-
Összes hozzászólás:
13.123 -
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Győztes napok:
26
Tartalom típusa
Profilok
Fórumok
Naptár
Star Wars Feliratok
Pildi összes hozzászólása
-
Én is láttam, még angol felirattal, és nekem sem tetszett igazán. Jópofa volt a korabeli környezet, de annyira megszerettem már a modern változatot, hogy szinte hiányzott, és ez a mostani a körítésen (díszlet, jelmez) kívül nem tudott pluszban hozzáadni. A sztori sem volt az igazi.
-
Úgy pörög ez a topik (is), hogy könnyen figyelmen kívül maradhat egy-két gondolat. Ezért kell néha ráerősíteni.
-
Ez egy nagyon jó kép. Már alig várom!
-
Dzséjt válasza mellé én még azt tenném hozzá, hogy pont azért lenne nagyszerű megoldás Rey származását homályban hagyni, vagy csak minimálisan feltárni, mert ezzel akkor nem sokat kell foglalkozni, mehet a műsoridő a jelen eseményeire, és a továbbiakban a karakter jövőjére lehet koncentrálni a múltja helyett. Míg ha hipp-hopp kiderülne, hogy Luke lánya, akkor azt elég nehéz lenne frappánsan elmesélni úgy, hogy meggyőző és ugyanakkor ne erőltetett legyen, és ráadásul ne erről szóljon jelentős részben a film. Részemről én azt preferálnom, hogy legyen jól megoldva, akármelyik verzió is lesz - viszont a lenti eszmecserék alapján is most számomra úgy tűnik, hogy nehezebb értelmesen megoldani azt, hogy Luke legyen az apja, mint a homály verziót.
-
Már korábban is pedzegettük ezt néhányan. Kylo ereje a kettősség, és nagyon nem tett jót magának azzal, hogy ki akarta irtani magából a világos oldal erejét. Lehet, hogy Rey-jel szemben részben ezért is maradt alul. Az Erő kicsit másféle felfogása, komplexebb megközelítése is jó ötlet lehet, ha Kylo segítségével más dimenziókat is sikerül felfedezni ennek misztikumán belül, az sokat hozzátehet még a történethez.
-
Annak ellenére, hogy nem zavarna, ha Rey-ről valami értelmes magyarázattal kísérve kiderülne, hogy Luke lánya, én is valami ilyen megoldásnak örülnék a legjobban. Nagyon tetszene, ha Rey és Kylo egyenrangú szembenállása alkotná a történet gerincét. Végül is ők az új nemzedék, nekik kell alakítaniuk a világ rendjét elsősorban. Ráadásul ez már lenne annyira egyedi és eltérő a korábbiaktól, hogy senki nem mondhatná, hogy tovább másolják Lucas sztoriját.
-
Én továbbra is semleges vagyok a "Rey apja Luke" teóriával kapcsolatban, vagyis nem bánom, ha végül ez lesz, bár jobban örülnék neki, ha valami más sülne ki a lány titokzatos múltjából. Az mindenesetre valóban elgondolkoztató, az erején túl, hogy annyira hasonlít Padméra. Így van, szerintem ez teljesen életszerű. A Jedik korábbi életmódja volt az, ami nem volt életszerű. Az ezer év alatt biztos más Jedik is estek szerelembe és lett gyerekük, a tiltás ellenére, csak ők nem voltak olyan jelentős szerepűek, hogy ez akkora tragédiát okozzon, sőt, talán nem is okozott bajt egyáltalán. Ha volt ilyen, akkor az pár esetben magától békében elhagyta a Rendet, és onnantól élte tovább az életét, másik pár esetben meg kirúgták, mert nem tudott a feladatára koncentrálni. Én is mindig úgy képzeltem, hogy Luke, tanulva ugyan az elődei hibáiból, de alapvetően új alapokon, a szívére hallgatva építette újjá a Rendet. Nem erőltette a cölibátust, hanem az egyénre bízta, milyen döntést hoz ebben a témában. Egy egészséges lelkű ember, aki megkap minden számára szükséges szeretetet, talán még jobban is ellen tud állni a gonosz, a hatalom vagy a kapzsiság csábításának. Ugyan van vesztenivalója, de ez nem csak gyengeség lehet, hanem erőt is adhat sok helyzetben. Nem SW idegen, annyira nem, hogy a gyerekek, ahogy a házasság is Anakin számára egy próbatétel volt, amin elbukott, nem tudta felelősen kezelni. De a fia, egy másik Jedi számára ugyanez a próbatétel simán hozhat más eredményt, pont azért, amit írtál: mert Luke más karakter, mint Anakin. Nekem tetszik ez