
Pildi összes hozzászólása
-
EPVII spoileres topic
Ha jól emlékszem, ő maga mondja ki ezt valamilyen formában. Nekem is egyértelműnek tűnt, hogy Erő-érzékeny, pedig szinte teljesen spoiler mentes voltam, tehát nem befolyásolt semmi.
-
Tippek, fogadások
Részben jogos, hogy a "nem" helyett "nem ismert" minősítést alkalmazzunk. De már eleve a "nem" minősítést úgy is lehet értelmezni, hogy valamiről egyelőre nem derült ki, hogy "igen"-e.
-
Filmek
Kémek hídja Szépen építkező, lassú mozi, de minden percét élvezni lehet. Egyébként is szeretem a kettéosztott Berlint valamilyen formában tárgyaló filmeket, mert mindig megdöbbentő látni, micsoda perverz dolog volt ilyet kitalálni, hogy egyik napról a másikra az utca egyik oldala ellenséges területté válik. Tudni is elég, de egy történetbe ágyazva látni mégis egészen más. Tom Hanks hozza a megszokott profi alakítását, de a mellékszereplők is jók. Kiváló moziélmény, ráadásul életemben először voltam az Aréna VIP termében, így a megszokottnál még nagyobb kényelemben láttam.
-
EPVII spoilermentes topic
Ez nagyon biztatóan hangzik! Köszi, hogy megosztottad velünk. Én pont ezt várom holnap éjjel, ezt a hangulatot, érzést, élményt.
-
Tippek, fogadások
Nagyon köszönöm a rugalmasságot és a lehetőséget! Íme a tippjeim: 1.Finn erő érzékeny: igen 2.Finn rokoni kapcsoaltban áll valamelyik ismert karakterrel: nem 3.Rey erő érzékeny: igen 4.Rey Solo/Luke/senkinek lánya: Soloék lánya 5.Kylo Ren Solo/Luke/senkinek fia: valaki másé, de ismert karakteré 6.Kylo Ren és Rey ismerik egymást: nem 7.Poe Dameron érő érzékeny: nem 8.Luke csak cameózni fog: nem 9.Melyik régi szereplő fog meghalni?: Han (és közben remélem, hogy ezt elbukom) 10.Yoda meg fog jelenni szellemként: nem 11. Lesz a filmben flashback: nem 12.Lesz a filmben a PT eseményeire(YE32-YE19) utalás: igen, biztosan (én várom) 13.Benne lesz valamelyik előző 6 film által megismert bolygó: legalább egy lesz 14.El fog hangozni "Az erő legyen veled" mondat: igen 15.Maz Kanata erő érzékeny: igen +1.Millenium Falcon-t ócska vasnak vagy hasonló jelzővel fogják illetni: igen (ez a legbiztosabb tippem )
-
Premier megtekintés
A film mellett magát a premiert is legalább annyira várom! Hatalmas élmény lesz együtt, és más rajongókkal is körülvéve átélni azt a pillanatot, amikor megjelenik a Star Wars felirat a vásznon, és felcsendülnek a jól ismert dallamok.
-
EPVII spoilermentes topic
Bomarr, R2-D2, köszi mindkettőtöknek a híreket és a videót! Nagyon jó volt olvasni és látni is.
-
EPV elemzés
Ez végül is igaz.. Eddig úgy gondoltam, hogy maga a fogságba esésük is elég indok lett volna arra, hogy Luke elinduljon kiszabadítani őket (ő olyan megmentős típus), hiszen a Birodalom foglyaként később is bármikor szenvedhettek volna, és ennek fényében a kínzás nem feltétlenül szükséges kegyetlenkedés volt. De valóban, ha Vader biztosra akart menni, a kívánt hatás eléréséhez ez volt a "legjobb" megoldás .
-
Premier megtekintés
Az egész olyan, mintha valami álom lenne. Én pl. az Ep5 bemutatója óta nem voltam Star Wars premieren, és az már igen csak régen volt.
