Hétvégén elolvastam az Utas és holdvilágot.
A végén egy kicsit olyan érzésem volt mint mikor felébresztenek egy álomból és nem tudom mi történik utána.
Azaz inkább fordítva, aludjunk tovább, egye fene, kényelmes meleg ágyikó. A halálvárásnak ez egy érdekes motívuma, a kizökkenés. Készülsz a halálodra, látod magad meghalni, aztán "meg kéne még fürödni/ le kéne ágyazni, hopp minek hisz meghalok" na ez a biztos jele, hogy még nem jött el az idő. Azon kapod magad, hogy élsz
Ezt amúgy is csak a japánok tudják, megtisztítom a kardom, tökéletesen helyénvaló előtte, ez hozzátartozhat a halálhoz, de ha kommentálod magadban és megkérdezed, hogy "minek hisz meghalok", akkor jó úton vagy az életben maradás felé.
A vége nekem olyan felemás.