Ugrás a kommentre

Pildi

Platina támogató
  • Összes hozzászólás:

    13.191
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    27

Pildi összes hozzászólása

  1. Pildi

    Anakin/Vader

    Eleve elhibázott lépés volt, de ha már hosszas dilemma és Yoda fenntartásai után mégis meglépték, ésszel kellett volna végigvinni. Ő más volt, mint a többi növendék, a képességei és az előélete miatt is - miért nem csináltak számára egyéni képzésprogramot? Egy Kiválasztott már csak megérte volna a fáradságot (főleg a következmények ismeretében). És miért bízták a tanítását egy "frissen végzett" lovagra? Ezek olyan ostobaságok az egyébként több évezrednyi bölcsességet felhalmozott Jediktől, amire én teljesen profán módon csak egy magyarázatot tudok: mert Anakinnak minden kiválósága ellenére el kellett buknia, hiszen a történet folytatása már megvolt: fekete maszkos, szuszogó kiborgot kellett belőle csinálni. A hatalomvágyat tekintve, annak öncélú dominanciájában a miértek között továbbra sem hiszek. A lényeg a különbözőség, a kitűnni akarás, amelyek idegenek a Jediktől - de végül is nem várhatjuk el a Kiválasztottól, hogy átlagos legyen! Hiszen az sem átlagos, hogy aztán egyedüli példaként képes visszatérni a világos oldalra. Ha Anakin nem ilyen lett volna, az egész saga értelme és hitelessége lenne megkérdőjelezhető, hiszen nem hinnénk el neki, hogy az Ep6 végén az előzmények után tényleg képes megváltozni (én pl. 1984-ben nem is nagyon tudtam hova tenni ezt, csak az Ep1-2-3 után fogadtam el igazán). A kérdés csak az, hogy mennyire rójuk fel neki a dolgok alakulását és mennyire tartjuk a körülmények áldozatának. Persze, mindenki felelős a tetteiért, de nagyon nem mindegy, hogy mit miért tesz, vagy nem tesz. Tetszik az a megfogalmazás, orki, hogy ő egyazon személyiségnek a két oldala. Igen, nagyon izgalmas egymással szembenállítva a szenvedélyes Anakin és a szenvtelen Vader. Egyáltalán nem statikus, és én nem ismerek egyetlen más olyan karaktert az irodalomban/filmtörténetben, aki ilyen utat járt volna be erkölcsileg: alulról felfelé ível, aztán a mélybe zuhan, majd hossza pokoljárás után a csúcsra emelkedik... Egyébként lassan Obi-wan is megérdemelne egy külön topikot, bár őróla kevesebbet lehetne vitatkozni, de azért lenne min...
  2. Pildi

