A regényt nem olvastam, a Bárányfelhők hallgatnak -ot régen láttam, akkoriban még hittem az Oscar-díjban is, és nagyon szorítottam a filmnek. A VHS tönkrement nem tudom nézni. Ez most bejött, már isten tudja mióta nem láttam olyan filmet, amitől felfordult a gyomrom és most pont ez kellett, jó időben jó helyen, épp betegen néztem. :wink:
Talán befolyásolt, hogy láttam ki rendezte. Tőle már nagyon vártam egy filmet, amit végig is tudok nézni. A Szárnyas fejvadászt naponta néztem egy időben, de a többi filmje valahogy nem kötött le. A vörös sárkányt még nem láttam. S végül mostanában sok olyan filmet néztem, aminek az első negyed óráját alig éltem túl. Ez a kritikus pont nálam, ha addig nem győz meg a film, hogy nézzem végig, elkésett.
Ennyit az „ízlések és fotonok” hátteréről.