Bence1997
Ezüst támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
Bence1997 összes hozzászólása
-
Premier megtekintés
Na mégiscsak ráértem ma. Negyed órán belül kezdünk is. Felirattal nézem meg. Bízom az Erőben.
-
EPIX spoilermentes topik
Ha minden igaz, akkor az első vetítések véget értek. A többség még nézi a filmet gondolom. De kíváncsi vagyok a reakciókra.
-
Mennyire egységes a Skywalker SAGA?
2018. június 18. Ez volt az a dátum, amikor úgy döntöttem, hogy elkezdem kronológiai megtekintésemet a 9. epizódig. Másfél év. És bár voltak kisebb-nagyobb kihagyások, végül jelentem: sikerült végeznem! Sajnos nem sikerült minden itthon lévő könyvet elolvasnom. A 8 könyv közül a Bloodline végül nem lett elolvasva, a Thrawnt is az egynegyedénél kellett abbahagynom, mert akkor úgy tűnt, hogy nem tudom az ütemtervet tartani, ezért gyorsan vészmegoldásként elolvastam a Thrawn képregényt. Képregények tekintetében is szomorkás vagyok, mert az eddig kiadottakat mind elakartam olvasni. Sajnos a Doctor Aphra, vagy éppen Kieron SW runja nem sikerült, továbbá Poe kalandjaiig se jutottam el. Az animációs sorozatoknál a Resistance parkolópályára került. De összegezve azt kell, hogy mondjam, hogy ez a másfél év nagyszerű volt. Majd valamikor megint újrakezdem, akkor már remélhetőleg több könyvvel és képregénnyel. Egyszer mindenkinek meg kell tapasztalnia, hogy milyen az, amikor pl. a TCW -t megnézi az ember az AOTC és a ROTS nézése között, vagy amikor a Rebels után a RO/ANH kettős jön stb. Végszóként csak annyit: soha rosszabb élményt. szerk.: továbbá itt van spoiler gomb mögött az elmúlt másfél év SW maratoni része: Egészségetekre.
-
Star Wars viccek
Erre én is csak most jöttem rá.
-
EPIX spoileres topik
Én egy-kettőbe beletekintettem de mostmár nekem is ennyi. Már a lényeges dolgokat tudom, most megpróbálok koncentrálni a holnapi pótokra. Aztán pénteken remélhetőleg megnézhetem ezt a... khm... remekművet.
-
EPIX spoileres topik
Közben ahogy látom olasz és francia leak videók kezdik ellepni a redditet. Ja... a film második felét nem tudom, hogy a fiúk és lányok hogy fogják elviselni. Én megpróbálom betartani a fórum szabályait, mostmár egyre biztosabb, hogy pénteken fogom megnézni. Jó kis villanytan pót után.
-
Premier megtekintés
Jó szórakozást mindenkinek, aki ma nézi.
-
EPIX spoileres topik
A múlt jedijei A bizonyos halál jelenet: ROTJ-like kritika.
-
EPIX spoilermentes topik
Ja, akkor sorry.
- Kantin
-
EPIX spoilermentes topik
Egy kérdés azokhoz, akik spoilermentesek: szoktátok látogatni a spoileres topikokat? Mert most például láttam Riddicket.
-
EPIX spoileres topik
A Képes Útmutatóban még a leghátul lévő statisztának is van egy hasábbal írva. Eskü, én egyszer favágás közben - a legjobb gondolatok munka közben történnek nálam - elgondolkoztam, hogy ha én lennék a rendező, hogyan alakítanám az utolsó részt. Meghagytam a trailerben hallottak/látottak nagyját és komoly, a végeredményre még én is büszke voltam. Még valahol le is írtam. Majd valamikor beírom.
-
EPIX spoilermentes topik
A vélemények szerint akinek tetszett a TLJ, az csalódni fog, akinek nem tetszett az örülni fog. Aki meg szerette mindkét sequel filmet, annak ez is örömöt okoz(hat).