    Anakin/Vader

    Huh, annyira kár, hogy én nap közben nem tudok internetezni, mert így közben is reagálhattam volna erre az igen érdekes vitára. Donát , a szívemből beszélsz, amikor azt mondod, hogy Anakin elsődlegesen szeretetre és elismerésre vágyik, és a hatalomra csak ezek következményeként. És azzal is egyetértek, Dzséjt, hogy azért képtelen kihátrálni abból a patthelyzetből, amibe került, mert akkor le kellene mondania valamiről - csak más szemszögből látom, hogy miről is kellene lemondania: arról az álmáról, hogy még nagy dolgokat fog véghez vinni, hogy megmentheti a galaxist a sötétségtől ("egyensúlyba hozza az Erőt"). De ez nem az egója miatt van, hanem mert szerintem maga is érzi, hogy nem véletlenül vannak különleges képességei, és ez nemcsak egy lehetőség, hanem kötelezettség is a számára. Nem hagyhatja ott a Rendet, mert akkor mi lesz a próféciával, amiben ő maga is hisz (amíg még tud józanul gondolkozni persze)? Ő is azt hiszi, hogy erre született. Vagy hát ezt éppen hívhatod egonak, de nem rossz értelemben. Másrészt az is abszolút meghatározó számára, hogy rabszolga volt gyerekkorában, akit semmibe vettek, és ezért is lehet nehéz lemondani a dicsőségről, amit Jediként és a képességei folytán élvezhet - szerintem ez érthető. Ti még nem ragaszkodtatok semmihez, amit saját erőből értetek el úgy, hogy nulla eséllyel indultatok? Ody, szerintem is alkalmatlan volt Anakin Jedinek a szó klasszikus értelmében. Hiába járta át az Erő mindenkinél jobban, mert szenvedélyességét és érzelmeit nem tudta kordában tartani, s nagymértékben azok irányították a tetteit (szöges ellentétben a Jedik ?csak semmi érzelmi kötöttség? alapelvével). Dooku gróf a halála előtt azt vélte felfedezni, hogy Anakin született Sith, éppen a szenvedélye és az ebből táplálkozó növekvő ereje miatt. Viszont nem lehetett belőle tökéletes Sith sem, hiába adott neki a szenvedély mindenkiénél nagyobb erőt, mert igazából sosem volt gonosz, és nem a hatalom maga volt az, amire mindennél jobban vágyott, hanem az elismerés és a szeretet. A Jedi Tanáccsal épp az elismerés miatt volt problémája. Nehezen kezelhető személyisége miatt állandó nézetkülönbsége volt a velük, és néha még Obi-wannal is, és nem kapta meg tőlük azt az elismerést, amit olyan nagyon áhított. Mester is azért akart lenni, mert ez kifejezte volna a Tanács megbecsülését képességeiért és tetteiért - én nem hiszem, hogy a hatalom érdekelte, mert mennyiben volt több hatalma egy Mesternek? Csak amennyiben a Tanács tagjaként részt vehetett a közös döntésekben. A Jedi Rend teljesen demokratikusan működött, a mesteri cím a rangon kívül különösebb extra hatalommal nem járt. Tudta, hogy ő a legjobb, és arra vágyott, hogy ezt elismerjék. A hatalom akkor kezdte érdekelni, amikor a halál legyőzése került szóba, amihez egy Sith hatalma kellett - és akkor a jövőjét, a küldetését áldozta fel azért, hogy megmentse a felesége életét. És hogy ez milyen szörnyűségekkel jár (árulással, halállal) azt már akkor sejtette, amikor Winduék után ment (nem véletlenül sírt előtte a tanácsteremben). és amikor a rémálom valósággá vált a templombeli és a mustafari mészárlás után, akkor is megsiratta mindazt a szörnyűséget, amit tett. Viszont ott még azt hitte, hogy az egésznek volt értelme: Padmé. Az, hogy az egész egy ostobaság volt, egy kusza hazugság, hogy ő csak Palpi bábja volt, azt már túl későn értette meg (mert szerintem amikor a fekete páncélban feláll, és megtudja, hogy Padmé meghalt, akkor rájön az igazságra, de akkor már nincs visszaút.) Nem tagadom, egy kis szerénység elfért volna benne, de ő rendkívüli ember volt (a Kiválasztott, akit a midikloriánok nemzettek), nem az átlagos mércével kellett volna mérni és az átlagos módon bánni vele a renden belül, mert ha ott megkapja az oly nagyon áhított elismerést, akkor Palpinak nem lett volna esélye 13 évig bomlasztania a 9 évesen még többé-kevésbé egészséges személyiségét. Akkor nem lett volna olyan megszállottan szerelmes (mert bármily nagyra tartom ezt a szerelmet, azért elismerem, hogy túl magas hőfokon izzott, mert sok mindent pótolnia kellett Anakin életében...), és sokkal józanabbul tudott volna viselkedni az ismert kritikus pillanatokban. Csak hagy hozzam fel példának Luke-ot: neki nem voltak ilyen lelki sérülései, mint az apjának, ugyan szintén szerény körülmények között, de szerető családban nőtt fel, nem volt teledumálva a feje mindenfélével, meg annak az ellenkezőjével egyszerre - és az uralkodó nem is talált rajta fogást. Ja, és hogy Anakin megmenthette volna-e Padmét? Igen és nem. Ha nem sodródik egy inkább a Sötét Oldal felé, akkor nem lett volna az a rémálma Padméról, és akkor nincs probléma. Padmé nem volt veszélyben, csak paradox módon éppen általa. Minél jobban küzdött, hogy megmentse, annál nagyobb bajba sodorta mindkettőjüket. Mert ez az álom nem úgy volt jövendölés, mint az anyja halála, hanem figyelmeztetés volt számára: ha így folytatja, hogy nem hallgat Obi-wanra és hagyja, hogy a sértett büszkeség és a bizalmatlanság vezérelje a lépéseit, akkor el fogja veszíteni Padmét. Igazad van, Dzséjt, akkor menthette volna meg Padmét, ha megváltozik - de erre az adott helyzetben nem sok esélye volt. Túl sok volt már a hazugság, a bizalmatlanság, az ál-bizalom. Elindult egy úton, amiről azt hitte, az a helyes út. Naív volt. És aztán már nem tudott visszafordulni. Na ez megint jó hosszú lett,..
  3. Pildi

    Anakin/Vader

    Igen, Donát, én is pontosan így gondolom, ezt nagyon jól leírtad. Az Ep3-as Anakinnal kapcsolatban kulcsszó a bizonytalanság. Azért lehet elcsábítani, mert Palpatine olyat igér neki, ami számára mindent megér: az örök szerelmet (végtelen életet Padméval), ami az egyetlen biztos pont lehetne az életében. Anakin elsősorban pilóta és katona, remekül vezeti a vadászgépét és bánik a fénykarddal - de a politikához és az emberekhez nem ért. A háborúban minden egyértelmű volt a számára, visszatérve Coruscantra viszont minden bizonytalanná válik: már fogalma sincs róla, hogy kicsoda-micsoda ő valójában, jó Jedi akar lenni, de a Rend nem fogadja be és el őt igaz valójában, jó barátja akar lenni Obi-wannak, erre ő a Tanács nevében kémkedésre kéri, hű akar maradni a Köztársasághoz, amelyet Palpi képvisel a szemében, és oda jut, hogy emiatt már totál ellentétbe kerül a Renddel, és végül jó férj is akar lenni, aki megvédi feleségét a rá leselkedő veszélytől... Csupa-csupa elvárás, amelyek eredője egymással ellentétes irányba mutat, ő pedig ott áll középen, és ide-oda rángatják...
  4. Pildi

    Vélemények a Legends művekről

    Köszönöm, Coce, jó hogy van valaki, aki az elméletet is totálban ismeri
  5. Pildi