-
EPV elemzés
Szerintem egyértelmű, hogy csakis Lando-nak köszönhették a viszonylag jó bánásmódot, valamint Chewie is a szerszámokat. Az meg számomra sosem derült ki igazán, Hant miért kínozták. Talán így akarta Vader Luke-ot sietségre ösztönözni, jobb ötletem nincs.
-
Tippek, fogadások
Jaj, ezt a topikot csak most vettem észre
-
EPVI elemzés
Luke abszolút nem rossz szándékú, csupán hirtelen, amely tulajdonságát nyilvánvalóan az apjától örökölte. Leia sokkal fegyelmezettebb is, ami viszont Padméra emlékeztet, aki szintén diplomata/politikus volt, és hasonlóan rendezett körülmények között nőtt fel, mint a lánya. Luke könnyebben kimutatja az érzelmeit, ami pont kevésbé teszi alkalmassá, hogy a hagyományok szerint Jedi legyen, de mégis ez az, ami a végén a segítségére lesz.
-
EPV elemzés
Egyetértek, a nyomasztó hangulat a védjegye ennek a filmnek, és olyan szépen adagolják végig a feszültséget, hogy egyik csúcspont után jön a másik, mire elérünk az utolsó legnagyobbhoz. De az még most odébb van. Vader mindent alárendel annak, hogy Luke-ot megkaparinthassa. Régen Leia volt a célpontja, őt üldözte, most meg egyszerű alku tárgya, hogy mi legyen vele és a társaival, igazából már nem fontos számára. Han meg aztán végképp nem az, én nem csodálkozom, hogy simán feláldozza. És hogy ezzel megszegi a Boba Fett-tel kötött alkut? Hát eddig sem a fair viselkedéséről volt híres. Leia és Han kettőse a cellában olyan meghitt, igazából itt érződik először az, hogy fontosak egymás számára. Lehet, hogy Han azt is gondolta magában, hogy ha ez kellett egy kis gyöngédséghez, akkor megérte a kínzás is. Jó, hogy Lando-ról itt már kiderül, nincs ellenük, csupán kényszerből árulta el őket. Han dühös reakciója érthető, de mi, nézők már sejthetjük, hogy vele egy hasznos szövetségesre leltek. Thripio meg megint hozza azt a zsörtölődő formáját. Artuval is ezt csinálta, amikor a Geonozis-i arénában segíteni próbált rajta.
-
EPVI elemzés
Micsoda meglepetés. Nagyon szép, amit Leia és Luke összehasonlításáról írtál. A nő nyitottsága annyira ösztönös, hogy egy kicsit sem tűnik erőltetettnek, nincs senkinek az az érzése, hogy direkt szövetségest akarna keresni a helyi lakosokban. Nem, az ételkínálás, meg a sisak megmutatása pontosan az, aminek látszik: szívélyesség, közvetlenség, barátságos kapcsolatépítés minden hátsó szándék nélkül. Nem csoda hogy Wicket bizalmát könnyen elnyeri. Biztos emiatt volt sikeres a hercegnő a diplomáciában is.
-
Star Wars SAGA PodCast sorozat
Örülök a folytatásnak! A premierre hangolódást tegnap a Sith-ek bosszújával kezdtük itthon, ma jön az Új remény, és a héten még A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér is belefér majd. Mindezt szépen kiegészíti majd ez a beszélgetés.
- Sorozat fordító
-
Avatarok, smiley-k
Ez az első avatar váltásom, és fura érzés nagyon. Mintha nem is én lennék...
-
Filmek
Így igaz. Anno írtam is róla 2010-ben ide a filmes topikba az alábbiakat (sajnos hivatkozásként nem tudtam betenni, csak idézni tudom): "Tegnap este láttam egy nagyon-nagyon jó német-dán filmet, Adam almái a címe. Sose hallottam róla, moziban nem ment, csak DVD-n elérhető, egyik ismerősünk ajánlgatta már egy jó ideje, minden komment nélkül, csak annyit mondva, hogy érdemes megnézni, és most volt idő sort keríteni rá. Hogy bibliai kötődésű a téma, azt a címből már sejteni lehetett, de nagyon mai a történet, rendkívül szórakoztató, és nagyon tanulságos. Hit és tolerancia témakörben akár a tananyagban is megállná a helyét középiskolásoknál - fiatalabbak nem értenék a lényegét, és hát vannak benne nagyon durva dolgok is, a szabad szájúságról már nem is beszélve." Azóta, mint kiderült, megvettem, láttam még egyszer, és mondhatom, hogy a hatása semmit nem kopott.