-
EPIX spoileres topik
Az meg a másik. Nem hiszem el, hogy JJ nem tudott volna egy értelmesebb történettel előrukkolni. Kylo és a Renek, mint főgonoszok igazán megtehették volna, továbbá beletehettek volna ilyen ereklyéket is, amik a fő mozgatórugói lehettek volna a sztorinak. Vagy valami más. Még Palpival is ellehetett volna játszadozni, ha egy sith holokron vagy valami ősi cucc próbálja meg megfertőzni Kylot. De nem... ezeknek... vissza kellett hozniuk Palpit... ami még a kisebb gond... az már inkább nagyobb... hogy egyrészt... nincs megmagyarázva... másrészt Rey öli meg... aki jajj, véletlenül pont az unokája... és még a Skywalkerek nevét is felveszi... Kyloról már nem is beszélve, amilyen sorsra jut. Komolyan... mit szívtak ezek? Akarok egyet én is.
-
EPIX spoilermentes topik
Komolyan: miért kell az IGN oldalát megemlíteni? Ott a kommentszekció olyan, mint ha egy ebihalat bedobnának a piráják közé.
-
EPIX spoileres topik
Nekem a GoT vége elmegy kategória. Az első 4 évadot szerettem, de utána talán a 6. évad volt az, amiért még rajongok. Az utolsó két évad el van sietve. Itt nem tudom mi lesz. Komolyan, néha megcsapkodom az arcomat, hogy ez egy rémálom és kelljek fel.
-
EPIX spoileres topik
Én nem hiszem el, hogy itt a fórumon lesz olyan, aki maximálisan elégedett lesz a filmmel. Aztán lehet tévedek és isteníteni fogják, ami azért már nekem is meredek lenne. A TLJ megosztó, de itt majdnem mindenki szereti - kisebb-nagyobb hibái ellenére is - de ennél a filmnél valami nagyon félrement a készítőknél.
-
EPIX spoileres topik
Most így rajtunk kívülre gondolok, pl. tegnapi discord résztvevői. Legkorábban lehet már pénteken megtekintem a filmet, legkésőbb szombaton. Addig megpróbálom ezt a "sztorit" emészteni. Eltudom képzelni.
-
EPIX spoileres topik
Én most úgy gondolom, hogy a fórumról tudok legalább 3 embert, akit nem fog kielégíteni a film.
-
EPIX spoileres topik
Ezt... nem... hiszem... el...
-
EPIX spoileres topik
Igen, az egyik YT videóban volt róla szó, hogy Abrams és Rian két teljesen különböző rendező. Abrams sokkal inkább egy biztonsági figura, aki mer kockáztatni, de a biztonsági területén belül. Rian azonban mer kockáztatni, magát a műfajt, a fanokat teszteli. E két típus nagyon meglátszik egy ilyen trilógiában. Abba bele se merek gondolni, hogyha Colin maradt volna, akkor milyen eredmény született volna a végén. De én annak örültem volna, hogyha: 1. J.J csinálja az egészet 2. Rian csinálja az egészet, vagy legalábbis a TROS rendezését - és írását(?) - is elvégzi.
-
EPIX spoileres topik
Öcsém... valamelyik YT kolléga meg azt mondta, hogy a TLJ tönkretette a trilógiát. J.J -nek voltak tervei, Rian erre azt mondta: "f*ck this sh*t", most J.J rákontráz: "U know, f*ck this sh*t", és a végeredmény kész is.
-
EPIX spoilermentes topik
Szerintem jobban tennétek, hogyha nem nézitek a kritikákat.
-
EPIX spoileres topik
- A The Mandalorian sorozat
Mint írtam az EpIX spoilermentes topikjába, levetítettek egy újabb jelenetet a filmből a rész végén. Ezen kívül nem tudom, hogy van-e kapcsolat a TROS -szal. - A The Mandalorian sorozat