    Értékeld a filmet

    OFF Egyébként vicces volt, hogy az előbb, mire befejeztem a választ, megváltozott a hivatkozott hozzászólás Szóval még addig lehet utólag szerkeszteni, amíg nincs egy következő hozzászóló? ON Ody, az Anakin/Vader topikra vonatkozó utalásodat vettem, ezt a témát itt és most befejezem. A szereplők személyisége egyébként elég hálás téma, magamnak írtam is erről, meg az az egész Sagaról 2005 őszén még az Ep3 megnézésének lázában egy kis eszmefuttatást, de ezzel nem fárasztalak benneteket, mert vagy 20 oldal, inkább ahogy alakulnak a topikok, úgy írok majd az elképzeléseimről.
  6. Pildi

    Értékeld a filmet

    Hogy is mondta egy bölcs öreg Jedi mester?: "Luke, rá fogsz jönni, hogy sok igazság, amihez ragaszkodunk, javarészt a mi nézőpontunkon múlik." No igen És ennek elfogadását nevezik toleranciának...
  7. Pildi

    Értékeld a filmet

    Kénytelen vagyok vitatkozni veled. Az említett erkélyjelenetnél én csak egy egymást kedvesen ugrató párbeszédre emlékszem, ahol a két fél teljesen egyenrangú és Padmé egyáltalán nincs elnyomva - az számomra egy harmonikus jelenet nagyon szép zenei aláfestéssel. A második párbeszéd már teljesen más hangulatú, ott aláírom, hogy Anakin szabályosan letorkolja Padmét, de ez szerintem nem a dominancia és az egoja miatt van, hanem mert egyre frusztráltabb, tiszta ideg már Palpi és a Jedik között őrlődve, és ingerülten reagál egy olyan felvetésre, amivel nem ért egyet (mert itt nem az egyet nem értés a baj, hanem a stílus, ahogy ezt közli). És egyébként Anakinnak egyáltalán nincs nagy egoja, legfeljebb csak látszólag, pont az a legnagyobb baja, és ezért is sebezhető, hogy teljesen bizonytalan. Tele van ellentmondásokkal: ő a rettenthetetlen hős, a klónháború csillaga, és közben belülről kétségek gyötrik. Ugyan érzi, hogy még nagy dolgokat fog véghez vinni, és szeretne megfelelni az elvárásoknak (és itt most ne az Ep3-beli megnyilvánulásait vedd alapul, mert addigra már teljesen meg van zavarva), de ő is tudja, hogy kilóg a Jedik közül, nem passzol bele a rendszerükbe, mert nem tud uralkodni az érzelmein és nagyobb függetlenségre, szabadságra vágyik, mint amennyit a Rendtől bármikor is megkaphat. Plusszban képzeld el, hogy 13 éve azt hallja, hogy ő a Kiválasztott, aki majd a rend minden gondját megoldja, de mégsem kap bizalmat, egyedül csak Obi-wantól. Ez is elég frusztráló. És alaphelyzetben pont ő ne vágyott volna egy békés boldog családi otthonra, akinek olyan sanyarú gyerekkora volt? Ha nem ő lett volna a Kiválasztott a Jedik és Palpatine által egyaránt, ha nem kerül az érdekek kereszttüzébe, szerintem teljesen normális férj és apa lett volna belőle. Na jó, nem teljesen átlagos ezzel a világmegváltó hozzáállással, de ezt Padmé a maga inteligenciájával (és mert szerintem pont ilyennek szerette) tudta volna kezelni. (Ezek persze már teljesen a filmtől elrugaszkodott gondolatok, hiszen semmi esélyük nem volt arra, hogy ez így történhessen.) Egyébként nyugodtan mondd, hogy elfogult vagyok, mert így is van - de ezen én már sokat elmélkedtem, és szerintem az a nehezen emészthető Anakinnal kapcsolatban, hogy nem úgy viselkedik, ahogy egy hőstől várjuk, hanem úgy, mint egy hétköznapi ember: gyarlóan. Tele van hibákkal, életében sok rossz döntést hoz, egyszerre hősies és esendő - remek karakter, nagyon emberi, hogy nem tökéletes.
  8. Pildi

    Poszterek

    Fájdalmas látni, mi lett a Coruscantból az Ep3-ra: a gonosz prédája, csakúgy, mint az egész galaxis. A kép ezt nagyon jól bemutatja. És tetszik, hogy Anakin nincs nagy méretben rajta a képen, csak részletként, jelezve, hogy ő is csak egy bábu volt a nagy sakkjátszmában. Nagyon jó folytatása a sorozatnak.
  9. Pildi

    Értékeld a filmet

    Köszönöm
  10. Pildi

    Értékeld a filmet

    Anakin nem volt bonyolult eset egy jó emberismerőnek (márpedig Palpi jó emberismerő volt, remekül manipulálta az embereket, nem véletlenül lett a nabooi szenátorból főkancellár, mint tudjuk), nem kellett beszélnie a vontalmáról direktben ahhoz, hogy Palpi lássa, mi a helyzet, hiszen a fiú soha nem tudta palástolni az érzelmeit. A buckalakók lemészárlása, az más eset, amit csak aObi-wannak nem mondott el a hozzá közel állók közül (Padmé is tudott róla, neki rögtön utána bevallotta), mert tudta, hogy Obi-wan nem értené meg. Palpatine egyébként azzal tudott a fiúval olyan bizalmas kapcsolatot kiépíteni, mert éreztette vele, hogy olyannak fogadja el, amilyen, minden rossz tulajdonságával együtt, és nem támasztott vele szemben elvárásokat, amiket a Rend viszont igen.
  11. Pildi

