
Pildi összes hozzászólása
-
Ahch-To, a Jedi rend bölcsője
Rey ösztönös sugallatnak engedve vihette el a könyveket, ami lehet akár az Erő akarata is. Yoda pedig azért gyújtotta fel a fát, mert tudta, semmi fontos nem vész oda a tűzben, viszont fontos volt, hogy Luke ne tudja meg, hogy a könyvek már nincsenek ott. Mintha vele pont az lett volna a lényeg, hogy azt higgye, a könyvek elpusztultak a tűzben, és ezzel is megerősítse számára, hogy a Jediknek vége. Vader megtérése annyira extra volt, hogy maga az Erő sem tudta előre megmutatni. A jövő mozgásban van, és erre ugyan volt esély, de azért kicsi. Nem volt rá garancia, hogy ha Luke elmegy Vaderhez, akkor az feltétlenül jó véget ér majd.
-
Egyéb fontos
Boldog új esztendőt Mindenkinek!
- Leia
-
A prófécia
A nézőknek a lucasi felfogás sem volt ilyen explicit módon, világosan kifejtve átadva, mi is sokat beszélgettünk anno is róla, hogyan is kell értelmezni. Emlékszem, egy régi kvízben még kérdés is volt az, hogy mit jelent az Erő egyensúlya, és nem volt egyszerű válaszolni. Szóval szerintem a filmek megelégszenek azzal, hogy egy más szellemiségben a háttérrel kezelik a kérdést, és azok, akiket ez mélységében jobban érdekel, hasonló keretek között, mint mi is itt megvitatják.
-
A háttérben lévő történetek, érdekességek
Szerezni kellene egy porgosat...
- Sorozatok
-
Rey, egy új reménysugár
Szép összefoglaló! Szerintem ez kizárhatjuk, mert a Bomarr által írtak is azt erősítik, hogy ezzel a saját filmjében elrejtett információknak mondana ellent.
-
Értékeld a filmet
Én 37 évesen kerültem újra a Star Wars bűvkörébe, így ezt a bosszankodó szakaszt eleve kihagytam. Karácsonykor a filmben csalódott 17 és 19 éves unokaöcséim véleményét sikerült némileg tompítanom egy jó kis beszélgetéssel. Bízom benne, hogy legalább még egyszer megnézik, és képesek lesznek már más szemmel látni.
-
Könyvek
Szerintem az átiratoknak olyan klasszikus könyveknél van értelme, amelyeket nehézkesen érthető régies nyelvezetük miatt már nem olvasnának el egyáltalán. Shakespeare vagy Homérosz pl. A Star Wars esetében nem is értem, miért kell ilyesmi. Egy értelmes 10-12 éves már simán megértheti az eredeti könyveket is, az OT regények szövegében semmi nehézség sincs.
-
Értékeld a filmet
Bár megértem Lenci érzéseit, én ezzel értek maximálisan egyet. Nekem ez csak első megtekintésre volt kizökkentő érzés, de már másodszorra jobban számított a jelenet szimbolikus jelentése, és ahogy bemutatják, fény és árnyék szembeállításával, és mint ilyen pontosan illeszkedik a filmbe is.
-
Box Office
Főleg annak tükrében, hogy még csak 2 hete megy a mozikban.
-
Snoke fővezér az EP8-ban
Szerintem is tudta, hogy Yoda él, de nem foglalkozott vele. A Jedi Rend kihalt, övé volt a hatalom, és talán úgy gondolta, hogy az öreg Jedi mester már nem sokat árthat neki. Anakin gyerekeiről nem tudott, pedig ez értékelhette volna fel Yoda életben maradását, mint veszélyforrást.
-
Vélemények és javaslatok
Ezt a régi fórum is tudta.
-
A Porgok
Én pl. többek között ezért nem szeretek nagyon spoileres lenni. Ha kiderülnek apróságok, akkor azokból bizonyos irányokra lehet következtetni, elképzelni, akár öntudatlanul is, hová fut majd ki a történet, és ha ezek között van olyan, ami nagyon tetszene, de végül nem úgy lesz, az már egy valamekkora csalódás. A legjobb ezt elkerülni. A másik ok meg persze az, hogy várom a csodát a moziban, és az akkor üt a legnagyobbat, ha szinte alig tudok valamit, ami az Ep4 után a második székbeszegezős és máig kedvenc SW filmem, az Ep3 megtekintése után történt és pontosan ezért, mert szinte semmit nem tudtam, nyilván az Ep3 kimenetelét kivéve. Az elvárások, elképzelések nyilván másnak mást jelentenek, van aki szeret minél több dolgot megtudni a filmről már jó előre, amivel nincs is baj, ha azután nyitott marad az illető más megoldásokra is. A nyitottság, vagy még inkább úgy mondanám, a gyermeki kíváncsiság, ami egy SW rajongóból elvileg nem kellene hogy hiányozzon, nagyon fontos dolog. Hogy bármennyit tudsz is, mégis képes legyél tiszta lappal kezdeni, amikor leülsz a vászon elé, és elvárásoktól mentesen hagyni, hogy magával ragadjon a történet. A porgokról meg csak annyit, hogy nekem egyenesen hiányoznának, ha nem lennének. Olvastam egy oldallal feljebb, hogy eredetileg nem voltak benne a sztoriban, csak menet közben találták ki őket - hát mondhatom, remek ötlet volt. Aranyosak, viccesek, és pont ott enyhítik a film feszült pillanatait, ahol kell.
