Bence1997
Ezüst támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
Bence1997 összes hozzászólása
-
Szavazás - az első évad legjobbjai
Egy picike késés várható, hamarosan elkezdődik a díjátadó, addig is nézzétek meg az első évad előzetesét:
-
Szavazás - az első évad legjobbjai
8-kor kezdünk. Már alig várom. Remélem a fórum nem most fog belassulni - már egy ideje nem csinálta ezt, ne pont most jöjjön rá az 5 perc.
-
Számítástechnika
Köszi, semmi baj, ha nem értesz belőle semmit. Jup. A Python nyelv tökéletes az ilyen kisebb fajta játékok alkotására - és hogy ne fényezzem magam elárulom, hogy nem kútfőből ment a dolog, azért a net a segítségemre volt - amivel eddig "dolgoztam", a C# nem éppen ilyen mutatványokra képes, bár ott is lehet ilyeneket összehozni, de ott valszeg egy csomó osztályt és változót meg egyéb függvényeket kell létrehoznom hogy minden stimmeljen. Itt meg elég volt egybe begépelnem, bár igaz, a C# -ba is menne, bár az kifejezetten nehezebb nyelv. Amit meg most veszünk egyetemen, az Assmebly, hát ott meg minden egyszerű, csak a futtatásával kell szórakozni, hogy minden működjön. Nade ez már programozás a javából, szóval nem untatlak benneteket.
-
Számítástechnika
-
A Resistance animációs sorozat
Érdekes. Ahogy olvastam - illetve amit Pablo lent ír - nagyjából a TROS forgatásának megkezdése környékén fejezték be a 2. évad utolsó részeinek forgatókönyvét. Illetve mire elstartolt a széria (2018 szeptember/október), a Disney sokkal inkább prioritást élvezett a streaming szolgáltatóra és már más projekteken akart dolgozni és ezért döntöttek úgy, hogy berakják a Disney Channelre egy eléggé késői időpontra. Mondjuk ez magyarázza is amilyen marketinggel kezelték a sorozatot.
- High Republic
-
Szavazás - az első évad legjobbjai
Így van.
-
Az Obi-Wan Kenobi sorozat
- 1x06 - T0-B1
- 1x03 - The Twins
- 1x09 - Akakiri
- 1x02 - Tatooine Rhapsody
- 1x04 - The Village Bride
- 1x08 - Lop and Ochō
- 1x07 - The Elder
Ez a történet is tetszett, érdekesség volt, hogy a jedi mester és padawanja öltözéke nagyban hasonlított a High Republic jedijeinek öltözékére, értem ez alatt a világos/sárgás ruhát és a barna köpenyt. Ezt is eltudnám képzelni a kánonban, valahol a sithek kipusztulása és a HR fő eseményei közötti sötét időkben. A rövid fénykardpárbaj tisztára a japán harcokat hozta.- 1x05 - The Ninth Jedi
Ez a történet tényleg tetszett és még el is tudnám képzelni a kánonban, bár igaz, volt 1-2 baromság itt is. Ugye ez 2 történetből állt össze, egy lánynak kell elvinni néhány fénykardot az újrakovácsolódó jedi rendnek. Ha lesz 2. évada a szériának - amely szinte tuti - eltudom képzelni, hogy ezt a történetet folytatják. Érdekes ötlet volt a fénykardszínek változtatása.- A Visions animációs sorozat
5 rész letudva. Már alakulóban van egy pontozási rendszer, egyelőre úgy érzem, hogy van egy jó történet, van egy, amely úgy-ahogy bejött, van egy, aminél a végénél éreztem azt, hogy igen, ez már valami. A Tatooine Rhapsody/Twins kettős továbbra is az egyszer nézős és gyorsan felejtős kategóriába esik nálam. Meglátjuk, hogy a maradék négy rész hova sorolódik majd.- 1x01 - The Duel
- A Visions animációs sorozat
3 részt néztem meg az előbb, a The Duel, a Tatooine Rhapsody és a The Twins c. epizódot. Ezek közül egyértelműen az elsőt éreztem a legjobbnak. A másik kettő elment egynek. Holnap folytatom a többi résszel.- Harry Potter
2022. április 15-én érkezik a Legendás Állatok 3. része.- A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Miután Lynne Hale előző héten bejelentette, hogy 35 év után nyugdíjba vonul, a Lucasfilm Chris Coxallt szemelte ki, hogy vegye át a veterán nő helyét a vállalatnál. Chris lesz a Lucasfilm PR vezetője, feladata pedig az lesz, hogy kezelje a cég publicitását és kommunikációját. Coxall lesz a LF elsődleges szóvivője és egy átfogó kommunikációs stratégiát fog kidolgozni. Felügyelni fogja a rajongói kapcsolatokat és vezetni fogja az elkövetkezendő film és sorozatprojektek nyilvánosságát. Stratégiai kommunikációs terveket készít az olyan alkalmakra, mint pl. Május 4-e vagy éppen a Celebration. Továbbá szorosan együtt fog dolgozni a Disney reklámcsapatával.- A Star Wars jövője
Íme a Disney+ nap menetrendje. Kíváncsi vagyok, hogy SW fronton majd mivel fognak előrukkolni. A Boba Fetten kívül.- A The Book of Boba Fett sorozat
November 12-én, a Disney+ napon kapni fogunk egy specialt, amely Boba Fett eredetéről és örökségéről fog szólni.- Szavazás - az első évad legjobbjai
Eddig mindig szombatonként voltak díjátadók, illetve az utóbbi időkben, ha volt Kantin játék, az is általában szombatra esett, kivéve, ha esetleg ünnepi időszak volt. Szóval ez már-már hagyománynak tűnik a fórumon.- Idővonal
Megint javítva lett az idővonal. Az egyik novellát előrébb hoztam, kicsit utánanéztem a dolgoknak és rájöttem, hogy még a fő képregény 2. száma előtt történik meg a novella. Továbbá a mangát - amihez még mindig nem találtam elérhető utat - hátrébb raktam. Az ok: nemrég olvastam, hogy három szakaszra bontható a több, mint 100 oldalas manga. A Jedik fényében történő eseményektől egészen a The Rising Storm eseményéig tart, szóval ezért illesztettem oda, ahova.