    Értékeld a filmet

    Hát az én véleményem, úgy látom, eléggé egyedi, mert szerintem Anakin szerette Padmét, tényleg nagyon szerette, és ez a szíve mélyén végig ott volt (erre a legfőbb bizonyíték az Ep6 vége - ebben ma már teljesen egyetértek frenkie-vel), csak olyan szinten került fokozatosan a Sötét Oldal befolyása alá, hogy ez az érzés, magának a szerelemnek a varázsa, az öröme egyre inkább eltemetődött benne, és hiába érezte, nem tudta kimutatni. Igen, volt benne birtoklási vágy is (neki soha nem volt semmije, csak az anyja, aki meghalt, és most a felesége a születendő gyermekükkel, akikhez a végsőkig ragaszkodik) meg a kényszeres megmentési vágy is (egyrészt mindig jellemző volt rá a világmegmentő szerepkör, Qui-Gonék kisegítésével kezdődően, a klónháborúban megtett mentőakciókon keresztül az Ep3 elejéig, másrészt az az érzés, hogy az anyját nem tudta megmenteni, ezért Padmét kényszeresen óvni akarja), ami teljesen görcsössé teszi. A Sötét Oldal egyre erősebb befolyásának tudható be, hogy az érzései már csak árnyékai a régieknek, nem veszi észre, hogy a feleségének őszinte ölelésre volna szüksége, nem a védelmére. Ahogy Sidious befolyása egyre erősödik, és Anakin csalódása a Rendben egyre nagyobb, úgy látja Anakin egyre kevésbé egy normális ember szemszögévelk a világot, és amikor esküjévek Sith-té válik, gyökeresen megváltoznak az érzelmei is, mert egy Sith szívében nincs helye szerelemnek, mert egy Sith csak önmagát szeretheti: a szeretet és a szerelem, amit Padmé (ill. a barátság, amit Obi-wan) iránt érez, féltékenységgé és gyűlöletté változik, és ez vezet a tragédiához. Anakin a végére teljesen megőrül, teljesen elveszíti a kontrollt maga felett, és ez lesz az oka Padmé halálának, ami így valóban elkerülhetetlen tragédia. És mellesleg egybecseng Sidious érdekeivel, akinek Padméra és az iránta érzett szerelemre csak a csábításhoz volt szüksége, de az átállás után már feleslegessé vált, ezért gondoskodott róla, hogy kihúnyjon: szerintem az elkötelezettség bizonyításán túl azért is kellett Anakinnak személyesen kiírtania a Jedi Templomban maradottakat, mert Palpi tudta, hogy ezt Padmé soha nem bocsátaná meg. De szerintem az igazi szerelme túléli mindezt, túléli azt is, hogy Vaderből a mustafari vereség, a testi szenvedés és a Padmé elvesztése miatt érzett kín után kihal minden egyéb emberi érzés - mert ha belegondoltok, Vader még csak gonosz sem volt, csupán hideg, számító és könyörtelen, és teljesen érzéketlen minden emberi dolog iránt , ezért is lehet belőle tökéletes csatlós (ezt látta előre Sidious, amikor Vader Ep3 végi fájdalmas ordítása alatt csak kajánul mosolyog). Viszont Luke felbukkanása után apránként megváltozik, az Ep6-ra már nem az a hatékony gyilkológép, aki volt (Sidious ezért is akarja lecserélni Luke-ra) és a végén a felesége iránt egykor érzett szerelem soha ki nem hunyó parazsából tud fellobbanni az a láng, ami képessé teszi arra, hogy szembeforduljon az uralkodóval. És hogy már az Ep2 is róla szólt? Ez mondjuk a lucasi koncepció, mert hiszen azt kellett bemutatni, fokozatosan mi vezet a Vaderré váláshoz. Hiteltelen lett volna másként az átállás...
  12. Pildi

    Értékeld a filmet

    Igen, alapjául egy ceruzarajz szolgált, amit aztán valamelyik egyszerű MS Photo Editor effekttel kicsit karakteresebbé tettem, mert a ceruzarajz önmagában elég halvány volt (nekem nincs szkennerem, ezért lefényképeztem és a fényképet szerkesztettem). A ceruzarajz egyébként papíron jobban néz ki.
  13. Pildi

    Vélemények a Legends művekről

    Dzséjt, és azt tudod véletlenül, hogy mitől G, C, S, N canon? Gondolom, hogy angol szavak kezdőbetűi, a G talán a genuine, vagyis eredeti, de mi lehet a többi? Csak kiváncsiságból érdekelne...
  14. Pildi

    Értékeld a filmet

    Donát, én amióta olvasom ezt a fórumot (jóval azelőtt, hogy regisztráltam), az egyes topikokban kibontakozó érdekes viták és véleménycserék kapcsán sokszor kaptam kedvet egy-egy jelenet vagy egy-egy film megnézéséhez. Nagyon örülök, hogy most az én írásom hozott ehhez kedvet.
  15. Pildi