-
Holiday Special
caseyjones, azt nem mondta senki, hogy a Holiday Specialt csak bizonyos mennyiségű alkohol és jó barátok társaságában érdemes nézni? Mert akkor életre szóló élmény lesz.
-
Egyéb fontos
Boldog Karácsonyt kívánok Mindenkinek!
-
Luke Skywalker, a remete
Nagyon jó írás! Végül is még nem derült ki, pontosan miért kezdett Luke egy új Jedi Rend kiépítéséhez. Vajon saját szándék vezette, vagy belehajszolta a környezete, értem ez alatt az Új Köztársaság vezetőit? Leiáról azt gondolom, hogy ő biztos nem erőltette, nem az a fajta ember.
-
DJ, az életművész
Frenkie, teljesen igazad van. Nem is értem, hogy írhattam azt, hogy miatta végezték volna ki őket. Valami nagyon eltéríthette az agyamat... Tényleg.
- Spoilermentes topik
-
DJ, az életművész
DJ karakterének egyszerűen nem is volt lehetősége arra, hogy olyan minőségben bevonódjon az Ellenállás oldalán, amilyen minőségben Han bevonódott a Lázadás oldalán, azért ez nagy különbség. Viszont ezzel együtt úgy érzem, hogy ők ketten azért annyira mégsem hasonlítanak: DJ még közös viszontagságok és kalandok után sem vált volna baráttá, míg Hanról nem tudom azt feltételezni, hogy csak a pénzért úgy elárult volna két embert, hogy tudja, megölik őket az ő árulása miatt... Pedig DJ pontosan ezt tette. Szerintem ez nincs benne Han karakterében, és noha biztosak lehetünk benne, hogy sokakat átvert, de ilyet mégsem nézek ki belőle. Szerk: nem akarom a jelzett részt átírni, mert Frenkie reagált rá, de ezúton visszavonom. Valami nagyon eltéríthetett. Természetesen nem DJ miatt ölték volna meg őket, mert nem DJ hibája volt, hogy elkapták mindhármukat. Ő csak az irháját mentette a vesztes helyzetben. És ráadásul nem is azt a két embert árulta el, hanem az Ellenállást...
-
Hux tábornok, a fanatikus szolga
Az önhittsége miatt két szarvashibát is vét: nem küldi ki időben a vadászokat Poe ellen a film elején, majd amikor felfedezik, hogy a Raddus már üres és hiperűrsebességre akar ugrani, akkor nem löveti azonnal szét. Mindkét esetben későn veszi észre, mi az ellenfél taktikája. Amennyi muníciója van az Első Rendnek, már csak megelőzésként is mehetett volna biztosra. Kíváncsi vagyok, hogy Kylo mennyire fogja tolerálni az ilyen hibákat.
-
A háttérben lévő történetek, érdekességek
Ezt egyébként az amúgy borzalmas Ep7 könyv is kimondja, ha jól emlékszem.
-
Rey, egy új reménysugár
No majd a legközelebbi nézéskor ezt megfigyelem.
-
Snoke fővezér az EP8-ban
Persze, megvan: akkor van egyensúly, ha sima víztükör, azaz nincsenek Sithek. De a mostani értelmezések ennek némileg ellentmondanak, nem? Luke is mondja az Ep8-ban, hogy ahol legnagyobb a fény, ott a legnagyobb a sötétség is (vagy valami hasonlót). Vagyis akkor van egyensúly, ha mindkét oldal egyforma erős. Donát ciklikus elképzelését én egy ingához hasonlítanám, ami kileng egyik, aztán a másik irányba, felváltva. Amikor eléri a szélső pozíciókat, akkor elindul visszafelé, mert törekszik az egyensúlyra, de azt mindig csak egy pillanatra, középen éri el, mert máris továbblendül a másik irányba. Vagyis folyamatosan törekszik elérni az egyensúlyt, de mindig másik irányból, mint előtte.
-
Értékeld a filmet
Én sem értek vele egyet, mert nekem pont így nagyon is tetszett a karakter, Mark Hamill alakítása pedig kifejezetten jó volt, ami azzal, hogy másként képzelte volna el, még nagyobb szó. De egyébként ez egy nagyon korrekt nyilatkozat. Valahol megértem őt, hogy szívesebben játszott volna el egy akciódúsabb Luke-ot, az nagyobb móka lett volna számára.