Na tehát, a teljesség igényével, nézzük a két héttel ezelőtti Szolnoki kirándulásunkat!
Már előző nap este mondtam a gyereknek (Született: Gál Noel Sándor néven) hogy megyünk repülőt nézni.
A gyerek ezt jól elraktározta magában, és felületre sem került a dolog másnap reggelig. Másnap reggel még megpendítettem neki kétszer, de talán nem kellett volna mivel nem volt hülye, és folyamatosan raktározgatott a kis szürke típusú állományába...
Na mikor leértünk Szolnokra, akkor vette kezdetét az igazi örömünnep! A gyerek a kocsiból már meglátta a kerítés felett előmeredő függőleges vezérsíkokat, és hiába a két kör a parkolóban a jó, árnyékos parkolóhely szerzés céljából a giroszkópokat, és a csúcsra hergelt célkövető komputert nem lehetett megtéveszteni! Ahogy a fedélzeti nyílások kinyíltak, Nole kivágódott a járgányból, és "Repülő! Repülő!" felkiáltással nekirohant a széles gyalogútnak, nomeg a bejáratnak, mert csalhatatlan érzéke jelezte, hogy ottan neki nagyon jó lesz! És tényleg jó is lett! A hároméves gyerekem teljesen rutinosan vágott neki a bejáratnál álló öreg IL-18-as nyitott ajtajához vezető lépcsőnek! Miután belépett, először a mintavétel következett, majd amikor a látvánnyal betelt, akkor valahol a közepén betelepedett az ülésbe, és közölte: Ejtőernyő!
Majd teljesen fel volt háborodva, hogy a pilótafülkébe nem lehetett bejutni!
Ezek után kigangolt a gépből, és következett a múzeum végignézése, amolyan hiperaktív katica módjára...
Miután eljutottunk a műszaki épületig, ahol is a barátságos főtörzzsel beszédbe elegyedve rávezettem a derék hadfit, hogy kollégák vagyunk, nem volt akadálya hogy más, lezárt technikát is megtekintsen az én kicsi fijam!
Elsőként a volt kormányzati AN-24-est nyílt meg. Nos hozzá kell tenni, hogy a fijjam teljesen rutinosan mászott fel a gép hátuljába a létrán, majd másfél másodpercen belül elérte a csúcssebességét, és mire mi a kollégával felcihelődtünk amolyan öreg, fonnyadt szemű rájákként a gépbe, addigra az én kisméretű igen derék fijam már rég a gép elejében volt, és teljesen szabályosan a jobb oldali ülésben helyet foglalva, vadul rendezte át a műszerfalon helyet foglaló kapcsolók állását! Kissé hátrafordulva tisztelgett, majd tovább birizgálta a gép kapcsolóit!
Jómagam bemásztam a bal oldali ülésbe, de majdnem hasra estem, mivel, valami hülye elpárásította a szemem előtt a teret.
Asszem az apai büszkeség volt.
A kolléga meg is jegyezte, hogy akkor ő beülne a fed.technikus helyére, és mehetünk is!
Kifele jövet a kolléga kinyitotta a tehertér ajtót is, vesztünkre, mivel a gyerekem egy laza oldallépéssel harsány "EJTŐERNYŐ!" felkiáltással szerette volna dinamikusan megközelíteni, az úgy másfél méterrel odébb levő pázsitot. Az utolsó pillanatban kaptam el... x)
Node tovább menvén teljesség igénye nélkül kiffijam meglátogatta a Mi-8-ast, az AN-26-ost, a Viggent, az F-104-est, valamint a MI-24-est is!
A Mi-24-esnél már úgy kettő óra felé járt az idő, és kissé meleg volt a fülkében -főleg ami a fekete felületeket(ülés, műszerfal teteje) illeti- ezért a fiam kicsit besértődött... De miután kinyitották neki a deszant teret, nem kellett elmagyarázni neki a rendeltetését: beült, majd hangos "INBOARD PERSONNEL STAND UP!"-pal, felugrott, majd az érdeklődő, szerinte nyilván dilettáns nézőközönség felé mutatta és mondta is a "HOOK UP!"-ot, majd jött a "CHECK EQUIPMENT!" és a "GET READY!", ahol is a két kezét előrenyújtva saját magának jelentette hogy: "GET READY JUMPMASTER!" majd előreiramodva kivetette magát az ajtón! Még szerencse, hogy résen voltam, és elkaptam. Na ezt fél órán keresztül játszottuk, aztán lassan elindultunk hazafelé. A dolog nem fejeződött be itt, hanem elmentünk a Ferihegyi kifutópálya vecsés felőli végébe, ahonnan is gyönyörű leszállásokat láttunk. Mivel egy elég magas beosztásban lévő ismerősöm dolgozott aznap a reptéren, ezért pontos telefonkapcsolatban voltunk, és percre pontosan néztük a leszálló gépeket.
Na ennyi volt, a két héttel ezelőtt véget ért avionikai vasárnap!