    Értékeld a filmet

    Egyetértek, Ody, az általam leírt sok-sok mindennek végül is az a lényege, hogy az SW feeling fogalma némileg átalakult számomra az új részekkel, tágabb értelmet kapott, de az SW saga egyértelműen a hat rész együtt, mert egyrészt nagyon rossz volna, ha a történet az Ep3-mal érne véget, másrészt senki nem mehet el szó nélkül a régi részek nagyszerű karakterei, története, humora, forradalmian új technikai megoldásai mellett. A régi Star Wars trilógia abszolút etalon a filmművészetben és a filmzene történetben egyaránt. (Hogy nekem meg melyik fele tetszik jobban, az igazából csak árnyalatok kérdése...)
  16. Pildi

    EPIV elemzés

    A lövegállásokhoz nem értek, de a látvány és a zene nagyon hatásos, az tény. És hogy itt milyen zene szól, azt csak azóta tudom felismerni, amióta megvan az Ep3 zenei CD-hez ajándékba adott zenei DVD, amelyen végigvezetik a saga történetét a legfontosabb dallamokon keresztül, mert annyira egységes élmény volt az egész, hogy az agyam nem bontotta szét zenére és látványra, csak azt tudtam, hogy nagyon tetszik.
  17. Pildi

    Értékeld a filmet

    Pont ez a szuper az egészben: én nem vártam sokat, de nagyon sokat kaptam, és teljesen mást, mint amire annak idején azt gondoltam, hogy tetszene, és most pont azért tetszik, amiért egészen más, mint a régi részek. A klasszikus trilógiát annak idején imádtam. Gyerekként nagyon tetszett a mese, mert az Ep4-5-6 igazi mese: a szegény farmerfiú elindul, hogy kiszabadítsa a hercegnőt a gonosz fekete vitéz fogságából, és sikerrel jár (ANH), a gonoszság túlerőben van, fizikai erejével átmenetileg fölénybe kerül, megnyer egy csatát (TESB), de végül a jóság legyőzi a gonoszságot, a szeretet győzedelmeskedik a gyűlölet felett (ROTJ). Ezek tipikus mesemotívumok, a karakterek vagy jók, vagy rosszak, elég egyszerű eldönteni, kinek a pártjára álljunk, kinek drukkoljunk. Ezzel szemben az Ep1-2-3 egészen más miatt jó (és ezért örülök, hogy a ?folytatást? gyerekként láttam, az ?előzményeket? pedig közel 20 év múlva), pont amiatt, hogy a történet és a szereplők is sokkal komplexebbek és pl. nem teljesen egyértelmű, ki a jó és ki a rossz, és ezt mi, nézők, még jobban tudjuk, mint a történet szereplői. És ma már azt gondolom, hogy az első három rész nélkül a második három fele annyit sem érne, felértékelték az egész történetet. És hogy visszakanyarodjak a topikhoz, nálam ez a teljes véleményváltozás a klónok támadásával kezdődött...
  18. Pildi

    Értékeld a filmet

    Frenkie, akkor te tényleg nagyon egy hullámhosszon lehettél Lucasszal! Számomra abból, hogy Vader feláldozta magát a fia megmentése érdekében, akkor még nem következett az, hogy nagyon szerethette az anyját (ezt csak ma hiszem teljes szívemből), inkább olyasmire gondoltam, hogy az apa-fiú kötelék olyan dolog, amit még a Sötét Oldal sem tud elvágni, és ennek nem feltételnül kell összefüggésben lennie az anya személyével (én ismerek olyat, hogy az apa imádja a fiát, de a fiú anyját már kevésbé...) Hogy én mit vártam az új részektől? Ez az én sötét titkom ... Én nem vártam az első három rész bemutatását, legfelejebb csak az átlagos mozinéző kiváncsiságával, mert azt gondoltam 1984-ben, hogy azt a trilógiát nem lehet felülmúlni, mert hogyan is lehetne jó egy olyan SW történet, amiben Luke, Leia és Han nem szerepel? Darth Vadert olyannyira utáltam az Ep4 és az Ep5 után, hogy addigi bűneit csak részben tudta feledtetni velem az Ep6 végi megtérése (amire az előzmények ismeretében én a legcsekélyebb mértékben sem számítottam), és nem villanyozott fel különösebben a hír, hogy az előzményeket is idővel filmre akarja vinni Lucas, mivel azt gondoltam, hogy ez az Anakin Skywalker valami nagyon unszimpatikus fickó lehetett, mert hogy is fordulhat szembe normális ember egy olyan karakterrel, mint Obi-wan, és állhat a roppant gusztustalan uralkodó szolgálatába? Sose hittem volna, hogy az első három rész nekem tetszeni fog, úgyhogy a dolog eléggé hátránnyal indult, és hát az Ep1-nek még nem sikerült engem meggyőznie. De néha az embernek felül kell bírálnia önmagát, amit mi sem bizonyít jobban, hogy most itt fórumozok veletek, és történetesen Anakin/Darth Vader a kedvenc karakterem. De ez már eléggé OFF, úgyhogy be is fejezem gyorsan.
  19. Pildi