a teória. Ahogy fentebb is írtam, nem tartom karakter és történet idegennek azt, hogy Luke-nak legyen egy lánya, és ha van, akkor én is hasonlóan képzelném el. Lor San Tekka szerepe is nagyon adódna így, hiszen azt már pedzegettük korábban, hogy az öreg utazó Leia-hoz kötődött, de mint a Jedik tanok tapasztalt tudója Luke-ot is biztosan ismerte, és hát nem véletlenül volt nála a térképrészlet. Könnyen lehet, hogy ő menekítette el Rey-t a Jakkura. Az meg nagyon SW-s fordulat lenne, hogy úgy vigyázott rá a távolból, mint Obi-Wan Luke-ra. Ha pedig Rey Luke gyereke, akkor éreznie kellett ,hogy életben van, talán híreket is kapott Lor San Tekkától róla, hogy jól van, a kemény élete ellenére remekül helyt áll. Így miatta nem kellett aggódnia. Viszont az valóban kérdés, hogy ha így van, akkor Rey miért nem emlékszik az apjára? Egy 5 éves gyereknek, pláne Rey intelligenciájával, már lehetnek maradandó emlékei, főleg, hogy ami kevés emléke van a korábbi életéről, azt gondolom, minden este lefekvés előtt gondosan felidézi. Ebből viszont csak az következhet, hogy hamarabb elszakadt az apjától, mint ahogy a Jakkura került, Valami miatt, amit még nem ismerünk.... Vagy, minden valószínűség ellenére, nem Luke lánya.
-
Az a szuper ebben, hogy mindkét fél jól járt. Ezek után nem hiszem, hogy a következő SW filmeknél felmerül majd a szankció. Ugyan vannak kamerás felvételek (bevallom, már én is láttam így - életemben először néztem kamerás felvételt), de kit érdekel, ha már most annyian látták, mint soha más filmet eddig? Ez tök jó lett.
-
Nagyon izgalmas felvetés! Kezdem azt gondolni, hogy ez a karakter kulcsa, ez a kettősség, amit ő maga és Snoke is félreértett. Lehet, hogy nem kiirtania kell magából a Világos Oldalt, hanem uralnia ezt a belső konfliktust. Ez lehet magyarázat arra is, miért tudta legyőzni Rey. Tudjuk, hogy sérült volt már akkor, de ha még ereje teljében lett volna (mégis csak ő volt az, aki a levegőben megállított egy lézer lövedéket), akkor kiegyenlítettebb lett volna a küzdelem, még annak figyelembe vételével is, hogy Rey ereje pedig épp elkezdett nőni, ahogy az Erő felemlítésével erre maga is ráérzett. A lány mégis csak kezdő volt, akármilyen képességei is voltak. Lehet, hogy még kissé elhamarkodott kijelenteni, de most úgy tűnik, hogy egy új megközelítést kaptunk az Erőről. Nagyon várom már, hogy elolvassam a könyvet. Egy tágabb megközelítés, avagy egy magasabb szintre lépés nekem is tetszene. Nagyon bízom benne, hogy valami ilyesmivel rukkolnak majd elő a következő filmben. Kérdés, hogy azért maradt ki, mert elvetették, vagy azért, mert másként, a történetbe máshová beágyazva akarják elénk tárni?
-
Köszönöm mindenkinek! Ahogy az érdekes és tartalmas beszélgetéseket is - akár itt, akár élőben -, mert ezek nélkül nem jött volna össze. Remélem 8 év múlva már a 16.000 határt fogom döntögetni.
-
Nem könnyű megfogalmazni, mi is történt pontosan a hídon, mi mehetett végbe a két fél lelkében. Pedig milyen egyértelműnek tűnt első megnézéskor. Han arcán a döbbenet szerintem annak szól, hogy a végén már csaknem elhitte, hogy sikerrel jár, pedig kezdetben egyáltalán nem reménykedett ebben, sőt valószínűleg tudta, hogy az életével játszik. Kylo Ren őszinte vívódása (és ebből a szempontból mindegy, hogy valójában min vívódott: hogy visszatérjen-e vagy hogy megölje-e az apját, bár én is úgy érzem, hogy ez utóbbin) félrevezette. Az pedig annyira megható, ahogy halála pillanatában is még utoljára megsimította az arcát, mintha ezzel még a halálban is biztosítani akarná őt, hogy még most sem késő, sőt sohasem lesz késő visszatérni a Világos Oldalra, mert ő mindig is a Leia-val közös gyerekük marad, s így nem lehet véglegesen gonosz...
-
Igen, ez nekem is furcsa, nem igazán tudom hova tenni. Ebben ellentmondást érzek az útmutató és a között, amit a filmen látunk.
