp/1647226449- Star Wars viccek
- Chapter 5: Return of the Mandalorian
- Chapter 6: From the Desert Comes a Stranger
- Az Andor sorozat
Gyors voltál Ody. Pont most akartam én is közölni a hírt. Akkor idén 12 részt kapunk. Érdekes lesz.- Chapter 6: From the Desert Comes a Stranger
Akkor összekevertem Rothgar Deng karakterével.- Chapter 6: From the Desert Comes a Stranger
Aurra Sing már a Soloban is úgy volt emlegetve, mint egy volt entitás, Beckett megölte. Dengar ha jól emlékszem feltűnik a TROSban és Embo is vígan farmerkodik az ST idején, ekkortájt talán még fejvadász. Bossk még aktív lehet. Rengeteg karakter tűnhet fel animációs frontvonalról vagy akár a könyvek/képregények lapjairól. Az Andor pl. ezért is lehet majd érdekes, a Rebelsből táplálkozhat majd. Képregényes vonalról remélem viszont látjuk majd Triple Zero és BT-1 kettősét, de Aphra is jöhet majd, feltéve természetesen, ha a készítők megtalálják a nekik szánt szerepet. Aphra például Luke segítségére lehet különböző ereklyék felkutatása során, előbbi kettő meg inkább a kínzás mesterei, Boba esetleg felbérelhetné őket a palotájába. A gazfickók egyből dalra fakadnának. Igen, ez az epizód valóban egy kulminálódó pont, volt itt minden, mint a búcsúban. Azért ki gondolta volna tavaly valaki, hogy egy epizódban látjuk Dint, Ahsokát, Lukeot, Grogut, R2-D2t, Cobbot, Cad Banet, Boba Fettet, Black Krrsantant, stb. Lehet ezt még fokozni?- Chapter 6: From the Desert Comes a Stranger
Lehet a Csúf helyére más valaki jobban passzolna.- Justina Ireland: Out of the Shadows
- Könyvek
- High Republic
"Parabola" kódnéven érkezik egy újabb SW regény a Del Rey jóvoltából, a könyv október 4-én jön ki. Minden bizonnyal ez a könyv fogja nyitni a 2. fázist is, hiszen októberre ígérték a következő vonulatot. (Most bilibe fog lógni a kezem és azt mondom hogy a címe Quest of the Jedi lesz. )- Könyvek
- A Star Wars jövője
Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.
Account
Navigation
Keresés
Böngésző push értesítéseinek konfigurálása
Chrome (Android)
- Koppints a címsáv melletti lakat ikonra.
- Koppints az Engedélyek → Értesítések lehetőségre.
- Módosítsd a beállításokat.
Chrome (Desktop)
- Kattints a lakat ikonra a címsorban.
- Válaszd a Webhelybeállítások lehetőséget.
- Keresd meg az Értesítések elemet, és módosítsd a beállításokat.
Safari (iOS 16.4+)
- Győződj meg róla, hogy az oldal telepítve van a Kezdőképernyőhöz adás lehetőséggel.
- Nyisd meg a következőt: Beállítások → Értesítések.
- Keresd meg az alkalmazásod nevét, és módosítsd a beállításokat.
Safari (macOS)
- Lépj a Safari → Beállításokmenüpontra.
- Kattints a Weblap fülre.
- Válaszd az Értesítések menüt az oldalsávban.
- Keresd meg ezt a weboldalt, és állítsd be a saját preferenciáidat.
Edge (Android)
- Koppints a címsáv melletti lakat ikonra.
- Koppints az Engedélyek lehetőségre.
- Keresd meg az Értesítések lehetőséget, és módosítsd a beállításokat.
Edge (Desktop)
- Kattints a lakat ikonra a címsorban.
- Kattints az Engedélyek ehhez a webhelyhez lehetőségre.
- Keresd meg az Értesítések elemet, és módosítsd a beállításokat.
Firefox (Android)
- Lépj a Beállítások → Webhely engedélyek menüpontra.
- Koppints az Értesítés menüre.
- Keresd meg ezt az oldalt a listában, és módosítsd a beállításaidat.
Firefox (Desktop)
- Nyisd meg a Firefox Beállítások menüjét.
- Keresd meg az Értesítések menüt.
- Keresd meg ezt az oldalt a listában, és módosítsd a beállításaidat.