    Értékeld a filmet

    A két kicsi 3 éves még csak a képernyővédőimen, meg a 8 éves lányom figuráin keresztül találkozott a SW-vel, és egyelőre kóstolgatják a neveket. A lányom viszont nagyon szereti ezt a filmet, és az Across the Stars-t is, a szobája SimonZ akkori témába illő képeivel van nagyrészben kidekorálva, természetesen leginkább az Anakinról és Padméról szólóakkal. Persze ő még nem érti teljesen a történet mögötti erkölcsi kérdéseket és egy gyerek szemével látja az egészet, amibe az is belefér, hogy szereti JarJar-t és az ewokokat is, viszont nem szereti az Ep6-ot, mert az már nagyon rémísztő, és nem nagyon tud azzal mit kezdeni, hogy Anakin árulóvá lesz, megöli a szerelmét és kiírtja a rendtársait. Ehhez még fel kell nőnie.
  20. Pildi

    Értékeld a filmet

    Köszönöm az elismerést mindenkinek, máris sokkal jobban vagyok ! Dzséjt: igazad van, az, hogy Palpi belelátott Anakin gondolataiba, talán kissé erős kifejezés, az talán jobb, hogy ráérzett erre a gyenge pontjára. Ody: az érett nő titulusát bóknak veszem, bár anyukám biztos vitatkozna veled, főleg ha kiderülne, hogy honnan ismerjük egymást . Egyébként tényleg örülök, hogy a szerelmi szálat illetően egy állásponton vagyunk, mert eddig én még ezt bárhol előhoztam (mondjuk, nem rajongói körökben), mindenhol teljes értetlenség fogadott, mondván, hogy csak azt nem értik, minek kellett ez bele. Hát igen, olyan ez, mint amikor egy vaknak próbálod elmondani, milyenek a színek... De a gyerekeim megfelelő nevelésére ezen a téren nagy hangsúlyt fektetek . Álmodozni a mai világban szerintem kötelező!
  21. Pildi