-
Biztos, hogy valódi a vívódása, és az is, hogy Hant viszont átveri, mert igazán sosem volt szándékában visszatérni. Azon lehet vitatkozni, hogy az átverés szándékos volt- e, vagy önkéntelen - szerintem önkéntelen. Valahogy ez látszik az arcán. Vívódás közben meg mintha az erőt gyűjtené ahhoz, amit meg akar tenni. Az útmutató szerint az ereje a benne rejlő konfliktusokból táplálkozik, így tehát lehet, hogy azért emlegeti a fényt, hogy még tovább élezze a belső feszültségét és ezáltal legyen ereje a gyilkossághoz.
-
Ki mit vár a nyolcadik epizódtól?
Pildi hozzászólást írt ebben a topikban: Episode VIII - The Last Jedi
No igen, pár új kérdés még jöhet az Ep8-ba, hogy legyen min agyalni jövőre is. -
8 év és majdnem 5 hónap alatt írtam 8000 hozzászólást. Sok régi törzstaghoz képest nem akkora nagy szám ez, de nekem hihetetlenül soknak tűnik.
-
Köszi Riddick! Az mp3 formátumra konvertálás jó ötlet, én is élek ezzel a lehetőséggel.
-
Ki mit vár a nyolcadik epizódtól?
Pildi hozzászólást írt ebben a topikban: Episode VIII - The Last Jedi
A Jakku-ról ugyan én magam is sokáig azt gondoltam, hogy a Tatooine, csak álnéven, de a film megtekintésekor egyszer sem jutott eszembe ez. Sokkal kietlenebb és elmaradottabb, elnézve a Niima helyőrséget vagy Lor San Tekka faluját, mint amit eddig a Tatooine-ból láthattunk. Persze lehet erre mondani, hogy akár annak egy másik felén is lehetne, de ahogy írtátok, teljesen más a hangulata, és ez a lényeg. Én is pontosan ezt várom. Kicsit jobban kibontva annyit tennék hozzá, hogy annak még örülnék, ha a ma még rejtélynek számító dolgok megoldása meglepő fordulatokat hozna. -
Köszi Bomarr! Én sem követtem mostanáig különösebben a híreket, ezért jó volt egyben látni mindent, amit eddig tudni lehet.
-
Még az is lehet, hogy nem is a szüleitől vagy Luke-tól tudta meg, hanem Snoke-tól. Na ez pl. lehetett oka annak, hogy otthagyta a Világos Oldalt. Talán azért nem szeretik, mert az ultimate gonoszok világa a mesék világa, ahol a hétfejű sárkányról vagy Voldemortról is könnyű eldönteni, hogy melyik oldalon áll. Vannak a jók és vannak a rosszak, egyszerű a felállás. Pedig szerintem is izgalmasabb egy emberibb gonosz karakter, mint pl. Anakin/Vader vagy Kylo Ren. Papatine kivétel, de csak azért, mert ugyan sötét és gonosz, mint az éjszaka, viszont nem csak emiatt zseniális karakter, hanem az ügyes manipulációi miatt, ahogy végigvitte a Sith-ek bosszúját, majd a Birodalom és Vader irányítását. Azt meg csak rakjuk hozzá, hogy in-universe elég sokáig nem derült ki, hogy ő a főgonosz.
-
Politikai berendezkedés a galaxisban
Pildi hozzászólást írt ebben a topikban: Episode VII - The Force Awakens
Egyrészt, nem biztos hogy tudják (a neve most is Organa, a hivatalos családja után), másrészt, amikor Leia-t már számon tartották politikusként fiatal korában és fontos személyiség volt a Felkelők Szövetségénél, csak hárman tudták, hogy Vader lánya, és még ő maga sem tudta. Ha kiderült is néhány bennfentes számára később, akkorra ő már saját jogán elismert ember volt. Harmadrészt, senki sem tehető felelőssé a szülei bűnei miatt, ellenben ha a gyereke keveredik sötét dolgokba, az mindig felveti a szülők felelősségét is. -
A lényeg, hogy elkészült, a feltöltés meg majd csak sikerül.
-
Remélem, ilyen sosem lesz. Végül is Kylo Rennel annyi történt, hogy emberi módon viselkedett egy sérülés kapcsán, s nem úgy, mint egy szuperhős.
-
Arról volt szó, hogy Kylo kb. 15 éves volt, amikor mindez történhetett. Ilyen korban még nem szoktak az emberek szerelemféltés címén rossz útra térni. Biztos számít, hogy az átlagosnál jobban és muszájból gyorsabban kellett alkalmazkodnia, de ha nem lett volna eleve ügyes, jó kézügyességű és nagyon fogékony mindenre maga körül, fele ilyen jól sem sikerült volna. Nagyon tehetséges.