-
Obi-Wan Kenobi
Az a jó egy ilyen sokatmondó pillantásban, hogy mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja. De ezzel együtt nagyszerű, hogy egy új kiadvány ezt a verziót megerősíti. Amúgy is elképzelhetetlennek tartottam, hogy Ben ne ismerte volna fel R2-t, csak nem adta ennek különösebb jelét a filmben, érthető okokból.
-
Premier megtekintés
Én mindig viszek vizet magammal a filmre, de csak tartaléknak. Olyan még nem fordult elő, hogy ki kellett volna mennem közben, így ettől most sem tartok, főleg mert nem is olyan vészesen hosszú mozi lesz ez, 2 és negyed óra. Mostanában jobban bírom a késői lefekvést, mint pár hónappal korábban, az okát nem tudom, de örülök neki. Azért némi kólázás nálam is lesz 10 óra után, a biztonság kedvéért. És persze Krande tanácsa sem megvetendő az előzetes több fordulóról.
-
Premier megtekintés
Ez nagyon igaz, nálam különösen.
-
A szereplők
Egy tiszteletre méltó politikus ruhája. Mindig értékeltem, hogy ebbe a karcsú robotba egy igazi ember fért bele. Most meg főleg, hogy Daniels még mindig belefér.
-
2x09 - The Future of the Force
Nagyszerű epizód volt, Ahsoka feltűnése a végén volt a csúcspont, de ahogy Zeb intézte a bébik mentését, az is nagyon tetszett. Nekem teljesen hihető volt ez a helyzet. Épp a múlt heti részben történt egy hasonló szituáció, amikor Kanan mondta ugyanezt, amikor Rex-szel mentőkabinban hagyták el a hajót, nem a komppal - Ezra ott sem kérdezett, és láss csodát, meg is érkeztek Kanan-ék sec perc alatt. Ehhez van hozzászokva. Lehetséges, hogy bébikkel és nagyobb gyerekekkel, pl. akik az akadémián tűnnek el, egyaránt foglalkozik Sidious. Lehet, hogy épp Anakinra gondolva, aki szintén csak "öregen" került a Jedik látókörébe, mégis micsoda remek tanítvány lett belőle. Ez nagy valószínűséggel így lehet, hiszen később már híre-hamva se lesz az inkvizítoroknak. Talán rájönnek Sidious-szal, hogy veszélyes üzem ez, ami könnyen robbanhat. Azonban ez a két új fazon, akiket láthatunk, még nem az a kategória, akitől különösebben félniük kellene.
-
EPV elemzés
Én sem tudom teljes mértékben vádolni Lando-t, mert azt figyelembe kell venni, hogy sok ember élete, megélhetése függött a döntésétől, nemcsak a sajátja, plusz tudta, hogy Luke az igazi célpont, akit nem is ismert, és arról volt szó, hogy a többieket elengedik. Ha jól emlékszem, arról sem tudott, hogy Hant odaígérték Boba Fettnek. Vader nagyon méltóságteljes abban a jelenetben, és egyetértek, hogy szinte úriember módjára viselkedik a beinvitálással. Ezzel együtt legalább annyira érezni a fenyegetést a részéről, mint amikor megfojt embereket, de ebben persze segít az, hogy az előbb láttuk őt elhárítani Han lövéseit. Engem is mindig érdekelt, hogy amikor becsukódott az ajtó, akkor vajon mi történt? Felszolgálták a vacsorát? Ez lehetséges, de a foglyok nem hiszem, hogy ettek valamit. Inkább azt tudom elképzelni, ahogy Leia elvitatkozik Vaderrel. Tetszik a gondolat, hogy talán Vader parancsára adták oda Thripio-t Chewie-nak.
- Sorozat fordító