    Értékeld a filmet

    Én most szavaztam, és 5-öt adtam. Éppen betegállományban vagyok itthon, és gyógyulásom érdekében tegnap úgy döntöttem, hogy ismét megnézem a már nem is tudom hányszor látott EP2-t. Részben SimonZ idevágó posztersorozata adta az ihletet, részben hogy annak kapcsán a film színvilágát tekintve kissé melléfogtam, szóval azt gondoltam, már régen láttam, hát akkor hajrá? - és ismét nem csalódtam benne. Bevallom, hogy 2002-ben moziban látván elsőre eléggé ambivalens érzéseket keltett bennem. Ez már tényleg visszaadott valamit a 4-5-6. rész élményéből az akciót tekintve, de nem nagyon tudtam mit kezdeni a szerelmi szállal, erre nem voltam felkészülve (Darth Vadert ismerve ki gondolta volna, hogy a szerelem lesz az egyik lényeges lépés a sötét oldal felé vezető úton...). De minél többször láttam, annál inkább tetszett, és ma már minden szinten nagyszerűnek tartom. Olyannyira, hogy bár tudom, hogy a kedvenc részem A Sith-ek bosszúja, de A klónok támadása megnézése után azért mindig felmerül bennem a gondolat, hogy talán holt verseny van kettőjük között?Hogy miért? Ennek több oka is van, de kezdjük talán a látvánnyal. Ez a film lenyűgöző látványvilágot vonultat fel végig a cselekmény során - ha a látvány szépsége alapján kellene dönteni, biztos, hogy nálam ez kapná az első helyet a 6 film közül. Mondhatnánk, hogy szépen fényképezett film ? ha a képek többsége nem lenne digitálisan megrajzolt , de így is az. Külön kiemelem az alábbiakat: A coruscanti esti üldözés hátterét, ami eleve unikumnak számít a filmek között, hiszen hasonló környezetben játszódó üldözéses jelenet nincs több (a legtöbb ilyen jelenet az űrben játszódik, vagy kisebb számban természeti körülmények között, mint pl. a Geonozison vagy az Endoron), és az éjszakai kivilágított városbolygó látványa nagyon jól sikerült. Szeretem a Jedi-templom eddig nem látott impozáns belsejét, ami olyan, mint egy patinás egyetem, az ember szinte érzi a könyvtárszagot (pedig a holokronok nyilván nem papíron vannak?) és az évezredek alatt összegyűjtött bölcsességet, valamint azt, hogy tényleg privilégium lehetett az, ha valaki Jedi-lovag volt. Ebben a részben megkapóan szép a Naboo is, meg ami ott történik is ? én bevallom őszintén, hogy bár elsőre szokatlan volt, de aztán ez a romantikus szál nem kevéssel járult ahhoz hozzá, hogy az első három részt ma már jobban szeretem a második három résznél. Számomra olyan megkapó, hogy a zabolátlan Anakin és a saját érzelmeire rácsodálkozó Padmé milyen ártatlanul sodródik bele ebbe a szerelembe, amiről ugyan tudják, hogy megnehezíti majd a jövendő életüket, de még nem sejtik, hogy mennyire ? tényleg olyan ez, mint a Rómeo és Júlia, ahol a szerelmesek úgy érzik, ugyan egy egész világ esküdött össze ellenük, de ők mégis képesek lesznek az akadályokat legyőzni. Itt még egyikük sem sejti, milyen végzetes lesz számukra, hogy vállalják az érzelmeiket. És még visszatérve magához a bolygóhoz: nagyon találó, ahogy a könyvváltozatban leírtak szerint Anakin látja a Naboo-t, mint Padmé tökéletes képmását: részben fenséges, mint a királyi székhely, Theed, részben tiszta és természetesen szép, mint a tóvidék? Mondhatnánk, hogy a Naboo-iak biztos mind ilyenek, de akkor hogy lehet, hogy Palpatine is odavalósi? (ez egyébként egyike volt számomra a negatív meglepetéseknek). Persze a szimbólumok szintjén ez is passzol: minél jobban ragyog valahol a fény, annál sötétebb a megbúvó árnyék? És egyébként feltűnt már nektek, hogy miért is indulhatott be a fiatalok szerelme? Ez nekem is csak nemrég jelent meg kristály tisztán. Mert Palpatine a film elején kitalálta, hogy Padmét Obi-wan védje, biztosan tudva, hogy padawanja is vele lesz, és szerintem Palpatine ismerhette Anakin vágyakozását az egykori királynő iránt (nem azért, mert a fiú beszélt róla, hanem mert mindig is belelátott a gondolataiba). Ezért ismerve a fiú kitartását és a Jedi morálhoz való lazább hozzáállását jól gondolta, hogy csak egy kezdő lökés kell és máris megvan az első ék, ami Anakint idővel egyre jobban el fogja választani majd a Rendtől, és a döntő pillanatban majd neki nagyon jól fog jönni?Az öreg nemcsak jó stratéga, hanem jó emberismerő is volt. A posztereknél kifejtett véleményem ellenére a film közepétől valóban az aranysárga, a lemenő nap fénye dominál a filmben, de ez a napszak szimbolikus jelentésén kívül abból is következik, hogy a film második fele a Tatuinon és a Geonozison játszódik, ahol az első sivatagbolygó, a második pedig kicsit sziklásabb és agyagosabb, de hasonló színvilágú. A Tatuin sose volt a kedvencem (egyik kedvenc főszereplőm se szerette, aki onnan származott, és ez valahogy átragadt rám is?). Viszont a Geonozis-i aréna nagyon bejött nekem az ókori római hangulatával, ami teljesen ellentétes kellene, hogy legyen a droidgyár technikai világával, de mivel annak meg a szűkebb környezet miatt középkori hangulata van (ezek a tornyok belülről olyanok, mint egy katedrális), ez valahogy eklektikusan összeillik. Ha jelenetekben gondolkodom, akkor a kedvenceim a kandallós jelenet, az aréna és a film vége a klóncsapatok útnak indításával és az esküvővel ? de igazából könnyebb megmondani, melyik nem tetszik, mert abból csak egy van: a Kamino ? ez a tuti embertelen, tudományos-fantasztikus csíramentes jövőkép, amellyel gyakran lehet a sci-fi irodalomban találkozni, ez egyáltalán nem az SW világa (szerencsére). Aláírom, hogy a feladathoz passzol a helyszín, és az ott zajló cselekmény rendben is van, de magával a bolygóval és a lakóival látvány szempontjából sokadszori nézésre sem tudtam megbarátkozni. Láttam, hogy a zenei topikban eléggé kritizáltátok az Ep2 zenéjét, főleg a geonozisi részeket, ami biztos igaz, de szerintem a szerelmi téma (Across the Stars) olyannyira nagyszerűre sikerült, hogy emellett én minden mást megbocsátok. Nagyszerű, ahogy át-átszövi a filmet. SimonZ írta azt valahol, hogy ebben a zenében benne van a teljes film, és nagyon igaza van: ahogy a fuvola lágyan elkezdi, utalva a kölcsönös érzelmek ártatlan kibontakozására, majd a dallamot a teljes zenekar viszi tovább sodró lendülettel, bemutatva, hogyan sodródnak bele hőseink a szerelembe, közben belép a baljós rész a vonósokkal, jelezve, hogy távolról sincs minden rendben és még bajok lesznek, ennek ellenére a vége előtt erőteljesen kitárul a dallam, mondván hogy a szerelem győzedelmeskedik a józan érvek felett, és a vége a baljós rész ismétlése után a szerelmi téma csendes lágy ismétlése, jelezvén, hogy minden akadály ellenére hőseink a szerelmet választották, de nekünk nézőknek tudnunk kell, hogy ezzel tényleg még gondok lesznek. Tökéletes, egymás mellett van jelen a harmónia és a diszharmónia, pont mint a filmben. Az én abszolút SW toplistámon ez a zenei téma felér a klasszikus elődökhöz, számomra abszolút egyenrangú már az Erő-témával, a Birodalmi indulóval és a nyitótémával is. Sokadszori megnézés után még mindig nem tudok igazán a részletekre koncentrálni, mert még mindig magával ragad a cselekmény, aminek önmagán túl az is érdeme, hogy nagyon jól előkészíti az Ep3 történéseit. A szereplők nagyon jók, nekem Anakin kamaszos nyafogásai még az elviselhetőség határain belül vannak (bár ha én lettem volna a rendező, akkor talán kevésbé erőltettem volna ezt), a karakter jellemfejlődése korrektül bemutatott, és a fiú Jedi-hez nem illő jellembeli hibái és a taszken tábor lemészárlása ellenére szimpatikus tud maradni. Én pl. teljesen megértem, miért szeretett bele Padmé ? pont azért, amiért nem tipikus Jedi: féktelen, önfejű, vakmerő, vagyis kiegészíti őt, és mert minden hibája ellenére nagylelkű és odaadó társ és barát. És szerintem igazából magában Anakin soha nem vádolta Obi-want azzal, hogy irigy és visszatartja őt, ezt csak mondta, mint ahogy a kamaszok mondanak ilyesmiket, ha a dolgok nem úgy mennek, ahogy ők szeretnék, a szüleiknek, akiket alapjában szeretnek, de akkor éppen a lázadó korszakukat élik? Padmének ez az igazi jutalomjátéka, mert az Ep3-ban már csak asszisztál Anakin bukásához, de itt még tevékeny részese a dolgok alakulásának. Láthatjuk, hogy megszabadulva a királynői protokoll mesterkélt ruha- és frizurakölteményeitől, de megtartva a Naboo-i csatában tanúsított bátorságot és tartást Padmé szebb és szeretetre méltóbb, mint valaha, így az sem csoda, hogy Anakin a gyermeki gyengéd emlékek talajáról indulva, de azt messze túllépve megszállottan szerelmes lesz belé. (Ha Palpatine-nek nem lettek volna Sith-tervei, akár boldogok is lehettek volna, hiszen ők tényleg összeillettek?). Obi-wan itt még kevésbé tetszik (az ő jutalomjátéka az Ep3), kedveli a tanítványát, de nincs meg még benne az a bizalom és szeretet, amit majd a háború hoz meg, most még inkább megoldandó feladat számára Anakin, akit nem győz dorgálni, és még nem elég bölcs ahhoz, hogy rájöjjön: az Anakin típusú emberek esetén a dorgálás semmit sem ér, mert csak olaj a tűzre, többre jutna bizalommal és dicsérettel, mert a fiú mindennél jobban áhítja az elismerést? (Erre az Ep 3 idejére már ösztönösen rájön, de sajnos már túl késő: addigra Palpi már teljesen Anakin bizalmába férkőzött a folyamatos dicsérgetésével.) A kapcsolatuk sajnos elszúrva indult (Obi-wan nem a szíve szerint, hanem kötelességtudatból lett Anakin tanítója, sem a tudása, sem az élettapasztalata nem volt meg hozzá ? és bár szerintem így is többet hozott ki a dologból, mint amire más Jedi képes lett volna, de ehhez a feladathoz egyértelműen Qui-Gon kellett volna). De nem célom a teljes elemzés, inkább csak a mostani legfrissebb benyomásaimat szerettem volna megosztani egy értő közönséggel. Végezetül bocsássátok meg ezt az igen hosszúra sikeredett beszámolót, de mentségemül szolgáljon, hogy én még nem vehettem részt a cinematography-ban?
  22. Pildi

    Vélemények a Legends művekről

    Ilyen szinten, hogy pár óra idő telik el a könyv vége és a film eleje között, már nem lehet különbséget tenni, hogy az egyik EU, a másik meg G canon. Úgy tudom, hogy a Gonosz útvesztője együtt készült az Ep3 filmmel és a regényváltozattal, a két iró egymással és Lucas-szal is folyamatosan egyeztetett, hogy még véletlenül se legyenek a könyvekben egymásnak és a filmnek ellentmondó információk. És nincsenek is. Szerintem is tökéletes előzmény az Útvesztő. A Sötét Nagyúr szerintem is jó könyv, én is angolul olvastam, de már nagyon várom magyarul, mert annyira nem tudok jól angolul, hogy a kis nüansznyi hangulatokat is teljesen érteni tudjam. Természetesen nem lövöm le a poént, csak annyit mondok, hogy néhány régen a levegőben lógó kérdésre én választ kaptam.
  23. Pildi

    Poszterek

    De gyönyörű... Padmé is és a kép is... Az előző poszterrel együtt teljesen hűen visszaadja azt a szomorú hangulatot, reménytelenséget, ami az Ep3 végén eluralkodik az emberen, hiszen minden elmúlt a világból, ami jó volt: egy nagyszerű barátság, egy hatalmas szerelem, a galaxis békéjén őrködő Jedi rend, a demokratikus Köztársaság. És ugyan az ikrek megszületése reménysugarat ad egy boldogabb jövő eléréséhez, de engem még ez sem tud igazán megvígasztalni ezekben a jelenetekben, mert hiába tudom, hogy Luke és Leia majd helyrehozzák az apjuk hibáját, de addig még mennyi évnek kell ehhez eltelnie....
  24. Pildi

    Star Wars Saga jubileum

    Igen, vannak olyan helyek, ahol az ember az első pillanattól jól érzi magát. London nagyon ilyen, és a Star Wars érzés még dobott rajta egyet - jobb helyszínt Európában nem is találhattak volna a CelEu megrendezésére. De mi is lesz 2009-ben? (Bár minden alkalom jó alkalom... )
  25. Pildi

    Poszterek

    SimonZ, ez a kép egyszerűen lenyűgöző! (Ha nem tragikus dolgokról szólna, azt írtam volna, hogy csodaszép). És pont azok a képkockák köszönnek vissza rajta, amiket ebben a jelenetsorozatban a legjobban szeretek... Szerintem ez a legjobb képed ebben a témában.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.